ELŐSZÓ
ELŐSZÓ
Kossuth összes műveinek ez a kötete az 1848 szeptember végétől december 31-éig terjedő időszakot, Kossuth Honvédelmi Bizottmány-beli működésének első szakaszát öleli fel. A kötet időbeni elhatárolásánál nem feledkeztünk meg arról a tényről, hogy a magyar forradalom fejlődésének menetében az áprilistól augusztus végéig tartó ellanyhulás után tulajdonképpen a szeptember-eleji fellendülés jelenti a döntő fordulatot, a forradalom újabb felfelé ívelő szakaszának kezdetét, mégis úgy döntöttünk, hogy az Országos Honvédelmi Bizottmány megalakulásával kezdjük a kötetet. Elsősorban gyakorlati szempontok miatt kellett ezt a megoldást választanunk – a gyüjtésre került levéltári anyagban ugyanis a Bizottmány megalakulása minden vonatkozásban éles határvonalat jelent – de alátámasztotta ezt a választást az az elméleti tény is, hogy a Bizottmánynak mint forradalmi kormányzati szervnek a megalakulása a szeptemberi fordulat egészén belül a forradalom fejlődésében, s azzal együtt Kossuth pályájának alakulásában is igen jelentős fordulatot képez. A két kötetnyi anyagon belül december 31-ike, a kormány és az országgyülés Debrecenbe költözésének napja önként kínálkozott elválasztó vonalul.
Az anyaggyüjtés a Magyar Történelmi Társulat határozatának megfelelően igyekezett a lehető teljességet elérni s a kötet a fent megjelölt időszakra tartalmazza mindazokat a Kossuth-alkotásokat – aktákat, kiáltványokat, rendeleteket, leveleket, beszédeket, hirlapi cikkeket stb. – amelyeket levéltári anyagból, sajtóból, kiadványokból napvilágra lehetett hozni. Természetes, hogy az anyaggyüjtés alapját az Országos Honvédelmi Bizottmánynak az Országos Levéltárban lévő iratanyaga képezte. S itt kiszélesítettük az anyagközlést olyan formában, hbgy a Bizottmánynak minden lényegesebb intézkedését felvettük a kötetbe, azokat is, amelyek nyilvánvalóan nem Kossuth kezétől származtak. Különösen azokból az időszakokból van sok ilyen irat, amikor Kossuth nem tartózkodott a fővárosban, így alföldi toborzóútja idején, szeptember 24. és október 6. között, majd október 18-tól november 7-ig, amikor Kossuth a feldunai táborban időzött. Van olyan időszak is, amikor Kossuth betegen fekszik lakásán, november közepén, ekkor is csak a legfontosabb ügyekbe folyik bele, egyébként társai, Nyáry Pál, Madarász László, Szemere Bertalan, Perényi Zsigmond intézik a folyó ügyeket. Szükségesnek látszott az anyaggyüjtés ilyen kiszélesítése egyrészt azért, mert általában azok az intézkedések is Kossuth szellemében történtek, amelyek fogalmazványán nincs rajta Kossuth kezenyoma, de főleg azért, mert az Országos Honvédelmi Bizottmány működése, függetlenül Kossuth befolyásának mértékétől, összefüggő egészet képez s ha működésének lényeges dokumentumait most, vezetőjének összes művei között nem adjuk ki hiánytalanul, félő, hogy a kimaradó töredék belátható időn belül már nem lát napvilágot. Kötetünk így nemcsak Kossuth 1848 őszi tevékenységének anyagát tartalmazza, hanem egyben teljes forráskiadvány az Országos Honvédelmi Bizottmány működésére is, ami a Bizottmányból kikerülő aktákat illeti.
A teljességre való törekvés mellett sem terjed azonban ki a kötet minden olyan bizottmányi aktára, amely Kossuth aláírásával ment ki, vagy amelyen Kossuth kezenyoma kimutatható. Az egészen jelentéktelen iratok közlésétől eltekintettünk, így mellőztünk minden olyan iratot, amellyel egy befutott aktát egyszerűen, lényegbevágó megjegyzés nélkül átküldték más hatósághoz, pl. a hadügyminisztériumhoz elintézés végett. Nem közöljük az egészen jelentéktelen kinevező iratokat sem. Abban az esetben, amikor egyazon tárgyban több személyhez vagy hatósághoz megy intézkedés, csak abban az esetben közöljük valamennyi kiadásra került akta szövegét, ha az egyes szövegek lényeges eltérést mutatnak egymástól; az egyező szövegű intézkedések közül a leglényegesebbet közöljük és alul megjegyezzük, hogy kik, vagy milyen hatóságok kaptak még hasonló szövegű, vagy a szöveg egyrészével egyező utasítást. Elmellőztük azoknak a rövid utasításoknak a közlését is, amelyekkel Kossuth, vagy a Bizottmány egy főintézkedéssel kapcsolatban valamelyik hatóságot egy részletintézkedés megtételére utasít, pl. a pénzügyminisztériumot valamely feladat végrehajtásához szükséges pénz kiutalására. Az olyan jellegű intézkedésekre, amelyeket nem tartottunk érdemesnek felvenni a kötetbe – kinevezések, dicséretek stb. – száz meg száz példa található a Közlöny lapjain.
Nem terjedhetett ki viszont a kiadvány a Bizottmányhoz intézett beadványokra, holott ezek teszik a Bizottmány irattárának túlnyomó részét. Ezen a téren csak olyan esetekben tettünk kivételt, amikor alapvetően fontos beadványokról volt szó, amelyek 48-as törtenetünk egy-egy fontos kérdésével kapcsolatban döntő jelentőségűek és ez a jelentőség az elintézésből nem domborodik ki megfelelően. Így leközöltük az október elejei időszakról a Kossuth által kinevezett toborzóbiztosok jelentéseit, mert csak ezekből a jelentésekből bontakoznak ki adatszerűen Kossuth toborzóútjának tényleges eredményei. Hasonlóképpen felvettük a kötetbe a feldunai hadsereg mellett működő országos biztosnak, Csányi Lászlónak a jelentéseit is, mert ezek nélkül lehetetlen volna megérteni Kossuth politikáját Jellacsics üldözésével, Bécs felszabadításával, majd a hadsereg megszervezésével és felszerelésével kapcsolatban. Nem mulaszthatjuk el azonban azt, hogy fel ne hívjuk a figyelmet a Bizottmányhoz befutó beadványok mérhetetlen fontosságára szabadságharcunk története szempontjából. E beadványok – kormánybiztosok, helyi hatóságok, katonai parancsnokok, magánosok jelentései, javaslatai – alkotják a kormányintézkedések túlnyomó többségének alapját, a Honvédelmi Bizottmány és a minisztériumok minden fontosabb intézkedése belőlük indul ki, reájuk vezethető vissza; felmérhetetlen tehát a jelentőségük 1848/49-es történetünk további művelése szempontjából s megfelelő válogatásban és csoportosításban való közrebocsátásuk a magyar történettudomány legfontosabb feladatai közé tartozik.
Az Országos Honvédelmi Bizottmány irattára mellett az anyaggyüjtés főleg az Országos Levéltár gazdag gyüjteményeire támaszkodott. Ezek közül elsősorban a 48-as hadügyminisztérium, az Országos Nemzetőrségi Haditanács, a Vörös Antal-gyüjtemény, az 1848/49-es országgyülés levéltára, de különösen az 1848/49-es kormánybiztosok iratai nyujtottak sok felhasználható anyagot. Az egyéb itt felhasznált gyüjtemények részletesebb ismertetésétől felment az a körülmény, hogy az Országos Levéltár 1848/49-es anyagát túlnyomó részben felöleli Ember Győző kitünő ismertető leltára. (Az 1848/49-es magyar minisztérium levéltára. Bp. 1950.) Számos iratot tartalmaz kötetünk a Hadtörténelmi Levéltár 1848/49-es iratanyagából is. Igyekeztünk kutatásainkat kiterjeszteni néhány olyan vidéki város levéltárára is, amelyekből a városnak Kossuthhoz való kapcsolatai alapján remélhető volt valami közlésre alkalmas anyag. Próbálkozásaink csak Szeged és Kecskemét esetében jártak sikerrel; a szegedi, ill. kecskeméti közlevéltár anyagából szerepel a kötetben néhány irat. Kossuth képviselőházi beszédeinek közlése a Közlöny hivatalosnak tekinthető szövege alapján történt; ugyancsak a Közlönyből került ki az OHB-nak, illetve Kossuthnak néhány olyan rendelete, amelyet kéziratos formájában nem lehetett megtalálni. Kossuth néhány hírlapi cikkét a Kossuth Hirlapja hasábjain megjelent első közlés nyomán hozzuk. A teljesség követelményeinek megfelelően tartalmazza a kötet azokat a Kossuth-iratokat is, amelyek a Magyar Történelmi Társulat Fontes-sorozatának 1848/49-es tárgyú köteteiben* már napvilágot láttak, valamint azokat is, amelyek S. Dragomir* erdélyi tárgyú forráskiadványában megjelentek. Ellenőriztük azonkívül a szakirodalomnak azokat a termékeit is – emlékiratokat, levélgyüjteményeket stb. – amelyek jellegüknél fogva tartalmazhattak Kossuth-leveleket; néhány irat ilymódon is bekerült a kötetbe.*
Steier L.: A tót nemzetiségi kérdés 1848/49-ben. I–II. k. Bp. 1937; Thim J.: A magyarországi 1848/49-iki szerb felkelés története. I–III. k. Bp. 1930–1940.
Dragomir S.: Studii şi documente privitoare la revoluţia Românieor din Transilvania în annii 1848/49. I–V. vol. Sibiu-Cluj é. n.
Az ilyen szempontból szóbajöhető irodalom felsorolását megtalálja az olvasó az I. Tóth Zoltán által szerkesztett Magyar Történeti Bibliográfia III. kötetében. (Bp. 1950.).
A lehető teljességre váló törekvés természetesen nem jelenti azt, hogy ezt a célkitűzést sikerült maradék nélkül elérni. Ismeretes 1848/49-es levéltári gyüjteményeink viszontagságos sorsa: kétízben tették meg az utat Budapest és Debrecen között, majd Szegedre, onnan Aradra szállították őket, hogy végül a felülkerekedő ellenség kezére kerülve, először a hadbíróságok rendelkezésére álljanak a bosszúhadjárat megszervezésénél s végül Bécsbe kerüljenek, ahonnan csak háromnegyed évszázad múlva juthattak ismét haza. E viszontagságok során a levéltári anyag rengeteg károsodást szenvedett. Az Országos Honvédelmi Bizottmány levéltárából pl. kétségtelenül a Debrecenbe való leköltözés idején veszett el jelentős mennyiségű decembervégi és januáreleji anyag, de hasonló hiányok mutathatók ki más levéltári állagoknál is.* Ember Gy. előbb említett ismertető leltára részletes útmutatást nyujt az anyag teljességére, illetőleg hiányaira vonatkozólag is. Fennáll annak a lehetősége is, hogy a szabadságharc bukását megelőző napokban az események szereplői is magukhoz vettek olyan iratokat, amelyeket az ellenforradalom bosszúja felhasználhatott volna ellenük. De a bírósági eljárásokhoz szükséges akták sem kerültek vissza sok esetben lefordítás, illetőleg felhasználás után eredeti helyükre. Lappanghat felhasználható anyag még a bécsi levéltárak gyüjteményeiben is, annak ellenére, hogy az Ausztriával 1926-ban kötött u. n. badeni levéltári egyezmény értelmében a magyar illetőségű anyag nagyrészét visszakaptuk. Hogy azonban az elkallódás veszélye a levéltári anyag hazaszállításával sem szünt meg, arra mi sem jellemzőbb, mint az a tény, hogy olyan iratok, amelyeket Steier Lajos Bécsben az 1920-as évek elején még használt említett és később idézendő munkáihoz, ma már nem találhatók az általa idézett helyen. Az anyaggyüjtés során egy másik, különösen súlyos példájával is találkoztunk az értékes anyag elkallódásának. A levéltári anyag rendezése során az Országos Levéltár Vörös Antal-gyüjteményéből még az 1930-as években leválasztottak néhány tucat iratot, amelyek Kossuth 1848 őszi toborzóútjára vonatkoztak s „Kossuth Lajos országos biztosi iratai” elnevezéssel külön gyüjteményt létesítettek belőlük. Ennek a gyüjteménynek hollétét csak 1944-ig sikerült nyomon követni, azóta nincs nyoma s bár megvan a valószínűsége, hogy háborús károsodásnak esett áldozatul, mégsem lehetetlen, hogy valamikor még elő fog kerülni. Tudva azt, hogy Vörös Antal mint titkár kísérte el Kossuthot ezen az útján és hogy Kossuthnak e napokbani tevékenységéről sokkal kevesebb tőle származó iratunk van, mint amennyinek kétségtelenül lenni kellene, aligha vonható kétségbe, hogy ez az elkallódott gyüjtemény nagyfontosságú iratokat tartalmazott. Akadhat még egy-egy Kossuth-irat olyan hozzáférhető levéltári gyüjteményekben is, amelyekből ilyen, szabályos körülmények között, nem várható, s az átkutatásukra szükséges idő éppen ezért nem állott volna arányban a várható rendkívül csekély eredménnyel. A szabadságharc számos fontos szereplőjének iratai egyáltalán nem ismeretesek, olyan személyekéi, akikhez Kossuth kétségtelenül sok levelet intézett, nemcsak hivatalos jellegű, iktatott iratokat, hanem még sokkal inkább bizalmas jellegű iktatlanokat. A kötetben közölt, főleg Csányihoz és Görgeyhez intézett levelek azt bizonyítják, hogy Kossuth a legnagyobb jelentőségű kérdésekben bizalmasan, a Honvédelmi Bizottmány tagjainak és irodaszemélyzetének mellőzésével levelezett a kormánybiztosokkal és hadvezérekkel; ilyen jellegű levelek más fontos szereplőknek még lappangó irathagyatékából is előkerülhetnek. Ugyanúgy kerülhetnek elő még iratok Kossuth külpolitikájával kapcsolatban is; bizalmas jellegű diplomáciai megbízatásokkal, fegyvervásárlással kapcsolatban Kossuth mindig sajátkezűleg, más hivatalos szervek kikapcsolásával levelezett, ilyen levelek még külföldi levéltárakból is kerülhetnek elő. Hasonlóképpen nem ismeretesek azok az eredeti levelek sem, amelyek egyes emlékiratokban, pl. Klapka György, vagy Görgey István műveiben részben vagy egészben közölve vannak; ezek is, de más Kossuth-iratok is előkerülhetnek még magánosok gyüjteményeiből. Az Országos Levéltárban lévő családi levéltárak is rejthetnek még egy-egy felhasználható Kossuth-darabot. Vidéki helyhatósági levéltárakban elvileg csak olyan iratok lehetnek, amelyeknek a fogalmazványa megvan a Honvédelmi Bizottmány iratai között. A kísérletek lényegükben igazolták ezt a feltevést, a szegedi és kecskeméti példa azonban azt mutatja, hogy egy-egy rendkívüli körülmények között keletkezett irat mégis előkerülhet ezekből a levéltárakból is. Meg kell azonban jegyeznünk, hogy a vidéki levéltárak anyagából a szabadságharcot követő években nem egy helyen kiselejtezték a szabadságharccal kapcsolatos anyagot. A Kossuth-iratok kutatását az egyes kötetek által felölelt területen tehát a kötetek megjelenésével sem tekinthetjük lezártnak, a jövőben előkerülő anyag megfelelő formában való közreadására a Magyar Történelmi Társulat meg fogja találni a módot.
A hiányzó darabok tartalmára némi útbaigazítást adnak az Országos Honvédelmi Bizottmány iktatókönyvei, amelyek rendszerint közlik az iktatott irat rövid tartalmát is.
Az Országos Honvédelmi Bizottmányról mint hivatalról nem szükséges e rövid bevezetés keretében írni. Erre vonatkozólag – eltekintve Szeremley régi és sok tekintetben elavult munkájától* – modern feldolgozások állanak az olvasó rendelkezésére Ember Győző tollából, részben fentebb már említett kötetében, azonkívül a Századok 1848-i évfolyamában,* de különösen a Kossuth-Emlékkönyvben megjelenő tanulmányában.* E feldolgozások nemcsak a Honvédelmi Bizottmány keletkezését és későbbi tevékenysége során állandóan folyamatban lévő formálódását világítják meg a legapróbb részletekig, hanem megfelelően kidomborítják azt a tényt is, hogy a Honvédelmi Bizottmány fennállásának ideje alatt az országkormányzat szálai Kossuth kezébe futottak össze és kezdeményezése, utasítása, hozzájárulása, vagy legalább is tudta nélkül említést érdemlő fontosságú ügyben nem történhetett döntés. Az ügykezelés menetét szabályozó, 367. sz. alatt közölt rendelet is alátámasztja ezt a megállapítást; a beérkező aktákon és a kimenő akták fogalmazványain, valamint a más hatóságok, vagy személyek levéltáraiban fellelhető eredeti tisztázatokon található kezelési feljegyzésekből megmutatkozik, hogy a rendeletben foglaltaknak megfelelően folyt az ügyintézés. A bizottmányi tagok a Bizottmány fennállásának első szakaszában naponta, a novemberi ujjászervezés után pedig hetenként egyszer, vasárnap délelőtt referáltak Kossuthnak a reájuk kiosztott ügyek elintézéséről; Kossuth betegsége idején betegágyában is foglalkozott a fontosabb ügyekkel, a tagok ilyenkor betegszobájában keresték fel, a táborban való távollétének hetei alatt pedig az elintézést kívánó fontosabb aktákat futárral küldték utána. Kossuth szerepe az egyes ügyek elintézésében azonban az ügykezelést szabályozó rendelkezésektől függetlenül, magukból az aktákból is könnyen megállapítható. A Bizottmány fennállásának első szakaszában, különösen Kossuth távolléte idején, bőségesen vannak fogalmazványok, amelyek elkészítésére az utasítást a Bizottmány valamelyik másik tagja – Madarász László, Nyáry Pál, Jósika Miklós, Perényi Zsigmond stb. – adta ki s a tisztázaton is az ő nevük szerepel; vannak esetek, amikor ezek a tagok sajátkezűleg fogalmaznak is. Az ujjászervezés után azonban már alig van olyan fogalmazvány, amelyen valamiképpen ne lenne rajta Kossuth kezenyoma, jeléül annak, hogy az intézkedés tőle származik. Rengeteget fogalmaz sajátkezűleg, igen gyakori az is, hogy a beérkezett akta hátlapjára felvázolja az adandó válasz tartalmát, ezek a válaszok rendszerint olyan szabatosak, hogy szószerint bekerülnek a fogalmazó által készített aktába. Sok esetben csak élőszóval ad utasítást az intézkedés tartalmát illetően, ilyenkor azonban az elkészült fogalmazványt átjavítja, kihúz belőle, egész bekezdéseket ír bele, de ha csak egy-egy kifejezést, mellékmondatot, vagy betűt szúr is néhol közbe, ezzel is igazi kossuthi jelleget ad az egyébként talán jellegtelen bürokratikus intézkedésnek. Az irodaszemélyzet tagjai által írt fogalmazványokkal kapcsolatban egyébként mindig megvan az a lehetőség, hogy a szöveg Kossuth tollbamondása alapján készült. Számos eset van arra is, hogy a már elkészült tisztázaton javitgat, vagy hosszabb-rövidebb sajátkezű utóirattal bővíti ki. S itt ismét utalni kell arra, hogy a legfontosabb, döntő jellegű, bizalmas tartalmú intézkedéseket Kossuth sohasem a Bizottmány irodáján keresztül teszi, hanem sajátkezűleg fogalmazza meg és iktatás nélkül, bizalmas futárral küldi el. Így levelezett Csányival, Görgeyvel, Beőthyvel, Bemmel, hogy csak az őszi időszak fontosabb szereplőit említsük. Az ilyen típusú levelek képezik Kossuth tevékenységének legfontosabb emlékeit s így kötetünk legértékesebb darabjait is.
A honvédelmi bizottmány keletkezése s a forradalom kitörése 1848-ban. Pest, 1867.
A Honvédelmi Bizottmány. Századok, 1948. évf. 150. s köv. l.
Kossuth a Honvédelmi Bizottmány élén. (Kossuth-Emlékkönyv, 1952.)
Az Országos Honvédelmi Bizottmány irattárában a tájékozódást elég gondosan vezetett, tartalmi utalásokat is feltüntető iktatókönyv és mutatókönyv könnyíti meg. Ezek a segédkönyvek azonosak a korábbi miniszterelnökség segédkönyveivel, mint ahogy az Országos Honvédelmi Bizottmány egyszerűen átvette a Batthyány-féle miniszterelnökség egész irodaszemélyzetét is. Az iktatókönyvben a 790. számmal kezdődően, szeptember utolsó napjaitól tünnek fel az első bizottmányi akták, eleinte vegyesen a miniszterelnökiekkel, az utóbbiak azonban rövid idő alatt fokozatosan elmaradnak. Az iktatószámok 1848 folyamán a 7154. számig haladnak, január elsejével ismét előlről kezdődik az iktatás. A kutatónak feltünhetik, hogy az iktatókönyvben üresen hagyott szám csak elvétve akad, az irattárban mégis rengeteg az üres szám, átlagban az iktatószámoknak talán a kétharmadánál fekszik csak beérkezett akta és fogalmazvány, vagy kezdeményező jellegű intézkedés fogalmazványa. A hiányok részben a Bizottmány ügykezelésével magyarázhatók, részben az irattárnak már fentebb vázolt viszontagságos sorsával függnek össze. A túlnyomó része ezeknek a hiányoknak úgy keletkezett, hogy az ügykezelési szabályzat értelmében azokat az aktákat, amelyek speciális jellegüknél és viszonylag kisebb jelentőségüknél fogva valamelyik minisztérium vagy egyéb hatóság körébe tartoztak, iktatás után rövid úton átadták az illetékes hatóságnak elintézés végett. Az ilyen átadás ténye általában megállapítható az iktatókönyv alapján. Különösen a hadügyminisztérium, a Nemzetőrségi Haditanács, a Rendőri és Postaosztály iratai között találunk nagy számmal ilyen átadott aktákat, de vannak bőven a többi minisztériumok és hatóságok, sőt még egyes kormánybiztosok iratai között is. A hiányok másik forrása a szabadságharc résztvevői ellen indított hadbírósági eljárássorozat volt; a vádemelések megalapozásához az osztrák katonai hatóságok elsősorban a Bizottmány iratanyagát dolgozták fel rendszeresen, kiemelték belőle a bizonyító eljáráshoz szükséges aktákat s bár később, az eljárás lefolytatása, vagy megszüntetése után a bírósági iratoktól általában elválasztották ezeket, nem kerültek vissza a helyükre, hanem részben elkallódtak, részben a Kossuth-Archiv rendezetlen kötegeiben, vagy a Hadtörténelmi Levéltár anyagában szétszórtan kerültek vissza Magyarországra. Az ilyen anyagból közölt akták lelőhelyét az egyes akták végén lehetőleg pontosan megadtuk, mivel azonban ezek mindkét levéltárban jobbára rendezésre váró anyagban fordulnak elő, elképzelhető, hogy nemsokáig maradnak a megadott helyen. Az Országos Levéltárban a Bizottmány iratainak eredeti helyükre való visszatétele és az irattár helyreállítása – jórészben a jelen kötethez végzett kutatómunka eredményei alapján – folyamatban van; a Hadtörténelmi Levéltárban található anyagot csere útján szerzik vissza és talán nincs messze az idő, amikor a ma még üres számok túlnyomó részére vagy visszakerül az onnan elkerült akta, vagy legalább pontos utalást talál a kutató a kiadott tisztázat lelőhelyéről. Némi útbaigazítást jelent az a körülmény is, hogy az osztrák hatóságok által felvett jegyzékek alapján pontosan megállapítható, mely számok alatt voltak akták az irattár efoglalásának időpontjában, 1849 nyarán.* Meg kell említeni azt is, hogy tisztázatból számos olyan bizottmányi intézkedést ismerünk – Kossuth fentebb említett iktatatlan levelein kívül is – amelyek iktatószám nélkül kerültek kiadásra. A kutatómunka tapasztalatai és az anyagnak a vázolt módon való rekonstruálása alapján azonban indokolt az a feltevés, hogy a közölt anyag megközelíti a jelenleg elérhető teljességet és igazán fontos anyag viszonylag kevés hiányzik a kötetből. Azt, hogy ma milyen akták szerepelnek az elkallódottnak tekinthető anyagban, ellenőrizheti a kutató az iktatókönyvbe bevezetett tartalmi bejegyzés alapján. Remélhető, hogy a további kutatások ezeket a hiányokat fokozatosan csökkentik majd; a Honvédelmi Bizottmány levéltárának teljes rekonstruálása során minden esetre szükséges lesz ennek az összehasonlító munkának az elvégzése is.
A lefoglalt iratok lajstromának leírását l. Ember Gy.: Az 1848/49-i minisztérium levéltára, 46. s köv. l.
Az iktatás általában nem történt következetes renddel már a befutó akták esetében sem, még kevésbbé a belőlük kiinduló intézkedések szempontjából. Egy-egy fontosabb beérkezett akta esetleg már iktatás előtt a Bizottmány valamelyik tagjához került és csak később vezették be az iktatókönyvbe, az pedig még sokkal gyakrabban előfordult, hogy az akták elintézése nem az iktatás sorrendjében történt, később érkezett, de fontosabb tartalmú aktára korábban készült válasz és fordítva. Sőt vannak olyan esetek is, hogy nagyobb mennyiségü akta iktatatlanul marad egy ideig valamilyen oknál fogva és csak később, egyszerre kerül iktatásra. Ilyen eset volt pl., amikor Kossuth Pozsonyból való visszatértekor, nov. 8-án nagyszámú olyan iktatatlan iratot hozott magával, amelyeket vagy a Bizottmány küldött utána elintézés végett, vagy egyes hatóságok és személyek egyenesen hozzá intéztek a táborba. Ez az októberi és november-eleji anyag egyszere került iktatásra november közepén és alaposan megzavarta az iktatás amúgy sem tulkövetkezetes időrendjét. Mindebből következik, hogy a sajtó alá rendezés során eleve fel kellett adni az iktatószámok rendjében történő közlés lehetőségét és az időrendi közlést kellett választani, annál is inkább, mivel a tekintélyes mennyiségü egyebünnen származó anyag zökkenőmentes beillesztése is csak így vált lehetővé. Így az egyazon napokon keletkezett iratok kerültek egymás mellé: az egyes napokon a fontossági szempontok szerint alakul az iratok sorrendje, először jönnek a magától Kossuthtól származó intézkedések, élükön azokkal, amelyek általános érvényüek vagy amelyek az akkor legfontosabb kérdéssel kapcsolatosak, majd az Országos Honvédelmi Bizottmány nevében, de Kossuth közvetlen befolyása nélkül, valamelyik másik tag által hozott és aláírt intézkedések. Ettől az időrendtől csak egy-két esetben tértünk el, olyankor, mikor bizonyos iratoknak a tartalmi összetartozása annyira szoros volt, hogy szétválasztásuk az anyag felhasználását nehezítette volna meg. Az egy napon belüli elrendezés során Kossuthtól származónak tüntettünk fel minden olyan iratot, amelyeket ő fogalmazott, amelyeket átjavított, kiegészített, vagy legalább kézjegyével látott el, sőt az olyanokat is, amelyeknél egyéb, közvetett forrásokból kiderült, hogy elkészítésükre ő maga közvetlenül adott utasítást; ugyancsak Kossuth művének tekintettük azokat az aktákat, amelyeknek csak az általa aláírt tisztázata állott rendelkezésünkre. Ahol ilyen bizonyítékokkal nem rendelkeztünk, ott a Bizottmányt tüntettük fel az intézkedés kiadójául. Az iratok ilyen elválasztása csak az első szakaszban volt lényeges, amikor Kossuth kétízben is hosszabb ideig volt a Bizottmány székhelyétől, kétizben pedig ágyban fekvő beteg volt s ilyenkor a többi tagok több-kevesebb önállósággal is intézkedhettek. A novemberi átszervezés után Kossuth személyesen döntött minden olyan kérdésben, amelynek csak némi fontossága is volt s az intézkedés lényegéről még olyan esetben is részletes utasítást adott a fogalmazónak, amikor ennek irásos nyoma az elintézést igénylő aktán, vagy a válaszfogalmazványon nincs. A közölt önálló akták tulnagy számának csökkentése végett mind Kossuthtal, mind a Bizottmánnyal kapcsolatban alkalmaztuk azt a gyakorlatot, hogy a viszonylag kevésbbé fontos intézkedéseket egy-egy napon belül azonos sorszám alá foglaltuk össze és csupán betűs alcimekkel választottuk el egymástól.
