Érdekes vita német és német közt.
Érdekes vita német és német közt.
(Tanulságul.)
A Hetilap 116 számában közlöttük a bécsi iparosok nézeteit a szabad kereskedésről. Wildner tanár – kinek a népboldogitás kiirthatatlan szenvedélye – e nézeteket a Lloydban megtámadta, s értésükre adta ugy kéz alatt a bécsi iparüzőknek, hogy ő sem olly szabad kereskedésért izgat, mellynél fogva a kifejlett angol, belga és franczia ipar az osztrák ipart elnyomhatná, – hanem olly szabad kereskedésért, mellynél fogva ők, az austriai iparüzők – nyomhatnák el más nemzet iparát; – hogy ő nem kiván határtalan szabadságot, hanem csak szabadságot a kalitkában. – E jó akaratu czélzást a becsületes német iparüzők azonban, ugy látszik, nem értik el, mert előbbi szellemben következőleg válaszolnak a tanár beszédére:
Mi nem éreztük, nem is érezzük magunkat hivatva azon nézet megczáfolására, hogy „a kereskedés emelője az iparnak,” e nézetet mi is osztjuk ép azért, mivel csupán emelője nem pedig atyja. Kereskedés csak ugy lehető, ha vannak kereskedési czikkek. Ezeket tehát minden esetre előbb késziteni kell, s a kereskedésről legjobban van gondoskodva ott, a hol azon iparkodnak, hogy az áruczikkek legnagyobb mennyiségben és különféleségben jöhessenek kereskedésbe. Azt kell hát bebizonyitani, mikép lehessen e czikkeket legdusabb sikerrel a nemzeti kereskedésre forditani, szabad kereskedés, vagy védvám utján-e? És reményljük, hogy komolyan senki sem fogja illusióknak tekinteni azon kimutatando tényeket, mellyek sok országban a védvámoly jó, vagy más országokban a szabad kereskedés káros eredményeit lehasitják.
Azonban némelly fogalmak iránt tisztába kell jönnünk. A szabad kereskedés-, tiltó-, véd- és financz-rendszerek definitióit ugy mint elleneink adják, mi nem ismerhetjük el helyeseknek. A szó lehető legvilágosabban és egyszerűbben fejezze ki a tárgyat. Ám kisértsük meg érthetőbben szólani a dologról.
I. Finánczvám véleményünk szerint azon vám, melly a status kincstár javára – minden mellék tekintet 634nélkül – tehát igen alacson és csekély mérték szerint szedetik a bevitt áruktól.
II. A védvám az, melly a status-kincstár és a belföldi munka szükségeit, a külföldi munka esetleges vagy mesterséges előnyei ellenében óvatosan mérlegezi azon szándékból, hogy eszesen és helyesen az első annyira üdülhessen, mig a külföldiveli versenyzésre elég kifejlett leend.
III. Tilalom (közvetett vagy közvetlen) az, midőn – szinte a honi ipar javára – a külföldi áruk versenyzése aránytalan magas vámok által lehetetlenné tétetik.
IV. Kereskedési szabadság, vagy vámmentesség az akadálytalan forgalmat jelenti. Ez pedig (elleneink jóváhagyásával) mindenesetre igaztalan.
Az I. korunkban statusgazdászatot értő és szemlélődő nemzetnél már nem is képzelhető. Europában Törökországon kivül nincs is alkalmazásban, hanem meg is látszik mit eredményezett mind az ország legdicsőbb természeti mivolta, mind az arab mélységes esze, a mór szorgalma, a görög ravaszsága, az örmény álnoksága, a zsidó kitartósága, s a frank ipar szelleme mellett is. A munka azonban nem gyámolitatott, sőt elnyomatott. – Az olcsó rendszer annak oka, hogy mind a kincstár, mind a status örvény szélén állanak. Azt, mi Egyptusban az egyoldalu kereskedelem uralma alatt virágzik, a „megholt”-nak lelkesedésével befödni nem lehet.
A II. alatti védvám az, melly után minden helyesen gondolkodó nemzet törekszik. Ezen elv a német vámszövetségi rendszerben kiismerhető, kevésbé azonban az Északamerikáén (ott a munkának más részről kedveznek) még kevésbé Anglia és Austria rendszerében, még kevésbé Francziaországban, legkevesebbé azonban Oroszországéban, ez utolsók még sok tekintetből a III. szám alá tartozók, hová tartozott a legujabb időkig Anglia is.
Mig az I., statusgazdászati szempontból, kétségbe vonhatatlan tények által tanusitja haszontalanságát, addig a II. és III. épen olly sok csudás sikert mint nyomorultságot mutat, a szerint t. i. a mint a népségek jelleme munka-kedv, vagy nem. Hol ez hiányzik, ott a földnek bár milly természetes gazdagsága is, s akárminó rendszer mellett is csak holt kincs az emberekre nézve. A példák parancsolólag mutatják azon irányt, mellyen az okos gazdálkodásnak haladni kell. Ezen irány nem lehet más, mint mindennek munka általi nemesbitése, iparkodás nemzeti versenyezhetőségre, s a 635legnemesb előpéldányokkali egyenlőségre, sőt még azok meghaladására.
E törekvést csakugyan nem lehet észellenesnek mondani. Ez mind nép, mind statusgazdászati szempontból minden erők megfeszitésére érdemes, és kimutatja mikép azon olcsó indolentia ellenében, melly a status-bevételt csaknem hihetetlen csekélységig csökkentette, a kincstárnak is igen nagy hasznára van, a mennyiben adóképes és növekedő népességet, kiterjedt munkásságot, növekedett fogyasztást, mint ez minden iparos országokban látható, a munka szaporodásával egyenes arányban idéz elő.
Ha ellenünk a financz-vámokat, mellyek minden tekintet nélkül a munkára, az iparra vettetnek, s mindenütt elégületlenséget okoznak, igazságosoknak találja, akkor az olly fináncz-vámokat, mellyek a munkára is tekintettel, tehát mint védvámok – vettetnek ki, s minden felől kielégitő sikerüeknek mutatkoznak, még igazságossabbaknak kell találnia, mig tilalom vagy szabad kereskedés azon rendszereket állitják elő, mellyeket a józan statustannak bizonyos körülményekben, meddig t. i. az ipar teljes kifejlettsége el nem éretett, megvetni kell, mivel az elsőbb ritkán kivihető, az utóbbi pedig a belföldi ipar kifejlését, a hol ez netalán még hátra volna, a mostani világ-viszonyok között, meg nem engedi.
Ha van olly jog, mellynél fogva egy status határait kitüzhetni, ugy kell lenni olly jognak is, mellynél fogva azon statust legczélszerűbben elrendezhetni. Ez kérdésen kivül csak ugy történhetik legbiztosabban és állandó sikerrel, ha a munka minden oldalról kifejlesztetik. Azt, mi e kifejlést gátolja, hátráltatja, minden statusnak eltávolitani kell, akár Kaffer- és Buschmann-, akár pedig szelidebb invasiók legyenek.
Sem a műipar, sem a kereskedés, sem a földészet ápolásáról – a többi rovására – itt szó nem is lehet; csupán csak a munkának egyszerű védelméről minden polgárosztály érdekében. Minő alakban mutatkozik tehát e védendő munka? Mint nyers anyagok? Nem. Azon munka, mellyhez mindenki járult, s mellyet védeni kell, a műipari, mivel ez eredménye a testi és szellemi munkának, a gondolkodásnak szintugy mint a tényerőnek. Azon kérdésre hol kell már a védelmet alkalmazni, azt felelhetni ezek után: a munka eredményénél, nem pedig a nyers anyagnál. Minden különös polgár-osztályi védelem károsnak mutatkozik, mennyiben a védett osztályt lomhává teszi, mig a munka eredményére alkalmazott védelem által, mind azok, kiknek abban munka-részök volt, közvetlenül vagy közvetve munkájok bérét szinte megkapják az iparczikk árából. A munka igy természetes uton a legigazságosabb arányba jő a dijjal, melly érte adatik. Igy történik, hogy p. o. egy országban, A-ban, hol igen kifejlett ipar van, átalános jólét mellett, más például B-országhoz képest, mellynek ipara nincs, semmi sem olcsó, mig B. országban átalános szegénység és pénz- meg munka-hiány mellett minden igen olcsó.
Számokban igy adhatni elő A és B háztartását. Minden egyes ember A-ban kiad 100 ftot, és keres 101-et, és e mellett boldog és elégült. B-ben minden egyes költ 10 ftot, és keres 10-et, s e mellett folytonosan szükséget szenved, ha nem is kenyérben, néha ebben is (Magyarország 636Irland* mindazáltal abban a mit félig meddig polgárositott ember jogosan szükségel. Igy történik, hogy a műiparos nem egy maga részesül a védelem hasznában, hanem a mint igazságos és jogos is, mindenki a ki csak egy parányi munkával is járult hozzá. E részités nélkül minden iparosnak már rég Croesusnak kellene lenni, pedig igen is látjuk, hogy nem az. – – Ha tehát sokan sokfélekép és sokat dolgoznak valamelly védelem alatt, ha a műipar sok földészi munkát eszközöl, a kereskedés sokat forgat és értékesit mind kettőből, akkor a nép közt sok elosztani való van.
Ezt a bécsiek mondják, nem mi.
A védelem minőségét nem ismeri az, a ki azt hiszi, hogy az országra drága rosz portékát tukmálni már iparvédelem. Ámbátor e drágaság igen relativ becsü, még is a védelem feladata, hogy a belföldet hasonló olcsó versenyezhető áruk készitésére képesitse. Minél fogva igen hibás, ha csupán a védelmi rendszer alkalmaztatik, de a munkának többi emeltyűi nem, mi által az óvszerek közömbös szerepet vesznek fel, mivel meg nem fizettetik a vám, nem lévén külföldön sem olcsóbb áru. Ennélfogva áll fenn Angliában, Francziaországban még máig is a selyemárukra és fonalra vetett vám, noha más országokból oda azokat bevinni senkinek sem jut eszébe, mivel sehol sem olly olcsók mint épen Angliában, Francziaországban – de csak egyedül a védvám következtében.
Austriában is e lépcsőn vannak már több műiparczikkeink. – A reájok vetett vám közönyös dolog, mivel senki sem hordja be őket, és csupán elővigyázat végett van az. Ugyan akkép történhetnék sok más áru-czikkekkel is; és akkor polgártársaink közül mindig többen és többen kapnának munkát, uj belföldi termények értékesitetnének a külföldiek helyett, és drágaság fölött senki sem panaszkodhatnék, mivel akkor sok munkát adnánk el a külföldnek mig most csak keveset adhatunk el*.
Midőn mi a védegylet által ugyan e czélt akartuk elérni, a negatió emberei, élükön hazánk „legpracticusabb“ férfiával hazagyilkolásról vádoltak bennünket, s midőn a munka nélkül véginségre és éhhalálra jutottak számára alamizsnát kértünk, ugyan azon „practicus“ férfiu azt mondá, hogy a dologtalanság átkát idézzük elő. Szerk.
Északamerikában több gyártmány-czikkek a legrövidebb idő alatt olly tökélyre jutottak, nem ugyan az egyoldalu védelmi rendszer által csupán, hanem ennek a népesség haladó munkaképességéveli czélszerü összekötése által, minélfogva a vámvédelemben nem terhet, hanem a nemzetgazdagság gyarapodását láttak. E nemzetgazdagság azonban nem más, mint azon munkaképesség, mellynek pénz kell, hogy minden nyers anyag nemesbitessék, s ujabb és nagyobb értékü tőkévé tétessék, és igy többé senkinek sem juthat eszébe, hogy a kereskedelemnek többet tulajdonitson, mintsem egyszerűn a hordozó vagy emeltyű tisztét, sem a pénznek valami varázserőt, legkevesebbé sem fogja pedig mondani, hogy a pénz nélkülözhető, miután azon crisiseket tapasztaltuk, mellyek leginkább onnan származtak, hogy a keringésben levő pénz angol tulajdon volt, s a gyártmányok folytonos tódulása mellett fölmondottak, mielőtt az országnak ideje lett volna olcsó nyers anyagok által róni le nagy tartozásait, crisisek, mellyeknek minden status ki van tétetve, ha sok idegen gyártmányt 637hoz be, vagy a mi mindegy keveset visz ki.
Igen könnyü átlátni, hogy az angolok a 38 millió nem dolgozó austriaiaktól másképen fognák magokat kifizettetni, mint a mikép ezek fizethetnének. Azon status, mellynek mindenesetre eladnia kell azt, a mije van, mivel maga feldolgozni nem birja, vagy mellynek azt mire szüksége van, vennie kell minden esetre, mivel maga előállitani nem birja, ezen status kétszeresen rosz helyezetben van. Amaz ha eladnia kell a legolcsóbb eladó, valamint a legdrágább vevő, ha vennie kell. Ezt föléri mindenki ésszel, ki a kereskedéshez ért. Még azzal, ha valamelly nép a kereskedésben szinte szerez valamelly értéket, nincs minden megtéve, hanem az a kérdés minő érték az. – Azon nép, melly 4 rész nyers anyagot és 6 rész munkát ad el, szemlátomást többet nyer, mint az, melly 7 rész nyers anyagot, és csak 3 rész munkát ad el; mivel az első ezen 7 által olly valamit szerez, mellyet ő saját fogyasztására nézve 7 1/2 értéküvé tehet, mig az utóbbi az ő 10-eért semmi ollyat nem kap, mi által más valami értéket szerezhetne. Illy viszony azonban még kedvező, mert az ember még is munkáért munkát ad. Hát még mikor idegen munkáért a munka eszközeit is oda kell adni, mivel nyers anyagokat és munkát előteremteni nem birunk? Ez az mitől Északamerika most már másodszor emancipálta magát, s a német vámszövetség is mind inkább inkább emancipálja magát, s mitől Austriának is őrizkednie kell. A munka-eszköznek, a pénznek oda adása olly veszedelmes valami, hogy az óriási Anglia épen most fél nehány milliót az uniónak átengedni, és mi szegény törpék könnyelmüen dudoljuk e, hogy az arany csupán chimaera? hogy mindegy, akár van pénzem akár nincs.
A kereskedés, ámbár sok tekintetben a jónak előmozditója, természeténél fogva csupán magát gazdagitja, a menynyiben a kölcsönös szükségleti tárgyak kicserélője fáradságáért díjat s nyereséget kiván. Nem a kereskedés, hanem a szükség ád az áruknak értéket. Innen van, hogy ha nagy a szükséglet, nagy és sok oldalu a kereskedés is.
Igen fonák eszme az, ha a pénz, sőt minden pénz kivitele közönyösnek tartatik. Mit mondanak ez ellen az egyes emberek, társulatok, rendek, statusok, az elmélet és gyakorlat actai a pénzgazdaság zavarairól, a függés átkáról, a tehetetlenségről, eladhatóságról, az elevenen eltemetettségről. Igen is nem pénzzel kezdődik a polgárisodás, hanem ez eszköze a munkának, s igy azon kezdetnek. A mai világban nincs annak pótlékszere, s a hol hiányzik, ott bármilly bajosan is ujonnan kell szerezni.
Ha az ipar és kereskedés közt már az összeköttetés meg van, ugy minden esetre csapás ha az elsőt baj éri. De hát az elsőre nézve nem épen olly csapás e ha az utóbbi sinlik. Nem vesztette el a Hansa minden jelentősségét és hatalmát, az Angliában birt szabadalmazott műiparával egyszerre, a mint az angol önállása lőn? Nem vonul e el onnan a kereskedés a hol a műipar ellankad, sőt még onnan is hol a földmivelés áll roszul. – Egyoldalu kereskedés által nem lehet valamelly országot gyarapitani. Igy történt, hogy a Hansa sem emelhette Németországot, de most már érzi, hogy a német műipar kereskedését emeli. Csupán átalános munka-képesség által lehet statusokat emelni. Mert ez birja a kereskedést eléggé fojlalkodtatni, s a földmivelést élénkiteni. A kereskedést örökké
638csak más utakon foglalkodtatni akarni annyit tesz, mint az ország munkásságát elnyomni, számtalan kezeket tartani tétlenségben, és a már félig vagy talán egészen birtokunkban levő versenyzési képességet könnyelmüen veszélyeztetni.* Ugyan mik a német műipar szenvedései egyebek, mint azon magasztalt szabad kéreskedés következményei, melly minden műiparost és kézmüvest dologtalanságra kárhoztatott, mellyből olly nehéz a kilábolás? – Lám minő hatása, eredménye van illy rövid idő alatt is, a helyesen alkalmazott, kezdetben kicsiny, később növekedő védelmi rendszernek?
Nagyon nekünk beszélnek ezen derék németek! Szerk.
Vagy milly rendszer mellett üzik Anglia, Francziaország, Amerika óriási világkereskedésüket. Talán a kikiáltatott szabad kereskedés mellett? Egyátalán nem. Anglia és Francziaországnak csaknem tiltó rendszere mellett nőtt az illy óriásira, vagy talán még nem nőtt elég nagygyá? A munkábani felsőbbség, a tőkék mindenhatósága, mellyek mindenünnen egyedül Angliában halmozódtak föl, mit elleneink másodrendű oknak vagy épen közönbös dolognak neveznek, ott legelőször a készitést, később a kereskedelmi, végre pedig a hadi tengerészetet hozá létre, és Németország e pályán követi ugy, hogy egyátalában nem megvetendő kereskedelmi tengerészetéhez nem sokára uszó várakat is fog alkotni.
A népek kifejlődési történetét nem lehet elcsűrni csavarni. A millyen bizonyos, hogy csak ugyanazon föld és nap van a magyar faluban is, mint a szomszéd német faluban, még is mind a mellett, hogy az elsőbbiben sokkal nagyobb a szabadság mint ebben, a kereskedés nem tart oda, hanem ide, hol munkaképesség és munkakedv találtatik. A kereskedés részvétlenül megy a henyeség pusztái mellett el, nem feddi, de nem is szánja azokat, kik sorsukat megérdemlették, mivel annak idején nem szegültek ellene az idegen tulnyomó iparnak saját munkájok erejével. Az illynemű munkát köszönti a kereskedés örömmel mint élete társát, és legkészebb szolgája lesz.
Miután Spanyolország elég rövid látásu volt saját munkásait üldözni s kiüzni, „sokkal kényelmesebbnek és becsületesebbnek találta mások által dolgoztatni magának, s ezeket pénzzel kielégiteni;” a munka megszünt. Ez épen olly igaz mint igaz az, hogy ennek Anglia nem oka, hanem maga Spanyolország. A mi velünk is megtörténnék bizonyára, ha mi is „kényelmesebbnek találnók mással dolgoztatni.(!)
Mi egyébiránt nem is birunk annyi fölösleges pénzzel mint Spanyolország, hogy olly kevélyek és henyék lehetnénk. Mi még azon szükséges erővel sem birunk, melly a korrali megbirkozásra kellene. Idő előtti elbizakodás és vakulás lenne, ha már most is azt hinnők, mintha mi már mind azon eszközökkel birnánk, mellyek a versenyzésre megkivántatók. Mi még a főalapoknak is hiával vagyunk, s nem is áll hatalmunkban azokat egy hamar elérni.(!)
Nekünk nem kell a tilalmi, de igen is a védelmi rendszer a mint előadásunkból kitetszik. Hiszen az utóbbi a tilalmi tariffa daczára is már megszokott tény reánk nézve, a sokkal csekélyebb csempész-dijak mellett. 639Mi csupán a szabad kereskedelmi rendszert ostromoljuk most még. – „Gondoljátok Anglia és Francziaország kereskedelmét ötven évig megszüntnek, s ez országok ipara haldoklani fog.” – Több joggal mondhatjuk mi, hogy ne ötven, de csak egy évre szünjék meg Anglia és Francziaország ipara, s mi lesz Anglia népéből, fogyasztása és kereskedelméből? Kereskedelmi flottájából 70 percentet mindjárt szétszedhet; hisz a szárazföldi rendszer megmutatta. Midőn a műipar még csekély volt, a kereskedés sem lehetett kifejlett, ez azzal együtt nőtt, és vele fog sinleni, enyészni is. De az még nincs bebizonyitva, hogy a védelmi vámok hol ártottak, nem ugyan részletben, hanem átalában a népgazdászatnak. Angliában? Nem. Francziaországban? Nem. Amerikában? Nem. Austriában? Nem. Németországban? Nem. Oroszországban? Nem. Ezt bizonyitja mindenütt a tapasztalás, ámbár ép ugy kimutatni lehetne, hogy itt ott a rendszer egyoldalusága, munka-ápolás nélkül, a jót egészen nem hagyá gyarapodni. Hol nem használ és hol nem fog használni a védelmi vám? Ott a hol a munkaképesség minden irányban s erélyesen nem ápoltatik. De hát a szabad kereskedés vagy tisztán fináncz-vám, vagy végül a védelmi rendszer mesterséges kijátszása hol ártottak? Felelet: Németországban a vám szövetség előtt, Spanyol- és Portugal- és Törökországokban. – De mutassa meg tisztelt ellenünk azon boldog országot, a hol a szabad kereskedés, a haszon és kár mindennapi értelmében, mielőtt még az ipar férfias erőre kapott, nem ártott volna? Illy példát még a historia nem irt meg.
