A hazai épitészet fejlődésének ügyében.
0578A hazai épitészet fejlődésének ügyében.
I. Miután olly nyakra főre sietünk mindennel, ugy látszik, mintha az idő mellyben élünk pirulni kénytelenittetnék, hogy a működő szellemet hazánkban annyi századokon át nemzeti létünk legnagyobb hátramaradására s kárára bilincsek közt tartotta volna. – Minden óriásilag halad előre s ez nem rousz. – Bár csak két század előtt aránylagosan haladtunk volna, igy lépést tartva a már akkor igen müvelt nemzetekkel: ugy ezen europai mozgalmak most nem lennének reánk nézve ujak, s az alakulás dija nem volna olly magas. – Azonban ez nem lehet máskép. – Nemzetnek ugy, mint egyeseknek kebelében a kor és körülmények ébresztenek vágyat és akaratot előmenetelre. A gyümölcs is a maga idejében érik meg, és ember a természet menetén nem változtathat.
Egyébiránt ennek nem szabad volt soká igy lenni, idők multak, s jött percz, mellyben megszólalt az ipar nemtője, mire felébredések a jobbak, s ezek felriaszták az átkos mámorba szendergőket s még egy percz, s a csata nyerve lesz a tespedés ellen; most az ipartéren sürög forog minden, nem röstel a gróf a gőzkazán büzében és a szurtos, de tisztes munkások körében forgolódni, leszáll a legfinnyásabb is a kereskedelmi s gyáripari mezőre; kecsegtető reménynek teszi ki ezreit s nem retten vissza, ha balsors éri is a csemetét, mellyet elszánt erő ültetett. –
Haladunk tehát, és pedig óriási lépésekkel, mert ime látjuk mikép hosszas álmaink alatt más népek milly meszszire haladtak; hazánk dus erejü földén s keblében a gazdagság kutfeje, kifogyhatlan iparerő a sok ezernyi karban, mellyek hangya szorgalommal működnek, számos ezrek sürögnek, forognak, s ez mind igen szép, igen jó, s szebb jövendőt biztositó. –
Ennyi tömérdek teendők közepette nem csuda tehát, hahogy nénmelly és pedig lényeges dolgoknál megfelejtkezünk. – Illyen azon eszme is, mellyet a nyájas olvasó elibe tárunk, t. i. a hazai épitészet fejlődésének ügye, mellyről is ugy mint még sokról megfeledkeztünk; – igen, mert számosak nézete szerint sok jelesb tárgy vala, mellyeket előbb kellett megalapitani. Halljuk tehát.
Azt kérdik némellyek, mi azaz épitészet? s isten igazában azt felelik rá: nem más, mint midőn a kőmives kezébe vévén kalapácsát s vakoló kanalát, kő s tégla-halmazból ide varázsol egy épületet, mellyben azután kéjelmesen lehet az istenadta drága napokat ledőzsölni s lepipázni. És igaza van; az értelmezés non plus ultra. Igen sajnosan tapasztalom, hogy mi magyarok az épitészetet más szempontból taláb nem is itéltük meg, mert ha azt külnemzetek példája után fensőbb szempontból itéltük volna valaha, valjon az épitészet szép és minden tekintetben hasznos tudománya iskoláinkban annyira elhanyagolva lenne-e mint jelenleg! Külföld, jelesen vegyük csak Poroszhont, roppant épületet emel, s nevezi épitészi iskolának, mellyben ezen szép tudomány részletesen minden ágaiban előadatik s terjesztetik, nincs társaság, egyesület, mellyben az épitészet nem képviseltetnék; ipar, gazdasági egyesületeknél, az első s főtan a mint t. i. több ágazatokra oszlik p. o. a polgári gazdasági, vár, vizi s hajóépitészet, s ez mind tüzetesen, tökéletesen kezeltetik. Továbbá mind ezek mellett keletkeznek mérnöképitészi társulatok, egyesületek, s ezek czélul tüzik ki magoknak a hazai épitészet 579nemesitését, van folyó iratuk, melly által szorgalmuk s ügyekezetük gyümölcse, mit munkás méhként gyüjtének az egész müvelt világgal közöltetik.* Kérdem most valjon épitészetünk érdekében tétetett e valami honunkban? Mutassunk fel helyet, iskolát, mellyben az épitészetért bármi csekély valamit teendettek volna, nemde hallgatunk, s kell is hallgatnunk, mert sem főiskoláinkban, sem egyesületekben, valamint társaságokban is az épitészet elő nem mozditatott s az sehol sem képviseltetik. Mi jó gazdáknak akarunk ismertetni a világ által, azonban millyen gazdák vagyunk, ime megsugom: előbb tehénről gondoskodunk mint istálóról, s ez igaz, ezt tagadni lehetetlen. – Jól állitja azt Militia az épitész buvár, mit használ a gazdának éjeken s nappalokon át nagy fáradozás után halomra gyüjtött vagyona, ha nem védi azt czélirányosan rendezett épület. – Nem fáradoz e hasztalan a kereskedő, nem hiában veszélyezteti e életét az iszonyu szélvészek közepette azon kincsért, mellyet rakásra gyüjt, ha azt nem biztositja az épitészet czélszerü rakhelyek s tárak átal. – Mit tennének elvégre egyesek, hogyan óhatnák meg életöket az elemek, s ellenség irányában, ha ezen nagy szükséget nem fedezné egyedül az épitészet, s igaza van a nagy épitész buvárnak, ezt a régiek is elismerték, elismerik a jelen világ civilizált népei s azért is emelnek az épitészet számára főtanodákat, csak mi várakozunk, és valjon sokáig fogunk e még várakozni? Pedig itt volna az idő e tekintetben is, az illetőknek erélyesen fellépni s tenni. – Mestereink vannak, de tanitanak e! S ezen mesterek örökké fognak e élni? Nem – tehát ki lesz követőjök? Nem de a külföld majd küld ismét kiképezett férfiakat; és mi csak hadd legyünk mind prokátorokká, orvosokká vagy papokká!? Sajnos, de ugy van, s félős, hogy a muzulman faragatlan épitészetét előbb fogja rendezni, s a müvelt világba átültetni, mint édes minmagunk. – Azért legyünk ezen téren is a cselekvés emberei, hordjuk össze tehetségeinket, ki magán segit, isten is segiti azt. –
Valjon nem lenne-e kivánatos egy illy nagyar mérnöképitészi társulatot létesitni? Hazánk sok szép és jeles épitészi kincset rejt keblében, azt kikutatni, a müvelt világgal megismertetni talán kötelességünknek tarthatnánk. G. K.
Glembay Károly, iparegyesületi épitészet-tanár.
