Állatkinzás elleni egyesület.
Állatkinzás elleni egyesület.
Két év folyt le mióta a magyar nemzet, a humanitás minden akadályok ellenére is naponkint terjedő szellemében, állatkinzás elleni egyesület alakitására felszólittatott (l. Budapesti Hiradó 149. sz. 1845). Azonban fájdalom a siker mindeddig igen csekély! Mint szokott az efféle felszólitások után történni, az első közgyülésen szép számu vendégek jelentek meg, részint ujságkivánásból, részint az ismeretes magyar szalma-tüz sugallatából. Miután az alapszabályok sok bajlakodás után világot láthatának, többször hirdettettek közgyülések, számos meghivók hordattak ki; – nem jött senki, nem jöttek még azok sem, kiktől joggal várhatánk, hogy a humanitás terjesztésében már hivatalaiknál fogva is buzgó és hű segédkezeket nyujtandanak. Mult év végén végre dec. 8-kán megtörtént nagy nehezen, csak nem mind uj vendégek által, a tisztválasztás, mellynek legnevezetesb eredménye a volt, hogy a derék s meleg keblü ideiglenes titoknok hivataláról lemondott, s uj titoknok válasttatott. Azonban az egyesület csak ott maradt, a hol volt. A történt határozatok mind teljesités nélkül maradtak, – mert az uj titoknok hirtelen itt hagyá Pestet, s csak nem rég mart. 25-kén tudósitá az alulirtat, hivatalos lemondásáról. S igy hónapok hónapok után folytak le minden legkisebb eredmény nélkül. A közönség nem nagy részt látszaték mind eddig venni az ügyben, s egy pár ujdonságiró folytonos gúnyai és elménczkedéseinek tárgyaul tüzé azt ki. Pedig e tárgy uraim gúnyt épen nem érdemel, sőt kimondhatlan érdekü. Ezen sorok irója elmondá a Pesti Hirlap 696-dik számában, hogy ezen egyesületnek czélja nem csupán az állatkinzás megakadályoztatása, hanem általában az erkölcsök nemesitése és szeliditése, minden hatalmában álló eszközökkel.
Az elménczkedők azzal állnak elő, hogy elébb emberkinzás elleni egyesületet kellene alapitani, nem gondolván meg azt, hogy az állatkinzás-elleni egyesület közvetve ugyan azon czélra vezet, hogy t. i. az ember embertársa iránt szelidebb érzelmeknek nyisson keblébe utat, hogy a felebaráti szeretetet tettleges erénynyé érlelje, és hogy álatában az erkölcsi érzés nemes sugallatait felébreszsze és táplálja, az élet zajai és mocskos érdekei közt elfásult keblekben. Mert kérdem, valjon altól, ki szegény kiéhezett lovait túlságos teher verejtékei közt, durva ostorcsapdosások és dorong-sujtások közt készleti előre; ki hiu szeszélyből, vagy tán csupán vad mulatságból lovait agyon kergeti; ki beteg lovát czéllövésre használja s hét nyolczszor lő belé, mig azt földre roskasztja, ki a földére tévedt szárnyas állatok belét, önuri lábaival tapossa ki; vagy ki felfortyant dühében a kutyát, a második emeletből a kövezetre sujtja, valjon mondom attól, ki illyeket s ezen esetekhez hasonlókat visz végbe, lehet-e 608aztán várni, hogy szegény éhező embertársán könyörülend, hogy a szenvedő beteg sebére, a szánakozó Samaritánusként olajat öntend, vagy hogy szerencsétlen embertársa iránt emberi szivet tanusitand, s szenvedéseit meleg és tettleges részvéte által enyhitendi? Bizonyosan nem, mert a ki egy irányban kegyetlen és nyers szivü tud lenni, az más irányban sem fogja magát megtagadni. Ha mélyebb pillanatot vetünk az erkölcsi szörnyetegek életébe, ugy találjuk hogy azok többnyire állatkinzók is voltak. Állatkinzó volt nevezetesen az, ki juhászát dühös haragjában a szekér hátuljához kötteté, ugy hogy a szaladni kényszeritett szerencsétlen, a zsarnok uri kezei által nyargalva hajtott szekér minden zökkenésére állát a szekéroldalrudba csapdosá; állatkinzó volt az, ki egy szegény terhes asszonyt lovai és szekere által agyon gázoltatott, azért, mert néhány marok buzát lopott ura asztagjaiból; állatkinzó volt az, ki dühös haragjában egy zsidót megkötöztetett s száját erősen kipeczkeltetvén, őt több óráig ezen kinos helyzetben kinlódni hagyá. Ezen tények számát fájdalom könnyen lehetne sokra szaporitani honunk erkölcsi krónikájából. Ha már ezen urak szivébe jókor becsepegtették volna azon erkölcsi szabályt, hogy még az állatot sem szabad akár szeszélyből, akár haragból kinozni, bizonyosan illy vad indulatkitörésekre nem vetemedtek volna. Azon elménczkedő urak egyébiránt, kik emberkinzás elleni egyesületet sürgetnek, magok sincsenek azzal mit kivánnak tisztában, különben átlátnák, hogy az emberkinzások főforrása socialis viszonyainkban van, hogy azok teljes megszüntetése csak általános socialis reform által lehető, mit hát semmiféle, bár melly nagy genius által kidolgozott terv szerinti egyesület nem eszközölhet; mert apróságok és töredékek itt czélhoz épen nem vezetnének.
Igen is, az ezer alaku emberkinzások megszüntetése egyik főfeladata társadalmi lételünknek s minden nemesb keblü ember buzgó fohászokat bocsát azért az égre; de fájdalom! azon szerencsés korszak, mellyben minden ember ugy tekintendi embertársát, mint a világ egyenlő jogokkal biró polgárát, mellyben zsarnokság és durva uralkodásvágy, kegyetlenség és állati dühöngés nem zavarandják az emberiség boldogágát s nem akadályoztatandják nemes törekvéseit; mellyben nem leendnek viszonyok, mellyek majd nem felbonthatlan lánczokkal kötik őt a kinok és szenvedések forrásához; mellyben mindenki szabadon követheli keble geniusát életpályáján, mellyben a nemesség nem kutyabőrhez, hanem a kebel nemes mozgalmaihoz lesz kötve, mellyben az irigység, féltékenység, gyülölség, boszuvágy és a pokol egyéb furiai nem szórják öldöklő nyilaikat s nem hintik lassan emésztő mérgeiket az emberi tétel örömei közé, s mellyben egyszóval a társaság organisálva levén, az emberkinzások csak kivételek leendhetnek, – ezen aranykorszaka az emberiségnek most még csak szebb álmaink sorába tartozik, mellynek megvalósulása keblünk legbecsesb vágya s hitünk legnemesb tárgyainak egyike; mellyet a távol jövendő tartalomdús felhőfoltjában felfedezni ohajtanánk, de a mellynek birhatása nekünk s a közelebbi nemzedékeknek nem adatott. De hát azért öszve kell-e nekünk tennünk kezeinket s nem tennünk semmit? Nem, sőt gúny és elménczkedések tárgyáva tenni az emberi faj nemesitésére czélzó igyekezeteket? Nem teljes félreértése-e ez haladási törekvéseinknek?
Korunk nagy jelentésü mozgalmait két genius vezeti.
609Egyfelől a tudomány ragyogtatja fényes diadalait, s folytonos munkásságra ébreszti az embert lelkesitő isteni szikrát, másfelől az erkölcs ömleszti szelid, mennyei sugárit a sziv nemesitésére. Ki csak amannak szenteli valóját s nem gondol a sziv nemes vágyaival, ki csak ragyogni kiván Minerva templomában, de nem ohajt részesülni a sziv benső boldogságában, ki mindent a hideg ész számitásaihoz mér, s annak szabályai szerint kiván elintézni, s nem hallja a szivnek az emberiség érdekei iránt minden kebelben felfelébredő sugallatait, az csak félig felelt meg emberi magas rendeltetésének, s hasonlit azon kőhöz, melly külsőleg fényt sugárzik, de bensőleg semmi értékkel nem bir. Az értelmi miveltség s ész-fenség teljes becse, csak az erkölcsiség egyen sulya által nyer szentesitést.
És most ezen szempontból indulva, lássuk mit mond a tudomány az állatkinzás ügyében. A tudomány naponkint nagyobb világba helyezteti azon tényt, hogy az élő természet országában, minden lényt az élet bizonyos fokával ajándékozott meg a teremtő, hogy a legalsóbb foku lényektől fogva, az állásában annyira kevélykedő s az állatokra lenéző s uralkodólag tekintő emberig, mindnyájan kivétel nélkül birnak az élet fentartására megkivántató, ugyan azon egy typusu, de a kifejlés kisebb nagyobb fokára emelkedett életműszerséggel, hogy ennél fogva minden lénynek joga van életét élvezni, a maga módja s a teremtőtől nyert tehetségei szerint, s hogy egyik lénynek sincsen joga őt abban csak azért, mert neki az élő lények sorában fensőbb életfok jutott, ok nélkül háborgatni, annyival kevésbé kínozni. És ime itt rejlik az erkölcsiség főkutforrása, s az állat- és emberkinzás kerülésének legerősb indoka: nemcsak a magával egy fokon, hanem a nálánál alacsonyabb fokon álló lények, mint ugyan azon nagy és jó teremtő teremtményeinek életjogait is tisztelni. Ki ezt a maga egész jelentésében felfogni képes, az nem fog sem állat- sem annyival inkább emberkinzásban gyönyört találni, s nem fogja az állatkinzás elleni egyesület nemes czélzatu igyekezeteit gúnya és elménczkedése tárgyaul használni, a nélkül hogy önszivét kétes jellemmel ne bélyegzené.
Milly nagy részvétben részesülnek az állatkinzás elleni egyesületek más országokban, de különösen Bajorországban azt a Pesti Hirlap fentebbi számában ezen sorok, irója előadá. A közelebb lefolyt évrőli tudósitás szerint, a müncheni egyesületnek 138 fiók egyesülete, s közel 5000 tagja van, kik közt nagyszámu fejedelmi és főrangu személyek. Az egyesület által kiadott irományok és értekezések, százezer és millió példányokban keringenek Európában, olasz, franczia, tót, illir, cseh és horvát nyelvekre leforditva. A legujabb egyesületek Braunschweigban és Athenében keletkeztek. –
A müncheni egyesület egyébiránt kissé szűkebb körben mozog mint a magyar, mivel annak főiránya: szánakozás érzelmeit ébreszteni fel az emberek, különösen pedig az ifjuság szivében; a helyett hogy a magyar egyesület egyenesen az erkölcsiségre kiván hatni, az állatkinzás elleni egyesület létre hozása s az ennek kebléből keletkezendő, az alapszabályokban megnevezett intézkedések által.
Mennyire érdekli a dr. Perner kir. tanácsos által alapitott derék müncheni egyesületet, s annak nemes lelkü elnökét hg Eduardot a királyné testvérét a honunkban keletkezett, noha mind eddig ingatag lábon álló egyesület 610is, annak eleven bizonysága azon érdekes levél, mellyet ezen sorok irója, az elnök kir. herczegtől nem régiben nyerni szerencsés volt, s mellynek magyar forditása itt következik:
Igen tisztelt doctor ur!
Meleg részvéttel és örömmel olvastam mindeddig mindent, mit kegyed a Magyarországban alapitott állatkinzás elleni egyesület ügyében udvari tanácsos Perner urral, s ez által velem és az elnökösködésem alatt álló egyesülettel közlött, valamint azt is, mi még hirlapokból s más utakon kegyed közös czélunkra intézett buzgó munkásságáról, tudomásomra jutott. Igen is nagyon tisztelt doctor ur, mi mindnyájan, kik ezen egyesülethez tartozunk, egész Europában ugyan azon czélra igyekszünk. Kétségkivül egyike ez a legfontosb s legnemesb czéloknak, mellyek emberi munkásságot foglalatoskodtatnak. Czélunk t. i. a gyermeki kedélyekbe szánakozás érzelmeit csepegtetni, ez által az emberek szivét nemesiteni, s igy az emberi nyomornak egy főokát, azon mások szenvedései iránti egykedvüséget, melly az állatokról olly könnyen átszivárog embertársainkra, gyökerestől kiirtani, s igy valódi humanitást és a sziv vallását, a kereszténység igazi értelmében terjeszteni el a világban. Munkálkodjunk buzgóan, együtt ezen istennek tetsző ügyben, a nélkül, hogy bennünket akadályok, vagy azoknak részvétlensége által, kik feladatunkat illetőleg méltatni nem tudják, megzavartatni engednénk. Teljes lelkemből és meggyőződésemből valának irva azon szavak, mellyeket udv. tanácsos Perner ur, itteni egyesületünk alapitója, kit én kötelességemnek tartottam, minden módon pártolni, utolsó évi tudósitásunk bevezetésében mondott: Vegye kérem gondolóra, miként a história tanusága szerint, igen sokszor a leghasznosb vállalatok, kezdetben, nevetség, gúny és üldözés tárgyai voltak, miként azok kezdői hiában szóliták fel szellem s rang által legkitünőbb kortársaikat a pártolásra, miként engedék őket segélytelenül szállani sirba, szánva majd, halálok után!
Nekünk a gondviselés kedvezőbb sorsot nyujtott, mert munkáinkon láthatólag leng az ég áldása, mivel elveink, alig négy év alatt, egész Europában, a legfelsőbb papi és világi tisztviselőségek által elismertettek és terjesztetnek s minden iskolákban tanittatnak.
Midőn kegyedet állhatatos kitartásra buzditanám a meg kezdett pályán, üdvözlöm egyszersmind kegyedet mint legfontosb dolgozó társaink egyikét s szabadságára hagyván ezen levelet tetszése szerint használni, vagyok a legbarátságosb készséggel. Eduard szász-altenburgi princz, szász herczeg. –
Az elnök herczeg látnivaló, hogy azon magas ponton áll, mellyet fentebb kijelölénk; honnan tudomány és erkölcs, ész és sziv ugy tünnek fel, mint az emberi nemzet vezércsillagai, mellyeknek egyesülete képzi azon fenséges ideált, mellyet e földi pályán ugyan véges és gyarló emberi tehetségeinknél fogva el nem érhetünk, de a mellyet megközeliteni egyedül czélja legnemesb törekvéseinknek. Ki keble geniusával számot vetve mind kettőre tehetséget érez, ne vesse el magától e földi menny kulcsait, de ne essék kétségbe, ha a tudományok ezer nehézségekkel teljes pályáján nem tündökölhetik; arra hajlam, tehetség, hivatás és alkalom kell, mig az erény minden viszonyok közt, a legszegényebb kunyhóban épen ugy mint a legfényesb palotában otthonos 611lehet. Szerencsés az, kinek az eszközök mind az ész kimivelésére, mind a sziv nemesiítésére ajánlkoznak, s még szerencsésebb, ki azokat öntökéletesitésére felhasználja, de szánakozásra méltó az, kit sem az ész kimiveclésének, sem a sziv nemesiítésének eszközei nem érdekelnek, ki üres életpályáján csak a mindennapiság lenge képein függ, s ki előtt nincsen semmi nemesb czél, – az anyagi élvezetek állati gyönyörein kivül – mellyre törekedjék.
Én ezzel nemesb keblü hazámfiainak résztvevő pártolásába bátorkodom ujolag ajánlani az állatkinzás elleni egyesületet, mint az erkölcsnemesités egyik leghathatósb eszközét, s mint lépcsőt az erény templomába, mellynek sugári derithetnek egyedül mennyei fényt sötét földi pályánkra.
Balogh Pál.
