d) A hadifogoly lengyelek közötti toborzásról és hadifoglyok máshová helyezéséről:

Teljes szövegű keresés

d) A hadifogoly lengyelek közötti toborzásról és hadifoglyok máshová helyezéséről:
Nehogy a napról-napra inkább összegyülekező hadifoglyok itt helyben rendkivüli számra szaporodjanak, felkérem a hadügyministeriumot, hogy ezen foglyok számából azon lengyel katonákat, kik önkénytesen, minden kényszerités nélkül a magyar seregben szolgálatot vállalni akarnak, a szükségesekkel ellátva a letett eskü után ossza be a seregbe, – a többieket pedig szinte mielőbb czélirányosan felosztva s munkára alkalmazva innét helyheztesse el, nehogy az itt ugyis számosan átvonuló honi seregnek akadályul szolgáljanak.
Ered. fogalm. Kossuth s. k. kiegészítésével.
O. Lt. OHB 1849: 6736.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem