A szulini savanyú viz érdekében.

Teljes szövegű keresés

A szulini savanyú viz érdekében.
A B. P. Neuigkeítsbote a N. Ura hivatkozva némelly kereskedőknek a szulini savanyu viz elleni aljas rágalmazását közli, melly szintolly rosz akarattal vagyon koholva, mint millyen rosz hatással lehetne, mintha t. i. ezen sok tekintetben más vizeket fölmuló felséges viznek eladása megtiltatott volna, mivelhogy mint a rosz akarók állitják, az utolsó árviz alkalmával valami mérges forrásokkal vegyült volna össze. – Hogy ezen viz egy darabig a fővárosi piaczról elmaradt, egyedűl a rettentő árvizeknek kell tulajdonitani, mik által a szulini forrásnál levő raktár elsepertetett, és az utak úgy annyira elromoltak, hogy több hétig lehetetlen volt onnan csak egy palaczkot is kivinni.
Ámbár az érintett, csupa nyereség vágyból származott gyanusitás, vagy tulajdonképen hazug rágalom az által elegendően megczáfoltatik, hogy ezen kedves italu és jótékony hatásu viz a főváros piaczán megint megjelent, és Groszinger Leopold ur vaskereskedésében (váczi ut Urbány ház) kapható: még is szükségesnek tartom a t. cz. közönséget az iránt egész bizodalommal figyelmeztetni, hogy az efféle speculansok mint a fenérintettek nem csak szóval, de tettleg is 775a szulini vizet hamisitani, más vizzel vegyiteni, sőt a szulini palackokat használva, lublói, bártfai és másféle még alábbvaló vizekkel töltögeti és árulni merészelik. Melly alávaló csalást ugyan könnyen észrevehetni, ha hogy a vevő a palackok formájára, mellyek a szulini forráshoz tartozó K. lipniki B. Palochayféle üveghutában készitetnek, és a dugókra, mellyeknek belső végén a Sulin név beégetve látható, illetőleg figyelmez. Egyébiránt ki a valódi szulini vizet csak egyszer is izlelte, azt minden másféle viztől könnyen megkülönbözteti. Költ K. Lipnik máj. 26-án 1846.
A szulin-lipniki igazgatóság.
Czigna Ferenc.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem