88. Budapest, 1848 október 11. Kossuth rendelete Vay Miklós kormánybiztoshoz a katonai főparancsnokokhoz intézett rendelet végreh…

Teljes szövegű keresés

88.
Budapest, 1848 október 11.
Kossuth rendelete Vay Miklós kormánybiztoshoz a katonai főparancsnokokhoz intézett rendelet végrehajtásáról.
Magyarország gyülése határozata következtében a honvédelmi, mind a két ház megegyezéséből s tagjaiból alakitott kormányzói bizottmány a katonai főparancsnoksághoz intézett rendelete egyik példányát ide ·/· alatt rekesztve, kormánybiztos urnak azon meghagyással teszi át, hogy az iránt magát rögtön tegye érintkezésbe a nagyszebeni főhadikormánnyal, s annak mikint minden parancsnoksága alatt lévő hivatalnokai nyilatkozványát az ide 942. szám alatt zárt rendelet értelme szerint eszközlésbe vegye, s végrehajtsa. Az eredményről pedig rögtön a bizottmányt értesitse.*
A katonai főparancsnokokhoz intézett rendeletet l. 86/a. sz. alatt, 155. l.
Azon esetre pedig, ha a nagyszebeni főhadikormányzó, és a Szebenben állomásozó Pfersmán tábornagy vonakodnának maguk nevében és irásban nyilatkozni az iránt, miszerint a magyar alkotmány zászlója alatt a haza függetlenségéért küzdeni minden áron készek és a honvédi bizottmánynak, mint a magyar hadügyministerium rendeleteinek készséggel s mindenben teljesen engedelmeskedni készek és senkitől, bárkitől is mástól parancsokat elfogadni nem fognak, meghagyatik felelet terhe alatt kormánybiztos urnak, egy ha bár honvédi, vagy nemzetőri katonai magasb rangu magyar érzelmü jó honfit a bizottmány további rendeletéig helyettesiteni. A volt főhadi kormányzót pedig s illetőleg parancsnokot székhelyeiről, s illetőleg a várokból rögtön eltávolitani, s minden hivatalától, mi honunkat érdekli, szabadon bocsátva, elmozditani, s ez iránt az alattvalókat azonnal tudósitani. – Igy cselekedjék kormánybiztos ur, minden e rendelet következtében engedelmességet megtagadó bár mi rangu hivatalnokkal is.
Ha pedig a főhadikormányzás, vagy vári parancsnokság a rendeletnek mindenben rögtön hódolni nem akarván, ellenszegülni elég vakmerő lenne, tegyen kormánybiztos ur olly rendelkezést, hogy az engedetlent, mint honárulót mindenki honfiui szent kötelességének ismerve, szabadon elfoghatja, s agyon lőheti.
Ha ez sem használva, az engedetlenség még tettekben is mutatkoznék, ugy oda utasittatik kormánybiztos ur, hogy a belső katonai erőt felhasználva, őt fogattassa el, hogy mint honáruló bünhődjék.
E rendelet pontos és rögtön teljesítése kormánybiztos urnak szoros kötelességévé tétetik, jelentései pedig a Királyhágón tuli minden dolgokról, s eseményekről legalább minden harmad nap beváratik.
Ered. fogalm. O. Lt. OHB 1848: 975.
Ered. tiszt. O. Lt. Vay Miklós iratai 1316. rakt. sz.
Kivül: Kolozsvárott vagy a hol van.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages