Kegyed meghirdette a műkiállitási tudnivalókat. S ön hirdetése hivatalos. Természetes tehát, hogy mindenki azokhoz fogja tartani magát, – s minden egyebet, mi netalán a közönség előtt más által mondatott, figyelembe sem veendi, koholmánynak tartandja; s nem hiendi, hogy volna az egyesületnek más határozata is a műkiállitást illetőleg, mi őt, akár művész, akár műkedvelő, s hazafi legyen, érdekelhetné. Jelesül költemény, vagy egyes ember, vagy legfölebb valakinek pium desideriuma gyanánt tekintendi, mit a Hetilap 16-dik számában arról olvasott, mintha már az idei műkiállitás alkalmával a hazai művészek iránt bizonyos mértékben méltányló figyelemmel tartoznék a képvásárló bizottmány lenni. Pedig ez igaz, még pedig ugy, hogy a végzés még az idén vétessék eszközlésbe? Miért nem hirdeti tehát kegyed ezt is hivatalosan, hogy elhigye mindenki, ne kételkedjék rajta senki, – ne, ha művész, ne ha buzgólkodó honfi. Mert érdekében van mindkettőnek tudni, mi való a dologban. Ha hazai művész: öröm és biztatás lesz tudnia, hogy jó leendvén műve, iránta az egyesület választmánya tartozandik méltányos alkura lépni a vásárlási öszveg egy bionyos részére, s hogy e bizonyos rész a hazai művészektől el nem vonathatik. Ha buzgóbb hazafi: ugy gyönyörrel érzendi magát felhiva tagul lépni olly egyesület körébe, mellynek rendeltetése immár nemcsak külföldi képeket árulgatni, hanem a hazai müvészetet is istápolni. Azért bátor vagyok érdeni, még egyszer, miért nem hirdeti ki ön a kérdéses határozatot?
Kérdezkedő ugyan nem szerencsés öntől választ nyerni, a minthogy már egy kérdésére ön nem is hederitett, (lásd a Hetilap 18-ik számát) azért még is megteszi ez alkalommal megint kérdését, remélvén, hogy ha nem ön, talán a választmány érdemesitend, nem az én, hanem a közönség és müvészetünk érdekében szives válaszra. – A műegyesület egyik részvényese.