Egyesületi mozgalmak.

Teljes szövegű keresés

Egyesületi mozgalmak.
Iparegyesület. A februar 12-ról költ, és a Hetilapnak 14-ik számában közlött hirdetményünk folytában ezennel figyelmeztetjük a helybeli kereskedő fiatalságot, miképen Schuleck urnak könyvezésrőli előadásai e jövő martius hónap első keddén, azaz 3-kán megkezdődnek, azután pedig minden kedden és pénteken folytattatnak. A kik netalán előlegesen kivánnak bejelenkezni: azok sziveskedjenek akár Schuleck urat a gyáralapitó társaság hivatalában, (szél-utczai gr. Pejachevich-ház 2-ik emeletében) megkeresni, – akár csak az iparegyesületi jegyzőségben magokat beiratni. – Febr. 25-kén 1846.
Csanády jegyző.
A jégverés ellen kölcsönösen biztositó magyar egyesület kormányzó választmánya f. évi január 21-kén Havas József helytartó tanácsnok ur ő nagysága elnöklete alatt ülést tartott, mellyben a mult ülési jegyzőkönyv hitelesitése után a részint mélt. Zsedényi Eduárd ur eltávoztával, részint a szabályok 20-dik §-ban kitűzött három hivatalév leteltével megürült alelnöki szék betöltése kerülvén szőnyegre, a kormányzó választmány az eltávozott iránti tisztelet nyilvánitása mellett, helyette köztiszteletben álló nagyságos Havas József helytartó tanácsnokurat közfelkiáltással alelnökül választá. Minek következtében a választmányban egy hely megürülvén, b. Gerliczy Vincze ő méltósága kézakarattal választmányi tagul választandott. Ezekután az igazgató választmány egy uj s még az eddiginél is tökéletesb dijszabályozási rendszer iránt tanácskozott, s az e részbeni inditványt elvileg elfogadván, az igazgatót utasitá, iszerint annak sikeritéséáre a jövő évben tapasztalandók nyomán tervet készitsen. Egy Obernbergből (felső Austriában) költ levél, mellyben a magyar jégkármentő egyesület hatásköre ama vidékre is kiterjesztetni kéretik, olvastatván, igazgató ur utasitást kapott, magának az ottani viszonyokról körűlményes tudomást szerezni, s a kormányzó 326választmány elébe véleményes jelentést adni. – Igazgató ur inditványa következtében határoztatott, hogy a helyben lakó tagok közűl hetenkint és betürendben egyegy tag az irodában akármikor is megjelenvén, az összes ügyvitelről magának kellő tudomást szerezhessen, igazgató urnak meghagyatván, hogy az illető tagokat a sor szerint őket érő eljárás iránt figyelmeztesse. – Végre határoztatott, hogy a jegyzőkönyvek ezentúl mindig – ha lehet – minden az ülésben jelen volt tagok, de minden esetre az előlülő s legalább is két választmányi tag által aláirassanak s meghitelesittessenek. – Választmányi határozatból
Gyurmán Adolf, egyesületi jegyző.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem