95. Budapest, 1848 október 12. Kossuth átirata a hadügyminisztériumnak a nemzeti szinek használatáról.

Teljes szövegű keresés

95.
Budapest, 1848 október 12.
Kossuth átirata a hadügyminisztériumnak a nemzeti szinek használatáról.
A honvédelmi bizottmány abbeli határozata, miszerint az egész Magyarországban létező hadsereg a nemzeti szineket felvenni köteleztetik,* a hadügyministerium előtt is tudva lévén, kötelességének tartja a bizottmány a hadügyministeriumot felszólitani, miszerint a hadügyministeriumi katonai hivatalnokok a nemzeti szinek felvételére és minden hivatalos vagy ünnepélyes felléptüknél azokkali megjelenésükre utasittassanak, mit a honvédelmi bizottmány a hadügyministeriumtól annyival is inkább bizton elvár, minthogy mindeddig a hadügyministerium minden egyénei buzgó hazafiságáról és a haza törvényeihez őszinte meggyőződésbőli ragaszkodásáról legszebb tanuságát látta. Ezen felhivást pedig csak azon okbul kíván eredettnek venni, miszerint a hon jelen körülményeiben főleg a példa tesz legtöbbet és a szerint a hadvezénylet legmagasb hivatalának eljárása is legtöbb ösztönt nyujtand a netalántán még ingadozóknak utánzásra.
V. ö. az OHB okt. 8-i, 893. sz. alatt kiadott rendeletével. (126. s köv.)
Ered. fogalm. O. Lt. OHB 1848: 1023.
Ered. tiszt. Hadügymin. 1848: D 311: 8156/2256.
A tisztázat mellett: Mészáros okt. 14-én a hadügyminisztérium főtiszti személyzetének, okt. 22-én az 5. főhadiparancsnokságnak fenti rendelet végrehajtásáról.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages