Irodalom.
Irodalom.
Heinsius Tivador házi neveléstana. Forditotta Fábián Gábor. (Mutatványok folytatása.)
Ha mind azon férfiak történetét hitelesen tudnók, kik magokat becsületesség s erényesség által megkülönböztették, minden tiz között kilenczet találnánk, kik e nyereséget anyáiknak köszönhették. Még eléggé megismerve nincs, hogy az ártatlanul s feddhetlenül töltött ifjukor mi nagy fontosságu az ember egész életére nézve; hogy majd mind azok, kik e szerencsében részesültek, azt senkimásnak mint csupán anyjaiknak köszönhették és hogy átalában az emberiség tökéletessége s boldogsága, melly igen függ a női észtől és női erénytől*.
G. G. Bredow: Umstaendlichere Erzaehlung der wichtigeren Begebenheiten aus der Weltgeschichte. Altona, 1804. 277. I.
Az első évtized első felének nevelése – már a testnél fogva – az anya-kézbe van letéve. Az atyának az álladalom, tudomány vagy művészet csak helylyel közzel enged órákat, azokat is inkább oktatásra, mintsem nevelésre, ha két szerencsés atyát kiveszünk. Ezek egyike a falusi földesur, ki minden körülmények olly arany középszerében nyugoszik, hogy kastélyát gyermekeire nézve emberbaráti intézetté teheti, ha ugyan előtte utódai a kártyánál, nyulaknál és haszonbér-summánál kedvesebbek. Másik az, kihez folyamodni szokott, t. i. a falusi lelkész. A hat napi üres idő, falusi elszigeltség a városi zaj ellen, a szabad lég, maga a hivatal, melly egy főbb nevelő intézet, és végre a hetedik nap, melly a gyermekeknek a testi atyát megdicsőült fönségben, mint lelkészt és szentet ugy állitja elébek, s a hét leczkéire hivatalos pöcsétet nyom – mind ez a lelkész előtt olly nevelési térmezőt tár föl, mellybe ő idegen gyermekeket is bevonhat, ki is e szerint mindig jobban cselekszik, ha paplakát változtatja nevelőházzá, nem pedig tanitó szobáját papi lakká.
Középosztályoknál (minthogy itt a nők kevesbé miveltek) a férjek, magasb körökben, hol a nők a férfiaknál 1486finomabb miveltséggel birnak, többnyire az asszonyok viszik jobban a nevelést.
Mit tehet immár a férj, p. o. a tudós, a minister, a katona, az elnök, a költő és a művész?
Először is szeresse s jutalmazza nejét jobban, hogy ez az első s legnehezebb nevelést kétszeresen gyámolitva, annál könnyebben teljesithesse a gyermek és férj szeretése által. Igy a férj az első gyöngédebb nevelésre az anya által, kit utóbb sem házi oktatók, sem nevelő intézetek, sem atyai dicsérő vagy felmondó iratok ki nem pótolhatnak, fog figyelmet és gondot forditani; az az maga fen fogja tartani a nevelői törvényhozó-, valamint neje a végrehajtó hatalmat. Maradjon csak a férj neje szerelmese, ez bizonyosan hallgatni fog rá a nevelésnél, legalább a szelleminél. Mint figyelmez egy nemes eladó hajadon, annyival inkább egy már eljegyezve levő, távolról s munkája közben is, azon nevelési szabályokra, mellyeket netalán egy ifju ad elő! És még a házaséletben is örömest fogad el a nő a gyermeknevelés körül sok jót, mit valami idegen eleibe terjeszt. Csak a férfiui szigor- s határozottságnak női szelidséggel párosulta által evez nyugton a gyermek a mintegy összeömlő két folyam árja fölött. – A férj a gyermek életében csak pontokat csinál, a nő vonásokat és kettős-pontokat, pedig sokat. Majd nem igy lehetne szólani: ti anyák, legyetek atyák! ti atyák legyetek anyák!” mert csak a két nem állitja elő az emberfajt, mint nemzette Mars és Venus Harmoniát. A férj dolga: az erőket felkölteni; a nőé: azok közt mértéket és egybehangzást tartani fen. A férj, kiben álladalom, vagy saját nemtője az erők egyensulyát egyik valamellyik javára felbontja, mindig a felül emelkedettet fogja a nevelésbe átvinni; a katona katonásan, a költő regényesen, a hittanár istenesen fogja vinni a nevelést, és csak az anya fog emberileg a képzésben eljárni. Mert csupán a nőnek nem szükség magán, mást az emberen kivül kiképeznie, s nála, mint az aeol-hárfán, egyik húr sem nyomja el a másikat, hanem hangjaik zengzete öszhangzatából indul ki, és abba tér vissza.
De ti anyák, s főkép ti nagyobb és szabadabb városbeliek, kiket a sors a háztartási teherhordástól megkimél, kiket ő gyermekeitek kedveért kies, virányos nevelő kerttel vesz körül, ugyan mikép tudjátok a magánosság s társalgás unalmát választani inkább, mintsem a gyermekszeretet örök báját, a szép fejlődés látványát, s legkedvesb lények játékait, a legszebb s legtartósb hatásnak érdemét? Megvetendő az olly nő, ki unalmat ismer, ha gyermekei vannak. Szépen termett népek voltak, Herder szerint, az emberiség nevelői; legyen a ti szépségtek is nemcsak köntöse, hanem életműszere is az oktatás- és képzésnek. Tartományok és városok nőkül neveztetnek, s ugy is rajzoltatnak; és valóban az anyák, kik a gyermekek első öt évét a jövendő számára nevelik, alapitják a tartományokat s városokat. Ki pótolhat egy anyát ki? Nem még egy apa is, nem egy nő is; mert annak, mint a testápolás kötelékei által éjjel nappal szorosan a gyermekhez kapcsoltnak kell és lehet csak e gyöngéd körökön a szellemi oktatásokat ragyogólag himezni s szövegetni.
Anyák, ti a kilencz havi nagyobb terhet, s midőn az rólatok levétetett, a legnagyobb fájdalmat elviseltétek, csupán egy testi életért: valjon félnétek e elvállalni az ezeknél csekélyebbet, melly által fogjátok még csak győzelmeteket 1487szellemi fénykoszoruval körülkeriteni? Hányszor jutalmaztatik éjjeli virasztgatástok gyermeki-koporsóval, nappali őrködéstek ellenben a léleken naponkénti nyereséggel? mihelyt hiszitek azt, hogy a nevelésnek átalában hatása van, ugyan minő nevet érdemeltek, ha ti, minél magasb rangok álltok, a nevelést annál alacsonyabb rangura bizzátok, és ha a középsorsuak gyermekei szüleiket, a nemesekéi pedig a szolgálókat s dajkákat kapják az élet kalauzai gyanánt.
Egész hajdankor fölülemeli az anyaszeretetet az atyain, és nagynak kell annak lennie, midőn egy szerető apa nem bir az övénél nagyobbat képzelni: ugyan miért vagytok annak kimutatásában olly hanyagok? a szeretőnek kincset és vért áldoztok, miért a gyámoltalan kedvesnek órákat is alig? amannak kedveért véleményeket s indulatokat legyőztök, miért nem ugy ezekért? ti, kiket a természet türéssel, bájjal, szelidséggel, beszéddel és szeretettel felfegyverzett azon lényekért, kik még apjoktól is hozzátok szaladnak, nem vagytok e képesek ezek fölött őrködni, nem mondom egy egész éjen által, hanem csak egy nap hosszában is? im azok, kik szivetek alatt feküdtek, és most ott helyök nincs, legközelebbi rokonuk felé nyujtják karjaikat, s másodszor esdenek táplálatért. Mint némelly régi népeknél semmi kérés megtagadva nem lőn, ha azt valaki, karján gyermeket tartva, adta elő: ugy most hozzátok a gyermekek, kik a ti karjaitok vagy dajákéi közt feküsznek, önmagokért intéznek kéréseket.
Igaz, hogy mit ti a világért áldoztok, kevéssé ismertetik attól; a férfiak uralkodnak és aratnak, s azon ezer meg ezer virasztgatások s áldozatok, mellyeken az anya az álladalomnak egy hőst vagy költőt megvásárol, feledvék, sőt még számba véve sincsenek – mert maga az anya nem számit – és igy a nők egyik századról másikra ismeretlenül s jutalmazatlanul küldözik által a kor nyilait, napjait, vészmadarait és fülemüléit! Csak ritkán leli fel egy Cornelia Plutarchját, ki róla Gracchusokkal együtt megemlékezzék; hanem mint ama két fiu, kik anyjokat a delphusi templomhoz vezették, halállal lőn jutalmazva, ugy nektek magzataitok vezetéseért csak a halál leend egész jutalmatok.
De kétszer nem fogtok elfelejteni. Ha hisztek egy láthatlan világot, hol a hálás sziv örömkönyűi többet nyomnak s jobban fénylenek, mint az ide alanti koronák, mellyek megkövült gyötrelem-könyőkkel vannak kirakva: ugy tudjátok jövendőtöket. Ha jól neveltetek, ugy ismeritek gyermekeiteket. Soha, soha egy is az ő tisztán, igazán nevelő anyját el nem feledte még. A homályos gyermekkor kéklő hegyein, mellyek felé szüntelen fordulni s tekintgetni szoktunk, ott állanak az anyák is, kik nekünk az életet onnan mutatták meg, és csak a legboldogabb korral együtt lehetne a legmelegebb szivet feledni. Ti nők, igen erősen, igen soká, s egész haláliglan szeretni kivántok; ám legyetek hát anyjai gyermekeiteknek. De ti nektek anyák, kik nem neveltek, mennyire kell szégyenleni magatokat nem érdemlett szerencsétekérti hálátlanságtok miatt, minden gyermektelen anya s gyermektelen hitves előtt, s mint kell pirulnotok, midőn egy érdemes nő fölsohajt az égre, mellyet ti mint elkárhozott angyalok odahagytatok*.
Jean Paul’s Levana. 2-tes Bdch. 342–348. ll.
A szerelem első csirái s értelem első csirái, mellyeket 1488a nyugodt és okos létezés kettős alapjai gyanánt ismerünk, egyesülnek az anyai érzetben és az érzés ösztönszerü s ugyanazért átalános következményben, az anyának gyermekéveli átalános bánásmódjában. Azért hát anyák, mit isten összekapcsolt, mit isten bennetek s általatok gyermekeitekben együvé foglalt, azt ember el ne válassza egymástól*.
Pestalozzi’s Buch der Mütter. Erstes Heft. Zürich und Bern, 1803. Vorrede XIII. l.
Ki képes megragadóbban, hathatósban, maradandóbban hatni, mint gyermekére az anya? hisz az vele legközelebb, legbensőbb rokonságban áll, egy része önmagának s többnyire hasonképe már a természet rendeltetésénél fogva is; mennyivel többnek kell még a gyermekbe átmenni a mindennapi társalgás, a folyvást éber gyermeki utánzó ösztönnél összeütköző állandó példa, s a lélek rejtélyes egybeköttetése által! A mi igy átszáll, az képezi a gyermeket, s ad egész kedélyének állandó szabott irányt. A mi magad vagy te, ki az anya szent nevét viseled, az leend egykor többé-kevésbé gyermeked is. Ha belső valód rút, durva, rosz; ha benned titkos hajlandóságok, erőszakos, duló szenvedélyek uralkodnak, ugy gyermeked nem sokára saját én-ed elragadhatlan vonásaival lepend meg tégedet; ha ellenben gyöngéd, tiszta, nagy és nemeslelkü vagy, ha benned béke, derültség és öröm s a léleknek örökké való s isten utáni vágya honol, akkor örvendj, magzatod szépsége s kedvessége bensőkép megvidámitand téged. Valóban azon mondás, hogy: a mi magad vagy, az lesz egykor gyermeked, olly megmérhetetlen fontosságu, hogy ha jól érezni és felfogni tudnák, minden anyának reszketnie kellene ama felelősség miatt, melly rajta mint emberképzőn s egy értelmes lény nevelőjén fekszik, és csak akkor lehetne ismét maga körül nyugodtan és vidáman széttekintenie, midőn az igazság előtt illy vallomást tehetett: én a szent anyagi hőség egész komolyságával, a jobb érzet egész lelkismeretségével és egy fönségesb életre irányzott egész törekvéssel nevelem gyermekemet*.
Betty Glein: Erziehung und Unterricht des weiblichen Geschlechts. Leipzig, 1810. 92–93. ll.
