Vezérczikk. (Termesztő és fogyasztó munka.)
Vezérczikk. (Termesztő és fogyasztó munka.)
Már megmondtuk, és nem egyszer, hogy ha statusgazdászati elemezéssel fenyegetőzünk, ne féljenek olvasóink, nem leszünk némwt szobatudósok. Mi a gyakorlat emberei vagyunk, s tudjuk hogy az élet a legjobb iskola. Felállitottuk a minap nemzet-gazdászati tanunknak, mellynek mi positiv elméletét saját gyakorlati viszonyainkból szoktuk levonni, alapjául a munkát, s bevallottuk, hogy a nemzeti gazdagság gyüjtésének forrása ez. De vannak, kik a munkát csupán keresetmódnak tekintik, természetével nem törődnek. Dicsérik a gazdagok, s hatalmasok pazar fényüzését, mert mint mondják, sok ember él utána, s ha nagy uraink nem vesztegetnének, a szegényeknek koldusbotra kellene jutniok, igy szólanak. Nem gondolják meg, hogy a hivalkodók seregén kivül, melly a pazar fényüzést környezi, másoknak is élni kell; csak azon szempontból indulnak, hogy a hivalkodók ingyen emésztik föl azt, mit a szorgalmasok fáradsággal állítnak elő, összegyüjtögetnek és megtakaritnak.
Másik a munkáról s keresetmódokról igy okoskodik: Ez hasznos, mert a pénz az országban marad, amaz kártékony, mert pénzt visz ki az országból. De hogy az egyszer forgalomba indult pénz ezer látatlan csatornán folyhat kifelé, s a kivitt pénz viszont uzsorával térhet vissza, arról nem elmélkedik. Mi üzi ki a pénzt az országból? mi tartja meg ben az országban? mi szaporitja? mi hoz be többet annál mennyi kimegyen? Mi zárja el a befolyhatás csatornáit? stb. stb. ezek nem az ő dolga.
Lehet hogy valaki p. o. a tributarius állás örökösitésével, a külkereskedéshez kapunyitás gátlásával, a gyarmati állapot kényelmes kiskoruságának védelmezésével tőle kitelhető erejéhez képest férfiasan müködik a nemzet elszegényitésen, melly, ha példáját mindenki követné s fogárd intéseire, mellyeket je – sticus álokoskodásokba ügyesen betakargat hallgatna, okvetetlen bekövetkeznék, de melly 602mellett mindazonáltal az ámitgatónak jól kamatozó tőke jutna fárdijul.
Amaz ott a müvészeteket pártolja, sőt önmaga müvész, legalább annak akar látszani, s szellemi nemesebb élvezetek utáni vágya fölibe emeli őt anyagi munkával foglalkodó embertársainak. Emez, ha rá biznák még a legártatlanabb élvezeti gyönyöröktől is eltiltaná embertársait, s a legalsóbb testi szükségek kielégitésére szoritná egyedül. Nélkülözésekre hivja fel őket, mert csupán a megelégedésben van boldogság! Ellenkezésbe teszi magát az ember kebelébe beoltott örökös természet-törvénynyel, melly határtalanul terjeszkedő vágyaink tágulása által végetlenül tökélyesbithető tehetségeink kifejtésére, cselekvésre, munkára ösztönöz. El akarja zárni előttünk a tökélyesbülés pályáját, mellyet vágyainknak és tehetségeinknek maga a természet tárt fel, s mellyen ezeket feltarthatlanul üzi szüntelen elébbre.
A szemlélkedő latra veti hova forditsa tőkéjét, s valjon kiadásai kivánt száztólival térendnek-e vissza? és ezen óvatos szemlélkedés a közhasznu nemzeti vállalatok körébe is befészkeli magát, s ha nem irányadó, legalább ellenőrködő szerepet igényel. Különös, ha illy nemzetgazdazdászati elvek mellett nem az anyagi haszon scálájára vonjuk, mit használnak templomaink, iskoláink, és emberszereteti intézeteink. És ha a szemlélkedők hosszu során végiglen kérdezzük, mellyik foglalkozás-nemnek van a közjólét előmozditására legnagyobb hatása? Ne kételkedjünk felőle, mindenik a maga módja szerint bizonyitgatja a maga véleményét.
S hol lesz ezeknek vége? Ez ám a kérdés. – Még is semmi sem hozhatja nagyobb zavarba a munka természetéről táplált különben is visszás fogalmakat mint a termesztő és nem-termesztő (vagy is fogyasztó) munka megkülönböztetése azon értelemben, mintha e kettőt egymástól kijelelhetőképen el lehetne választani, s a termesztő munkásság egyedül szolgálna az életjavak megszerzésére, a nem-termesztő sőt fogyasztó munkásság pedig ezzel ellentétben volna, miért is amazt elősegiteni, emezt minden áron gátolni kellene. Illy értelemben a termesztő és fogyasztó munkásság megkülönböztetése még egy közgazdászati irónak sem sikerült. Próbálták pedig sokan, próbálták mindnyájan. Egyiknek véleménye szerint a szellemi munkásság fogyasztó, mivel anyagi életjavakat nem állit elő; pedig szerintük a közgazdászat anyagi életjavak előállitásával foglalkozik, s a szellemi munkásság az anyagi életjavak 603előállitásával ellentétben levén, ennek irányában fogyasztó. Fogyasztó munkásság tehát a tudósoké, müvészeké, tisztviselőké, kormányférfiaké stb. Ugy de ezeknek közbejötte nélkül a termesztő munkásság folyamának tagadhatatlanul fel kellene akadni. Ezen kivül valjon miért kellene a közgazdászatnak csupán anyagi életjavak előállitásával foglalkozni? Elvénél fogva nem, mert ha a munkásságot veszi alapelvül, az emberi munkásság okos munkásság, az okos munkásság szellemi és anyagi összetett munkásság. Czéljánál fogva sem, mert ha csupán az anyagi életjavak megszerezhetését vagy azoknak szaporitását s nevelését tűzi ki czélul, mik lesznek az anyagi életjavak, elválasztva a szellemi élvezetektől? Nemde olly lélekemésztő és kebelnyomasztó terhek, mint millyen kebellázitó azoknak okoskodása, kik valamelly nemzetnek gyámság alatti tributarius állapotát pro aris et focis, azaz jól magyarul önhaszonlesésük kielégitésére védelmezik, és kik a nemzet törvényszerü önállásának, nemzettársai viszonos fentartására alapul szolgálandó jogos függetlenségének ellenei.
Élvezet és élvezeti meg élveztetési vágyak a munkának ösztönei. És valjon a gazdagság összehalmozva használatlanul heverő kincsek gyüjteménye-e? vagy talán az élvezhetőségben és élvezetekben áll lényege, nem különben mit érdeme? Hát a gazdagok s a gazdag nemzetek a gyakorlati élet terén külön csupán és egyedül vagy szellemi, vagy anyagi élvezetekben helyeztetik-e czélját erőfeszitő munkájuknak, törekvésüknek? – – – Még több kérdést is tehetnénk fel a parókás szobatudósoknak, kik éles megkülönböztetésekben lelik érdemeik legnagyobb sulyát; és a furfangos okoskodóknak, kik a természet egyetemes működési teréről a részletek ellentétezésében űzik mindig parlag, gyakran káros elmejátékaikat; és főkép tehetnénk illyet még több kérdést is itthon socialis cselekvőségünk elleneinek, az üres doctrinákkal czél és irány nélkűl handabandázó negativ hősöknek, kik a viszonyok valódi ismeretét elnyomni, a moralis hatalmat, melly Europának sötétes zugaiban is erőre fejlett már, physicai sulylyal lebékózni, a mentő cselekvésre ösztönöző szükséget elnémitani, vagy legalább a századok hibáiból s mindeddig enyhithetlen kényszerültségből alakult állapot fölött ignorantiát affectálni tüzték ki az ő nyelvük szerint fentartó rendszerül. – De nem akarjuk, hogy amazok elözönöljenek bennünket sallangos elméletekkel, mellyektől a gyakorlat emberének méltán borsódzik a háta; ezek pedig, kik nem tudni minek vannak nagyobb hiával, nemzeti érzelemnek-e, vagy gondolkodási és okoskodási önállásnak, kereszténytelenséggel lápba legyenek vezetve, mellyből hogy kieviczkéljenek, csak a drága időt emésztenék, s könyörületet költenének.
Mondjuk ki inkább ézetünket, hogy hagyván azt, mi ugy sem vezet üres szószaporitásnál egyébre, minthogy munkásságunkban a termesztés és fogyasztás szorosan egyesülve van egymással elválhatalanul, ne különböztetgessük elméletileg, s ne szégyenitsük meg a gyakorlatot, melly azt lényegben egyesitette. Mondjuk ki inkább, hogy nálunk népségünk nagyobb részében még a szükségek szaporitása is, mi más a kifejlés mezején elébbre haladottaknál veszéyles csáb-étek, csak munkára ébresztés volna, mivelhogy élvezeti vágyainkat és szükségeinket kielégiteni mindnyájan akarjuk. Mondjuk ki és lepletlenül, hogy mi igen is dolgozni akarunk, 604de sikerrel, és hogy csillapithatlan iszonyattal fordulunk el a hajlamunk elleni, erőtetett, unalmas, ügyetlen, sikeretlen munkától; és nem akarjuk a munka tisztes nevezete alá tolni a hajlamunk elleni, erőtetett, sikeretlen munkát, mellytől hogy ha ki irtózik, reá épen semmi homályt sem vethet, mit dolgozó viszonyaiban népünknek olly sokan balul magyarázni igazságtalanok. Mi azon meggyőződésben vagyunk, hogy a munka iránti szeretetlenség a népben nem természetes állapot, mert hiszen van e a teremtmények roppant seregében példa arra, hogy hol öntudat van, a siker nem vigasztaló, nem megnyugtató, vagy sikert nem igérő, vagy idegenitő viszonyokban rejlik kártékony magva. Pedig hiszen hajlaminkkal egyező, és igazságos viszonyokban üzött munka is lehet termesztő; sőt a termesztő munkát a kedv és méltányos viszonyok még emelik értékben. Mondjuk ki inkább végre, hogy a munkát, nevezzék azt az elmélet hősei termesztőnek vagy fogyasztónak, mi minden esetre csak haszonnal üzetni ohajtjuk, s hogy ez igy történhessék, a viszonyokat kedvezőkké, előmozditókká és nem hervasztókká ohajtjuk.
Nagy hibánk volt, hogy honunk nemzeti gazdászata is, mindeddig a termelő s fogyasztó munkásság öszvetévesztett fogalmaira volt alapitva, tudva nem tudva az eddigiekben fejtegetett megkülönböztetésből indult ki; s mire mentünk vele, láthatjuk.
Termeszteni akartunk, fogyasztani nem. Hasznot akartunk látni mindenből, költeni semmire sem akartunk.
Termeszteni akartunk kényszeritett munkával. Nincs pénz, dolgozzatok ingyen. De ha munkával pénzt nem lehet szerezni, mivel lehet tehát? Minek oda pénz, a hol ingyen dolgoznak? Mi tartja forgalomban a pénzt, hanem ha a munkának pénz általi kicserélése? Ha minden munkát ingyen végezünk, egyátalában nincs pénzre szükségünk. Minél többet dolgozunk s dolgoztatunk ingyen, annál kevesebb pénzre van szükségünk, több pénzünk soha sem lesz, mint a mennyit forgalmi szükségünk megkiván, s munkásságunk kicserélésének eszközlésére elégséges. Ennél többet soha sem lehet forgalomban tartani, a többi, tegyünk bármit is, meggátolhatatlanul kifoly.
Vagy talán ingyen munkáltatással elsőben pénzt fogunk szerezni. Majd ha pénzünk lesz fizetünk. Nem volna jó dolgunk. Sőt inkább, ha ingyen munkával pénzhez juthatunk, folytassuk tovább, terjesszük ki e hathatós rendszert még szélesebben, szerezzünk többet többet, évről évre.
A kényszeritett munka elöli a munkásságra való kedvet és ösztönt. Tunyává, dologtalanná teszi a népet, elaljasitja az ember- és állatfajokat. Tapasztalhatjuk.
Termeszteni akartunk, fogyasztani nem; közlekedésünk helyreállitására nem költöttünk, folyamink szabályozásával nem gondoltunk, az elemek pusztitásainak eleit nem vettük, mert pénzünk nem volt. Mind e mai napig sincs. Különben alkalmasint több volna.
Nem terjesztettük a hasznos ismereteket, müipart, kereskedést, mert ehhez is költség kivántatott volna. Ott a nagy terjedelmű miveletlen föld, miveljétek azt! Nem nyitogattuk fel az élelem-kereset számtalanféle kutfejeit és forrásait, mellyek mivelt nemzetek előtt nyitva állanak. Mindenkit egyiránt, legalább igenigen nagy részben földmivelésre utasitottunk. Nem választhat mindenki a maga hajlamainak megfelelő foglalkozási 605kört, mert azokat részint nem ismeri, részint a hozzájok megkivántató ismereteket s ügyességet meg nem szerezheti. A müipar számtalanféle keresetforrásai be vannak zárva előtte. A mihez kedvünk nincs, immel ámmal folytatjuk, elébbvitelén, tökéletesbitésén nem iparkodunk, az egyszerü földmivelés mellett more patrio helyben maradunk. Egyesek gyenge előtörekvései nem mozditják meg a nagy tömeget. Nem is tettünk bámulatos előhaladásokat sem müiparbarn sem földmivelésben. Ha pedig akarunk csak bármi kicsit is, az akadályok száma legio!
A földmivelő szánt-vet, termeszt, sem azt nem tudja mit? sem azt nem tudja kinek?
A külföldnek? de a szállitványozás költségei felemésztik munkája hasznát. A közlekedés könnyebbé tételéhez pedig pénz kellene. De vállaink szüzek!
Belfogyasztásra? Mert hiszen egy helyen éhség dúl, mig másutt a bőtermés halomra torlódik. Tehát éhséggel küzdő fogyasztókra támaszkodik a földmivelés. Ezeknek fogyasztásából nem sok hasznot fog látni.
Élelem-szereket? Ha belföldi népesség nagy része földmiveléssel foglalkozik, a belföldi fogyasztás kevés kelendőséget biztosit számára. A külföld, hasonlag önmaga termesztményeivel iparkodik szükségeit fedezni. Igy a földmivelésből reménylhető haszon vagy kár csupán vaktörténet játéka.
Műiparhoz kivántató nyers terményeket? Ekkor elősegiti a külföldi müipart a belföldinek alább verettetésével. És a termesztő a mennyiben belső müipar hiánya miatt a külföldi készitményeket nem nélkülözheti, kénytelen a maga nyers terményeit, annak kiviteli, behozatali, elkészitési költségeivel együtt visszacserélni.
Azért ne különböztessünk az elmélet sovány mezején tudós homlok-ránczokkal dolgokat, mellyek lényekben elválaszthatlanul egybe forrottak. Munka legyen jelszavunk. Munkára isten kincset rejtett.
