Az iparos népesség hiánya és képzetlensége hazánkban.
Az iparos népesség hiánya és képzetlensége hazánkban.
Használni fog tudnunk, mi akadályai vannak honunkban a műipar vidorabb kifejlésének. Hiszen felvirágoztatásán törekszünk, – hiszen akarjuk, hogy parlagi feltöressenek, fejletlenségeiből kibontakozzék, és mint másutt, nálunk is olly status-erővé növekedjék, melly bent az ország lakossága között, jóllétet árasszon, kivűl pedig hazánknak 810tekintélyt és hatályt biztositson. De, hogy mind ezt megtörténni czélszerű intézkedéseink következtessék, mindenekelőtt tudni szükséges az okokat, miérthogy nem volt műiparunk ereje eddigelé eszközölni, mit tőle kivánunk. Azért még egyszer: használni fog előadnunk a legelől érintett akadályokat.
Előttünk fekszik az Iparegyesület azon véleménye, mellyet a mult országgyülésre fölterjesztett, s mellyből miután azt az egyesület jegyzői hivtalától szerencsénk volt másolatban kinyerni, már néhány közleményeket adánk is.
E véleményben műiparunk fejletlenségének okai között első helyen az iparos népesség hiánya és képzetlensége van kijelölve, és előadva „röviden s csak tájékozólag.”
Lesz ez uttal a felterjesztésnek e pontját szerencsénk kiirni.
Elvonva attól, mikint országunk népessége valóban nem nagy, s mikint az eredeti productiók legfontosbika, a mezőgazdaság is méltán panaszolja a munkás-ember erő hiányát, – elvonva ettől a műiparos osztály csekélységét, el kell ismerni mindenkinek, ki fontolóra veszi, hogy vidékeinken nevezetesebb mesteremberek alig léteznek, – kisebb városainkban föld-, kert-, s leginkább szőlő-mivelésre adják magokat s csak épen a nehány nagyobb város az, hol kissé tetemesebb a számuk, de – kivéve igen kevés üzletet, – e számot mérték-fölöttinek, sőt elegendőnek sem mondhatni. S mennyi üzlet van, mellynek az egész hazában, még ikervárosainkat 811sem véve ki, mestere hiányzik. – És a hány meterségünk van, legtöbbnek munkásai nagyobb részét külföldről kell toborzania.
Gyáriparunknak pedig e tekintetben még kedvezetlenebb állása van. Ugyan is, midőn jelen korlátolt iparkörülményink között is létezik hazánkban ipar-vállalat, melly számosabb helyeken található telepjeiben évenkint 3500 személyt foglalkodtat, mellynek munkáinál állandóan mintegy 80 intéző, tehát szakbelien müvelt egyénre van szüksége, mint Hoffmann és fiai nagykereskedő háznak a selyemgyártás körében, – midőn számosabb iparvállalatunk van, melly nemcsak városokban, hanem vidéki telepeken is 50, 100, 200, 300 dolgost lát el munkával: képzelhetni, hogy a gyáripar teljes erőbeni megindulása mi roppant számban igényelné az emberkezet, a mivelt, tanult, értelmes emberfőt. De épen azon nagy számok győzhetnek meg arról is mindenkit, hogy a gyáriparnak, népesség tekintetében, hiányzik ereje hazánkban. – Vegyük számba: az országnak nemcsak gyári munkákhoz nem szokott, hanem átalában a dologtól elvonulni szerető alsóbb népeségét mennyi áldozatba, időbe, egyenes költekezésbe s még több közvetett károsodásba kerül gyármunkásságra szoktatni, alkalmazni, kiképezni? S midőn a gyárvállalkozó ezt elérte, a legtöbb esetben más minden munkára-vehetőt kitoborzott a helybeli, szomszéd s gyakran távolibb lakosságtól is. S már most érje üzlet-ágát valamelly nyomasztó balság, olly viszontagság. melly a munkát megállitani, a munkásokat mind addig, míg érdekei mást nem javaslandanak, elbocsátani parancsolá: ha megheti e ezt tenni a gyárnok, nem veszélyeztetve azt, hogy körülményei jobbra fordultával nem lesz emberei közűl senki, a ki általa képeztetve, neki legyen segitségére? Meg kell tartani munkásainak egész seregét, s hogy hiában ne fizesse, folytatja üzlete munkáit s dolgozik kárban, ártalmára. – Az intéző személyzettel pedig még magasabbra csigázvák bajai. Illyenekűl vajmi gyakran hontalan iparlovagokat kell felfogadnia, kiknek lelketlensége semmi moralis tartalékot nem ismerve, a vállalkozónak gyakran vég megbukását, a vállalatnak elenyésztét okozza. Ha találkoznak képes egyedek, azoknak concurrentiától ment szeszélyei, követelései kiállhatlanok, s van honunkban nevezetes gyárvállalat, melly illyetén munkásától ismételt izekben kényszerűlt ugyan megválni, de mindannyiszor megint rá szorult. – S hogy ennyi balságoknak a legjobb esetekben se legyen megszakadása, az intéző, ki értelme legjobb erejét, becsületének legtisztább akaratát forditotta tényezőkül a kormánya alatti vállalat boldogulására, elhal, vagy valamelly körülményénél fogva válni kényszerül gyárától. S illy körülmény is van sok. Például: az intéző a szomszéd tartományok szülöttje levén, ottani conscriptionalis köteleségét még nem teljesitette, vagy a kiköltözködés normativumait meg nem tanulta; s illy ürügyek alatt azután, mert a szomszéd műipari fejlődésünkre féltékeny gyárnokok által, elvállalt állásáról elcsábitatni nem engedte magát, a jó szomszédok módot lelnek benne, hogy illető hatósága szökevény gyanánt visszakövetelje; melly requisitiónak azután fájdalom! olly végrehajtói is akadnak hazánk törvényhatóságaiban, kik a keresett egyént, – mint legujabban is legnevezetesebb posztógyárunknak szinezőjét, tehát egy főbbik munkását, mert a fölebbi ürügyek alatt requiráltatott, – mint gonosztevőt, pandur-assistentiával fogatják be, letartoztatják, mig végre őrizet alatt, szalmás szekéren 812szállitják ki a honból, mellyben meg annyi földön-futó, világcsaló és iparlovag kikerüli a rendészet figyelmét. Épen illy becsületes, értelmes és nélkülözhetlen egyedtől kell megfosztatnia műiparunknak, s az illető gyárnak, melly illy körülmények között tulajdonosa által a legtöbb esetben bezárathatik, mert ez egyetlen személynek hatásától függött talán vállalatának folyama, sikere, nélküle pedig megakad vagy károsodik, s mert egyéb szakbeli egyénekben szükölködik a hon.
A fölebbiekben már érintve volt, hogy nemcsak hiányzik iparos népességünk, hanem technikai tekintetben, képzettséggel sem bir.
S nem csoda, hogy ez igy van. Műegyetemünk nincsen. Magasabb technikai iskoláink hiányzanak. A normalis iskolák eredményeit eltörlik a későbbi inaskodás nyügei. Iparköri gyüjtemények az egész hazában nincsenek*. Ellenben, nevelésünk minden intézeteiben a tudományosság, a humanismus az uralkodó, az irányozó elv, a realismusnak teljes mellőztével. Mindent mit iparos osztályunk képzésére teszünk abból áll, hogy jámborul elhisszük, mikint elég miveltséget, szakértelmet s tudományos okszerüséget adnak a czéhbeli inaskodás szolgaévei s a kényszeritett kórász vándorlás. Sokan vannak ugyan, kik hiszik nálunk, és hiszik másutt is, hogy a külföldről ide települő mesteremberekben műiparunk nagy szerzeményeknek örvendhet, s hogy ezek a műhelyekbe inkább és inkább átültetik a külföldi industria haladásait. Azonban az illy nyereséges bevándorlók számát senki sem fogja nagynak gondolni, ki fontolóra veszi a szomszéd tartományokban fenálló conscriptionalis korlátit s hosszu éveken át elnyuló üldözéseit a kiköltözésnek; ki megemlékezik, mikint a hozzánk településnek nálunk a status részéről semmi kedvezményei, semmi anyagi segedelmei, vagy socialis kitüntetései nem divatoznak, s ki végűl körültekint s látja, mikint hazai műiparunk állapotai annyira kevés kivánatossal kinálkozhatnak az idegennek, hogy még saját honosink is nemcsak a felsőbb osztályokból, hanem még magok az iparüzők is tagadhatlan idegenkedést, menekülni akarást tanusitanak az ipar-pályától.
A n. museum technologiai gyüjteménye vajmi jó volna az Iparegyesületnek, ott ugy is használatlanul mint ereklye tartatik. Itt mennyit használhatna! Pedig jeles gyüjtemény, s az előbbre haladott állapothoz képest, milly könnyen ki lehetne egésziteni. Szerk.
S a politicai és socialis azon institutiók, mik ez idegenkedést származtatják, egy másik akadályul vannak fölhozva az Iparegyesület által műiparunk fejletlensége körűl. Azért egy következő számban e pontra fogunk áttérni.
Mesterffy.
