Dunagőzhajózási versenyzés.

Teljes szövegű keresés

Dunagőzhajózási versenyzés.*
Reményljük e tárgyról nem sokára tüzetesen szólhatni lesz alkalmunk, mint szükségeink egyik fő kérdéséről. Szerk.
Alólirott a folyó évnek már april havában, a Hetilapnak 31-ik számában tőn emlitést arról, hogy „ezen a mi Dunánkon nem ártana ám egy kis versenyzés, – talán hogy olcsóbb szállitási árakhoz jutnánk, s nem kellene panaszolnunk, hogy ha iparmüveinket a Dunán leküldjük, szállitási dij fejében 20%-et (vagy mint ugyanazon számban egy más czikkelyben állitva volt, 40%-et ) kell értékökre fölrónunk.” –
Alólirott akkor egyéb motivatiót nem hozott föl ez ohajtása mellett, mert az alkalom . melly megjegyzését provocálta, csak az egyedáruskodás kiállhatlan és méltatlan taxátiói ellen fakasztott panaszt. Most mint alább fogom előterjeszteni, vannak más okot is, miért amaz ohajtást komoly fontolóra vegyük.
Alólírott akkor a versenyzés eszméjét csak a Szávakulpai 939gőzhajózási társaság eszmejéhez kötötte, – mert czikkelyében ex professor épen e társaságról szólott, mert már az létezett, mert az, ha több erélylyel s egyéneinek szerencsésebb választásával volt volna megáldva, e versenyt meg is kezdhette volna olly haszonnal, minőt mi a horvátoknak, mint magunknak, tiszta szivvel ohajtunk. – Azonban távol volt alólirottól már akkor is azon gondolat, hogy képtelenségnek tartotta volna egy minkebelünkből támadó társaságnak létesülését, melly Dunánk árjaiból minmagunknak meritené azon áldásokat, miket most egy legnagyobb részint idegenekből szövetkezett s még idegenebb szellemmel átlehelt társaság gyümölcsöztet, nem nekünk, hanem magának, – nem a közjónak, hanem önzsebének, nem hazánknak, hanem a külföldnek.
Miért is volna ez képtelenség! Dunánkon nekünk szabad a hajózás, mind egy akár a Noe idejében föltalált alakban épült bárkákkal, akár a gőz hatalma által kergetett hajókkal. Kizáró szabadalmak minket nem korlátozhatnak. Gőzösöket megkészit Anglia a mi számunkra is. Hasznos és jól számitott vállalatokra pénz öszve kerül nálunk is. A Duna meghordja hátán a mi hajóinkat is. S a vállalat, melly életrevalón idéztetett a világra, meghozza hasznait nekünk is. Tehát miért volna képtelenség egy magyar dunagőzhajózási társaság? –
S alólirott gyönyörüségének tartja figyelmeztetni a tisztelt közönséget, miképen egy illy társaság eszméje már nemcsak nem tartatik lehetlenségnek, hanem már több felöl komoly meghányás és fölvetések tárgya is lőn.
Igy nem régiben volt alólirottnak alkalma hallani, mikint itt Pesten is már nemcsak beszédben forog e tárgy, hanem már tervezőben van. Körülményesebben azonban majd szól az, ki e tervezésekkel ex professo foglalkodik.
Alólirott most győri panaszokat s nézeteket közlend, mint mellyek, ugy hiszi a pesti mozgalmaktól különböznek, még eddig magánállók s mint illyenek az uj eszme messze ágazását, s azt tanusitják, hogy e gondolat elvetésének földje hazánkban már sokfelé készen, megmivelve van.
Győrből ez a panasz:
Jóllehet már 1833-ban rendes és egyenes közlekedést tartott föl Pest és Győr között I. Ferencz, 60 lóerejü gőzös, noha legujabban is Erős 140, sőt Hercules 200 lóerővel föl birt Győrig jutni vontatott terhekkel; jóllehet már most, midőn a gőzhajói utazás nem uj többé, mint volt 1833-ban; midőn a győri állomás azon okból, mert Győr városa mind inkább emelkedék kereskedelmi jelentőségben, ez állomás is kifizetni ajánlkozik magát, mégis a gőzhajózási társaság igazgatósága, nem figyelve társaságának javára, nem hallgatva a győri hatóságnak, a győri kereskedelmi testületnek s több befolyásos magánosok reclamatióira, vonakodik számos hajóinak egyikével állandóan öszvekötni Győrt Pesttel.
E mostoháskodó vonakodásának legujabb tanusága ez Junius 20-án Hercules gőzös 3000 darab sertéssel érkezett meg Gönyőre. S ámbár e hajó ez idén már két izben minden veszély nélkül ment föl Győrig, a viz állása pedig egészen hajózható volt, a kapitány még sem usztatott fölebb, azt nyilatkoztatván ki, mikében Pesten szóbeli parancsot kapott 940nem menni Gönyőn tul, nem, még akkor sem Győrig hatni, ha a viz állása meg engedné is.
Mi más oka lehet az administratiónak illy körülmények között is tiltani Győr érintését, mint nem-akarás, mint a győri kereskedés bilincselése? s mert nincsen más társaság, melly üdvös concurrentiát támasztana.
Im itt ujabb ok, miért volna jó „ezen a mi Dunánkon egy kis versenyzés.” Nemcsak hogy a szállitási árak roppant nagysága, nemcsak a kényelmetlenség, mellyel az administratio figyelmetlenségei a közönséget nem szűnnek meg boszontani, – nemcsak e drága s lázitó vexák szünnének meg általa, hanem egyszersmind kivétetnék a bécsi forgalmi világ kezéből azon önkényes lehetség, miszerint egy magyar város emelkedését, kereskedésének növekedését s vele hazánk forgalmi állapotainak tetemes javulását szeszélyesen, talán számítva is alááshatja, akadályozhatja.
„Ha a bécsi administratio egyátalában el akarja hanyagolni Győrt, ugy reméljük, nem fog tiltatni minmagunknak Győrt Pesttel s alsó Magyarországgal öszvekötni. Két utazó gőzös, melly Győr, Gönyő, Komárom, Esztergam, Vácz, Buda és Pesttel fogja a közlekedést föntartani, s egy vontató az alsó Magyarországról érkező terhek számára ez elegendő lesz. Pest, Győr sőt Bécs egy óra alatt aláirandják a szükséges tőkéket. Miért tennök hát kezeinket ölünkbe. E vállalat sikere föl sem számitható előre. Induljon Győrből az utashajó reggel hat órakor, ugy a közbeeső állomások minden utazóját megnyertük, mert 121 órakor már Pesten lehetnek, s nem kényszerülnek a Pozsonból, Bécsből jövő s csak este érkező gőzöst megvárni. A vontató, melly sertéseken kívül minden egyéb árukat alatságra füzend 200,000 pft bevételre számolhat stb.”
Igy gondolkoznak Győrött.
A jó gondolat pedig hamar megtestesül!
Azért legyen!
Hajóssy

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem