KOSSUTH LAJOS 1848/49-BEN III. KOSSUTH LAJOS AZ ORSZÁGOS HONVÉDELMI BIZOTTMÁNY ÉLÉN ELSŐ RÉSZ 1848 SZEPTEMBER–DECEMBER

Teljes szövegű keresés

KOSSUTH LAJOS 1848/49-BEN III.
KOSSUTH LAJOS AZ ORSZÁGOS HONVÉDELMI BIZOTTMÁNY ÉLÉN
ELSŐ RÉSZ
1848 SZEPTEMBER–DECEMBER
 
KOSSUTH LAJOS összes műveinek ezzel az új kötetével a Magyar Történelmi Társulat csatlakozni kíván a megemlékezéseknek ahhoz a hosszú sorához, amelyekkel az egész magyar nép ünnepli ezekben a napokban multszázadbeli nemzeti megújhodásunk, valamint 1848/49-i forradalmunk és honvédő függetlenségi harcunk nagy vezérének emlékét, születésének másfélszázados fordulóját. Ez a könyv a megjelenés sorrendjében a második, az anyag időrendjét tekintve pedig a harmadik kötete annak a vállalkozásnak, amely Kossuth Összes Munkáinak nagy sorozatán belül Kossuth pályája döntő, 1848/49-es szakaszának forrásait fogja a történettudomány és az egész magyar nép számára feltárni. Az ünnepi év folyamán elkészülő újabb két kötettel és a jövő évben sorra kerülő ötödik kötettel teljes lesz ez a sorozat. Ezzel a maga egészében hozzáférhetővé válik Kossuth hatalmas örökségének az a része, amelynek feltárását az elmult száz év történetírása a leginkább szembeötlő célzatossággal mellőzte el.
A sorozatnak ez a kötete tartalmilag és formailag is különbözik némileg a mult évben megjelent első kötettől, amely Kossuthnak az utolsó rendi országgyülésen, 1847 őszén és 1848 tavaszán kifejtett tevékenysége forrásait ölelte fel. A Magyar Történelmi Társulat ugyanis az ünnepi év munkatervének megvitatása során olyan értelmű döntést hozott, hogy a közreadás alatt levő nagy Kossuth-sorozat egyes köteteiben valóban Kossuth összes művei kerüljenek kiadásra, jelenjenek meg tehát újból azok a darabok is, amelyek modern, ma is hozzáférhető kiadásban már megjelentek. Ezzel a határozattal a Társulat Kossuth jelentőségének megfelelő keretet kíván biztosítani művei kiadásának s a Kossuth-sorozatot mintegy nemzeti kiadvánnyá nyilvánítva, kifejezésre akarja juttatni annak fontosságát, hogy együtt, hézagtalanul, összefüggő egészben álljanak a történettudomány és a hazafias nevelés rendelkezésére Kossuth pályájának, a haladásért vívott harcának nagyszerű dokumentumai. E kötet anyagának összegyüjtése már ennek a határozatnak a szellemében történt s ehhez az irányelvhez alkalmazkodik a további, előkészületben levő és a távolabbi tervek között szerepelő kötetek anyaggyüjtése is. A Társulat továbbá úgy döntött, hogy a jelen és a következőkben megjelenő kötetekhez a szakmai tudnivalókat tartalmazó előszón túlmenően ne készüljön bevezető feldolgozás. Kossuth 1848/49-es tevékenysége ugyanis olyan szilárd, összefüggő egész, amelynek egyes fejezetein belül a biztos ítélet, a helyes értékelés csak az anyag és a messzeágazó összefüggések teljes ismeretében valósítható meg. A méltó feldolgozás tevékenységének erről a szakaszáról tehát csak akkor készülhet el, amikor az erre az időszakra tervezett öt kötetnyi forrásanyag már teljes egészében napvilágot látott.
Történelmünk haladó korszakainak feltárása, nagy haladó egyéniségeinek megismertetése megtisztelő feladata az új magyar történettudománynak. Szolgálják ezek a kötetek is, történeti multunk egyik legszebb haladó korszakának feltárásán s egyik legnagyobb haladó egyéniségének megismertetésén keresztül, történettudományunk fejlődését s annak segítségével népünk emelkedését, hazaszeretetének erősödését, boldog szocialista jövőjének építését.
Budapesten, 1952 szeptemberében.
A MAGYAR TÖRTÉNELMI TÁRSULAT

 

200. Parndorf, 1848 október 27. Csányi László tudósítása az OHB-nak az új támadás időpontjáról. 201. Parndorf, 1848 október 27. Pulszky Ferenc levele az OHB-nak a táborból, Kossuth megbízásából Ivánka elfogatásáról. 202. Budapest, 1848 október 28. Az OHB jelentést tesz Kossuthnak a Simunich betörésével kapcsolatos fejleményekről és az erdélyi … 203. Budapest, 1848 október 28. Az OHB utasítása Vay Miklós királyi biztosnak az Erdélyben szükséges legsürgősebb teendőkről. 204. Enzensdorf, 1848 október 29. Kossuth jelentése az OHB-nak az ausztriai előnyomulás első napjáról. 205. Budapest, 1848 október 29. Az OHB dorgáló levele Marczibányi trencséni főispánnak a Simunich elleni intézkedések elmulasztás… 206. Budapest, 1848 október 29. Az OHB utasításai Vay Miklós kormánybiztosnak az erdélyi teendőkkel kapcsolatban. 207. Budapest, 1848 október 29. Az OHB egyéb fontosabb intézkedései okt. 29.-éről. 208. Pozsony, 1848 október 30. Kossuth jelentése az OHB-nak a schwechati balsikerű támadásról. 209. Budapest, 1848 október 30. Az OHB néhány fontosabb intézkedése okt. 30.-áról. 210. Pozsony, 1848 október 31. Pulszky beszámol az OHB-nak Kossuth megbízásából a sereg visszavonulásáról. 211. Pozsony, 1848 október 31. Kossuth utasítása az OHB-hoz ágyukhoz szükéges lőszer Pozsonyba szállításáról. 212. Pozsony, 1848 október 31. Kossuth utasításai Klapka őrnagynak Simunics betörésével kapcsolatban. 213. Budapest, 1848 október 31. A fontosabb OHB rendeletek okt. 31-éről. 214. Pozsony, 1848 november 1. Kossuth jelentései a Honvédelmi Bizottmánynak a Simunics elleni intézkedésekről, Görgey fővezéri k… 215. Pozsony, 1848 november 1. Kossuth intézkedései a védelem megszervezésével kapcsolatban. 216. Budapest, 1848 november 1. Az OHB üdvözlete Görgey Arturnak vezérré történt kinevezése alkalmából. 217. Budapest, 1848 november 1. Az OHB fontosabb intézkedései nov. 1-éről. 218. Pozsony, 1848 november 1. Csányi jelentése az OHB-nak a schwechati csatáról és a sereg felruházásáról. 219. Pozsony, 1848 november 2. Kossuth intézkedései Pozsonyból, nov. 2-áról. 220. Budapest, 1848 november 2. Az OHB utasítása az Országos Nemzetőrségi Haditanácsnak a Csányi által kért hadfelszerelési cikke… 221. Budapest, 1848 november 2. Az OHB válasza Beőthy Ödön kormánybiztosnak Nagy Sándor József levelével kapcsolatban. 222. Budapest, 1848 november 2. Nyáry Pál levele Kossuthnak a szükséges védelmi intézkedésekről és a lengyel légió megalakításáró… 223. Budapest, 1848 november 2. Nyílt rendelet Egressy Gábor szegedi teljhatalmú kormánybiztossá történt kinevezéséről. 224. Budapest, 1848 november 2. Az OHB utasításai a hadügyminisztériumnak. 225. Pozsony, 1848 november 3. Kossuth nov. 3-i pozsonyi intézkedései. 226. Budapest, 1848 november 3. Az OHB fontosabb rendelkezései nov. 3-áról. 227. Pozsony, 1848 november 4. Kossuth levele az OHB-nak a hadsereg átszervezésével kapcsolatos problémákról. 228. Pozsony, 1848 november 4. Kossuth rendelete a dunántúli gabonafeleslegeknek a hadsereg részére történő felvásárlásáról. 229. Budapest, 1848 november 4. Az OHB jelentése Kossuthnak a komáromi vár őrségének megerősítéséről. 230. Budapest, 1848 november 4. Az OHB Kovács L., Szemere Bertalan, Perényi Zsigmond, és Sembery Imre bizottmányi tagoknak a Bizo… 231. Budapest, 1848 november 4. Az OHB fontosabb rendelkezései november 4-éről. 232. Pozsony, 1848 november 5. Kossuth jelentése az OHB-nak Simunich visszavonulásáról és a nyugati védelmi intézkedésekről. 233. Budapest, 1848 november 5. Az OHB két beszámolója Kossuthnak a Bizottmány által Pesten végzett munkáról. 234. Budapest, 1848 november 5. Az OHB utasítása a vasi, soproni, veszprémi, pozsonyi, győri, komáromi, nyitrai, fejérmegyei korm… 235. Budapest, 1848 november 5. Az OHB felhívása a református és evangélikus püspökökhöz népháború hirdetésére. 236. Budapest, 1848 november 5. Az OHB válasza P erezel tábornok ruhaigénylésére. 237. Budapest, 1848 november 5. Az OHB fontosabb rendelkezései nov. 5-éről. 238. Pozsony, 1848 november 5. Csányi László jelentése az OHB-nak. 239. Budapest, 1848 november 6. Az OHB fontosabb rendelkezései nov. 6-áról. 240. Komárom, 1848 november 7. Kossuth levele Görgeynek Pozsonyba a népfelkelésről, Komárom megerősítéséről és a határvédelmi int… 241. Budapest, 1848 november 7. Az OHB fontosabb intézkedései november 7-éről. 242. Pozsony–Budapest, november 8. Levélváltás az OHB és Csányi között a külföldi levélforgalom megszüntetéséről és a tiszti kine… 243. Pozsony, 1848 november 8. Csányi László jelentése az OHB-nak az osztrák csapatok mozdulatairól. 244. Budapest, 1848 november 8. Az OHB fontosabb rendeletei nov. 8-áról. 245. Pozsony, 1848 november 8. Csányi László jelentése az OHB-nak a tábor állásáról és az ellenség támadási szándékáról. 246. Budapest, 1848 november 9. Kossuth beszámolója a képviselőház előtt a táborban eltöltött hetek tapasztalatairól, a schwechat… 247. Budapest, 1848 november 9. Az OHB néhány fontosabb rendelkezése nov. 9-éről. 248. Budapest, 1848 november 10. Kossuth utasítása a felsődunai magyar hadsereg parancsnokságának az ellenséges betörés elleni in… 249. Budapest, 1848 november 10. Kossuth rendelete a hadügyminisztériumhoz a hadsereg újjászervezéséről, a meglévő ezredek és zás… 250. Budapest, 1848 november 10. Kossuth fontosabb utasításai nov. 10-éről. 251. Budapest, 1848 november 10. Az OHB fontosabb intézkedései nov. 10-éről. 252. Budapest, 1848 november 11. Kossuth levele Görgeynek hadseregszervezési kérdésekről. 253. Budapest, 1848 november 11. Kossuth levele Mészáros hadügyminiszternek Raics őrnagy küldetése tárgyában. 254. Budapest, 1848 november 11. Kossuth kiterjeszti Beniczky Lajos bányavidéki kormánybiztos hatáskörét Zólyom, Hont, Bars és Tu… 255. Budapest, 1848 november 11. Kossuth utasítása Sárközy kormánybiztosnak a dunántúli gabonafelvásárlásokkal kapcsolatban. 256. Budapest, 1848 november 11. Kossuth egyéb fontosabb rendelkezései nov. 11-éről. 257. Budapest, 1848 november 11. Az OHB fontosabb rendelkezései nov. 11.-éről. 258. Budapest, 1848 november 12. Kossuth vezércikke a Kossuth Hirlapjában a kamarilla politikájának ellentmondásairól. 259. Budapest, 1848 november 12. Kossuth megbízza Szalay Lászlót, hogy próbálja megnyerni az angol kormányt a magyar ügy támogatá… 260. Budapest, 1848 november 12. Kossuth szózata a Felvidék szlovákajkú lakosaihoz. 261. Budapest, 1848 november 12. Kossuth intézkedései az északnyugati határon át várható ellenséges betörés meggátlására. 262. Budapest, 1848 november 12. Kossuth válasza Batthyány Kázmér jelentésére. 263. Budapest, 1848 november 12. Kossuth levele Görgeynek a várható ellenséges támadás ellen alkalmazandó taktikáról. 264. Budapest, 1848 november 12. Kossuth utasítása Csányinak a dunántúli élelmi készleteknek az ellenség elől való eltakarítására. 265. Budapest, 1848 november 12. Kossuth utasítása Lukinich Mihály kormánybiztossal kapcsolatban. 266. Budapest, 1848 november 12. Kossuth utasítása Guyon vezérparancsnoknak a trencséni védelmi intézkedéseket illetően. 267. Budapest, 1848 november 12. Kossuth utasításai Lahner alezredesnek. 