82. Budapest, 1848 október 10. Kossuth beszámolói a képviselőház délelőtti és délutáni ülésén.
82.
Budapest, 1848 október 10.
Kossuth beszámolói a képviselőház délelőtti és délutáni ülésén.
Budapest, 1848 október 10.
Kossuth beszámolói a képviselőház délelőtti és délutáni ülésén.
A képviselőház délelőtti ülésén biztosokat küldtek ki a Récsey elleni hűtlenségi per előkészítésére, majd felolvasták Récsey levelét, amelyben bejelentette lemondását a képviselőháznak. A lemondólevélhez Kossuth is hozzászólt:
E mellett még a külügy ministeriumnak személyzetétől azon tudósítás is érkezett hozzám, hogy Récsey lemondott a ministerelnökségről (kaczaj) és lemondásában kimondhatatlanul könyörög, hogy méltóztassék ő felsége azon 3-dik octoberben kiadott manifestumát visszavenni.* Ezen jó ember csak azt felejtette, hogy nem kellett volna illy parancsolatot közölni, s hogy nem kellett volna nevét felhasználtatnia illy dolgok megtételére, és ha ő ugy volt meggyőződve, hogy bizony azon manifestum törvénytelen és rosz, nem kellett volna azt aláirnia. Azt hiszem, hogy ezen iratok a ház határozatán semmit nem változtatnak, hanem mégis szükséges tudomány végett a vádló bizottmányhoz utasitandók. (Helyes!) Egyébiránt, hogy a háznak tudományára legyenek a bécsi dolgok, ezennel érkezett nyomtatványokat felolvasás végett van szerencsém benyujtani.
Wargha István okt. 9-én hajnalban írt levelét erről l. az előző szám alatt.
Elnök: Határozatképen kimondom: hogy a Récseyt illető iratok a vádló bizottmánynak fognak átadatni.
Záborszky jegyző felolvassa a bécsi országgyülésnek octóber 6-áról kelt részint határozatait, részint proclamatioit.*
A kiáltványok az általános amnesztiáról, a birodalmi gyűlés munkájának folytatásáról szóltak, a rend fenntartására szólították fel a lakosságot és megtiltották a katonaságnak vasúton Magyarországba való szállítását. (Közölve C. Grüner: Die Geschichte der October-Revolution in Wien c. művében, Leipzig, 1849.)
Kossuth Lajos: Azon levél, mellyel ezen nyomtatványok ide küldettek, azt foglalja magában, hogy tegnap előtt éjjel Bécsben tartott országgyülésen inditvány tétetett az austriai ház minden tagjainak számkivetésére, a melly inditvány tárgyalás alá vétetni elhatároztatott.
Mi hadseregünket illeti, jelenleg egyebet a háznak nem jelenthetek, mint azt, hogy a táborból vett tudósitások oda látszanak mutatni, hogy Jellachich Bécs felé talán igen melegnek találja az utat, s annálfogva igen hihető, hogy Sopron felé akar fordulni; azonban meg vannak a kellő rendelkezések téve, hogy egy részről a hadsereg által, – mellynek vett tudósitás szerint előcsapatja Ivánka alezredes vezérlete alatt Jellachich utó csapatjával már folytonos csatározásban volt – szem elől ne veszíttessék az ellenséges tábor; más részről ismét a Roth tábornok és seregének elfogatása által disponibilissé vált erőnk kellő irányban az ellenség ellen indittássék, mellyet a népfölkelés tengerár gyanánt vesz körül, Jellachichnak serege, hacsak valami kimondhatatlan ügyetlenség nem történik részünkről, mert nagyon kell vigyázni, hogy az ellenség meg ne csaljon, ha ütközetre kerül a dolog, a legjobb reményünk lehet, mondom, Jellachichnak serege meg fog semmisittetni. De nagy vigyázat kell, igy például ugyanazon egy időben Jellachich Győrben és Sopronban rendelt seregének 50, 60 ezer kenyeret, holott ugyanaz nap mindkét helyen nem lehetett, tehát egyiknek cselnek kell lenni, de az illy mozgalmaknak megfelelő ellenmozgalmakat innen irányozni lehetetlenség. Ez a vezérekhez tartozik s innen nem lehet más utasítást adni, mint hogy minden kitelhető erőt oda küldünk. E részben Pázmándy elnök kellő utasítással ellátva a táborba ment s azt tartom itt specialitásokba ereszkedni nem czélszerü. (Helyes!)
Vidos országos biztos s népfölkelés vezérétől vettünk tudósitást, melly szerint Kanizsa táján Nugent seregét az ott felkelt néppel megverte és hátraszoritá a légrádi hegyek közé, Nugentnek azon utasitás volt adva Jellachich által: mint az elfogott levélből kitetszik, hogy most Bécs felé szabadon egyesülhet Jellachich táborával, azonban, bár azt lehet mondani, hogy 105 huszárokon kivül, kik Gräczból átjöttek, Vidos urnak rendes katonasága nem volt, a nép ugy van lelkesitve, miszerint Vidos urnak nem arra kell gondjait intézni, hogy a nép menjen az ellenség ellen és üsse, hogy ha el fog valakit, agyon ne üsse, noha ezen gondoskodása nem sikerül mindig, mert a nép erősen fel van bőszülve ezen rablócsoport ellen. Igy például: egy helységet – mellynek neve nem jut eszembe – 70 határőr megtámadván, a nép nem nyugodott addig, mig egytül egyig mindnyáját le nem konczolta.
Későbbi tudósitásaink oda mutatnak, hogy Vidos seregeivel hasonlókép megfelelő irányzatban Jellachich tábora előtt dolgozik, s annak körülkerítését részérül is előmozditja.
Harmadszor: Van szerencsém jelenteni azon gaz Mayerhofferre nézve, ki kétségtelenül és in specie a legnagyobb áruló és a legocsmányabb ember, semmi kegyelmezésre nem méltó, Jellachich győzelme iránti reményében – minthogy az elfogott levelekbül ugy látszik, hogy a szerb lázadók táborában is a fővezérséget Jellachich viszi – mintegy 2000 ember – és 12 ágyuval a Dunán átjött azon czélzattal, hogy a verbászi táborunk ellen hátulról müködjék. Erre nézve is a honvédi bizottmány megtette mindjárt intézkedéseit, hogy ezen sereg kellő elfogadásra találjon, s egyszersmind rendelkezett arról is, hogy a verbászi és óbecsei táborok minél több nemzetőri, honvédi s más olly erőkkel gyarapittassanak, miszerint, – ha nem más – azon védelmi vonalnak, mellyben ottani táborunk áll – biztositása megtörténhessék, s ennek következtében mobilizáltathassék rendesebb, gyakorlottabb erő olly czélokra, mellyek a haza szabadságára és a lázadás megujulásának eltávolitására szükségesek. Ezen intézkedések és diversiok részleteibe nem ereszkedem. (Helyes!)
Egyébiránt mindent concentrice véve, az egész egy kicsinált terv, melly szerint már ez előtt 4–5 héttel hallottuk, hogy september 29-ke azon nap – mellyben Magyarországnak vége lesz, – ekkor támadván fel minden oldalról minden népiség. Különösen a szegény elcsábitott oláhok közt elterjedt mozgalmak mutatkoznak. – Ezen népet szívemből sajnálom, mert ezen népre – ha enged a csábitásnak – mihelyt az ellenségen hadseregünk győz, borzasztó sors vár. Azért a honvédi bizottmány egy proclamatiot intéz az oláh néphez, mellyben mondatik a kegyelemnek utolsó szavaival, hogy miután velünk egyenlő szabadságot kaptak, térjenek békére, különben nyakukon lesz 30, 40 ezernyi hadseregünk, s őket semmivé teendi; mert lázadók irányában kegyelmet gyakorolni nem lehet. Addig is, mig magyar seregeink azon vidékekre mennének, az ottani magyar helységekben népfölkelés rendeztetik.
Egyébiránt vannak némelly tárgyak, mellyekre nézve a háznak intézkedését fölkérni bátor vagyok.
Először: méltóztassanak a nemzet nevében elhatározni s megparancsolni, hogy a külföldön levő seregeink haza jőjjenek, s ennek sikeresitésére a honvédi bizottmányt megbízni. (Helyes!)
Másodszor: miután olly időket élünk, midőn a hazának minden egyes polgára egyáltalában nem vonhatja magát ki azon kötelesség alul, hogy a körülmények szerint személyesen is részt vegyen a haza megmentése terhében, most nincsen arra idő, hogy külföldön sétálgasson valaki, (közhelyeslés) s még kevésbé van arra idő, hogy valaki külföldi sétálgatásait a camarilla conspiratioira használja. Annálfogva jónak, szükségesnek és természetesnek találnám elhatározni, hogy azon körülményeknél fogva, mellyekben a jelen perczekben vagyunk, mindazoknak – kik a hon javadalmaival élnek – személyes részvétüket méltán igénybe vevén, a külföldön tartózkodó magyaroknak, akár birtokosok, akár nem, megparancsoltatik, hogy mindenki 15 nap alatt haza jöjjön, különben ezen nemjövés által, ha az ország iránti polgári kötelesség alól magát kivonja, a törvényszerinti következéseket magának tulajdonítsa. (Helyes!) Ezt azonban különösen kívánnám értetni azokra, kik a szomszéd tartományokban vannak, és nem azokra, kik netalán az ország szolgálatában, vagy a kormány megbízása következtében külföldön tartózkodnak. (Helyes!)
Még egyre van szerencsém a háznak határozatát fölkérni.
Szegeden 480 olasz fogoly van.
Ezen foglyokra nézve a bécsi ministeriummal a volt ministerium érintkezésbe tette magát, megmondván, hogy teljességgel nem látja át, miért kellessen az olasz foglyokat Magyarországon tartani? – Nagyon sajnálom, hogy minden igyekezetem mellett is nem adhatok a háznak arra nézve felvilágositást, hogy minemü foglyok ezek, politikai foglyok-e vagy sem. Mondatik, – ha diplomatikai kutfőkre nem hivatkozom, hogy ezen emberek rendzavarásra való javithatatlan hajlamuknál fogva tartatnak fogságban. Már hajlamért valakit büntetni bajos dolog. Csak tettért szokták az embereket büntetni, hajlamért számoljon kiki isten előtt.
Kettőt azonban mindenesetre tudok: egyik az, hogy a politikai foglyoknak maga a király a mult országgyülés alkalmával – az egész birodalomban mindenütt amnestiát adott, – a másik az, hogy Magyarország nem Neuseeland, – hova a világnak minden rablóit deportálják. Ezen becstelenitését Magyarországnak nem vagyok hajlandó elismerni, hogy más országból a fex hominum ide küldessék. Nem látszik tehát jogszerünek, hogy hetvenhét operencián tuli országokbul rablókat ide küldjenek, annyi mindenesetre áll, miszerint nem látom át, hogy Szeged vára miért foglaltassék el ezen foglyok által, és katonáik, kiknek más destinatiojuk van, azoknak őrzésére miért fordíttassanak?
Annálfogva a honvédi bizottmány azt rendelte, hogy ezen olasz foglyok hozassanak ide, s azok holnap itt megérkezendnek. Szükség tehát intézkedést tenni, hogy velök mi történjék.
Csak arra kérem a háznak határozatát, hogy vagy in specie mondja ki, hogy ezen foglyokat szabadon ereszszük, (számosan: szabadon kell ereszteni!) s elkisérjük az ország határáig, vagy fegyvert adjunk nekik, s ajánljuk őket Pozsonyban levő Ceccopieri ezrednek, hogy őket mint atyafiakat vegyék pártfogás alá, vagy általában bizzuk meg e részbeni intézkedéssel a honvédi bizottmányt, mert ez nem rendes kormányzási tárgy.* Ha erre nézve a ház határozott – még egy tárgyban fogok szólani.
A szegedi olasz foglyokra l. előbb 77. l. 1. jegyzet.
A kérdéshez elsőnek Deák szólt hozzá és elmonta, milyen lépéseket tett már korábban Bécsben a foglyok ügyének elintézésére. Halász Boldizsár 30 napot kívánt adni a külföldön tartózkodóknak a hazatérésre, Madarász javaslatára ez úgy módosult, hogy az osztrák birodalom területéről 15 nap alatt tartoznak a kintlévők hazajönni, a többiek számára a Honvédelmi Bizottmány szabjon határidőt. Ugyancsak Madárász indítványt terjesztett elő, hogy az országból hűtlenül eltávolított István nádort bélyegezze meg az országgyülés, a Honvédelmi Bizottmány pedig foglalja le a nádor vagyonát a nemzet számára. Az elnök felvetette a kérdést, hogy azonnal határozzanak-e az indítvány fölött, vagy megvárják, amíg a ház tagjai néhány nap múlva nagyobb számmal lesznek együtt. Kossuth is hozzászólt a kérdéshez:
Tisztelt ház! Az illyen rendkivüli időkben az intézkedéseket a formalitások szempontjából mérni nem szeretem. Előttem az áll, hogy ollyan dolgokat, mellyeket minden legkisebb baj nélkül lehet halasztani, akkorra, midőn azon társaink is, kik most személyesen részt vesznek a táborozásban, vissza érkeznek, igen illendő lépésnek tartom; ellenben ollyanokat, mellyeket a percznek sürgetősége kíván, épen a haza azon védelmének szempontjából, melly végett társaink ott küzdenek, nem gondolnám, hogy el lehetne halasztani. – Illyeneknek tartom az eddigi határozatokat. A volt nádor iránti kérdést két részre osztom. Én megvallom őszintén, nem csinálok titkot, comediákat, én úgy tapasztaltam a históriából, hogy az austriai háznak mindig természetéhez tartozott, hogy midőn elbizakodott erejében, akkor a magyar nemzet szabadságának elnyomására mindent elkövetett. (Ugy van!) Mikor pedig fordult a koczka, elkezdtek gyönyörüséges arczokat csinálni, és a magyar nemzet nagylelküen azt mondta, legyünk jó barátok. Én tehát a dolognak két oldalát látom; egyik oldal annak kimondása, hogy a nádor, – melly elmozdithatlan hivatal különben is, – midőn a tábort oda hagyta, s a legveszedelmesebb perczben elmenetele által semmivé tenni igyekezett ez országnak azon sarkalatos törvényeit, hogy külföldről nem kormányoztathatunk, hanem itt kell lenni a király képviselőjének, ki az országot itt kormányozza, midőn ezt tette, más részről a tábort oda hagyta, a legszentebb kötelességeit sértette meg; és mivel azokat megsérette, annak kimondását, hogy amillyen, nagy volt a remény, mellyet iránta tápláltunk, s nagy volt a bizalom, mellyel őt azon magas székbe helyeztük, ugy ezen cselekedete közte és a magyar nemzet közt ledönthetetlen elválasztó falat emelt. (Helyes!) Ezt kimondani szükségesnek tartom, azt azonban, hogy az országbóli távozása, a hivataláróli lemondása következtében az ország kormányzatára nézve minő intézkedések tétessenek, azt igen is a győzelem utánra kell halasztani. Tehát a kérdésnek ezen részét nem kívánom tárgyalni, de azt ki kell mondani, hogy közte s a magyar nemzet közt nincs többé semmi közös. (Elfogadjuk!)
Elnök: Végzésileg tehát kimondom, hogy a ház elfogadja azt, mivel a nádor a legveszélyesebb pillanatban hagyta el a tábort, amillyen nagy volt azon remény és bizalom, melly hozzá a magyar nemzetet kötötte, azon tette által megszakadt.
Kossuth: Világosan hozzá tenném: a nádori széknek e kénti megürülése következtében az ország kormányzása iránti intézkedések annak idejére halasztatván. (Helyes!)
A délelőtti ülés ezzel végetért. Délután az elnök ismertette Csányi László előző nap kelt jelentését, amelyben utasítást kért, hogy a magyar sereg Ausztriában is üldözze Jellacsics seregét. Kossuth szólt hozzá elsőnek a bejelentéshez:
Kossuth Lajos: Én ezen kérdésre nézve azon szempontból indulok, hogy miután a bécsi lelkes nép az ellenünk müködő pártütő hadsereg erősitésére szolgálandó seregnek Jellachichhozi csatlakozását olly hősies elszántsággal akadályozta: a magyar nemzet részéről a leggyávább hálátlanság volna, ha ne talán ugy intézné a maga seregének mozdulatait, hogy midőn az ellenséges tábor vitéz seregeink áltál üldöztetve a veszélyt nyakunkról az austriai nép nyakára háritja, akkor mi azon népet elhagynók, és nem segitenők őket, hogy meg legyenek mentve a közös ellenségnek semmivé tétele által azon veszélytől, mellyet mi miattunk vettek nyakukra.
Azonban, midőn ezen szempontból indulok, azt gondolom, hogy a képviselőház részéről szükséges e tekintetben olly nyilatkozatot tenni, miszerint isten, világ s az austriai nép előtt tisztán álljon, hogy midőn seregeinknek Jellachich seregeinek üldöztetését, akár hova menjen, meghagyja a képviselőház, ezt senki se magyarázza oda, mintha legtávolabbról is ellenséges czélzatból lépné által a Lajthát. Ezt a magyar nemzethez illő őszinteséggel legjobban vélem eszközölhetőnek az által, ha egyenesen a ház határozata következtében a birodalmi gyülésnek iratnék e tekintetben egy nyilatkozat és annak alapul szolgáló határozat értelmében hagyatnék meg a honvédelmi bizottmánynak, hogy a táborvezérnek, Csány orsz. biztosnak és Pázmándy elnöknek, kik a táborban együtt vannak, a sereg mozdulatára nézve adja meg a rendeletet.
És mivel most a perczekben a nemzetek sorsa fekszik, tehát én megpróbáltam feltenni azon nyilatkozatot, melly a képviselőház részéről, ha egyébiránt helyeseltetnék, a birodalmi gyüléshez volna küldendő. Én azt gondolom, igen rendén van, hogy nekik irván, németül fogunk irni. (Helyes!) És azért méltóztassanak megbocsátani, hogy mindjárt ugy olvasom, amint azt, ha helyben hagyatik, elküldhetőnek gondolom.* (Felolvasás után:) Ennyi volna. (Igen jól van!) (Taps. Mindnyájan felállnak.)
A Kossuth által fogalmazott nyilatkozatot l. a köv. szám alatt.
Elnök: E szerint illyenformán lehetne a ház határozata. (Felolvassa.) Kik ezt elfogadják, álljanak fel! (Mindnyájan felállnak.)
Nyáry: Azt nem hallottam a határozatban, mit szükséges bele tenni, hogy t. i. olly utasítás adatott a hadvezérnek, hogy midőn Austriának kormányja megfogja keresni a tábornokot, hogy tovább nem szükséges neki menni, akkor vissza jöjjön. (Benn van!)
Elnök: Az benn van a határozatban: mihelyt az országgyülés szükségesnek látja. Tehát implicite benn van az is, mit Nyáry mondott.
Kossuth Lajos: Most ezen szóval: »kormány« furcsa dolgok játszatnak imitt, amott, s ennél fogva e részben az embernek óvatosnak kell lenni, s én ezen szempontból gondoltam ugy tenni, hogy én egyenesen a nemzet képviselőiről szóltam. Ha azt mondom, vissza, nincs reátok szükség, tüstént vissza jöjjenek. Ha ezt méltóztatnak helyben hagyni, megtesszük a rendeletet, hogy elmenjen s ennek következtében a sereghez is hasonló értelemben a parancsot megküldjük. Ennek a felső házzali közlését, melly szinte együtt van, ha kívánni méltóztatnak, elnök ur talán mindjárt megtehetné, fél óra alatt meg van az egész. (Jól van!)
Egy képviselő: Kívánom kinyomatni, s az országgyülési tagok közt kiosztatni. (Ki fog nyomatni.)
Közlöny, okt. 12.
