b) Görgeynek, Kiss Pál ezredes kinevezéséről péterváradi várparancsnokká:

Teljes szövegű keresés

b) Görgeynek, Kiss Pál ezredes kinevezéséről péterváradi várparancsnokká:
A kinevezés elindítója Batthyány Kázmér és Perczel márc. 28-i jelentése volt,* amelyben – beszámolva Pétervárad felszabadításáról – elmondták, hogy a várbeli tisztek többsége már régóta alkudozott az ellenséggel, nyíltan beszéltek a vár közeli átadásáról annak ellenére, hogy az ellenség egyetlen ágyúlövést sem tett és csak kevés erőt hagyott a vár alatt. A felmentés a legutolsó órában történt s tanulságul a levélírók azt vonták le, hogy »osztrák szolgálatban állott idegen, vagy más gyanus tisztekben bízni annyi, mint hazánkat szántszándékosan vesztőpadra vezetni, és ha csak itt, de általában az egész hadseregnél ezen egyéniségek ki nem küszöböltetnek, sőt meg nem fogható kábultsággal még főállomásokra alkalmaztatnak, úgy csak isteni csoda fog minket a haláltól megmenteni.« Közölték azt is, hogy erélyes intézkedésket tettek a tisztikar megtisztítására s hogy a várparancsnok, Csuha tábornok – akire a fenti célzás vonatkozott – »azon okadással, hogy ő nem képes kemény lenni, hogy túl sok ismerősei, hogy fia császári szolgálatban, le akará tenni a várparancsnokságot, de kivánságunkra, sőt nemzet nevében adott rendeletünkre azt ápr. 13-ig megtartandja.« Azt kérték tehát, hogy Kossuth nevezzen ki »egy elhatározott és mindenek előtt tántoríthatatlan hazafit e helyre.« Kossuth a táborban kapta kézhez a jelentést és nyilván értekezett korábban Görgeyvel a kinevezendő várparancsnok személyéről, míg végül a határidő lejárta miatt intézkedni kellett:
A jelentés egyes részletei megjelentek a Közlöny ápr. 6-i számában.
Mulaszthatlanul szükségessé válván Kiss Pál honvédezredes urat* péterváradi várparancsnokká kinevezni, ezennel hivatalosan felkérem tábornok urat: hogy az ide zárt kinevezési oklevelet nevezett ezredes úrnak kézbesíttetvén, őt rendeltetése helyérei azonnali elutazásra utasítani sziveskedjék.
Kiss Pál ezredes Damjanics hadtestében volt előbb a híres 9. zászlóalj parancsnoka, majd dandárparancsnok és a diadalmas csaták mindegyikében kitüntette magát. Ápr. 8-án megkapta a Magyar Katonai Érdemrend 3. fokozatát is.
A kinevezési oklevél szövege az alábbi volt:
Kinevezés,
mellynél fogva Kiss Pál honvéd ezredes úr péterváradi várparancsnokká akkint neveztetik ki, hogy mindazon jogok, hatalom és kötelességek gyakorlata is – mellyek a régi slavoniai hadi főparancsnokság (Generalcommando) által gyakoroltattak – nevezett várparancsnok urra ruháztatnak.
Mindkettő ered. fogalm. O. Lt. OHB 1849: 5561.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem