Uti jegyzetke.
Uti jegyzetke.*
Részlete egy igen becses tartalmú levélnek, mellyre idővel, ha lehet vissza térendünk. Szerk.
Bécsből Prágának Olmücz felé kanyarodik a vasut. Jul. 9-kén reggeli 6 órakor indultunk Bécsből, és 61. mérföldnyi távolságot futván meg, este 9 1/2-kor Prágába értünk. Ez nagyszerü ó város, de néptelen, egyházai, palotái, térei s utczái mind üresek, ugy látszik, királyaival az élet is kiköltözött e nagyszerü városból. Székesegyházban a mausoleum, sz. János ezüst koporsója, Báthory Zsigmond és Czilley Borbála a siremléke igen meglepő. Amannak körirata ez: „Greorgius Nemes de Wáradgia Transylvanus Principi optimo in utraque fortuna a cubiculis cum lacrimis posuit 12. Marty Anno 1629.”
Báthory czimerén alul: „D. O. M. obiit 1613. Lector disce quibus fortunae ictibus pateat humana majestas, Sigismundum Báthorium Transylvaniae Principem ertinctum tegit Boema terra, huc a solio arreptum immitis fortuna deiecit, caruisset sepulchro, qui sederat in solio, nisi famuli fides etiam in tempestate inconcussa stetisset.”* Gyönyörü veres márvány.
Itt Báthory Gábornak, kit országok uraltak, fény és a hódolók tisztelet-árja környezett, egy hűséges szolga: Lipcsében Ponyatovszkynak ki egy nemzet megváltásának rendületlen bajnoka volt, egy közkatona emelt siremléket! – Elmélkedjünk! Szerk.
Czilley Borbála sirkövén ez olvasható:
„Barbara er Comitum Ciliae nobili stemmate Ro. Imperatoris Sigismundi Hung. Boemiaeq. regis et. coniunx, moritur, Kalend. May Anno Christi Salvatoris. MCCCCXXIX.”
Láttam a museumot, kapuczinusok hires kincstárát és Prágának egyéb ritkaságait.
Gassner megmutatá b. Ocskaytól szerzett, s kivált I. Lajos és Mária sokféle változatu aranyokban gazdag magyar pénzgyüjteményét.
Prágából este 10 órakor indult a kocsi Leitmericzre, hova reggeli 7-kor érkeztünk, és én ez idő alatt nem hallottam egyebet uti társam hortyogásánál. Leitmericzen az Elbe partján vártam a gőzhajó (Prinz Albert) Dresdába indulását, gyönyörü volt hallani le a várból a székesegyház orgonáját. Leitmericz szőlővel beültetett vidékén félkörbe négy bércz emelkedik, kettején nagyszerü várromok setételnek. Hogy hiják e várromokat ? kérdezém egy szemközt jövő tisztes öregtől. Ez Kostyál felele, amaz Hagenberg, Ziska pusztitá el mindkettőt. És megcsendült a gőzös harangja.
Mi leirhatlan szép a sárgán zavaros Elbe folytában 1282gőzhajón utazni Dresdáig az Elbevölgy regényes vidékein. A vidám és minden részeiben csinos Dresdának sok szép ritkaság gyüjteménye van, csakhogy azokhoz férni szinte türelmetlenségig nehéz, sok fáradságba és pénzbe kerül, most uj museumot terveznek.
Dresdából jul. 16-kán indultam és értem Berlinbe. Azt a néppezsgést, melly volt a vasut udvarában le nem irhatni. Alig vergődtem szállásra, azonnal indultam ki szétnézni a városba s tapasztalni: bámulja-e a büszke berlini megvetőleg az idegent.
Berlint Spree nevű folyam futja keresztül, vize lassu s fekete, mintegy 40 hid köti az általa megszakasztott város részeit össze. Berlinben, melly mint egykor Róma, hét városból áll, minden nagyszerü, térein hadi történetek emlékei s szobrai állanak ; mert itt más érdemnek nincs emléke, széles utczái egyenesen nyulnak hosszúra, az egy és két fogatu droschke ugy, mint az udvari kocsi, mind nagy téren forog, és a dérülten kifejlett arczú nép, mellynek száma 360,000 tétetik, vagy mozog a városnak 300 utczáin, vagy siet a zöldszabadból be a város 19 kapui közül valamellyiken. A mint a kir. várnak egyik udvarán keresztül a mulató kertbe (der Lustgarten) értem, majd a kir. palota előtt ágoskodó rézlovakat és zabolázóit vizsgáltam, majd magyarázó irást kerestem azok talapján, hol ezt leltem: „Nicolaus I. Russiarum Imperator signa Petropoli facta donavit A. 1842.” Hátul pedig ezt: „P. Bar. de Clot fec.” Ez muszka müvészet gondolám, és tovább indultam. A szemközti roppant épület tetején ismét ágoskodó rézlovak tüntek szemembe s az épület homlokzatán ezt olvastam: „Fridericus Gvilelmus III. studio antiquitatis omnigenae et artium liberalium Museum constituit MDCCCXXVIII. Ennek külsejét, gondolám, már jobban kell megvizsgálnom. Roppant lépcsők vezetnek fel a 18. szabad oszlopon nyugvó óriás nagyságu előcsarnokba, mellynek felső részét nagyszerü nyersvakolat-festmények (Freskogemaelde) ékesitik, az boszantott egyedül, hogy az oszlopok miatt az egészet át nem tekinthetém. Értelméről gondolkodám: itt sok isteni az emberivel, mythologia az uj philosophiával, pogány eszmék bibliával mind egybe vannak kapcsolva. Az egész igen meglepő s nagyszerü, és én a magyar nemzeti museumban is lelnék neki alkalmas helyet. Schinkel terve szerint és Cornelius felügyelése alatt késziteték. A lépcsők előtti óriás gránitmedencze, mellynek átmérője 22 láb, szinte azon gondolatra vezetett: mi szépen illenék museumunk udvarába ! A lépcsők egyház felőli oldalán, gyönyörü hölgy (Amazon) dárdával védi magát a paripájának nyakába ugrott tigris ellen. Ismét ágaskodó ló! és pedig gyönyörü munka, Kisz terve szerint önteték, talapján irva van t „C. Fischer fudit 1841. Societas artis cultorum Berolinensis aere collato f. c. (faciendum curavit)” Ez utolsó ágaskodó ló, mint mondják 30,000 tallérba került. Ki csináltat hasonló remek müvet museumunk lépcsőinek két oldalára ? és mikor fog az idegen utazó museumunk külseje előtt is olly gyönyörü estét élvezhetni, mint az én első berlini estém volt. Más nap ismét a museum külsejét tekintém meg, de a mint felnyitották, legott felmentem a roppant lépcsőkön, és az előcsarnokból kúpterembe léptem, melly a szobor-gyüjteménynek első csarnoka. E kúpterem közepén négyszegletes malachit medencze meglepő látvány, ezt Miklós muszka császár ajándékozta 12831838-ban III. Fridrik Vilmos királynak († 1840) e körül 18 nagyszerü szobor áll, mind görög-márványból, fenn a karzaton kisebb szobrok állanak. Innen a többi termeken keresztül a szobrászatnak 741 műdarabjában gyönyörködtem. A szoborgyüjtemény kúptermének karzatai a képcsarnokba vezetnek, megnéztem ezt is, felállitása hasonlit a dresdaihoz, csakhogy a dresdai gazdagabb. A museum földszintében hátul van az antiquarium, itt és a Monbijon palota kertjében, az aegyptomi museumban, valamint szintezen kertnek külön épületében a hazai tárgyak gyüjteményében töltém 10 órától 4-ig legtöbb időmet. Berlinben dohányozni csak otthon szabad, az egész városban és a mi bámulatos az ugynevezett vadaskertben, melly csaknem egy mföldnyire terjedő nagy erdő, tilos a dohányzás.
Én, mint mondám 10–4-ig többnyire a gyüjteményekben voltam, és olly nyájas szivességgel fogadtak mindenütt, hogy megelégitőbbet jó barátomtól sem kivánhatnék. 4 óra után a legközelebbi droschkére kaptam, és hajtattam ki a zöldszabadba, hol mindig elvonultan, egyedül ebédeltem és szivaroztam. Illyenkor jutott eszembe, hogy magánosan utazni nem jó.
Voltam Potsdámban is, ez a berliniekre nézve az, mi a bécsiekre nézve Báden. Hosszu volna leirni mind azt a mit itt láttam. Felmentem a városnak vasut udvaron tuli dombos és az erdős vidékeire, hol egy nagy kertben zenét hallottam, egyébiránt csend volt, csak a tekézés zörgése üté meg némellykor füleimet. Itt sok ember lehet, gondolám, ezt megnézem, a kapu alatt jegyet kellett váltanom; de azért ser is járt. Alig hihetém, hogy annyi szótalan nép lehessen együtt, mint itt volt, majd mindegyik előtt vagy kezében, botomnál kevéssel rövidebb, de vékony serpohár volt, soknak poharából fa főzőkanál állott csaknem egy arasznyira ki, ittott a ki többet ivott, két kézre fogta hosszu poharát és ezzel kereste tántorgás ellen az egyensulyt. És e sok egymást ismerő nép nem igen beszélt, nehány összecsapta poharát, de nem szólt, csak némán vigyorgott egymásra, alig állhattam meg a nevetést. Mi különösek és sokfélék a népgeniusok!
R.
