158. Debrecen, 1849 május 12. Kossuth levele Görgeyhez a hadügyminiszter hatásköréről, feladatairól és a hadügyi igazgatás elvi k…
158.
Debrecen, 1849 május 12.
Kossuth levele Görgeyhez a hadügyminiszter hatásköréről, feladatairól és a hadügyi igazgatás elvi kérdéseiről.
Debrecen, 1849 május 12.
Kossuth levele Görgeyhez a hadügyminiszter hatásköréről, feladatairól és a hadügyi igazgatás elvi kérdéseiről.
Május 7-ről 506. és 514., mint szinte május 8-ról 522. sz. a. kelt felterjesztései* nyomán tudósitom Tábornok Urat, miként
A három felterjesztés 6829., 6831. ill. 6828. sz. alatt van iktatva a kormányzósági iktatókönyvben, a bejegyzés szerint külön-külön tartalmazzák a felsorolt előléptetésekkel kapcsolatos javaslatokat. Maguk a felterjesztések hiányoznak az iratok közül, részben a Hadügyminisztériumhoz kerültek át (l. Hadügymin. 1849:14196. sz. alatt).
Berzsenyi Lénártot a 9-ik huszárezred ezredesévé
Szekulics alezredest ezredesül
Markovics őrnagyot a 9-ik huszárezredből ezredesé
Sándor századost 9. honv. zászlóaljtól őrnagyul
Turnel századost a 60. gy. ezredtől őrnagyul
Volf századost a 34. gy. ezredtől őrnagyul
Földváry századost a 33-ik honvédzászlóaljnál őrnagyul.
Károly századost a 10. huszárezredtől őrnagyul
Grössz századost a 63-ik zászlóaljhoz Egyed helyébe őrnagyul
Berzsek 8-ik huszár ezredbeli alezredes ugyanott ezredesül ezennel megerősitvén, a kinevezési okleveleknek a hadügyministerium útján megküldése iránt intézkedtem, – katonai érdemjelek leküldése iránt szintúgy intézkedtem;* a polgári érdemjelek azonban még készen nincsenek.
A hadügyminisztériumhoz ezzel azonos szövegű utasítás ment máj. 11-én, a szóban forgó kinevezések és előléptetések jóvábagyásáról. (Fogalmazványát l. OHB 1849: 6831. sz. alatt.)
Használom ez alkalmat egyszersmind Tábornok Urnak május 8-káról 520. sz. alatt becses levelére teljes őszinteséggel nyilatkozni.*
Görgeynek ez a levele az itt közölt fogalmazványéval azonos, 6830. sz. alatt van iktatva, a fogalmazvány mellől azonban hiányzik. Az iktatókönyvi bejegyzés szerint Görgey miniszteri programját tartalmazza és azt, hogy »Komáromból minő hadi készletek érkeztek Budára«. Tartalmára Kossuth válaszából részletesen lehet következtetni.
A hadügyministerium elvállalása iránti szives készségét a legőszintébb köszönettel vettem; s minthogy ismételt kéréseimre Tábornok Úr a ministerség elvállalására már egy korábbi levelében határozottan nyilatkozni szives volt,* azt teljes örömmel a nemzetgyülésnek be is jelentettem.
Vö,. Kossuth máj. 8-i, Görgeyhez írt levelével, 132. sz. alatt, 237. s köv. l.
Szinte megütköztem tehát, hogy mostani levelének elején feltételeket láttam emliteni, – azonban elolvasván a levelet, aggodalmam elenyészett, mert az ott elmondottakra nézve nem vélek nézeteink között lényeges különbséget fenforogni.
Első elvül azt állitja fel Tábornok Ur: hogy semmi rossz és haszonvehetetlen elem a hadseregben meg ne szenvedtessék, s a tudatlanok, ügyetlenek, gyávák a hadügyminister által rögtön elmozdittathassanak.
Erre azon válaszom van, hogy az elvet – mint hadseregünk erejének s vele az ország biztosságának néklülözhetetlen kellékét – tökéletesen osztom.
Valamint szintugy azt is kinyilatkoztatom, hogy az elmozditás hatóságát egyenesen a felelős hadügyminister hatalmához tartozónak itélem. Ez olly administrativ dolog, melyről én, mint kormányzó csakis a törzstisztekre nézve, csupán utólagos tudomást kivánok, mint tudomásul kell birnom mindenről, ami az országban történik, de az intézkedési jogot egészen a hadügyministerre tartozónak vallom.
S ezzel a dolog tisztába van hozva, mert a hatóság a hadügyministert illetvén, amit még mondani lehet, az csak az alkalmazást, vagyis azt illetheti, hogy mikép tanácsos a hadügyministernek ezen hatósággal élnie? vagy is non quid juris, sed quid vagyis inkább quomodo consilii.*
Tehát: nem az a lényeg, hogy mit van joga tenni, hanem hogy mit ésszerű tenni.
Amit tehát e részben mondani fogok, vegye azt tisztelt Hadügyminister Ur csupán csak baráti figyelmeztetésnek, vagyis inkább az egész ország viszonyainak ismeretéből meritett barátságos javaslatoknak, miket követni, vagy nem követni tökélletesen önnek akaratjától függ; mert Öné a hatóság, s Öné a felelősség is.
Én szintugy, mint Tábornok Ur a szabadságnak, tehát jogegyenlőségnek vagyok embere, s igy azon elvet is szentnek kell ismernem, hogy szabad országban a kötelesség legszorosabb teljesitése mindenkitől megkivántassék, semmi mulasztás, semmi hiány meg ne szenvedtessék; de egyszersmind a haza minden polgára személyét s becsületét minden önkény ellen tökéletesen biztosittnak érezze.
Azért én ha hadügyminister volnék, minden lépésemnél arra vigyáznék, hogy a status érdekébeni szigort olly módon gyakoroljam, miszerint önkényről még a rosszakarat se vádolhasson.
Én tehát elmozditanám ugyan a tudatlant s az ügyetlent, s a gyávát pedig nem csak elmozditanám, de meg is büntetném, hanem eljárásomban nem dictatumokkal lépnék fel, hanem valamely olly eljárási modort keresnék, mely arról biztositson, hogy sem a közvélemény, sem az elmozditott egyén maga sem vádolhasson önkényről.
Nincs semmi, ami a minister tekintélyét, s a közbizodalmat, mellyre a hadseregben intézkedéseinek sikere végett szüksége a, jobban biztosithatná, mint az illyen eljárás.
Ha valaki például tudatlan, s mielőtt elmozdittatnék, vizsgálatra vonatik, s ott tudatlansága nyiltan kisül – soha sem fogja senki az illy tudatlannak elmozditása miatt a ministert önkényről vádolni.
Ha ügyetlen, s ügyetlensége speciális tényekre, vagy tényre redukálva vettetik szemére: az igazság kárhoztató szava előtt meghajtja magát zugolódás nélkül.
A gyávaság pedig már épen olly sulyos imputáció alá esik, hogy a mint gyávát soha nem pensionálnék, úgy a gyávaság bélyegét mindig csak itélet által sütném akárkinek is homlokára.
Vegye tisztelt Tábornok Ur például fel a következőt: A nemzet némelly majestaticus jogok gyakorlatát reám ruházta, többek közt a kegyelmezést. De én azt mondtam reá, nem akarom a kegyelmezés jogát akkint gyakorolni, hogy önkény, szeszély, vagy üldözés szinét viselje; s azért kegyelmi széket állitok fel, s csak annak itélete nyomán mondom ki azt hogy kegyelmezek vagy nem kegyelmezek.* – És senki önkényről nem vádolhatand soha.
A kegyelmi szék felállítására l. a 183. l. 2. jegyzetét.
Én Önnek bölcs kormányzata alatt a hadseregnél kettőt reménylek elérni mihamarébb: 1. organicus rendet és disciplinát. 2. Azt, hogy a hadsereg minden tagja érezze, mikint ha kötelességét hiven, becsületesen teljesiti, sorsa, állása, becsüelte minden önkény ellen – nem csak a minister személyessége, hanem az organismus természete által biztositva van. – Mert szabad országban a biztositékot nem lehet személyben keresni, amelly halandó, s mellynek állása változhatik, hanem állandó organismusban. – Éppen ez a lényeges különbség a despotia s alkotmányosság között. Despota is lehet jó, mint például Marc Aurel, – de Marc Aurelra holnap Verus következhetik; a szabad polgároknak pedig egyenlően biztosaknak kell lenni Verus mint Marc Aurel alatt.*
Marcus Aurelius (i. u. 161–180) római császár, a sztoikus filozófia jelentős képviselője; a hagyomány a »jó császárok« sorába iktatta. – Lucius Verus (i. u. 161–169) az előbbi uralkodótársa és hadvezére.
Azért én kimondhatlanul fogok örvendeni, ha Hadügyminister Ur szives leszen akkint intézkedni (s ezért semmi materiális áldozatot nem sokallandok), hogy legyen katonai törvényünk, és legyenek megállapitott szolgálati szabályzataink – hadd tudja minden ember, minő kötelességeket vállal magára, minő törvények alatt él, s mi vár reá, ha egy vagy más kötelességet nem teljesít.
Igy lesz növelve a katonában is a polgári szabadság magas érzete; e szó »magyar katona vagyok« mint az ismeretes Civis Romanus sum«, minden önkény elleni biztositás zászlója leszen, s nem leszen senki, aki lefelé zsarnokoskodjék, mint zsarnokoskodik az osztráknál a hadnagy a közvitézeken, a kapitány a hadnagyon és igy tovább – s mindenki tudni fogja, hogy más ő rajta nem zsarnokoskodhatik.
Nekünk az a feladatunk, hogy mi tegyük le alapját a jövendőnek egy status organismus által, melly például mutassa fel a világnak, mikint kell a lehető legnagyobb szbadságot a lehető legnagyobb renddel egyesiteni.
Ezért én például tanácsosnak látnám, ha Ön amint átveszi a hadügyministerséget, napiparancsba adná ki: »Minden gyáva büntetve lesz, minden tudatlan, vagy ügyetlen elmozdittatik, s ha tudatlansága vagy ügyetlensége által zavart, vagy kárt okozott, nemcsak nem pen ionáltatik, de meg is büntettetik s kártéritésre is itéltethetik; de hogy senki önkényről ne panaszkodhassék, mindig motiválva fog kimondatni, miért lőn elmozditva, s aki elmozditása által méltatlanságot vélend szenvedni, szabadságában áll a hadügyministertől megkivánni, hogy elmozditás után őt egy méltányossági szék elibe állitsa, (mellyet én ismét a szabadság szempontjából esküdtszéki alakba öntenék,) de tudja meg, hogy ha ok nélkül panaszkodandik és megbukik: ha nyugdij volt neki resolválva, azt elveszti, ha pedig egyszerűen el volt mozditva, cassatió bélyege üttetik reá.
A pensionálásra nézve még azon tapasztalásomat jegyzem meg: hogy ha tudják az emberek, mikint csak egy kissé ügyetlenül kell magát viselni, mindjárt pensiót kap – igen sok ember akadand, ki a mostani gyors avancementok után – kivált ha a háboru még tartós leend – nagyon ocmmode dolognak tekintendi, egy kis ügyetlenség által nyugalmas pensióra tenni szert.
Volt idő, midőn azt mondtam: nem akarom senki meggyőződését erőltetni, aki nem véli a hazát a hitszegő Austria ellen szolgálhatni, jelentse be, nyugdijaztatik. – Akkor jól mentek dolgaik, nagyon kevés ember jelenté magát – fordult a koczka, és seregestől jött a jelentkezés, – s mikor azt mondtam reá ez gávaság, quittirozhat ha tetszik, de pensiót nem kap 4/5 része vissza vette folyamodását, és sokan közülök – amint egyszer átlépték a Rubikont, derék emberekké váltak.*
A Honvédelmi Bizottmány az ősz folyamán valóban a tisztek szabad elhatározására bízta, hogy leteszik-e az esküt, vagy elhagyják a hadsereget. Azonban a feldunai sereg visszavonulását, majd a délisereg felrendelését követő két leköszönési hullám arra késztette Kossuthot, hogy a leköszönés megnehezítse azok számára, akik az esküt letették. (Vö. a Mészárossal folytatott levélváltással, Kossuth a Honv. Bizottmány élén, II. rész 188., és 262. l., valamint a Luzsénszkynak febr. 23-án küldött utasítással 533. l.)
Ezt az életből meritve jegyzem meg. Egyébiránt amint mondám, az elmozditás egészen Hadügyminister Ur jogához tartozik; mikint fog e joggal élni akarni? az saját belátásától függ.
Második elvül azt állitja fel Hadügyminister Ur, hogy az előléptetés érdem szerint, s nem anciennitás szerint történjék.
Ebben is tökéletesen egyetértek elvileg, s igy ismét nincs köztünk véleménykülönbség.
És ismét csak az életből meritett tapasztalás nyomán teszek némellyekről emlitést.
Voltak számos eseteink, hogy a parancsoló szükségnél fogva például egy huszárezred nem mindig együtt volt és van, hanem van egy osztály Beszterczén egy másik Szebennél, – Besztercze nagyon fontos pont, mert a bukovinábóli betörést tartja schachban, ezért midőn veszély fenyegetett ott, a legjava tiszteket válogattuk oda. – Elmentek kellő erővel, s három hónap óta őrzik a Borgói passust – de alkalmuk csatázni nem volt soha, mert Urbán megjelenésük hirére elszaladt. A másik osztály azalatt 8 csatában volt; – az őrnagyi hely megürült, s Bem a csatázó osztálytól egy magát kitüntetett ifjabb századot tett őrnaggyá. Beszterczénél egy idősb százados tiszt irá nekem: Uram én nem vagyok oka, hogy magamat ki nem tüntethetem; engem Beszterczére parancsoltak, én engedelmeskedni tartozom, itt pedig nincs csatára alkalom, – én mindig becsületesen teljesitém kötelességemet, embereimet rendben tartom, a határszorost vigyázattal őrzöm, bátorságom van mint akárkinek, ha tapasztalni akarod, küldj csatába. De azért ne büntess, hogy vezérem parancsára 3 hó óta olly helyen állok, hol nincsen vitézségem kimutatására alkalmam. – Az elmellőzés pedig büntetés. – Mit mond Ön ezen esethez? Pedig ezer illyen fordul elő. – Volt idő, minőn a reserve huszár osztályok felállitása a legfontosabb teendőnek mutatkozott. A legderekabb tisztek közt válogatánk oda; – s ottvannak hetek óta, végzik dolgaikat, pontosan, erélyesen; de távol a harcztértől, nincsenek a vezéreknek szemeik előtt, s feledékenységbe mentek; praeteráltattak több izben. – Igazságos ez?
Azért én a mondó vagyok: igen is elvül kell felállitani, hogy az anciennitás csak caeteris paribus ad elsőséget; de ennek alkalmazása – meg fogja látni Minister Ur, midőn hatóságának gyakorlatában a nemzet minden hadseregei felett intézkedendik, hogy igazságos akarván lenni, s a protectionális kedvezés minden szinét magáról eltávolitani, (a mi Tábornok Ur classicus jellemének kitünő sajátsága,) sokkal könnyebb valamelly elvet a priori kimondani, – mint az élet ezerféle viszonyai közt azt alkalmazni.
Ezek csak barátságos észrevételek, mert kijelentem, hogy igenis mind a két elvet, mellyet felállitani tetszett, követni teljes hatalmában áll.
Végül még az iránt kiván Tábornok Ur biztositást, hogy állása, mint hadügyminister, ép olly önálló leend, mint eddig ideiglenes fővezéri állása nem volt önálló.
Ezen utóbbit megvallom, nem vagyok képes jól megérteni. – Mert a hadviselet stratégiáját s tacticáját Tábornok Ur mint fővezér egészen önállólag intézte; ami pedig a kinevezéseket, előléptetéseket, és jutalmazásokat illeti, őszintén megvallom, hogy én tanácsosnak látnám, ha Tábornok Ur mint minister ezekre nézve több hatóságot tartana fel magának a seregparancsnokok felett, mint eddig gyakorlatban volt. Ezen gyakorlatot be kellett hoznom, mert a volt hadügyminister gyakran igen vigyázatlanul bánt a kinevezési joggal, mellyel az ő nevében Nádossy etc. gyakran visszaéltek. – Ám, amelly kinevezési hatóságot Önre mint hadvezérre a minister ellenében reá ruháztam, és hál’ Istennek hogy ugy tevék – azt sértés nélkül más önállólag müködő hadvezérektől sem lehetett megtagadnom. S mi lett a következés? Az, hogy melly hatósággal Ön helyesen élt, azzal például Bem igen könnyelműen, egy másik pedig pláne rosszul élt – s a hadügyminister nullificálva lévén, lett belőle zavar és annyi aprólékos baj, hogy nekem 36 órára volna naponként szükségem, hogy csak felét is kiegyengessem.
Azért azt gondolom, Tábornok Urnak, mint ministernek nem csak önállónak kell lennie, de sokkal önállóbbnak, mint elődje a hadvezérek irányában volt. Önnek kell lenni az egész ármáda valóságos fejének, Öntől kell függeni mindennek, az Ön rendeletei szerint kell menni az egész hadügyi administrációnak; tudnia kell a seregben mindennek, hogy Ön a ministeri helyzetének önállásában, akinél minden mulasztás, minden visszaélés megtorlóra, minden érdem jutalomra talál, s kinek a hadsereg nagyja, kicsinye engedelmeskedem.
Ilyen önállónak kivánom én ministeri állását a hadsereg irányában.
A mi pedig ezen önállás másik részét: irányomban s ministertársai irányában illeti, erre nézve a kölcsönös viszont az alkotmányos élet természete defigálja.
Az ország kormányzatának politicai iránya csak az én megegyezésemmel határoztathatik meg. – Ez állásom szükséges attributuma.*
Vö. előbb, a kormányzói hatáskört kijelölő megállapodásokkal, 183. l.
Ha tehát arról van szó például, beüssünk-e Austriába, vagy Galliciába vagy csak szoritkozzunk határaink védelmére; – alkalmazzunk-e külön önálló hadtesteket, vagy mindent egyesitsünk egy célra, egy helyre, egy vezérlet alá, – kivánjuk-e ujabb ujonczállitást, vagy redukáljuk az ármádát – toborzás vagy korszaki általános kötelezettség, vagy sorshuzás alapján fektessük-e az ország védelmi rendszerét, kössünke békét, s minő feltétel alatt, vagy izenjünk hadat – stb. illyesekhez nekem, illetőleg a ministeri tanácsnak szóllója van. De én hadi dolgokban Ön ellenjegyzése nélkül semmit sem rendelhetek; – ha egyetértünk jó, ha nem tudjuk egymást kapacitálni, vagy enged egyikünk, vagy ministeri crisis van. – Ez a constitutionális élet természete.
Tobábbá ami a »Staats Haushaltot« illeti – Ön megcsinálja a rendes Budgetet – a pénzügyminister megmondja, képes-e a költséget kiteremteni, ha nem képes, vagy Ön elhalazt valamit, ami jó volna ugyan, de nem birjuk meg; vagy rendkivüli eszközöket veszem a parlamenttől igénybe, s az határoz.
