Egybehasonlitása az egyiptomi beduinoknak a magyarországi s erdélyi sátoros czigányokkal.
Egybehasonlitása az egyiptomi beduinoknak a magyarországi s erdélyi sátoros czigányokkal.
(A Mult és Jelen után.)
Egy Egyiptomban utazott angol a beduinok felől azt irja, hogy azok több csoportokban vándorolni szokott olly nemzet, mellynek seikje van, kit fejedelme gyanánt tisztelnek s tőle a legnagyobb engedelmességgel függenek, közönségesen sátorokban laknak, miket miután valamelly helység előljárójával a határoni letelepedhetés végett megegyeztek, ütnek-fel, honnan azután a szomszéd helységeket látogatják meg adás és vevés végett, midőn ott, hol szerét tehetik lopnak. A beyek, kajmakánok s más előljárók a beduinokkal mint vagyontalanokkal sokkal szelidebben bánnak, mint az adózónéppel, kiken különböző zsarnokságokat követnek el, s ezért onnan hova letelepedtek nem távoznak addig, mig élelmezésekre csak valamit kapnak – azután felszedik sátorfájokat, tevére rakják gyermekeiket s kevés vagyonkájokat s tovább költöznek, kivált ha olly csint követtek 1539el, miért őket nagy büntetés érhetné. Ha a tisztviselők ellenük erőszakoskodnak, ezeren s többen is egybegyülnek, a helységet megtámadják, rabolják, pusztitják, mind addig, mig a lakosokat ki nem üzik s helyüket el nem foglalják, mi ha sikerül, addig nem távoznak, mig a lakosokat mindenekből ki nem eszik s tökéletesen koldulásra nem juttatják. Illy móddal néha több helységeket foglalnak el, s szegényitik a földnépét, annyira hogy a rájok rótt adót sem fizethetik le. Illy erőszakos tetteiknek néha még a kormány sem képes gátot vetni, miszerint magukat függetlenekké téve, sem adót nem fizetnek, sem közterhekben nem részesednek s annyira elhatalmasodnak, hogy a kormány velek egyezkedni kénytelen s az elfoglalt helyet birtokukba engedni, csak hogy több foglalásokat ne tegyenek.
Különös kegyetlenséggel viseltetnek a törökök iránt, kik ha határaikra találnak átmenni, minden kegyelem nélkül megölik, sőt mivel mezei gazdaságot nem folytatnak az utasokat is kirabolják, utonállók példájára mindenféle szökevény gazembert magok közzé felvéve, s nagy részint lopásból élvén. Egyiptom alsó részében a Niluson hajózókat is megtámadják, kirabolják, mi okból több helyeken osztályonként sok csolnakokban leselkednek.
Tegyünk már hasonlatot a mi vándorló czigányaink közt. –
Hogy a mi sátoros czigányaink ezen törzsökbeliek lehetnek, méltán gyanithatni, a midőn a beduinokhoz hasonló sátoros vándorló életet folytatnak, több családok egyesülve a két Magyarhon minden környékeiben, tavasz kezdetétől késő őszig minden megszakitás nélkül, ott hol nékik tetszik, valamelly helység határán minden engedelemkérés vagy egyezkedés nélkül, s a csapat 10, s több sátort is üt fel – hol mindaddig tartózkodnak, mig annak környékében lophatnak s enni valót kapnak, mi okból tőlük mezei vetések, szőlök s kertigyümölcsök bátorságban nincsenek, a mezőről, utczáról malaczokat, réczéket, csirkéket felfognak, s ha illyenekhöz nem juthatnak éhségükben a döglött sertéseket, marhákat is megeszik; néha gyermekeket is lopnak, s mint sajátjokat felnevelik. – Legkedvesebb foglalatosságuk a lólopás, s ha mezőn a kezét illyenre teheti, miben a 14 éves gyermek is gyakorlott jó lovas, hátára kapaszkodik s azon egész éjen vágtatva utazik; viradtakor, ha czélja helyét nem érte el, félre eső bokorba vagy sásba vagy erdőbe vonul, honnan este tovább folytatja utján, mindaddig mig magát bátorságban lenni nem tudja. Ott gazdájához érvén ennek közbenjárása által a lopott lovat olcsón vagy drágán, mint lehet, eladja. Néha helyben adják át a távolabb helységből jövő társaiknak, kiknek értésökre adják, hogy mikor, s hol jelenjenek meg a lopandó ló átvétele végett s olly kikötéssel adják át, hogy ha nála meg is találnák, meg ne mondja, kitől vette, mit hiven meg is tartanak, mivel cserelopásokat is szoktak véghez vinni. Ha vagy egyszer megtörténnék, hogy a tulajdonos lovát megtalálván, a tolvaj elfogatik, mihely ezt a sátoros csoport megtudja, a vajda vezérlete alatt rögtön seregestől férfiak, asszonyok megindulnak s véduraikhoz, a megye vagy pedig helység tisztjeihez futnak, s addig rimánkodnak, esedeznek, mig a fogolynak kezességre elbocsátását megnyerik, s tallérokat, aranyakat s néha ezüstpoharakat s más ékszereket, mikkel el vannak látva, viszenek ajándekba. Ezt közönségesen teszik öszve, 1540mivel a lopott ló árát is közösen osztják fel egymás közt, ollyformán, hogy a lótolvaj s eladó a vajdával két egyenlő, a többi csak egy részt kap – sokszor megtörténik az is, hogy véduraikat távolabb helyről lopott lóval ajándékozzák meg – s ezek sem utasitják vissza, mert lucri bonus odor. Illy adományokkal ugy ellátják a tolvaj dolgát, hogy tette feledékenységbe megy.
A sátoros czigányok mesterségökre nézve rostacsinálók, üstfoltozók, lakatosok, meszelő-kötők, madzag-sodrók stb., miket néha házanként hordoznak eladni, mikor ha szerit tehetik valamit lophatni, el nem mulasztják. A czigánynők többnyire szerencsemondók, mi által a könnyenhivőktől élelmiszereket, pénzt csalnak, vagy gyakran a tudatlan parasztokat rászedik, elhitetvén velek, hogy egy huszasból kettőt tudnak csinálni, s ekkép száz s több forintokat csalnak, hogy abból két annyit csináljanak, melly öszveget, ha a csaló kezéhez kap, a többiveli közös egyetértésből bizonyos kitüzött helyre szökik; hová nehány nap mulva a többi is utána huzódik. Ha az ekkép megcsalt a többi czigányokat megtámadja a csalót előadni, a vajda komolyan azt feleli, hogy nem tartozik, s ha nem hágy neki békét, azonnal feladja a törvényhatóságnak, mint olly embert, ki amazt elcsábitá, pénzcsalásra birta, s vele egyaránt vétkes. Illyenkor a szegény megcsalottnak nincs mit tenni, hanem rászedetésén buslakodva távozni, ne hogy mint hamis pénzt készitő elfogassék s börtönbe zárassék. Országosvásárkor az egész sereg megindul, három s négy egymás társaságában ólálkodik, kinél kapnak könnyen ellopható pénzt, mit mesterségesen szoktak kézhez keritni, vagy a sátoros kereskedők közé a boltokba mennek, hol egyszerre többen kérnek portékát, egyik egy, másik másfélét, s addig nézegetik, mig a kereskedő elfordul, akkor hirtelen az egész darab portékát a háta megett állónak adja, ez a harmadiknak negyediknek, ki sokkal távolabb áll a vevőknél s azzal elfut. Midőn a kereskedő kárát észreveszi, s a még jelenlevő czigányokat elveszett portékái iránt kikutatja: a másik messze jár az ellopottal – miért az ekkép kimotózott cigányok, becsületök kisebbitéseért, hogy merte őket tolvajoknak állitni, a kereskedőket még meg is támadják.
A sátoros czigányoknak nincs vallások, templomba nem járnak, gyermekeiket nem keresztelik, a házassági szövetség is papi közbejövetel nélkül csak magok közt történnik, halottjaikat barom módjára temetik el. Ezek szerint csuda-e, ha ezen fékezetlen, vallástalan nép, más miveltektől külön válva elméjét a lopás mikénti kivitelén fárasztja s magát egész életében abban gyakorolja. Valóban itt az ideje, hogy az ország ezen kóborló czigányok megtelepitése iránt is intézkedjék. Hiába próbálták mind a két magyarhazabeli RR. az által meggátlani, hogy egy törvényhatóság se adjon nekik utilevelet, sőt visszautasittassanak s lovaik koboztassanak el, mert még is annyira behunyják szemeiket irántok, hogy Magyarországból mindenfelől egyszerre 10–20 szekér czigányokkal megterhelve vándorol Erdélybe májusban, s sept. vagy octoberben visszaköltözik, melly idő alatt az egész országot összejárják, gyermekeik seregenkint hányják az utazók kocsija mellett a czigány kereket krajczárt koldulva, a nagyok pedig házankint járnak, 6 s több is egyszerre betanulva némellyek holmi eladandókkal kisértik meg a házi gazdát vagy asszonyt, midőn a többi szemét azon jártatja, hogy mire teheti kezét, hogy ellophassa, mi többnyire 1541sikerül, kivált hol csak gyermekeket találnak a háznál.
Én részemről telepitésökre nézve legczélszerűbbnek azon módot vélném, miszerint őket mint ugy is res nulliusokat egyszerre mind a két hazában egybegyüjteném, mi tán már előre számukra Erdélyben az utolsó török háboru alkalmával az Oláhországtól visszafoglalt havasokba, miknek majd semmi hasznát sem veszi a felség, falukat épittetnék, katonai őrizet alatt a számokra épitett falukba kisértetném, s mint szélbeli határőrző katonákat telepittetném le a legnagyobb katonai felvigyázat alatt, nehány éven, valamig a földmiveléshez, fegyverhordáshoz szoknának, s szabad vándorló éltöket elfelejtenék, közikbe földmiveseket, mesterembereket elegyitnék, templomot, papot, iskolát rendeznék, hogy a vallásosság által szelidüljenek. Igaz, hogy eleinte velek sok baj lenne, mert nehány éven át, mig a mezei munkálódást, szántást, vetés megtanulnák, élelmökről s el nem szökhetésökről a felsőbbségnek gondoskodni kellene; de a rájok tett költség bőven megteritettnék.
