A vasárnapi ujság a pálinka ellen
A vasárnapi ujság a pálinka ellen
következő czikket közle közelébb: Ha én az olympi Jupiter mesés isten mennyköveivel bírnék, e tárgynak általam érzett fontosságához képest szórnám minden mennyköveimet a hazánk nyikorgó jóllétének elleneható kazánokra, (értem a pálinkafőző üstöket.) Vagy ha Vesselényi Miklós báró szivek belsejeit rázó ékes szólásával, a tiszteltnek modorjában intézném, tán nagyobb lelkesedéssel, tárgyavatottsággal szónoklatomat a pálinka-főzés, honunk ezen mételye ellen. Igy pedig mint egyszerü igénytelen polgára egy elnyomorodott szegény hazának szólok, nem mint érezek, csak a mint avatatlan tollamtól telik.
Honunk gazdaságot üző ország, ezt mindenki tudja, erre mutat az is, hogy egyéb intézeteket mellőzve, gazdasági egyesületek keletkeztek nálunk s az itt lakóknak 8/10 része az ekéhez szegődött, s maga az ország helyzete pedig ollyan, hogy gazdagon s még nálánál gazdagabban termő országok által van keritve. Még is gazdasága pang, helyt áll ugy annyira, hogy a 15–16-dik századokban elhunyt őseink feltámadván, földmivelésünk kezelésében sajátjokra ismerhetnének. Mert kevés kivétellel semmit sem változott. De mi kinézéssel is? Honunkból merre vigyük felesleg termésünket? Vizen a boldogabb Bánság felé: erre husz évben egyszer van kecsegtető kilátás. Oláhország felé az Olt sziklás habjain? Ott több a gabona mint itten, s ha nincs, olcsóbban kap egyebünnét, mert kevesebb költségbe kerül Dunán való szállítása. Majd tán tova a Szamos mentin le, mellynek töve körül nem ritkán vermekben dohosodik az évekről halmazott élet? Sehová tehát, honunkban kell felesleg termesztményünknek elporlani, ugy hogy ha magam zsebeit tölteni akarom, azt nem a külföld pénzládáiból merithetem, hanem hozzám hasonló szegény hazámfia filléreiből. –
Volnának még is vagy lennének czélra vezető elrendezéssel termény-czikkek, mik vásárosra számithatnának, és 470ezek közt erőteljes, jó borunk. Ifjabb koromban egy ide származott német urral egyről másról beszélgetvén, szóba jöttek a külföldi pénztözsérek. A már akkor honunk titkaiba avatott, egyébiránt mély belátásu ur, az akkori időből itélve, pénztözséreknek honukban a borkereskedőket mondotta, és tán nem minden helyes alap nélkül. Tulajdon megyénkben tudok embereket, kiket a borkereskedés olly helyzetre segitett, miből idővel gazdag pénzesekké váltak. Hogy miért nem folytatják keresetüket jelenleg, és miért nem szül a borkereskedés pénzeseket, az azon kereskedést gátló, és naponként erősbülő körülményekből magyarázható.
Én hegyaljai ember vagyok, s ha tán csekély elmélkedésemben balul felfogott irányt védek, méltóztassék a kegyes olvasó a helyi körülmények szerint mint bortermesztő saját érdekembőli kiindultomat tekintve félre nem magyarázni, e részben azt hiszem, hogy tulajdon érdekemben a hon nagyobb része osztakozik.
Egynehány tizedek során leélt tapasztalatokból vagyok bátor állitani, hogy nálunk gazdasági czikkeinkre nézve, mellyekből egy két poltrát kaphatnánk, másokat mellőzve ez uttal és csupán, borkereskedésünkre szoritkozva ennek jelenje szinte lejárt. Semmi gazdasági dolog nem jár annyi költséggel és fáradsággal mint a szőlőmivelés, ha tehát eddig a termesztő fáradozásának gyümölcsére vevőt kapott, azt serényen is folytatta. Ez a hegyalján egy kis jólétet eszközlött, de sőt nem egy két pénzeseket is teremtett. Az itt lakó paraszt kevés földdel bir, s az is soványnak mondható; még is volt mit egyék, adóját pontosan fizette, tehetőssé is vált. Most menjünk végig szőlőhegyeink lánczolatán Enyedtől Borberekig, látjuk majd minden ötödik szőlő-táblát felhagyva, a többit is téltul mivelve annak jeléül, hogy az irány, melly eddig bizonyos czélra vezetett, megszünt eredményezni, és fenebbi állitásom igazolva lesz. – Emlitém fenebb, hogy a hegyalján a bortermesztés, kereskedés szereseket szült, most megszámlálhatjuk őket. Tudok egyént, ki százezerekkel birt csak ezelőtt 20–25 évekkel, s most a szó teljes értelmében szegény, s pedig 32 nagy tábla szőlőinek majd egész birtokában, de a mellyek puszták most, tanyául a nyulaknak. A paraszt is felhagyott a szőlő szorgalmatos mivelésével. De mivel élni kell, a föld kevés, és sovány, adót kell fizetni, sőt lábbelit venni, mellyekre pénz kivántatik; fogott tehát az erdő-pusztitáshoz, és ha csak 20 évvel ezelőtt még a hegyaljának egyik disze és országos kincse volt hegyeinek erdő koronája, bükkös, tölgyes rengetegjei, ma már egykét nagy uradalmi majorság-erdőt kivéve, vagy a járhatlan helyeket, kopár.
És mi ennek oka?
Hozzon fel okul bár ki mit, háritsa a földnépe elszaporodására, eltunyulására*; én, lehet hibázom, de egyéni meggyőződésem az, hogy a legnyomatékosabb ok, a hegyalján s a Maros mentiben elszaporodott pálinkafőző kazánok működései. Ezek szülik szőlőmivelésünk aljasodását, ez borkereskedésünk csökkenésit, de erdeink elpusztulását is. Mert Enyedtől le Borberekig a Maros mentén nincs helység zsidó vagy pálinkafőző nélkül, az erdők nélküli Tövis, Szent Imre, Fejérvár, minden helységek egyiránt, mintha 471ezer meg ezer hold kifogyhatlan erdőkkel birnának, teméntelen példányokat mutathatnak. – De mikép gátolják a gazda jövedelmét ezen pálinkafőző üstök? kérdi a figyelmes olvasó; hiszen a rozsot tőlünk veszi a zsidó, fát a mi erdeinkből? Nagyon természetesen jó uram! mind annak a mit monda, daczára, mit mindjárt megbizonyitok. a pálinka, melly egy időben drágább volt, mert kevesebb kezek foglalkoztak vele, most szinte egy áron kél a borral, a bort nem mindig az urak itták, hanem nagyobb részit a parasztság, főleg tőlünk a szélbeli mokánság, ha még annyi termett volna is elhordotta jó áron. Most az urak, hála korunk józanságának, vizet isznak; a paraszt pedig a bor helyett, mellyből némelly évbeli terméshez képest egy kupa kellene, hogy meggajduljon, iszik pálinkát, mellyből egy fertály elég, hogy a cherubok országába varázsolódjék. Hajdan jó borainkat mustul vagy ujan megvették 2–3 forinton, középszerü voltában 1 ft 30–40 kron, s a gazda, ha buzáját olcsón volt kénytelen elvesztegetni, kármentesült bora árából, a paraszt egész évi fáradozását jutalmazva látta; most a közép jóságu termés, melly jó iható bort ád, mustul alig kél 50 kron–1 fton, a gyengébb 30–36 kron, és a mult 1846-ki nectár se csábitson el jó uram hiu reményekkel, mert illyes egy században alig kerül kétszer, háromszor elé, és ha ezen termésedért megadták a 2 ftot, ne mondd lotteriai nyereségnek csak azért is, mert száz vedres tábládból alig szürtél 10 vedret. – Továbbá azt mondád, hogy a zsidó erdőtökből veszi a fát. Igaz, de a pénz jobbágyod erszényébe, s onnét bérben nálad lakó zsidódéba suhog, s ha egy két józan gondolkozó birtokos társad mennydörög a fa-pusztitás ellen, azt korlátozni igyekszik, te, kit jobbágyod 12 tojással, egykét eke-napszámmal, vagy annyi terü fa-igérettel megvesztegetett, az ő részire állasz, fennyen hirdeted, hogy a közerdőben néked is részed van, s a zsidó zselléred, a vérszemre kapott paraszt tisztán látja az igazságot, de a jelen haszonvágyból kiindulva, még szerencsés a korlátozni akaró birtokos, ha fel nem gyujtják, mert ez most nálunk az elrettentési modor. Bátran folytatja űzött mesterségit védelmed alatt a pusztitó; sőt még allodiális erdődet sem fogja kimélni, mert pásztorodat megvesztegető kulcsul a pálinka megint zsidódnál van. Az erdőt nem vetette senki, annak tilalom alatti tartását az urak gondolták ki magok hasznokra, ez a paraszt meggyőződés – e szerinti modorod azt szüli, hogy fiad és unokád trágyával fog tüzelni.
Népszaporodás és eltunyulás egymással meg nem férő eszmék. A szükség ipart teremt: ez a természet törvénye. Szerk.
A zsidók honunkban naponként szaporodnak; senki még passust sem kér tőlük, mert bejön mint munka-kereső legény, egykét év mulva már kezére dolgozó mester: honunk reá nézve Palaestina, Kanaán. Jelenti magát a birtokosnál egeket verdeső igéretekkel, hogy marháit, sertéseit kitartja, meghizlalja; a gazda pedig, ki majd minden évben pénzen veszi a szénát, mert elszórt ugar földjén takarmányt nem termeszthet; (némelly nem is akar azon elvből kiindulva, hogy burjánt vetni idő-, munkavesztegetés, ez csak a szobai tudósok ábrándozása) azt hiszi, hogy már most elég moslékja lesz marhái kitartására. Sőt más haszon is mutatkozik: kerted fenekében, vagy a falu végin van egy házad, mellyről jól roszul zselléred föld nélkül tett 25–30 napszámot; a zsidó most igér érette haszonbért 60–100 forintot, 60–100 forint csak többet ér a tunya zsellér 47225 tenyeres napszámjánál, és igy kettős hasznod van. De ott ám a kár másfelől. Szőlőmivelésre forditod két harmadát, megszűröd borodat, és pinczédben ül az uj termésig; hiába várod a mokánt, borkereskedőt, mert amaz berbenczéit csaknem egy áron kelő pálinkával tölti. Közeledik az uj szüret, boraidat nincs mibe szűrni, de pénzes erszényed is üres, hordót nem vehetsz, az örmény is hetenkint alkalmatlankodik évekről halmazott contojával, szorultságodban potomárért oda hányod boraidat, tehát a moslék s a zsellérházért nyert mai veréb hasznot elnyeréd, de a nyomatékosabb tuzokot kibocsátád kezed közül.
Én nem mint Máté pap (P. Mathew) akarok prédikálni egy országos mérsékleti egyesület mellett. Ezeknek közlétesülésire századok vagy legalább tizedek kellenek, és egy józanabb felfogó ész mint parasztainké. Ezek is megteszik, azonban maguk helyen üdvös hatásukat, mert lám az eddig pálinkát széltiben ivó civilisált rend csakugyan nagyobbára lemondott az élet (?) italról. Kellemetesen lepett meg azonban báró Wesselényi Miklósnak a pálinkafőzetés elleni mennydörgő szózata. Kettőzött czélunk egyre megyen ki, csakhogy a mélyen tisztelt báró, szellemi ártalmait emelte ki, én pedig anyagi jóllétünk hátráltatását általa. Hazánk atyjai, kik egybegyültetek e hon javát eszközlendők, méltassátok igénytelen szavaimat fontolatra. Az egyes kis haszont mára igérő, de a továbbra tökételes elszegényülést szülő iparczikk ne akadályozza bölcs előrelátástokat, tegyetek egy üdvös határozatot az életet ölő, annyi nyomort, inséget, országos pusztulásunkat szülő kazánok működéseinek, ha nem is megszüntetésire, de korlátolására. – Én azt hiszem egy jobb lét alapját teszitek le általa, és nemes kebletek kitűzött czélja által egy józanabb utókor méltó hálája lesz jutalom érette.
B. M.
