A magyarnak tengerre kell mennie.
A magyarnak tengerre kell mennie.
(Kérelem a nemes megyékhez.)
Már 1843 évben értekezett a Fiuméban megjelenő „Eco del Litorale ungarico” hirlap azon szükségről, hogy vajha a tősgyökeres magyarok kiszállnának a tengerre, mert mig gyakorlat és tapasztalás által meg nem ismerik a tengerészet mindent felülmuló hatalmát, addig nem is fognak, de nem is birnak saját jövendőjük biztositására czélszerüen intézkedni. – Szálljatok ki a tengerre édes honosim, és meggyőződtök, hogy ha létez valahol hősiesség, lovagiság, és az ugynevezett költői vagy aristocratai küzdelem és kalandozás, azt bizonyosan az oczeán határtalan szinén lelitek fel. Itt tétetik kisérletre a valódi bátorság, nem pedig az illatos szobákban, vagy egy erdő szélén, hol legfölebb egymást megkarczolják, s a ki itt bemutatja bátorságát, az kibontakozandik egyszersmind a nyomoruságos és penészes előitéletekből, mellyek az álvitézeket visszaborzasztják a tengeri vagy kereskedői pályától. – De engedjük magát a czikk szerzőjét szólani. –
„Most, midőn a magyar nemzet teljesen meggyőződött tulajdon tengerpartjának jelentőségéről, most midőn mindenki világosan látja, mennyire szükséges saját tengerpiaczczal birni külkereskedésünk függetlenségének előmozditása végett, minthogy különben örökké szomszédaink önkényének s mellékes érdekeinek alárendelve leendünk, most midőn nem csak a folyó-iratok, de általában minden értelmes hazafi egy lélekkel, egy erővel azon igyekszik, hogy valamint Pest középpontja a belkereskedésnek, ugy légyen Fiume emporium a külkereskedésnek, s midőn ezen a tengervidékre, ugy mint az egész országra nézve hasznos czél elérése végett elkerülhetetlenül szükségesnak tartatik az ország belseje s Fiume közt mihamarébb gyors, biztos és olcsó közlekedést létesiteni, s tervek készitetnek Fiuméban biztos és kényelmes kikötőt épiteni; végre most, midőn egy Magyar kereskedelmi társaság van keletkezőben, mellynek főiránya nyereséges és független kereskedést létesiteni tekintettel a magyar partvidékre, s különösen Fiuméra nézve, most mondom, mulhatlanul szükséges, hogy a magyarok a kereskedelmi, és hajózási tanulmányokból a kellő ismereteket magokévá tegyék, ha a külpiaczokkal kereskedelmi összeköttetésbe jutni, és saját érdekeikre önmaguk felügyelni kivánnak. Egy kereskedelmi iskola szükségét már máskor érintettük, 367jelenleg a hajózási iskolára nézve mondjuk el észrevételeinket, s jó szolgálatot vélünk tenni a Fiuméban fenálló királyi hajózási iskola megismértetésével, hogy kiki annak becsét felfoghassa, s elmondjuk egyszersmind véleményünket, mikint vehetnének abban belföldi honfiaink legkönnyebben részt.
Ez intézet hajdan a jezsuiták collegiumában volt, hol csak igen tökéletlen tanitásban részesülhettek, kik magukat a tengerészetre szánták. 1773-ban a jezsuita szerzet megszüntetvén, a 1777-ben Maria Therezia Fiumét a körül fekvő tengervidékkel a külkereskedés előmozditása végett Magyarországhoz csatolván, egyéb üdvös intézkedései közt a hajózási iskolát is megnyittatta, s tanitókul két ex-jezsuitát nevezett, Orlando atyát, mint királyi tanitót, és Capuano atyát mint helyettest. 1784-ben Orlando Ferencz meghalálozván, helyét Capuano Lajos triesti nemes nyerte el. Ő azonban nem sokára hazájába hivatván, Fiumét oda hagyta s Triestben a még most is fennálló hajózási iskolát alapitotta. – Capuano eltávozása után a közbejött politicai viszontagságok, s a franczia hadsereg berontásai miatt a hajózási tanulmányok egész 1808-ig félbeszakadva maradtak, s csak ekkor, midőn fiumei vasut országgyülésileg is bekebeleztetett, neveztetett ki martius 1-ről szóló kir. rendelet által a megürülve volt tanszékre Foribault Péter, de ő sem müködött soká, mert a következő 1809-dik évben élni megszünt. Fiume a francziák által harmadszor is elfoglaltatván, a kormányok szünteleni változása miatt a hajozási tanulmányok ismét elhanyagoltattak, s a tengerész-iskola 1828-ig közköltségen ugyan, de csak mint magány-intézet tartatott fenn. 1828-dik évben a helybeli kormányszék azt mint közintézetet állitván vissza, azóta napról napra jobban virágozni kezd, kivált 1835-től fogva midőn ő Felsége is annak rendszeritését megengedvén, az első tanitó a kir. kincstár által fizettetni rendeltetett.
A cursus ezen kir. intézetben két évig tart, s az első évbeni tanulmányok inkább csak előkészületek a második évben előadandó tulajdonképi tengerész-tudományra. A tanulmányok előadása mind a két évben a gyakorlatra alkalmazva történik, s a tanulók könnyebségeül az intézet el van látva mindennemü szükséges eszközökkel.
Fenálló rendszabály szerint az intézetbe csak olly ifjak vétetnek fel, kik legalább 13 évesek, s négy elemi iskolát végeztek, a tapasztalás azonban azt bizonyitotta, hogy jó sikerre a 17 évesek inkább számithatnak, s azért azoknak, kik 6–8 iskolát végeztek, vagy a hajózás körül tett gyakorlatról bizonyitványt mutathatnak, az intézetbeni felvételnél elsőbbség adatik.
A két évi iskolai pálya után következnek a gyakorlati évek, s az intézetből kikerült ifju tartozik valamelly hosszu utakat tevő nemzeti hajón két három évig mint cadet s egy évig mint irnok szolgálatot tenni, s pedig ha az intézetbe lépte előtt tengeri utat nem tett, legalább egy évig saját költségén magát ellátni, mielőtt mint irnok fizetés s táplálat mellett alkalmazást nyerhet.
Ki kapitányságot ohajt nyerni szükséges 1) hogy 20 éves legyen, 2) hogy azelőirt gyakorlati pálya bevégeztét az illető kikőtői hivatalnál levő utasok könyvéből vett hiteles kivonatokkal bizonyitsa be, magány-bizonyitványok e czélra mitsem használván, a kellő bizonyitványokkal ellátva azután folyamodni kell a helybeli kir. kormányszékhez vizsgálatért, 368mire a hajózási, és kereskedési ügyek kormányszéki előadásának elnöksége alatt egy vegyes választmány neveztetik tengerészekből és kereskedőkből, kik ha a kikérdezett egyént elég ügyesnek találják, a kir. kormányszék a vizsgálatról a szokott bizonyitványt kiadja, melly által az illető egyén feljogositatik kapitányi oklevelért ő Felségéhez folyamodni. –
Ez intézetnek (azaz a fiumeinek) 1828-tól 1843ig beszámitván a szomszéd ausztriai tartományokból jötteket is, öszvesen 300 növendéke volt. S ez idő alatt 131 nyert kapitányi oklevelet, kik közt magyar tengerparti volt 84, s vidéki 47.
Fentebb már rövid emlitést tettünk mennyire szükséges, hogy a magyarok a hajózási tanulmányokból a kellő isméreteket megszerezzék, ha külpiaczokkal kereskedelmi összeköttetésbe jutni, s hazájok gazdag termesztményeit tulajdon hajóikon szállitva, saját érdekeikre önmaguk felügyelni kivánnak. S ugy hisszük ez állításunkat bebizonyitani nem felette nehéz. – Mert hiszen a hajózás nem egyik ága e az iparnak? nem egy határtalan mező e hol a szemlélödő ész elég tárgyat talál, hogy hasznosan foglalkozzék? Valjon nem a hajózás-e az, melly a magyarokat a világ nagy szinpadára vezetheti, azon térre, hol kezdődik s végződik egyszersmind a népek nevelése, ha a világ gazdag s üzérlő nemzetei sorában cselekvőleg fellépni kivánnak? Nem a hajózás-e az, melly a magyarnak utat nyitand bárkivel is közvetlen összeköttetésbe jutni, saját kereskedelmi érdekeit más nemzetekével egyensulyozni, azoknak szokásait, jellemét s szükségeit megismerni; szóval azon tapasztalást szerezni, minél fogva egyedül a tengerhajozó nemzetek képesek ésszel és haszonnal nagyszerü dolgokat véghezvinni? s valjon a kereskedési gazdagsághoz ne mfőfeltétel e tengerészetet bini?
Vagy hát hol van az megirva, hogy egyedül a tengerparti városok lakosai szentelhetik magukat a tengerészetre? s valjon a külkereskedés terjesztésére és szilárditására nem szintolly hasznos és szükséges-e, hogy a tengerészetre magukat az ország belsejében szülöttek is alkalmazzák? Vessünk csak egy pillanatot Francziaország és Angolhon belsejére, s számtalanokat fogunk találni, kik részint a valódi haszontól kecsegtetve, részint a szárazföldi városokban létező egyformaság felváltása végett, már kiskoruktól fogva kitünő hajlammal viseltetnek a tengerészet iránt, s vagy önmaguktól, vagy értelmes egyének tanácsa után felkeresik a tengeri városokban létező tengerész-intézeteket, hogy ott az elemi isméreteket megszerezvén, a gyakorlati térre kiléphessenek. Ha hazánk tengerkereskedését függetlenné tenni, s azt mindinkább emelkedve látni kivánjuk, a most emlitett nemzetek példáját követnünk mulhatlan kötelesség. –
Sok nemzetet látunk, melly gazdaggá lett tengeri kereskedése előmozditásával, de gazdagsága csak akkor kezdődött, midőn a szárazföld szülöttei a tengerpartiakkal kezetfogva szánták magukat a tengerészetre. S mi kell, hogy Magyarország is melly kiviteli termékekben olly gazdag, e czélt elérhesse? Nem egyéb mint egyesült akarat az anyaország s a tengerpart közti kölcsönös összeköttetés fentartására, a tengerészet iránti lelkesedés fölélesztésére, kölcsönös kereskedési mozgalom előidézésére, belföldi kapitányok által vezérlendő tengeri hajók épitésére, szóval azon eszközök használására, mik virágzásba hozzák a kereskedési tengerészetet, 369melly mindenkor s mindenütt a közboldogságnak s jólétnek főtényezője volt.
Hogy honfiainkban az ország belsejéből a tengerészet iránt vonzalmat gerjesszünk, leirtuk részletesen a városunkban létező tengerész-iskolát, s ugy hisszük önzés nélkül tettük, mert ha a szóba hozott nagyszerü tervek, mellyek olly lelkesedéssel felkaroltattak, csakugyan életbe lépnek, ha a tengerpart s az ország belseje közt gyors, biztos, és olcsó közlekedés létesitetni, a fiumei kikötő megépitetni, s a Magyar kereskedelmi társaság megalakulni fog; mondom ha mindezek teljesülni fognak, a tengerpart lakosaira nézve sokkal kivánatosb volna, hogy egyedül részesülhessenek azon hasznokban, miket a hazai tengerészet e vállalatok következtében okvetlen nyujtani fog. S mi még is ohajtjuk, sőt kérjük, hogy az ország belsejéből minél többen osztozzanak velünk, mert meg vagyunk győződve, miszerint hazánk kereskedése, tengerészete, s ipara, mit a nemzet most olly hatályosan előmozditani törekszik, csak akkor fog erős gyökeret verni, s maradandó szilárdságot nyerni, ha honfiaink az ország belsejéből velünk tengerpartiakkal kezetfogva egyesitett erővel igyekeznek a haza jólétét előmozditani.
De az ország belsejében szülöttek mikint vehetnének legkönnyebben részt a fiumei tengerésziskolában, hogy aztán magukat a tengerészetre szentelhessék? Megigértük az érdemben nézetünket elmondani. Nem szólunk kereskedők gyermekeiről, sem tehetős családból származottakról, mert azok saját költségükön is kimivelhetik magukat, s jőjjenek csak Fiuméba, mi tárt karokkal fogadjuk őket. Hanem véleményünket azokra nézve fogjuk kimondani, kiknek a szerencse javai szűken jutottak, s a tenger viszontagságai közt szebb jövendőt keresni ohajtanak.
Kérelem.
A czél elrésére olly alapitvány volna szükséges, mellynek kamatjaival 6 növendéket a szükséges költséggel ellátni lehessen. S ha Magyarország 52 megyéje egyszer mindenkorra mindegyik 600 pengő forintot e czélra forditana, a bejövendő öszveg kamatjaiból egy-egy növendékre 300 pft jutna, melly segedelemmel tisztességesen kijöhetne. A biztos helyekre kiadandó tőkének kezelését a kir kormányszék felügyelése alatt egy választmányra kellene bizni.
S ha tekintetbe vesszük azon lelkesedést, mellyet a magyar nemzet nehány év óta a hazai intézetek alapitása körül kifejtett, nem kételkedünk, miszerint találkozandnak, kik e philanthropicus ügyet is szintolly hévvel felkarolva, kedves kötelességüknek ismerendik a tengerészetre vágyó szegény sorsu ifjak felsegitésére tehetségük reszint járulni, s itt a földön hálát, tul a mennyei jutalmat megérdemelni. Most még néhány szó.” –
Hány magyar tudta vagy tudja mi rejlik tengerpartunkon? S nem örvend e az ember szive midőn egyedül tengerpartunk 1828-ik év óta 1843-ig 84 kapitányt nevelt? és nem kell e ép olly fájdalmasan fohászkodnunk, hogy e számban csak egyetlenegy törzsökös magyart sem találhatunk? Oh barátim! e szomoru tapasztalás! igen leverő tespedés jele. – De ha idő veszett is, áll Buda még, s ne engedjük elröppenni a drága alkalmat egy perczig sem. Különösen hozzátok esengek polgártásaim, hozzátok, kik az academiák egyik osztályába jártok, s nem véltek más nyilt pályát, mint az ügyvédek seregét szaporitani, s itt a nyomoruság közepette tengődtök halálig. Lépjetek ki a tengerre, s áldani fogjátok az 370istent, a természetet, a magyar hazát, melly tengerrel bir, s dicsőséget szereztek önmagatoknak, nemzeteteknek. Regeneratiót eszközöltök, mert a magyar gőg mellett a henyeség mezejéről csak a tengeri pályára lehet lépni, hogy polgári állásban maradván az ugrás ne rombolja le egyszerre az előitéletek számtalan kinövéseit. Tehát a tengerre magyar! – Már csak ezen elem lelkesithet bennünket. –
Mi ezentul a tengerre jelentkezők neveit mindig tudatni fogjuk a közönséggel, s örömmel jelentjük ez alkalommal is, mikép bajai Tóth György ur e napokban induland Fiuméba. –
De hogy a tengerészetben rejlő csirákat nemzetünk minden osztályában előmozdithassuk s pedig főkép ott, hol talán legjobb hajlam, de kevés anyagi eszköz mutatkozandik: pártolnunk kell a fiumei Eco alapitvány-javaslatát, s kérjük a nemes megyéket, méltóztasanak lépéseket tenni e csekély áldozat megajánlására, talán megyékbeni külön aláirások utján, s egy mentő horgonyt vetendnek ki, mellyen hazánk jövendője függend. A dolog anyagi, tehát pártkérdéssé nem válhatik, a mi minket illet, mi 200pftot szivesen lefizetünk nemes Pestmegye rendelkezete alá. –
Ifj. Szabó Pál.
