A vukovár-fiumei vasut és a Preszburger Zeitung.
A vukovár-fiumei vasut és a Preszburger Zeitung.
A magyarországi német napi sajtó pesti arszlána – mert nem oroszlán ám a jámbor semmiképen, – Fiume irányában erősen külföldieskedik. Neki, Fiume nem kell, mert magyar. Neki Triest Mekkája, mert az külföldé. Ő a magyar kereskedést nem vinné Fiuménak, mert ott honfitársainak, a magyar kereskedés saját férfiainak szolgálatával kellene élnie, az ügyzemények hasznait magyar polgárokkal kellene megosztania, – hanem ő Triestnek akarja irányozni a kalmárkodást, mert ekkint a külföldnek hizeleghet, mert ekkint eltávolithatja magától azon szükkeblüséget, mi hazafiságnak mondatik, mert ekkint egy magasabb civilisatió mázával dicsekedhetik, melly őt egy szegény kis haza határiból kiemelve, európai vagy épen világ-polgárrá avatja a sok apróskodó 972fölött, ki a hont bálványozza, s ennek érdekeiért küzd. Éretlen majmoskodás, ildomtalan nyegleség, mellyért szegény arszlánunkat még a triestiek is megrótták!
Mi nem bántjuk őt, mert a közönségen mellyhez szerencsénk van szólani, sokkal hőbb, hazafiuibb érzelmekkel tudjuk a Pesther Zeitung által ostromlott hazai érdekekhez csatolva lenni, sem mint félnünk kellene, hogy az, és ellentiségei nevetségnél egyebet is gerjeszthetnek.
Azonban megvalljuk nagyon bánt bennünket azon gondolat, hogy azon polgártársainkat, kik csak német lapokat olvasnak, illy szellem árnyékozza. Mig a magyar sajtó egy két tévedett és tévesztő vezérlete ellen van a többi organumokban mentő ellensuly: addig a Pesther Zeitung sugalmait semmi nem hallgattatja el, mert publicumához magyar hang nem fér, a józanabb német szó pedig el nem jut, mert legalább itt körünkön hevesen olvassák.
És van ám illy józan szó a magyarországi német journalisticában is, mellyre nézve ohajtanék, hogy kiáltása meszszebb terjedne.
Közlünk ezennel a Preszburger Zeitungból egy czikket a vukovár-fiumei vasut ügyében, melly a magyar sajtó hasábjaiban is méltó olvastatni.
„Országos ügyeinknek anyagi tekintetben egyik legfontosbika, mit a sajtónak szemmel tartani, elő- és kikésziteni kötelességre, a vukovár-fiumei vasut, mellyet minden becsületes hazafi olly sováron kiván, s melly a kormánynak kijelentett szándékához képest is a létesülésnek van már egyik stadiumában.
Feléje tekintenek mind azon emelkedett keblüek, kiknél nem az többé a czél, hogy csak kivánjanak mindig, csak ájtatos sohajokban tessenek magoknak cselekvés helyett, kiknek érzelmeik tiszták és fogékonyak az ország jövendő virágzása, s hatalmának és méltóságának növekedése iránt. Minden még fölmaradt kételkedés, melly magának a vállalatnak nagysága miatt egyik másik magánosnak kebeléből talán nem távozhatott azonnal, most már kell hogy elenyészszék, midőn kormányszékeink, mikről hamarkodást s fontolatlanságot csak senki sem merészel föltenni, ez ügyben a kezdés impulsusát magok adák.
Bizonyosan meg lesz ezután az öszves akaratok egysége ez ügyben s örömmel fogunk majd hozzá a végrehajtás föladatához. A ki elválik, az maga marad, a ki elzárkozik, magát zárja el. Látni fogjuk, mikint az magánérdekeket, saját hasznának ügyeit hajhássza, mikhez nekünk semmi közünk.
Az ország várja polgáraitól, kik e valóságos tiszteletczimre igényt tartanak, hogy magokat minden módon, szilárd erejökhöz képest érdekeljék e vállalatnál, s körükben semmit el ne mulasszanak azt dicsőséges teljesedésének elébe vezetni. Ki fogja a gyömülcsöket izlelni, mik ez alapról fognak felvirágozni, – ki fogja a gazdag arany aratást haza takarítani, melly e termékeny vetés után kerülend sarló alá? Ki más legalább olly bő mértékben, olly áldásteljesen, mint épen a polgár?
E vasut, melly hazánknak legszebb s legtermékenyebb részeit fogja kikötőnkkel közvetlen és szoros érintkezésbe hozni, nemcsak a legüdvösebb befolyással leend e vidékek gazdagsága- és polgárisodásának emelésére, hanem minthogy általa ama chinai falak, miket iparunk-és kerekedésünknek eddigi hanyagságunk épitett, a világpiaczczali ezutáni öszszeköttetésünknél 973fogva, le fognak romboltatni, azt eszközlendi, hogy annyi elfojtott, tettsovár akarat szabadon föllelkesülhet, annyi erő megszilárdulhat s cselekvési mezőt találand.
Ha nálunk minden untalan panaszolni halljuk, hogy nincsen műiparunk, nincsen kereskedésünk: azt mind addig természetesnek kell elismernünk, mig nem láthatjuk semmi szép és méltó jutalmát az erélyes és föláldozást igénylő munkásságnak e téren. Mi által érezze magát a földmüves szorgalmasabb gazdasági iparra ösztönözve, mig quantitative nagyobb termesztése által mit sem nyer, mert termékét ez arányhoz képest annál olcsóbban kényszerül eladni. S épen illy bágyadottan, illy petyhüdtséggel vánszorognak a nemzeti jólét magasabb tényezői, a műipar és kereskedés is, mik már a polgár körébe tartoznak. Csak azon szabad folyam által, mellyet az ország minden részei felé vezetendő közlekedési eszközök tehetnek lehetségessé, fogjuk természetes gazdagságunk nedveit erősödésünk, érettségünk s önálló halalmunk kifejlésére fölhasználni. – S ha már a vállalatokat egy évtizeddel ezelőtt a törvény oltalma alá állitották: ugy azóta a vukovár-fiumei vasut lépett az előtérbe, e nagyszerü vállalat, mellyet most már legmagosabb tekintélyek emelnek és kivánnak. Ez a legfontosabb s dicsőséggel legigérkezőbb közlekedési eszközeink között, melly által a speculativus szellemnek szintugy mint az anyagi erőknek mozgalma a legjelentőbb fölszárnyalást fogja nyerhetni s nyerendi is.”
Üdvözöljük a Preszburger Zeitungot e nemzeti vállalat bajnokai között, s ohajtjuk, hogy polgártársaink meggyőződésébe hazafiui forró szavai utat nyerjenek. –
Örsy