Például Ön azt mondja: Békelábon 60.000 gyalogból, 20.000 lovasból, 10.000 tüzérből kell hogy álljon a hadsereg; s ez kerül például 30 millióba évenként – kérdés: birjuk-e, nem-e? ez közös kérdés. – Jó volna az országot fortificálni. Kell reá 200 millió s 4 évi munka – de lehetetlen, hogy az ország erre évenként 20.00,000 ftnál töbet adhasson, mert nincs miből. Ez közös kérdés. De aztán ha ez meg van állapitva, a határszéli várak épitessenek e ki, vagy Komárom stb. ez már a Kegyed dolga.
Ellenben a hadsereg belső organismusának, administrátiójának vitelébe senki sem avatkozhatik. Azt saját felelőssége mellett egészen Ön viszi önállólag. – Az én aláirásom, de mindig csak az Ön ellenjegyzése mellett, csupán a törzstisztek, vár- és nagyobb seregparancsnokok kinevezéséhez kivántatván meg.
Azt gondolom tehát, elveink összhangzására nézve tökéletesen tisztában vagyunk.
Csak még azt jegyzem meg, mi s mennyi jogot akar Ön saját hatóságából a kinevezésekre s kitüntetésekre nézve a seregvezéreknek átengedni, ez saját akaratától függ; de én megvallom, ha én Hadügyminister Ur helyzetében volnék, arról ugyan biztositaná a vezéreket, hogy akaratjuk ellenére senki sem fog nyakukra tolatni – de azon kapocs tekintetéből, mellynek a hadsereg minden részei s a hadügyminister közt fenn kell lenni, (ha Ön organicus elveit consequenter keresztül akarja vinni,) nem engedném meg, hogy bármi előléptetést s kitüntetést publikálhassanak, mielőtt Önnek s illetőleg a törzstisztekre nézve Ön által nekem is helybehagyás végett felterjesztik, – kivévén talán a csatáért, de ott is szabályul tenném, hogy a kötelességnek teljesitése miatt nem, hanem csak tul a kötelességen kitüntetett rendkivüli érdem miatt engedném meg Önnek előleges megegyezése nélkül a rendkivüli előléptetést.
Igy az érdemrendjelek osztását is, méltóztassék elhinni, amott Erdélyben s Bácskán, Komáromban nagyon marokkal szórják azt. Majd minden becsét el fogja veszteni. – Én ismét a csatamezőni rendkivüli vitéz tett esetén kivül, (mellynek azonban több jelenvoltak aláirásával ellátott detail leirását utólagos jóváhagyás végett a hadügyministerhez mindig felkivánnám), érdemjelet csak »Ehrengericht« itélete nyomán adnék. – Mert méltóztassék elhinni, némely urak nagyon könnyedén osztogatják. Én pedig Önben, mint hadügyministerben kivánnám, hogy mindenki tudja concentráltnak lenni ugy a büntető, mint jutalmazó hatalmat. – Különben száz gazda lesz a háznál, s rend nem lesz soha; s Önnek legorgánicusabb intézkedései elzsibbadnak.
Pedig megvallom, leborulok a gondolat nagysága felett, hogy mind roppant, de dicső feladat vár Minister Urra. Teremteni s organisálni a hadsereget, irányozni a hadviselést; a fegyeverzt, ruházat, élelmezés, »Haupt Zeugamt«, fortificatio minden ágazatait rendezni, rendszerezni, szóval ez ujonszülető nemzetet megmenteni, s megmentve biztos állapotba tenni, organisálni a honvédelem rendszerét ugy, hogy nyugodtan nézhessen a jövendő bármely vészeinek elibe, olly dicső, de egyszersmind olly roppant feladat, s egy organicus kéz intéző hatalma olly szükséges, olly sürgetős, hogy minden percz felett remegek, melly Önt ministeri bureaujának Budán elfoglalásában hátráltatja.
Legszivesb tisztelettel és barátsággal.
Kossuth s. k. fogalmazványa O. Lt. OHB 1849: 6828.
Ered. tiszt. Hadtört. Lt. 1848/49-i vegyes anyag 9. csomó.
Közli (az elején lévő tiszti kinevezések elhagyásával) Steier L.: Az 1849-i trónfosztás előzményei és következményei. 276. s köv. l.