Említettük már fentebb, hogy kiadványunk csak a Kossuthtól, illetőleg a Honvédelmi Bizottmánytól származó iratok közlésére terjedhetett ki s hogy csak egészen nagyfontosságu darabok esetében tértünk el ettől a szabálytól. Az ilyen más hatóságtól, vagy személytől származó beadványok eltérő betütípussal vannak szedve. Nem tekinthettünk azonban el attól, hogy valamilyen formában ne utaljunk azokra a befutó jelentésekre vagy kérésekre, amelyek a legtöbb intézkedés megtételére alkalmat szolgáltattak; éppen azért az ilyen akták rövid kivonatát bevezetésképpen ugyancsak más betűtípussal, a bizottmányi intézkedés elé tettük, hogy ilymódon az egyébként talán érthetetlen iratot történeti összefüggéseiben mutassuk meg. A történeti körülmények, az előzmények és következmények könnyebb megértését szolgálják a jegyzetek is, bár ezen a téren az agyonmagyarázás veszélyének elkerülése végett előfeltételként kellett felvennünk a kötet használója részéről a forradalom és szabadságharc eseménytörténetének kielégítő ismeretét. A jegyzetek éppen ezért a legszükségesebb történeti utalások mellett inkább az anyag belső összefüggéseit kívánják megvilágítani s elsősorban az aktaszerű előzményekre és következményekre utalnak. Az előforduló személyekre a szöveg közben általában nem készítettünk magyarázó jegyzetet, az ismétlődések elkerülése céljából a személynevek magyarázatát a II. kötetben, a név- és tárgymutatóban találja majd az olvasó.
A szövegközlésben általában a betűhiv közlés szempontjait tartottuk szem előtt, de nem ragaszkodtunk a merev betűszerintiséghez. Megtartottunk minden olyan irásbeli sajátosságot, amely jellegzetes akár általában a kor, akár Kossuth helyesírása és stilusa szempontjából, de kiküszöböltük a nyilvánvaló tollhibákat, a helyesírási hibákat és a nagybetűk túlzott használatát, ingadozások esetén pedig a mai használathoz közelebb álló formát tartottuk meg. Alul, az iratok jelzetében pontosan megadtuk, hogy a fogalmazás milyen mértékben Kossuth munkája, magában a szövegben azonban nem tüntettük fel, hogy milyen javításokat, betoldásokat vagy kihagyást eszközölt rajta Kossuth. Ennek a feltüntetése ugyanis nyomdatechnikai szempontból rendkivül nehezen megoldható feladat lett volna, mivel a legtöbb esetben nem egyszerű betoldásról vagy kihagyásról, hanem átfogalmazásról van szó, aminek a pontos visszaadása csak a jegyzetek tömegének alkalmazásával lett volna megoldható. Eltekintve attól, hogy egy ilyen szövegkiadás erősen az olvashatóság rovására is ment volna, azért sem tartottuk szükségesnek, mert forráskiadványunk értéke szempontjából az iratoknak csak az végleges formája a fontos, amelyet Kossuth a maga véleményeként elfogadott és aláirt, nem pedig az, hogy a Kossuth utasításai alapján fogalmazó irodai alkalmazott hol nem tudta pontosan visszaadni azt, amit Kossuth bele akart foglalni az aktába. Ugyancsak külön feltüntettük az irat jelzete mellett azt is, ha a fogalmazvány, vagy az eredeti a Bizottmány valamelyik fontos tagjának – Madarásznak, Nyárynak, Szemerének, Pulszkynak stb. – a tollából került ki, a titkárok és irodai alkalmazottak fogalmazványa esetében a fogalmazó nevének megemlítését nem tartottuk szükségesnek. A levéltári lelőhely megadásánál gyakran előfordul, hogy csupán az iratköteg számát adjuk meg azon belül közelebbi utalást nem. Ennek vagy az az oka, hogy a kötegen belül nincs az anyag szorosabb rendben és egy esetleges rendezés a jelenlegi sorrendet úgyis megváltoztatja, vagy az, hogy az anyag időrendben van rendezve és az irat eredetije a keltezésben feltüntetett napnál található meg.
Az anyag használatához elengedhetetlenül szükséges név- és tárgymutató a rövidesen, még ebben az évben elkészülő II. kötethez csatlakozik majd. Ezt a megoldást gyakorlati szempontok ajánlották: a két kötet együttesen is viszonylag rövid időszakot ölel fel, jobbára azonosak a szereplő személyek és a felmerülő problémák; azonkivül a terjedelemmel való takarékoskodás mellett az olvasó kényelmét is szolgálja, ha valamely személy vagy tárgy után való keresés során egy helyen találja meg mindkét kötet keresett oldalszámait.
Az 1848/49-es Kossuth-anyag megjelentetése kétségtelenül nagy lépést jelent előre történettudományunk számára a Kossuth monumentális alakjának megismeréséhez, megértéséhez és helyes értékeléséhez vezető úton s ezzel egyidejűleg döntő segitséget jelent a 48-as polgári forradalomnak és szabadságharcunk igazi történetének feltárásához is. Ennek a viszonylag rövid időszaknak az óriási anyaga is hiven tükrözi azt az egyedülálló szerepet, amelyet Kossuth a nemzet önvédelmi harcának szervezésében, irányításában, az ország anyagi és erkölcsi erőinek mozgósításában, a leküzdhetetleneknek látszó nehézségek megoldásában játszott. Azonban a történetkutatónak, aki a már megjelent és a rövidesen megjelenendő köteteket forgatja, tisztában kell lennie azzal, hogy ezek a kötetek önmagukban még távolról sem tartalmazzák 48-as történelmünk minden fontos forrását. A Honvédelmi Bizottmány ugyan valóban központi irányító szerve volt a forradalom 1848 szeptember–1849 áprilisi időszakának és élén Kossuth messze kimagaslott a vezető szereplők sokféle árnyalatú, népes táborából, volt azonban még számos olyan szerv, amelynek iratanyaga fontos kiegészitő része a szabadságharcra vonatkozó teljes forrásanyagnak s a szereplő személyek, különösen a kormánybiztosok és hadvezérek között is tucatnyi van olyan, akinek eddig tisztázatlan egyéni müködése nem elhanyagolható mértékben befolyásolta a szabadságharc eseményeinek alakulását. Azt jelenti ez, hogy a szabadságharc történetével foglalkozó kutatónak a szorosan vett Kossuth-anyag mellett nem szabad figyelmen kívül hagynia a 48-as minisztériumok közül elsősorban a hadügyminisztérium, a belügyminisztérium, az igazságügyminisztérium anyagát, azonkívül a Nemzetőrségi Haditanács, a Rendőri és Postaosztály, a kormánybiztosok közül Csányi, Szemere, Batthyány Kázmér, Hodossy, Vay Miklós stb. iratait, valamint a Hadtörténelmi Levéltárban a hadseregparancsnokságok iratanyagát sem, hogy csak a legfontosabb levéltári anyagot említsük meg addig is, míg a haladó történeti korszakok forrásanyagának tervszerű közreadása során – remélhetően rövid idő mulva – ezek a gyüjtemények is sorra kerülhetnek.
A kötet tervszerű, időben való megjelenését lehetővé tette egyrészt az a körülmény, hogy a Magyar Történelmi Társulat, illetve a Magyar Tudományos Akadémia Történettudományi Intézete vezetősége a sajtó alá rendező számára a legmesszebbmenően biztosította a nyugodt, folyamatos munka előfeltételeit, másrészt az az állandó, előzékeny készség, amellyel különösen az Országos Levéltár és a Hadtörténelmi Levéltár munkatársai megkönnyítették a kutatómunkát. A Szeged Városi Közlevéltár és a Bács-Kiskun Vármegyei Közlevéltár vezetősége néhány irat, ill. iratmásolat megküldésével nyujtott hasznos támogatást. Nagy segítséget jelentett az a körülmény is, hogy a Magyar Tudományos Akadémia anyagi támogatása révén Salacz Gábor személyében állandó, tudományos képzettségű munkatárs végezte az anyag összegyüjtésének, másoltatásának, technikai rendezésének jelentékeny részét; az ő lelkiismeretes, odaadó munkája nélkül a hatalmas anyagot tartalmazó kötet aligha készülhetett volna el ilyen rövid idő alatt. Egyéb vonatkozásokban is tükrözi ez a kötet a kollektív munka iránti hajlam erősödését a történettudomány munkásainak soraiban. Azonos területeken kutatók, 48-as történelmünk szakértői hasznos tanácsokat, útbaigazításokat adtak a szétszórt területeken található anyaggal kapcsolatban, ugyanakkor az egyidejüleg készülő Kossuth Emlékkönyv tanulmányírói közül számosan forgatták és használták fel ennek a kötetnek lektorálás alatt lévő anyagát és ezáltal lényegesen megkönnyítették saját kutatómunkájukat. Az egyidejüleg megjelenő Kossuth Emlékkönyv tanulmányai az anyagnak ilyen kapcsolatán tulmenően is szemléltető példáját adják annak, hogyan válik a forrásanyag az alkotó tudós kezében a történeti valóság folyamatos, összefüggő képévé. A kötet lektorálását Ember Győző és Spira György végezte, hasznos megjegyzéseik számos hiba kiküszöbölését tették lehetővé és az anyag összeállításával kapcsolatos kérdések területén is lényeges segítséget nyujtottak.
Barta István
