b) Vidos József, vasmegyei kormánybiztosnak:

Teljes szövegű keresés

b) Vidos József, vasmegyei kormánybiztosnak:
Fogadja kormánybiztos ur a hon megvédése körüli buzgó fáradozásaiért a bizottmánynak hálás elismerését.
Őszintén sajnálja a bizottmány egészségének gyöngülését, s azt hogy ennek következtében a katonai parancsnokságról lemondani látta magát kinszeritve, miért is nem akarván a bizottmány a parancsnoki minőségbeni marasztással terhére lenni, sőt kötelességének tartván egészsége helyreállítására időt s alkalmat nyujtani, az eddig parancsnoksága alatt állott seregnek vezérletét Gáspár Andor huszár őrnagy urra bizta.* Miről azon reményben értesíti kormánybiztos urat, miszerint kormánybiztosi tisztét továbbra is megtartván, fenn nevezett őrnagy urnak a sereg átadása után is ismereteivel s közremunkálásával segitségére lenni szíves leend.
Vidos okt. 4-én kelt lemondó levele ugyanezen számon szerepel az iktatókönyvben, azonban nincs mellékelve a fogalmazványhoz.
Értesiti a bizottmány kormánybiztos urat tett jelentése következtében arról is, hogy az oda küldendő fél álgyu üteg iránt a szükséges rendeléseket megtette. S végre arról, hogy serege számára 20,000 pengő forintot olly módon utalványozott, hogy az öszveg Hunkár Antal veszprémi főispán urhoz küldetvén, az által biztos uton Kanizsára szállítandó.
Ered. fogalm. O. Lt. OHB 1848: 911.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem