Magyar török kereskedelmi ügy.
Magyar török kereskedelmi ügy.
A pesti kereskedelmi testület nem rég felsőbb rendelet következtében arra szólitatott fel, hogy az ezennel vele közöltetett, és a Hetilap 131-dik számában is olvasható török-orosz kereskedelmi szerződés nyomán nyilatkoznék az iránt:
a) Valjon az orosz módositások Magyarország helyzetével megegyeztethetők e?
b) Valjon Magyarország lakóinak érdeke változik-e és mennyiben, ha az orosz-török szerződéseknek alá vettetnek? És végül
c) Lennének-e és minő rendeletek szükségesek a magyar alattvalók érdekében? –
A nyilatkozat im ez volt. Ámbár, ugymond a felszólitott testület, e kérdések megfejtéséhez sem vámtáblázatokkal, sem statisticai adatokkal nem birunk, arra pedig, hogy azokat megszerezhessük, az idő rövid; még is megkisértjük ezen kérdésekre, a töröktartományokkali kereskedésünk által szerzett tapasztalásunk szerint felelni.
Lássuk tehát az a) alatti első kérdést:
Valjon az orosz módositások Magyarország helyzetével megegyeztethetők e?
Az Austria és a porta közt 1784 febr. 24-én kötött, s még most is érvényes szerződés világosan azt mondja, hogy a cs. k. alattvalók minden áruczikkekért (a tiltottakat kivéve) akár Törökországból Austriába, akár Austriából Törökországba vitessenek, egyszer mindenkorra száztól hármat fizetnek mint vámdijat. E szerződés egész a mai napig épségben tartatott a velünk határos török tartományokban.
Igaz, hogy a vezérek, basák, vámtisztek néha 3%nél nagyobb vámot is vettek a cs. k. alattvalók portékáitól, de a hol az illetők elég erélyesek voltak e bánásmódnak ellene mondani, ott, – már a szerint a mint a károsultak az időt és költséget nem sajnálták, a vámost a basánál, a basát a vezérnél, ezt pedig feljebb bevádolni, – a vezéri leirat állal a musirnek és vámosoknak megtiltatott több mint 3% 650vámot venni, mint ez a nagyvezérnek, a bosniai basához intézett, és 1843-dik nov. 26-ról kelt, és az oláhországi fejedelemhez intézett 1843-dik dec. 30-ról kelt, a serviai fejedelemhez intézett, és 1844-dik januar 9-kéről kelt leiratai bizonyitják, ha pedig az ember olly messze futkosni nem akart, a kérdéses vám már a második forumnál sok esetben annyira mérsékeltetett, hogy a cs. k. alattvalók kereskedelmüket a török tartományokban nemcsak hogy folytathatták, hanem terjeszthették is. Kivétetik innen Servia, ez ugyan is saját vámtariffával bir, melly szerint a cs. k. alattvalók által ott vett, vagy oda bevitt minden áruktól 3–20%nyi vám szedetik. A fentebb érintett vezéri leirat, melly mint mondatolt 1844-dik jan. 9-kén kelt, nem birt azon hatással, hogy az emlitett országot a törvényes 3% vám megtartására szoritotta volna. Alább majd előadandjuk, mennyire terjednek Serviának önkénykedései.
Magyarország kereskedelme Törökországgal, csupán a határas török tartományok u. m. Servia, Bosnia és Oláhországgali kereskedésben áll. Az ottani kereskedők vesznek tőlünk vasat, rezet, aczélt, üveget, cserép- és kézműárukat. Mi pedig e török tartományokból nagy mennyiségü tápszereket, szarvas és sertés-marhákat veszünk, és nyers terményeket mint: buzát, kukoriczát, szilvát, gubacsot, mézet, török pamutot, hamuzsirt, nadályokat, fagygyut, rongyot, készitetlen bőrt, hordó-dongákat stb., melly utóbbiak részint Fiumén, részint Konstantinápolyon által Marseillibe vetetnek stb. stb. Mind ezen itt előszámlált czikkekkeli kereskedése az austriai tartományoknak igen tetemes, és még virágzóbb leend, ha utjába semmi akadályok nem tétetnek.
Ezeket előre bocsátva, legnagyobb szükség esetében nekünk is el kellene magunkat határoznunk arra, hogy mint az oroszok, a magyar portékáktól, – mellyek Törökországba vitetnek, – az orosz-török kereskedelmi szerződés IV. czikkelye szerinti 2%-nyi téritési dijjal beelégszünk, ámbár e 2%-es szökkenés is, egy olly országban, hol azontul még angolokkal is kell versenyeznünk, csupán honi iparunk rovására lenne megfizethető, ha pedig mi a fenn előszámlált török áruktól a 3%-es vámon fölül, ugyanazon kereskedelmi szerződés III-dik pontja szerint még más 9% kiviteli vámot is fizetnénk, az a mi törökországi kereskedésünkre igen nyomasztólag hatna, mivel tudni való, hogy a kiviteli vámot mindig a bevivő ország viseli, miután a vámok a kiállitás helyén a piaczi árakra igen csekély befolyással 651birnak. Minélfogva sok czikkre nézve 12% vám-csökkenés kivitel-tilalommal érne föl, a többieknél pedig a forgalmat annyira csökkentené, hogy a török tartományokbóli beviteli és átmeneti kereskedésünk a helyett hogy növekednék, tetemesen alászállana, mi e következő számitásokból is kitünik.
Több a török tartományokban létező hamuzsirgyárak közül csak Popovich urét emlitjük Brodiban. Ő mostanában minden hordó hamuzsirtól, egy hordót 10 mázsával, és egy mázsát 10 e. forintjával számitván 3%-es török vámot, azaz 3 e. ftot fizet. Tegyük fel, hogy mostantól kezdve a vám 12%-re emeltetik, ugy egy hordó hamuzsirtól egy hordót 1000 fontra, és mázsáját csak 8 ezüst forintra számitva, 9 ft 54 kr. e. p. lenne a vám az eddigi 3 e. ft. helyett, ez egy hordó hamuzsirnál 6 ft 54 kr. növekedést ad, mi elő nem állitható, és azért a magyar alattvalók ottani vállalatait azoknak nagy kárukra tönkre juttatná.
Ugyanezen eset van az aszalt szilvával is, mellyet mi a török tartományokban megveszünk, hogy a külföldnek ismét eladjuk, az ezen czikkeli forgalom, – rosz éveket nem számitva – évenként 30–40 ezer mázsára mehet; e mindazáltal csekélységre olvadna le, ha a török részről még 9%-nyi vámmal, tehát mázsánkint mintegy 20–24 kr e., terheltetnék.
A fagygyunál és méznél még sokkal érezhetőbb lenne e 9% vám.
Különös figyelmet érdemel pedig szarvas- és sertésmarha-kereskedésünk Servia, Bosnia, Oláh, Moldvaországokkal. A török marha részint hizlalva, de legnagyobb részben soványan jő Magyarországba, és itt a pusztákon vagy makkerdőkben meghizlaltatván, Pestre vagy Bécsbe vagy végül a külföldre hajtatik. Ha már minden darabra még 9%-nyi vámot kellend fizetnünk, akkor minden darab 1–6 ezüst forinttal leend drágább, minélfogva valószinü, hogy a külfölddeli kereskedésünk megszünnék, és mi, valamint Austria is drága hust ennénk.
A többi itt nem érintett czikkekkeli kereskedés, az emlitett 9%-es vámdij-szökkenés által többet, kevesebbet vesziteni fogna, miért is Magyarországra és a mellék országokra nézve igen fontos lenne, ha azon esetre, hogy az eddigi 3%-es vám meg nem maradhat az egész török birodalomra nézve, legalább a határos országok Bosnia, Servia és Oláhország mentetnének meg e 9%-es vám-emeléstől.
Térjünk át b) második kérdésre.
Valjon Magyarország lakóinak érdeke változik e? és mennyiben ha ők az orosz-török szerződéseknek vettetnek alá.
3-dik §-a az orosz-török szerződésnek az orosz alattvalóknak csak olly áruk vásárlását engedi meg, mellyek Tezkére, Manroune, Bidacet, Ihtassab és más hason nevü vámokkal terhelve nincsenek.
Mivel azonban a cs. k. alattvalók az 1784-dik évi,Sened’ 2-dik pontja szerint, mind ezen adóktól és megszoritásoktól fölmentvék, s e tekintetben kedvezőbb helyzetben vannak, ez okért jobb lenne, ha ugyan lehető, az emlitett,Sened’ határozatinál maradni.
Az orosz-török szerződésnek 5-dik §-a azt rendeli, hogy a melly orosz alattvalók a török tartományokban kereskedést üznek, ne csupán a megvételi és eladási adót fizessék, 652hanem ezen fölül még szinte ugy megadóztassanak kereskedésükért mint a török alattvalók.
E pontot azért nem helyeselhetjük, mivel a kereskedést üző osztrák alattvalók, ha portékaikat török földön adják és veszik, a legtöbb czikkektől, a régi szerződések értelmében, a kereskedési adón kivül semmi vámot sem fizetnek.
6-dik §-a az orosz-török szerződésnek azt rendeli, hogy az oroszok Törökországban semmi szatócskodást nem üzhetnek, semmi mesterséget nem gyakorolhatnak, és műhelyt nem nyithatnak.
Ha a mi kormányunk e pontba beleegyez, akkor sok magyar alattvaló, ki ideiglenesen a török tartományokban települt le, az által keményen sujtatik. Vannak ugyanis, névszerint Bosniában, Serviában több slavoniai alattvalók, kik szatócskodván boltot nyitottak, s attól a török adón kivül semmit sem fizetnek. Vannak különféle magyar kézmüvesek is, kik az évnek jó részét, – vagy hosszabb időt is – a török tartományokban töltik el, és mesterségük gyakorlatára vannak utalva, a nélkül, hogy a török részről eleikbe akadályok görditetnének.
Az orosz-török szerződés 5-dik és 6-dik §-a részünkről ha elfogadtatik, azt eszközlendi, hogy több magyar alattvalók, kik részint ideiglenesen a török tartományokban tartózkodnak, részint oda mennének, keresetük és mindennapi kenyerüket elvesztenék, s igy olly jogaiktól fosztatnának meg, mellyeknek most tettleg birtokában vannak.
7-dik §-a az orosz szerződésnek a többi közt azt rendeli, hogy azon idegen áruktól, mellyek Törökországba vitetvén, s ott el nem adathatván, kivitelnek, 3%es vám fizettessék.
Az austriai és magyar kereskedés érdekében azonban kivánatos lenne, hogy e pont az austriai kereskedésre ki ne terjesztessék, hanem határoztassék meg, hogy a Törökországba vitt portékák, ha el nem adathatván vissza- vagy kivitetnek, vámot ne, hanem csupán mint az átmeneti áruk mérsékelt adót fizessenek, minélfogva a már ne talán előre fizetett vám visszaadassék.
A szerződés 9-dik §-ára azt jegyezzük meg, hogy ha különös status-tekintetek a gabona-kivitel megszüntetését kivánnák, ohajtandó lenne, ha a kérdéses rendszabály, három hónappal előbb, mintsem életbe lépne, köztudomásra juttatás végett ne csupán az austriai követekkel közöltessék, hanem a magas porta által is minden török kikötő és tartományi városban kihirdettessék, hogy igy a cs. k. alattvaló ez idő alatt netalán létező, a szabad kivitelből származó kötelezettségének eleget tehessen, s azoktól megtisztuljon.
Az orosz-török szerződés 12-dik §-a nem engedi meg, hogy a Törökországban termelt és kivitel végett vásárlott török selyem, a távoleső és vámhivatallal el nem látott kikötőkbe vitessék kivitel végett.
Mivel mi a határos török tartományokból selymet is vásárlunk, ennélfogva kivánatos lenne, hogy e czikk érdekében, a régibb határozatokon, mellyek minket semmikép sem korlátolnak, változás ne történjék, mivel a selyem-behozatal minden esetre csökkenni fog, ha a kivitel helyét nem a cs. k. alattvalók magok választhatják, hanem a végett távol eső vámhivatalig kell kerülniök.
653Az orosz-török szerződés 14-dik §-a azt határozza meg, hogy a hajóterhek bemondása azon szabályok szerint történjék, mellyek Orosz- és Törökországok között egyeségileg meghatároztattak.
Mi a kérdéses egyezkedést nem ismerjük, és csak azt tudjuk, hogy hamis föladások a török vámtiszteket nem jogositják fel egyébre, mint arra, hagy azon portékától még egyszer olly nagy vámot vegyenek.
Hogy tehát a török vámtisztek zsarolásai kikerültessenek, igen kivánatos lenne, hogy a fölmondás formája, és a hamis fölmondás következménye világosan, érthetőleg előre meghatároztassék.
És igy a második kérdésre kivánt feleletünkkel készen volnánk, még csak azt jegyezvén meg, hogy az orosz török szerződésnek mind azon czikkei, mellyeket különösen nem tárgyaltunk, – ha kormányunk bölcs belátása szerint illynemü szerződést kötni valaha jónak látná – olly nemüek, hogy kereskedelmünket kevéssé vagy épen nem akadályoznák.
És igy áttérünk a harmadik c) kérdésnek tárgyalására. A Törökországgal kötendő szerződéskor lennének e, és minő rendeletek szükségesek a magyar alattvalók érdekében? – Mindenek előtt szükséges:
1-ször. Hogy a Törökországba be- és onnan kiviendő ároktóli vám-szedés módja szabályoztassék. A török udvarral kötött régi szerződéseknél fogva kötelesek lennének a török vámtisztek, a kikötött 3%-es vámot, ott a hol az érdeklettek a portéka értéke fölött megegyezni nem tudnának, természetben venni fel. Hanem e vámolási mód, már a mult században figyelembe nem vétetvén a török vámszedőktől, mostanában midőn a vámok bérbe adattak, végkép elmaradt; minélfogva a vám az áruk értékétől szedetik, de ezen értéket a török vámtisztek önkényesen határozzák meg. Ha tehát a cs. k. alattvaló áruját megvámoltatni oda el hozza, a török vámos 3–4-szer annyit érő vámot követel. – És ez esetben csupán a cs. k. alattvaló erélyességétől függ, hogy e szemtelen követelésekből mennyit bir lealkudni. Ha a vámost fölebbvalóival ijesztgetni tudja, ugy leszállithatja annak követeléseit, de a törvényes 3%-ig soha sem. Ha pedig a vámost azzal ijesztgeti, hogy más vámosnál vesz magának botettát, minthogy a melly portékára már egyszer boletta adatott, az többé meg nem vámoltatik, és hogy ezáltal a vám-nyereséget az ő kezeiből kiveszi, akkor az is megtörténhetik, hogy a fenyegetett vámos 3%-nél kevesebb vámot vesz, mivel minthogy ő csak bérlője a vámnak, tehát iparkodik abból annyi nyereséget huzni, a mennyit csak lehet, azért inkább kevesebbel is megelégszik mint semmivel. – Hogy e kötelőzködések kikerültessenek, szükséges, hogy valamint Oroszország 1/13 octob. 1842-ben a török portával a vámtarifa iránt egyeségre lépett, kormányunk is ugy intézkedjék, hogy az eddig a török vámosok önkénye szerint szedett vám ezentul ne az áru értéke, hanem – mint ez a német vámszövetségi statusokban történik – annak sulya szerint számitassék és szedessék, és e tarifa 5 évenkint ujitassék meg.
Az angol-török szerződés 7-dik czikkelye ugyan azt rendeli, hogy a vámtarifa minden 7dik évben ujitassék meg, hanem mivel nem a határszéli tartományok számára köttetett az angol-török szerződés, azért ezekre való tekintetből 654rövidebb időköz tanácsosabb, mivel műiparunk jelenlegi előre haladásánál fogva hosszabb időköz káros lehetne.
2-szor. A magyar alattvalók a török tartományok közül, főkép Bosniával tartanak fen élénk közlekedést, ámde épen ezen tartományban hajlandók a cs. k. alattvalókkal ugy bánni, hogy az csaknem hihetetlen. Igaz, hogy a vámost a basánál, ezt a vezérnél, a vezért végre a magas portánál bevádolhatni, ugy de ha és a hol gyors segitségre van szükség, ki fogja azt e hosszadalmas és költséges uton keresni? annyival is inkább, mivel a török tisztek önkénykedéseiket leginkább akkor gyakorolják, midőn a cs. k. alattvaló vett portékáit már hajóra rakatta, és akkor a hajóra „Embargot” vetnek mind addig, mig zsarolásaik ki nem elégitettek.
Ne higyük azt, hogy ha a töröknek magasabb vámot engedünk ő ezzel be fog elégedni, és többé nem zsarol; azon járulékot, melly eddig a törvényes vámon fölül zsebébe jutott, ezutánra sem akarná ő elveszitni. Jövőre is csak ugy lehet a cs. k. alattvaló, kinek Bosniában ügyeleend, élete felől bátorságban, ha helyette török teszi a vásárlásukat, ez esetben pedig a török vámos azt hiszi, hogy neki joga van a töröktől nagyobb vámot venni, mint a cs. k. alattvalótól, ezen zsarolás azonban még is csak a cs. k alattvalót sujtja, mivel ez azt a töröknek visszatériteni csakugyan köteles.
Sőt még a vezér is zsarol kénye kedve szerint. A ki Bosniában bár mire vállalkozik, például hamurzsir-készitésre, gubacs-szedésre stb. kénytelen tőle „buruntia”-t engedmény-adót nagy összeg-pénzért váltani. Ha a vezérrel az ügy elvégeztetett jő a vidék basája, vagy földesur, a ki szinte kifogásokat, ellenvetéseket tesz, és ezeket ismét csak pénzáldozattal lehet megczáfolni.
Az ember ezekután azt gondolja, hogy már minden ingerkedéstől ment, ez okból Slavoniából hamuzsir-égetőket hoz, kiket már csupán azért is, mivel Törökországban dolgoznak, drágán kell fizetni. Miután tehát a vállalkozó sok viszontagságok után 30–50 sőt 100 munkással helyre érkezett, miután ezek már dolgozni kezdettek, akkor eszébe jut a basának, hogy a munkások magyar passusa nem elégséges Bosniában hosszabb ideigi tartózkodásra, és ekkor a vállalkozó kénytelen 30–50 vagy 100, szóval minden munkás számára különösen egy török utlevelet váltani, egyet egyet 27 e. forintért. Ha már az ember ezen is tul esett, megtörténik, ha az üzlet több évekig folytattatik, hogy a vezér máshova tétetvén, az uj vezértől uj engedményt kell váltani, mivel ez elődének engedményét el nem ismeri. stb.
Ezen erőszakoskodásoknak csak ugy lehet elejét venni, ha a kormány Bosniában egy consulságot állit föl, hogy alattvalói legalább egy hatósággal birjanak, melly őket az önkénytől védje.
A belgrádi consul sokkal távolabb lakik, mint sem hogy a Bosniában történtekre ügyelhetne, és szükségben védelmet nyujthatna.
3-szor. Servia magát a portától tökéletesen függetlennek nézvén, az Austria és Törökország közt kötött kereskedelmi szerződést semmibe sem veszi. Serviának saját vámtarifája van, és például a gubacstól 20%-entes vámot szed. Azonkivül a cs. k. alattvalóktól, kik Bosniában vásárlottak és transito Servián keresetül viszik portékáikat, ismét vámot vesz.
Belgrádban a fejedelemnek saját hajói vannak, és a cs. k. alattvalók kényszeritetnek áruikat ezeken tétetni át Zimonyba, 655és minden 100 occa (225 font) után 5 piastert (2Z5 kr. e. p.,) fizetni vitelbérül. Ha pedig a cs. k. alattvaló portékáit saját hajóin hozatja, ugy kegyelmesen megengedtetik ugyan, hogy azokat tovább is vitethesse, hanem a vámot csakugyan meg kell fizetnie.
Ezek olly önkénykedések, mellyek gyors és szigoru segedelmet követelnek. Ha Servia vámait kénye szerint határozhatja, változtathatja meg, ha az átmeneti áruktól annyi vámot szedhet mennyit akar, és ha végül még a Száva folyam se szabad, és minden hajó, melly azon jár, s már csak az egészségi rendszabályoknál fogva is a török partok mellett tartozik menni – Belgrádban önkényes adó fizetésére szorittatik; ha mondjuk Servia mind illyen önkénykedéseket tehet, akkor Magyarország e tájoni tetemes kereskedésére nézve káros következésektől félhetni.
Miután mi ekkép az elinkbe adott három kérdésre – a mennyire tehetségünkben állott – megfeleltünk volna, csupán azt mondjuk még, hogy a török kormány, – melly előtt ezen zsarolások tudvák, – legujabb időben (lásd az „Allgemeine Zeitung Beilage” dec. 18. 1846) egy átalános utasitást hirdettetett ki valamennyi török polgári-tisztviselők számára, a mellyben azoknak szigoruan meghagyatik, hogy kötelességüket buzgón teljesitsék, becsületesek, emberségesek legyenek bánásmódjukban az alattvalók irányában, és szinte szigorun eltiltatnak a csalástól, hamisitástól hazug tudósitástól, önkényes zsarolástól és nyomorgatástól, stb. Hanem mi mind e mellett is azt hiszszük, hogy e rendszabálynak igen kevés, és csak ott leend sikere, a hol a cs. k. consulok a török hatóságokra nyoma tékos befolyással birnak, s azt a cs. k. alattvalók javára szigorun használni tudják is.
Miért is olly helyeken, mellyeken még consulságok nincsenek, azoknak fölállitása a legnagyobb fontossággal bir*. – Pest, stb.
Minden commentar nélkül adtuk a t. kereskedelmi testület véleményét szándékosan. Azonban felteszszük, hogy az illy kereskedelmi viszonyok elintézését, a vámrendezést, valamint a tarifák időnkénti revisióját, alkotmányos jogainknál fogva alkotmányos uton ohajtják. De azon csodálkozunk, hogy az illetékes vélemény-adók, főkép midőn Bosniában consulság felállitását tanácsolják, a magyar kereskedés emelésére olly elkerülhetetlenül szükséges külconsulatusoknak Magyarországban eszközlendő felállitását világos ohajtatban ki nem fejezik, mert senki sem tudja jobban, mint épen a t. véleményező testület, miként angol, és franczia, és belga, és hollandi és porosz kereskedők vállalkozási szellemük gyakorolhatására koránsem törvényeink hiányossága miatt nem jőnek ide, mert hiszen oda is elvándorolnak ők, hol törvénykönyv sincs, sem közlekedési eszközeink hiánya miatt, mert hiszen ez Azsia több részében még tetemesebb, mint nálunk: hanem azért mert hazánkban külconsulatusok nincsenek, melylyek illető honfiaik személyét és érdekét oltalom alá tennék; és mellyek (mi részünkről erősen kivánatos volna ) politikai és kereskedelmi hivatásuknál fogva Magyarország politikai, mezőgazdasági, műipari s kereskedelmi viszonyairól és változásairól illető kormányaikat koronkint kimeritőleg tudósitnák. Külconsulatusoknak hazánkban felállitása összes érdekeinkre nézve sokkal szükségesebb, mintsem e rövid és korlátolt sorokban elmondhatnánk. Szerk.
