Mikor és mi módon lesz világ vége?
Mikor és mi módon lesz világ vége?
A Kolozsvártt Berde Áron és Takács János urak szerkesztése alatt megjelenő Természet Barátot ismételve ajánlottuk már olvasóink figyelmébe. Mint hazánkban kevesebbé ismért jeles lapnak ujabb ismertetésére és ajánlására érdekesnek ltájuk fenczimzett czikkét ezennel hasábjainkban felvenni.
Viszont egy év van vonagló félben, s hantjainál nem sokára az enyészet, a semmivé lét bús eszméje elméinkben viszont fellobban, s igy a fogalomtársulatnál fogva tán a világ végéről is megemlékezünk. Ha az állitjuk, hogy nincs ember, kinek eszében ama kérdés: mikor és mi módon lesz világ vége, valaha meg ne lobbant volna, bizonyosan nem cselekszünk túlzólag, mert hiszen emberi természetünkbe van oltva, hogy a jövendő iránt bizonyos gondoskodással legyünk, hogy a dolgok jövendő állapotját kifürkészni törekedjünk, miből aztán igen természetesen megfejthető azon tény, hogy a világ végéről, ennek okairól olly sok hozzávetés keletkezett, mint tán semmi más tárgyról. Azonban a helyett, hogy ezen hozzávetések vitatásáb bocsátkoznánk, törekedni fogunk tisztába hozni és megállitani, mit értenek tulajdonkép a világ vége alatt.
Az emberek legnagyobb része a földet veszi a világ helyett s világ vége alatt földünk elenyészését gondolja. Ha a föld alatt önálló, s a nap körül bizonyos távolban forgó bolygót éritünk; elenyészése alatt pedig, hogy ezen bolygó megszünik lenni: ugy a csillagászat utmutatása szerint, melly egyedül lehet e tárgyban tanácsadónk, világ vége csak ugy lehet, ha a föld egyesül a nappal.
A csillagászat érvényes okokkal megbizonyitotta, hogy a világür nem üres, hanem bizonyos „aether”-nek nevezett anyaggal van telve. Ha már a csillagászat nem csalódik, világos, hogy minden égi test s ezek között földünk is olly ürben mozog, hol az aetherreli teljesség miatt szüntelen ellentállással kell küzdenie, minélfogva elvégre szükségképen minden bolygóknak egyesülniök kellene a nappal. Azon szóvali megnyugtatás, hogy illyesmit gondolni sem lehet, s hogy ha a dolog valósággal ugy állna, földünkkel együtt már rég a napba költöztünk volna, mint könnyen átláthatni, nem bir elég erővel megnyugtatni bennünket arról, hogy földünknek a nappal leendő illy egyesülése a világ végét nem hozandja el, s felforgatni a csillagászoknak az aether létezését tárgyazó állitásait. Az aether létezését megengedve, földünk egykori elenyészését is meg kell engednünk, ugy hogy itt csak azon kérdés találhat helyet, mikor fog ezen elenyészés megtörténni. Igen de ezen dolog körül csupán ez az, mi teljesen ismeretlen. Mert mivel zon ellentállásnak, mellyet földünk szakadatlanul szenved, az aethertől, egyéb természetes következése nem lehet, minthogy földünk nap körüli pályája mindinkább kisebbüljön, ez pedig abban nyilatkoznék, hogy esztendeink hovatovább mind rövidebbek lennének: igen egyszerüen következik, hogy az esztendőnek illy valódi rövidüléséből könnyen ki lehetne 29fejteni azon időt, midőn reánk nézve világ vége lesz. Ugy de mivel 2000 év óta, mióta t. i. csillagászati méréseket birunk az év hosszáról, legkisebb észrevehető érrövidülés sem történt: a szükséges alap, mellyen számitásunkat felépthetnök, teljesen hiányzik s e tárgyban csak annyit tudhatunk, hogy földünkre nézve a nappal leendő egyesüléséből következhető világ vége vagy nem létez, vagy még messzi ezredek háta megett áll.
Azonban midőn világ végéről van szó, közönségesen nem a föld elenyészését, hanem az emberi nem megsemmisülését értik, mit a földszinnek bizonyos változásai, katastrophiai idézendnek elő. Hogy a földdel mint bolygóval mi történik, arról nem aggódnak, hanem hogy a föld szellemkoszoruzta lakójára, az emberre minő sors vár, azt akarják tudni. Ugyanazért nézzünk körül, mit tudhatunk erről.
Józan és előtt az emberiség elenyészését csak okok idézhetik elő, minélfogva általában elmondhatni, hogy az emberiség mihelyt létezésének föltételei hiányzanak, legott el fog enyészni. E szerint nekünk legelső teendőnk az, hogy ezen feltételeket hozzuk tisztába, aztán pedig vizsgáljuk, ha valjon ezen föltételek valamellyike emberi tudat óta változott-e, vagy pedig minden tekintetben egyenlő maradt?
A tapasztalás azt mutatja, hogy az emberiség jelenlegi létezéséről s jóllétéről három főfeltétel kezeskedik, t. i. bizonyos mennyiségű légkörnybeli éleny (oxygen); a föld állandő hőmérséke, s a viz és föld bizonyos eloszlása, s minden egyéb, mi első pillanatra hiányzani látszik, ezen három osztályba vagy befoglalva, vagy pedig azokkal olly szoros kapcsolatban van, hogy legott elenyészik, mihelyt ezen főfeltételek egyike vagy másika változik.
Ezen föltételek közt első helyen áll az, hogy a légkörnyből az annyira szükséges éleny ne hiányozzék, minthogy kétségen kivül való, hogy éleny nélkül az emberiség nem létezhetik, a lélekzést egyedül ez gyámolitván. Ha már gondos kisérletekből azon tény merül fel, hogy légkörnyünk élenytartalma idővel a sok felhasználás miatt apad, egész bizonyossággal állithatjuk, hogy az emberiség el fog enyészni, tehát világ vége lesz, minthogy a levegő nem képes élenyével ápolni az emberiséget. A vegytan bir némelly olly készülményekkel, mellyek segélyével nagy pontossággal meghatározhatni légkörnyünk élenytartalmát, s mivel több mint félszázad ide vonatkozó kisérleteiből tudjuk, hogy a légkörny élenyének aránya a többi alkatrészek arányához képest legalább észrevehetőleg nem változott, nincs okunk azt hinni, hogy levegőnk szakadatlan roszulna, s ez által az emberiségre nézve utoljára világ vége következnék.
Igen de egy félszázad aránylag rövid idő, s mind a mellett is, hogy a vegytan nem képes a légkörny alkatrészeinek egymáshozi arányában semmi észrevezető változást fölfedezni, megtörténhetnék, hogy a jelenleg csekélysége miatt után-nem-nyomozható élenyfogyasztás sok századok lefolytával csakugyan érezhetővé válik, s elvegre az emberiség létezését lehetlenné teszi. Azonban az ujabb vegytani nyomozások e tekintetben is megnyugtatnak. Ugyanis azon régebbi egyoldalu nézet, miszerint minden emberek, négylábu állatok, minden madarak stb. lélekzésök által élenyt fogyasztván, (melly fogyasztást a háztartással járó tüzégés, gyári, kohói s ás tüzzeli foglalkozások, a létmüves testek szakadatlani senyvedése még jóval növel), elvégre légkörnyünk éltető élenyét fölemésztik s egyszersmind tikkasztó szénsavannyal 30eltöltik, a fog történni, hogy a lélekzés el fog fojtatni: ezen nézet, mondom, jelenleg semmi alappal nem bir; minthogy ma tudjuk, hogy a fenebbi műfolyamok által képződő szénsavanyt a növények felelemzik, s a benne levő élenyt légkörnyünknek visszaadják, s ekkép a levegő alkatrészei közti súlyegyent szakadatlanul támogatják. Állat és növény tehát egymás létezhetését kölcsönösen föltételezik, s egyik csak akkor enyészik el örökre, ha a másik teljesen megszünik létezni. Ennélfogva mig állat és növény együtt diszesitendik földünket, levegőnk megromlásától nem félhetünk. Az állat- és növényország összemunkálása által a teremtői bölcseség mindkettő létezését örök időkre biztositotta.
Még egyszer ismétlem tehát, hogy levegőnk megromlása az emberiséget világ végével nem fenyegeti. Ugyanazért egy lépéssel tovább menve a második főfeltétel nyomozásához foghatunk, és kérdhetjük: ha valjon földünk jelenlegi hőmérséke nem szenved e olly változást, melly az emberiség elenyészésére adhatna okot.
Ama kérdés eldöntése: ha valjon földünk nincsen-e szüntelen tartó hülés alá vetve, minek következtében egykor a netalán bekövetkező fagylaló hideg miatt lakhatatlanná válnék? nagy mértékben függ azon nézponttól, melly alatt földünk életét tekintjük. Péron a földet egy olly jégtömegnek képzelte, mellynek csak felszine alig van felolvadva, ben pedig örökös fagy vaskarjai tartják lekötve; Fourier egy tüzes gömbnek, melly melegsugárzás következtében felszinén kihült és megkeményedett, de ben lángoló tüztől hevül; Davy olly tömegnek tartotta, mellyet mint nyárban a szerelmest kivülről a nap, belülről pedig vegytani működések melegitenek; Poisson egy világürbeli vándornak, ki egykor melegebb vidékekben vándorolván, boldogabb emlékeket hord magával, de most jéghideg környékbe vetődött, mellyet azonban viszont elhagyni remél: Prevost egy tüzön (a napon) forgatott sültnek, mellyet addig forgattak, mig belől is megsült.
Ezen nézetek közül az elsőt és utolsót a föld gyomra felé mind inkább növekvő hőmérséknek tapasztalatilag lett kimutatása teljesen megczáfolta, minthogy ha a föld melegének, mint Prevost hiszi, egyedüli oka a nap melege volna, azon esetben ben a földben, bizonyos mélységen tul állandó hőmérséknek kellene lenni; mi a mindennapi tapasztalással egyenesen ellenkezvén, Fourier nézete vált átalánossá. Ezen nézet szerint az eredetileg tűzmeleg állapotban volt föld csak apródonkinti hülés által jött jelen állapotjába, s képződött körüle mintegy 30 mföld szilárd kérge, hogy a földgyomorba uralkodó Plutót (tüzet) barlangjába berekessze s földünk felszinére leendő felvergődését csak egyes pontokon, az ugy nevezett tüzokádó hegyeknél engendje meg. (Folyt. köv.)
