Egyesületi mozgalmak.
0669Egyesületi mozgalmak.
Fölszólitás a kir. magyar természettudományi társulat évkönyvei ügyében. A kir. magyar természettudományi társulat nagyszerü vállalatán folytonosan működvén, ezen működések haszna két irányban nyilatkozik; t. i. a mennyiben a társulat egyes tagai, a társulat eszközeivel élnek, természettudományi ritkaságait és könyvtárát használják, és mi legtöbb szaki-, kis- és közgyülésekben öszszeseregelvén kölcsönösen tanulkoznak, azaz kiki tanitó és tanitvány is lévén, tanit és tanul egyszersmind, és ezek társulatunk befelé fordult életének ugyan annyi jelei, – a társulat azonban ezek által kitüzött czélainak ugy szólván csak kisebbik felét érné el, mert a főczél még is az, hogy mig egy oldalról a természettudományok a társulat korlátain belől a tagok által gyakorlatilag müveltetnek; más részről az egyesitett erők által nagy fáradsággal kibuvárlott természettudományi ösmeretek világot látván, ezek jótékonyságaiban a társulat sorompóin kivül levők is részt vegyenek. – Alapszabályaink első pontjának második része legalább ezt parancsolja.
Mi társulatunk működéseinek e két irányát illeti, ezek öszszehasonlitva eddiglen eredményül azt bizonyiták be, hogy azon első ezen másodikat a sikerre nézve sokkal fölülmulta, melly utolsó azon elsőbbiket, ha kellő irányban nem ápolandja, ugy ugyan a társulatunk tagait jelenben annyira lelkesitő jóakarat végre is elcsügged, társulatunk egy ideig csak tengeni, és utoljára a részvétlenség miatt enyészni fog. – Hogy tehát a nagy czél társulatunk által eléressék, s hogy a jelen, időben társulatunk tagaiban a buzgó jóakarat ki ne aludjék; a közönség részéről működéseinknek dajkáló kezekkeli ápolgatása elkerülhetetlenül szükséges. – Társulatunk nemzetboldogitó hatását mindenkoron a közönség dajkáló részvétének arányában fejtendi ki.
Társulatunk maholnap létének hatodik évét zárandja be, és mi szoros értelemben tudományinak mondathatik, évkönyveink első füzeténél többet eddig nem birtunk kiállitani azért, mert ha tagtársaink közül mint egy 200-at kiveszünk, a sorompóinkon kivül létező nagy közönség részétől, ugy szólván épen semmi részvét nem mutatkozott, holott évkönyveink még is a nagy közönség számára irattak és iratnak inkább mint a magunkéra, mert mi t. i. a társulat részvevő tagai a nélkül is, mik csak társulatunk körében történnek, jobbadán évkönyveink nélkül is az eredeti kutforrásokból élő szó után tudjuk. – Társulatunk munkásságának kifejlesztésére alig hathatna bénitóbban, mint ezen közönség részérőli fogyasztó részvétlenség, mert ha társulatunk nobile deperditumul* egy fillérrel sem birván, évkönyveit ki nem adhatja, ugy felolvasott értekezéseink szerkesztőnknél halomra gyülve évszámra hevervén, valjon ezek nagyobb része az egyetemes tudomány gépe sebesen haladván, nem veszt e belső érdekéből, becséből, holott még mi azt tulajdon évkönyveinkből olvashatnók, a külföld talán feledte is már, és valjon tagtársainknak lehet-e elegendő ingere hosszu pórázra, avvagy tán épen ad graecas calendas – soha-napjára nagy fáradsággal és gonddal szerkesztett értekezéseiket beküldeni? A nagy közönség részvétlensége egyes egyedüli oka kifelé irányult életünk lassu haladásának, s ha valaki tán e mérték szerint itélné munkásságunkat, soha nagyobb méltatlanságot nem követhetne el társulatunkon, soha igaztalanabb nem lehetne, mert gyakorta szivünk vérzik fájdalmunkban, hogy közlésre módunk nem levén, mik hazánkban érdekes természettudományi tünemények történnek, azokat is nem a mi, hanem külföldi lapokból olvassa, vagy tán inkább nem olvassa a nagy közönség, és jelenben is azon értekezések, mellyeket évkönyveink jövő füzetében kiadni szándékozunk, már jó ideje, hogy levéltárunkban hevernek.
Mennyire tudjuk, a magyar tudós társaság évenkint 5000 p. forinttal bir, ez esetre társulatunk is többet tehetne; de a mikép vagyunk jelenben, társulatunk – kiadórul szó sem lehetvén, mert hiszen sem románt, sem verseket, sem politikát nem irunk, csak akkor adhatja ki évkönyveit, ha előfizetőink száma a költségeket fedezi.
A természetben élvén, és benne munkálkodván, a teremtő ugy akará, hogy az ember kimüvelt eszénél fogva mindent a maga hasznára forditson, de hát a természetet nem ösmervén, hogy fordithatja a tudatlan a természeti tárgyakat a maga hasznára, honnét a 670természettudomány az elemi oktatás egyik legnevezetesebb részeül rendeltetvén, mindenki némi tudományos müveltségre számot tart, annak a természettudományokban – ha bár nem ex professo is –jártasnak is kell lenni, vagy legalább bennök gyönyörködni, melly részről tekintvén a természettudományt, vannak az életnek sok nemei, mellyek tőle távolabb, és mások, mellyek hozzá közelebb esnek. Az inkább isten, vagy emberalkotta tudományokkal foglalkozók a papok, a törvénytudók, az ész vacuumában szerte kalandozó, vezérfonál nélkül tébolygó fictorphilosophok a természettudományoktól ugyan távolabb állnak, ha azonban a természetet egészen odahagyva a metaphysica szárnyain a természet feletti, tuli, vagy kivüli világba rugnak ki: akkor tudományok eszeveszettséggé, vizbuborékká, kór ember álmaivá silányul, és az emberi ész maga magába bonyolodva, végre árvalányi kuszált hajjá változván összeroggyan. A természettudományok tehát még e többnyire csak speculatiokkal foglalkozó embereknek is szükségesek, hát még azoknak, kik a természettudományokhoz közelebb esnek, kiknek tudományaik ugy sem mások, mint alkalmazott természettudományok. Az iparüző, az orvos és különösen a gazda természettudomány nélkül valóságos prostibuluma a maga életnemének.
E közönséges részvétlenség számos okai közül, elég légyen a következőket megemlitenünk, első helyet érdemel itt talán országunkban a reáltudományok elhanyagolása, különösen pedig a természettudományok oskoláinkbani hasonszenv-adagban történő többnyire csak szemlélködő, nem pedig gyakorlati kezeltetésök, mert hiszen, mit Jánoska meg nem izelitett, s mire Jánoska elő nem készitetetett, ahhoz Jánosgazdának sem lészen soha étvágya. Továbbá, babiloniai nyelvüségünk szinte nagy akadálya nemcsak irodalmunknak, hanem tudományosságunknak is, mert mig egy nagyobbik része műveletlenebb honosinknak nyelvünket nem érti, müveltebbjeink irodalmunkban bizodalmatlankodván, idegen isteneket imádva a német, angol és gall literatura tributariusaivá lesznek, hol még azon nyomurult kaczérságot is meg kell emlitenünk, mintha biz kezdő literaturánk kinzó tanszomjukat, s tudvágyukat kielégiteni nem birná, holott részemről örülnék, ha e nyomorult sereg tömege, – csak igen keveset vévén ki – a természettudományok legalább némelly ágaiból annyit tudna, mennyit magyar irodalmunk már eddig is tartalmaz. – Melleslegesen megemlitendők még itt némelly borbélylegénykedő ivócskáink is, kik tolakodólag silány portékácskáikat német köntösbe öltöztetve a német vásáron állitják ki.
Melly okokat összevévén, mint átalában, ugy különösen a a természettudományok is csak akkor virágzandanak, mind intensive, mind pedig extensive hazánkban, midőn nyelvünk a szó legvalóbb értelmében ország nyelvévé válandik, és másodszor midőn oskoláinkban, a tanrendszer gyakorlatibb irányt kapván, tanuló ifjuságunk már oskoláinkban ügyesen bevezettetik, a reáltudományok gyakorlati kezelésére. Minden olly országos intézkedések tehát, mellyek e két változást előidézik, mellyek az eddigi akadályokat félre görditik, egyszersmind nagyszerü czélunkhoz is közelebb vezetnek.
Kiknek szükségesek, vagy legalább hasznosak a természettudományok, fölebb elmondván, ha Magyarország széles térein végig tekintünk, milly nagy résztvevő közönségre számolhatna, természettudományi társulatunk, és mégis ha valaki talán e tárgyra vonatkozó statistikai tekintetből minden irányban beutazná országunkat, – milly borzasztó pusztaságra akadna! – Térjünk be csak p. o. nagyobb és kisebb földesurainkhoz, kiknek a dolog természeténél fogva, ha nem természetbuvároknak is, legalább természettudomány hatotta practicus természetösmerőknek kellene lenni; nézzük meg nagyobb és kisebb papjaink könyvtárait, t. i. kiknek a nép legtermészetesebb nevelőinek kellvén lenniök, a természettudományokból nyomorult népünket mennyi üdvös ösmeretekkel részeltethetnék, tekintsük meg iparüzőink és gazdáink, sőt isten neki – kik eddiglen országunkban ugy szólván kizárólag tartottak a természetbávári czimre számot, isten neki mondom, tekintsük meg orvosaink tapasztalataikat is, akkor fogjuk látni természettani tudományosságunk véghetetlen alant álló barometrumát. – És hát ezek nyomán csudálkozhatunk e aztán mindent összevéve, hogy nemcsak a magyar ember, hanem, mit óh fájdalom legalább eddiglen meg kell különböztetnünk, a magyarországi ember is a természet testeit nem ösmervén, annak ereit kellőleg használni nem tudván, átalában a honositás, nemesités és scaporitás, valamint a feldolgozás boldogitó 671mesterségéhez nem ért, sőt még, mit sok más honnál boldogabb hazánk termékeny földje maga jó szántából előhoz is, azt nem ösmervén, számtalan terményekkel sem hogy jó pénzért a külföldnek szolgálni, hanem maga szükségeit fedezni sem tudja. – Olly tények, mellyek egyetlen egy kutforrásból, t. i. a természettudományok elhanyagolásából fakadván, a lelkes hazafi és emberbarát ezen szomoru helyzetünkön lehetetlen hogy el ne szomorodjék, s a bajon segiteni ne iparkodjék, honnét társulatunk épen e lelkesbjeink tevékenységében bizván, általok a természettudományok hazánkbani felvirágoztatására minden követ mozgásba hozni akarván, ezennel évkönyveink második füzetének megjelenendését hirdeti, s fölkéri a nagyérdemü közönséget, hogy ezen több vállalataink legválogatottabb gyümölcseiből szerkesztett füzéréhez dajkáló kezekkel járulni sziveskedjék; mi hogy a nagy érdemü közönségnek annál inkább keze ügyébe essék, ezennel országszerte következő tagtársaink kérettek meg, t. i. hogy két p. forintjával évkönyveink második kötetére az előfizetést elfogadni, sőt a maguk vidékén arra műveltebb honfitársainkat figyelmeztetni sziveskedjenek u. m.
Agnelly Ferencz, gyógyszerész Szolnokon. Baronyai József, uradalmi főorvos Munkácson. Bélteky Zsigmond, marosszéki főorvos M. Vásárhelytt. Bittner Imre, megyei főorvos Boros-Sebesen Aradmegyében. Bloch Móricz, gymnasiumi tanár Szarvason. Constaatin Mihál, szabolcsmegyei főorvos N.-Kallóban. Csóréj Döme, orvostudor Aradon. Doleschall Gábor, orvostudor Miskolczon. Fodor András, Hunyadmegye főorvosa Déván. Fürész Ferencz, tanár Kézsmárkon. Gajzago Lukács, orvostudor Szamos-Ujvárott. Gerics Pál, georgiconi archon Keszthelyen. Grosz Fridrik, orvostudor Nagy Váradon. Haás Mihál, városi plébános Pécsett. Hermann János Baranyamegye főorvosa Mohácson. Heuffel János, Krassómegye főorvosa Lugoson. Huliman Pál, kamarai főorvos Marmaros-Szigetben. Jász Ferencz, orvostudor Selmeczbányán. Jelenffy Károly, Szathmármegye főorvosa Szathmáron. Katona Gejza, orvossebész tudor Gönczön Abaujban. Kocianovich József, gyógyszerész Gyöngyösön. Lenner József, lyceumi tanár Rozsnyón. Lugossy József, tanár Debreczenben. Majer István, tanár Esztergomban. Nagy Márton, gymnasiumi igazgató Tatán, Nagy Sándor Imre, orvostudor Kalocsán. Pongrácz Mihály, megyei főorvos Losonczon. Rainer János György, tátrafüredi (smeksi) haszonbérlő Tátrafüreden. Rochosz István, kisdedovó intézeti tanár Beszterczebányán. Romer Flórián, academiai tanár Pozsonyban. Saárosy József, orvostudor Eperjesen. Schirkhuder Móricz. tanár Váczon. Schwester Károly, Vasmegye főorvosa Szombathelyen. Stessel Alajos orvos tudor Bécsben. Takács János, lyceumi tanár Kolozsvárott. Terhes Benjamin, orvostudor Tokajban. Tóth Ker. János, lyceumi tanár Szegeden. Wachtel Dávid, orvostudor Temesvárott. Vargha János, tanár Nagy Körösön. Vidák Izsép tanár Sopronban*
Az itt fölkért urakon kivül társulatunk minden más érdemes tapai szinte kéretnek, hogy lakta-vidékeiken müveltebb honosinkat évkönyveinkre figyelmeztetni, és előfizetőket gyűjteni, a bejött pénzeket pedig pénztárnokunknak Pestre felküldeni sziveskedjenek.
Megnyugtatás végett, mihelyt az előfizetési pénzek beküldettek t. cz. Tármay Gusztáv pénztárnokunkhoz Pestre, a tisztelt előfizetők nevei ujságok utján azonnal közzé tétetendnek. – Bugát Pál, mint a kir. m. természettudományi társulat másod-elnöke. Dr. Török József, mint a kir. m. természettudományi társulat titoknoka s évkönyvei szerkesztője.
