Viszonhatás az ipar és szabdság, a tőkék és munka között.
Viszonhatás az ipar és szabdság, a tőkék és munka között.
Most levén ideje, hogy iparos szükségeink körül az országgyülés törvényhozásilag intézkedjék: igen korszerűnek véltük a következő czikkelyt a mi közönségünknek is figyelmébe ajánlani. Németből forditjuk.
Az angol gyapjugyártás, mint tudva van, III. Ede alatt inditatott meg, flandriai bevándorlók által. Ennek következtében munkásokra lőn szükség a városokban, s a jobbágyok szökni kezdének a falukról, uraiktól a városokba, hol a gyárok körében kerestek alkalmazást. Ha az illy szökevénynek sikerült egy évig és egy napig az üldözéstől megmenekedni: ugy mindigre szabad lőn. Ez állandó bevonulása a jobbágyoknak a városokba öntudatra ébresztette az otthon maradt földmüveseket is természetes jogaik iránt, s nem sokára panaszolni kezdének az urak, hogy a jobbágyság vonakodik robotjait teljesiteni s a gabonának aratatlanul lábon kell maradnia. 1351-ben a jobbágyság sulyossága enyhitetett.
A szolgaság enyhitése után nem maradt ugyan többé az ipar olly meddő, mint mikor az még egész szigoruságában meg volt: mig azonban az alattvaló kényszeritethetett munkáját bizonyos bérért végeznie, mig kényszeritethetett ugyanazon egy helyen, azon egy uraságnál, azon egy munka körül maradnia: addig a munka nem válhatott eléggé productivvá, addig a tőkék fölhalmozódása csak lassan lassan következheték.
1319-ben tömérdek népet ragadott el a döghalál s azon munkások, kiket e vész megkimélt, elkezdék bérkövetléseiket kétszerezni. Erre 1351-ben törvény alkottatott, mellyben minden mezei s műhelyi munkának bére kiszabatott, a jobbágyságnak pedig szorosan tilalmaztatott lakhelyét elhagynia, hahogy a szabott áron munkát kaphatott otthon.
1307Jó törvények magok tartják föl magokat, de ha a törvényhozók rosz rendszabalyokat hoznak, akkor egyik hibából a másikba esnek. Igy, hogy az 1351-diki szabály föntartathassék, határoztatott, hogy minden lakhelyét elhagyott munkás homlokán F. betűvel, mi annyit jelentett, hogy Fugitivus, megbélyegeztessék.
A nehéz föladatnak, a munkabérek szabályozásának, illy szerencsés föloldása után, a törvényhozóknak legnagyobb gondjuk az volt, hogy a munkást utasitsák, mikint használja föl munkabéreit; 1363-ban tehát parancsolat jött, mellyben a munkásoknak és mesterembereknek tiltatott, nehogy ruházatot viseljenek másból, mint a legdurvább kelmékből, s nehogy napjában egyszernél többször egyenek fris hust vagy halat.
S ez esztelenségek sem maradtak utánzás nélkül. Már 1461-ben azt rendelé a franczia király, hogy jó és fris hust csak a gazdagok ehessenek, a szegények csak a csontokon levő vagy romlott hust vehessék.
1376-ban az alsó ház azt határozta, hogy miszerint az ország a csavargóktól kitisztitassék, a földbirtokosok kötelesek legyenek munkásaiknak magasabb béreket fizetni. E rendszabálylyal az is czéloztaték, hogy a jobbágyoknak ne legyen okuk tovább is szökdösni.
A faluk valóban kiüresültek a nép szökdösése következtében, miután ez a városokba, a műipar kebelébe menekült, melly, valamint a kereskedés is, elég ügyes volt a bolond törvényeket kijátszani. A földmüvelés tökélyes pusztulásának eleje-vételeül el kelle határozni, hogy minden paraszt, ki lakhelyén kivül utilevél nélkül kapatott befogassék s kalodába zárassék; továbbá, hogy minden gyermek, ki 12 éves koráig a földmüvelés körül volt elfoglalva, egész élete hosszában mindig földmüves maradjon, mint ellenben 1406. az végezteték, hogy a birtoktalanok gyermekei, szüleik mesterségében neveltessenek.
Mig a törvényhozás illy esztelen törvényeket gondolt ki: addig maga dolgozott azon, hogy azok elavuljanak. Meg volt engedve a királyság minden részeiben, hogy a gyermekeket iskolába járathassák, s a szerint, mint a népbe a világosodás átszivárgott, javulnia kelle a törvényhozásnak is.
Ugy találták, hogy ha a műiparnak virágoznia kell, nincs semmire olly szükség, minthogy a bér és az élelmiek ára között megállapitassék a kellő viszony. Ennek következtében a helyhatóságoknak utasitás adaték, hogy évenkint kétszer határozzák meg, mit kelljen a munkásnak, az élelmiek árára tekintve, bérül kapnia. Azonban e rendszer sem ütött jól ki.
1496-ban ismét uj bér-szabályzat jelent meg. Előszavában mondaték, mikint az előbbi törvény nem volt végrehajtható, mert az intézkedések megtartatása körül, tökélytelenek valának. Tehát ujabb intézkedésekhez láttak, ugymint mindennemü munkákra és élelmiekre is szabályzatok adattak ki.
Végül VIII. Henrik alatt megnyiltak a törvényhozás szemei. Ez időből egy uj szabály bevezetésében ez áll: a drágaság és szükség, olcsóság és bőség sajtban, irósvajban, kappanok, tyukok s egyéb élelmi dolgokban olly sok és különböző okokból emelkedik, sülyed és változik, miképen kiválólag nehéz, sőt lehetetlen azt árszabályozni. S még is uj árszabályt rendelt e törvény is.
1308A birák, kiknek kötelességük volt a munka és bér közti viszonyokat kiegyenliteni, szakadatlanul panaszoltak föladatok nehézségéről; azonban még mindig ujabb rendeletek jelentek meg az iparosok jogai és szabadságai ellen, rendeletek, mik egyaránt károsak voltak a tőkepénzeseknek mint a munkásoknak. Végre adót rendeltek, mellyből a munkára alkalmatlanok gyámolitassanak, a dologtalanok munkával elláttassanak, s most a tőkepénzeseknek, penitentia gyanánt két százados elnyomásért, egész sereg szegényt kell táplálnia, kikkel az ország ellepetett.
Láttak volna a tőkepénzesek által saját érdekeiket – gondolták volna meg, hogy magasabb munkabérek folytában a fogyasztás, tehát a gyártmányok utáni kérdezkedés is növekedni fogott, s hogy ez által nagyobb kiadásaikért gazdagon leendének kártalanitva; – jutalmazta volna meg, a tőkepénz becsületesen a munkát, istápolta volna ezt: ugy nem fogott a munkásoknak hija lenni, nem leendett szükséges természetlen, a munkás osztály szabadságát s jóllétét korlátozó törvényeket hozni.
Mesterffy.
