1847.01.22. péntek, 111. sz.
00971847.01.22. péntek, 111. sz.
Az üdvezült Nádort e hó 18-kán kisértük örök nyughelyére. Nagy emberek halálakor már elvontan is különös érzelmek sajognak a jobb keblekben, hát ha még polgári léted az üdvezültével rokon viszonyban állott! Hát ha polgári reményidet bimbózásban találta a kiszólitó halál ujja! Hát ha az üdvezült ravatalára terülő roppant históriai szemfedél egy nemzet jövendőjét is megérinti. Ő az áldott már kiszenvedett! a magyar alkotmányosság, a nemzetiség, e haza annyagi jólléte, e nemzetéltető három áldásnak nemtői teszik sirjára az érdemkoszorut. És mi hálakönyekkel áztatjuk a szentnek sirhantjait, és áldjuk emlékezetét életünknek minden napjaiban. Áldjuk emlékezetét, ki fölébredt nemzetiségünket a jóravaló egyszerü nép vityillóiból az országló székig vezeté, és áldjuk emlékezetét, ki lelke magasztosságában a pártokon felül állván, a nemzet embere volt; áldjuk emlékezetét ki a socialis erényekben keresvén nagyságot a magyar föld okszerü művelésére és magyar ipar gyámolitására nyujtja segédkezet.
De Isten az igazaknak véde és vigasztalója, szivünk reményének teljesedésében irt nyujta a sebre, mellyet e halál sujta a nemzet kebelén; és áldásával kezdi oszlatni a gondok boruját, mellyet e halál a hazafi homlokára gyüjte:
ISTVÁN
főherczeget nyertük addig is, mig a nádor választás a legközelebbi országgyülésen törvényesen véghez menend, az itt következő legfelsőbb rendelménynél fogva királyi helytartóul:
1362/62 sz. Főtisztelendő, Tisztelendő, Tekintetes és Nagyságos, Nagyságos és vitézlő, kedvelt hiveink! Minekutána az örökgondviselés megfejthetetlen végzése szintannyira szeretett, mint hűn tisztelt bátyánkat, fönséges cs. kir. örökös főherczeg Józsefet, Magyarország Nádorát s kir. Helytartónkat, és benne egyszersmind leghívebb barátunkat, Magyarországunk alkotmánya felett mindenkor éber gondossággal őrködő legbecsesb tanácsadónkat, s fölséges kormányunk gondjaiban átalában, különösen pedig azokban, mellyek kedves Magyarországunkra, s az ahhoz kapcsolt részekre vonatkoznak, legállhatatosban osztozó munkatársunkat, – szívünk sajgó fájdalmára e világból kiszólította; azon szilárd akart, mellyel kedves Magyarországunk javát s boldogságát mindenkor öregbíteni törekszünk, mit sem igényel pótoljuk s Tőlünk, minthogy e súlyos veszteséget legalkamatosb s atyai szándékunknak leggyorsabban megfelelő módon pótoljuk s ugyan azért, – miután a nádori és királyi helytartósági méltóság megürült, – addig is, mig a nádorválasztás a legközelebbi országgyülésen következni fog, – Magyarországban rendelendő kir. helytartónkról ideiglenesen gondoskodjunk.
Ehhezképest, fönséges cs. kir. örökös főherczeg Istvánt, kedves öcsénket, főnemlített, elfelejthetetlen bátyánknak nemcsak fiát, hanem – lelke s szivének már is kitüntetett dicső jelleméről itélve, – örök emlékezetü atyja magas erényeinek méltó örökösét is mind azon igazokkal, kiváltságokkal s előjogokkal, mellyekkel valaha Albert fenséges saxoniai herczeg, s annak példájára fentisztet dicsőült bátyánk mint k. helytartó birt, s igy Pest, Pilis és Zsolt t. e megyék főispányságával, s a jászok s kunok biróságával együtt kegyelmesen kineveztük, s kihirdettettük. Miről is hűségteket szűkséges tudomás, egyszersmind pedig a végett is értesitjük, hogy emlitett kedves öcsénknek fenséges cs. k. örökös főherczeg Istvánnak, e szerint ideiglenesen a legközelebbi országgyülés tartásaig Magyarországunkban k. helytartónkká lett kegyelmes kineveztetését, minden egyházi s világi törvényhatóságokkal tudatni s közhirül bocsátani siessetek. Kikhez egyébiránt cs. k. kegyelmünk és kegyelmességünkkel állandóan hajlandók maradunk. Kelt birodalmi fővárosunkban Bécsben, Austriában. Boldogasszonyhó 15-dik napján, az Ur 1847-dik esztendejében. Ferdinánd s. k. Gróf Apponyi György sk, Paziazzi Mihály s. k.
Egyesületi mozgalmak.
Felelet a Budapesti Hiradónak a fiumei-vasut ügyében.
Rövid visszatekintés az iparegyesületnek eszközléseire 1841–1846 években.
Nézzünk szét.