268. Budapest, 1848 november 12. Kossuth tiltakozása az OHB-nál Baldacci vezérőrnagy erdélyi főparancsnoki kinevezése ellen. 269. Budapest, 1848 november 12. Kossuth utasítása Hunkár veszprémi kormánybiztosnak a megyéjében található horvát eredetű fegyve… 270. Budapest, 1848 november 12. Az OHB fontosabb rendelkezései nov. 12-éről. 271. Budapest, 1848 november 13. Kossuth levele az OHB-nak a déli erők nyugatra való átcsoportosításáról, a szerbekkel kötendő bé… 272. Budapest, 1848 november 13. Kossuth javaslata az OHB-nak az állami kiadások utalványozásának módjáról. 273. Budapest, 1848 november 13. Kossuth és Nyáry Pál levélváltása Görgey leveleivel kapcsolatban. 274. Budapest, 1848 november 13. Kossuth utasítása a pénzügyminisztériumnak a lóvásárlásokhoz szükséges összeg kiutalásáról és a … 275. Budapest, 1848 november 13. Kossuth megbízza Klapka György őrnagyot a Délvidéken nélkülözhető erőknek a feldunai táborba tör… 276. Budapest, 1848 november 13. Kossuth utasítása a délvidéki parancsnokoknak a nélkülözhető erők felküldésével és Klapka küldet… 277. Budapest, 1848 november 13. Kossuth válasza Raics őrnagy kezdeményezésére és a szerbekkel való megbékélés feltételei.* 278. Budapest, 1848 november 13. Kossuth értesíti Görgeyt a felvidéki ellenséges betörés megakadályozására tett intézekedéseiről. 279. Budapest, 1848 november 13. Bezerédy Miklós őrnagy kinevezése alezredessé és a bácsmegyei nemzetőrség parancsnokává. 280. Budapest, 1848 november 13. Az OHB további intézkedései a Bem ellen elkövetett merénylettel kapcsolatban. 281. Budapest, 1848 november 13. Az OHB fontosabb intézkedései nov. 13-áról 282. Pozsony, 1848 november 13. Csányi kormánybiztos jelentései az OHB-nak és Kossuthnak. 283. Budapest, 1848 november 14. Kossuth bejelenti az OHB-nak betegségét. 284. Budapest, 1848 november 14. Kossuth utasítása az OHB-hoz az országos rendőri hivatal átszervezésére. 285. Budapest, 1848 november 14. Kossuth rendelete a pesti fegyvergyár állami kezelésbe vételéről. 286. Pozsony, 1848 november 14. Kossuth és Görgey levélváltása a bábolnai lovak ügyében. 287. Budapest, 1848 november 14. Kossuth rendeletei a hadügyminisztériumhoz nov. 14-éről. 288. Budapest, 1848 november 14. Kossuth egyéb fontosabb intézkedései nov. 14-éről. 289. Budapest, 1848 november 14. Az OHB nyilt rendelete Bács, Csongrád megyék és Szeged város közönségének az ujoncozás előmozdít… 290. Budapest, 1848 november 15. Kossuth rendelete a zászlóaljparancsnokokhoz, hogy jelentsék be fegyverkészleteiket. 291. Budapest, 1848 november 15. Az OHB körrendelete a minisztériumokhoz: küldjenek egy-egy titkárt az OHB üléseire. 292. Budapest, 1848 november 15. Kossuth fontosabb rendelkezései nov. 15.-éről. 293. Budapest, 1848 november 15. Az OHB utasítása Vay Miklósnak az Erdélyben fenyegető támadás elleni intézkedésekről: 294. Budapest, 1848 november 16. Képviselőházi határozat az OHB tagjainak fizetéséről. 295. Budapest, 1848 november 16. Kossuth utasítása Vukovics országos biztosnak a délvidéki hadviselés átalakításáról és a zsákmán… 296. Budapest, 1848 november 16. Kossuth válasza Batthyány Kázmér nov. 14.-i jelentésére. 297. Budapest, 1848 november 16. Kossuth rendelete Pongrácz Gáspár trencsénmegyei kormánybiztosnak a fegyvervásárlásra kiutalt pé… 298. Budapest, 1848 november 16. Az OHB utasítása a hadügyminisztériumnak: tiltsa el, hogy egyes ezredek számadásaikat a bécsi sz… 299. Budapest, 1848 november 16. Az OHB utasítása Beőthy Ödön országos biztosnak a szerbekkel kötendő fegyvernyugvás feltételeirő…

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages