Vezérczikk: (Inditvány és siker.)
Vezérczikk: (Inditvány és siker.)
Aggasztó idők nehezültek ránk. Mindenfelől a szükség és nyomor fölötti panaszok szárnyalnak, mintha a sors hosszas és vétkes mulasztásért és tékozlásért forralna bosszut egész nemzetek fölött: mulasztásaért az érdekegyesitésnek és a jogszerüség érvényesitésének; s tékozlásaért a nemzeti önérzet nemes gerjedelmeinek és a nemzeti kincseknek. És igy, akarjuk nem akarjuk, a sorssal meg kell küzdenünk. Az igazság, jogosság és irgalom istene segitsen bennünket! Jelét kedvező segitségének már abban láthatjuk, hogy az irgalom érzete e nemzetben nem hiányzik. Alig találkozik vidék, hol az illy vagy olly módon és uton ne nyilvánulna az akarat nemes készségében. Igy, mi Pest városát illeti, ennek hatósága legujabban e jelen drágaság idejében több ezer mérő gabonát közpénzen vett meg, mellyet a molnárok ingyen ajánlkoznak megőrleni, s az abbóli kenyeret a sütők ingyen fogják kisütni, hogy igy a szegényehb sorsu helybeli lakosok a piaczi
714árnál olcsóbbért juthassanak kenyérhez. – Egyike a legczélszerűbb, legemberibb intézkedéseknek.
Mi azok sorába tartozunk, kik a nép állapotára, s a közügyek előmozditására szolgáló jót örömmel üdvezlik, jöjjön az bár honnan, és kik nem fogadnak és nem tanácslanak leszavaztatást a más oldalról jövő jónak ellenében; azért a siralmas állapotu szegények érdekében, kiknek imádságaik leginkább felhatnak az isten szine eleibe, hálás érzelemmel üdvezeljük nemes Pest városa hatóságának fenidézett intézkedését, és a sikernek emelünk tisztelettel kalapot, nem is kérdezvén, melly nemes kebel sugallatából származott légyen az inditvány.
És teszszük ezt, mert az illy intézkedést illy rendkivüli állapotban áldásosnak látjuk, minthogy a szegénynek rögtön kell segély, és kenyér az éhezőnek az inség pillanatában: valamint más részről nem szűnünk ismétleni abbeli forró ohajtásunk kifejezését, vajha már egyszer fölébredne e nemzet annak érzetére, miként minden mi a termesztési erő kifejtését gátolja, szükséget és nyomort szül, és annak is ártalmára van, kinek érdekét legyezni látszik; és vajha fölébredne már egyszer e nemzet a közérdek boldogitó érzezetére; mert mig a javak világában a szabadságot és biztosságot meg nem alapitotta, mig annak nyomasztó érzete sanyargatja, hogy a földmivelés, műipar és kereskedés bilincseinek lerázását idején tul elmulasztotta, min a munkásságot és kézműzeti szorgalmat saját intézkedéseivel csonkitotta, mig a szegények ügyét tiszta emberi és polgári kötelesség-érzetnél fogva czélszerüen nem rendezte, mig a közérdek egységénél fogva a közszellemet hatalmassá nem 715erősitette: addig küzdelmei az élelmetlenséggel és nyomorral meg nem szünendnek, addig szüntelen készen kell lennie a vész óráival megpróbálkozni.
De addig is, mig e fölébredés áldásaiban részesülhetünk, a rendkivüli körülményeken enyhitő rendkivüli intézkedések nemes szellemét őszintén üdvezeljük. Csak hivatásunknál fogva, melly szerint az időszaki sajtónak, az idő és emberek között közvetitő tolmácsnak és figyelmeztetőnek kell lennie, és a közélet nyilvánulásait tanulságosan elemeznie, nem hagyhatjuk érintetlenül, mennyivel könnyebb lett volna kivitelben, és megelőzőbb áldásaiban ez intézkedés, ha midőn még a mult dec. 22-kén a Hetilap 102. számáhan megjelent Kérelem a szükölködők nevében nemcsak világos belátással, hanem egyszersmind jósnoki előérzettel is gondolkozási ösztönt adott az illetőknek. Akkor a gabonaár még ugy állt a mostanihoz mint 5:9, és akkor még nem volt a város azon szomoru kényszerültségben, hogy szükség és inség-üldözte felföldi véreinknek egész csoportjait, mint most történik, a szemmel látók szivszaggató fájdalmára elutasitani legyen kénytelen.
Azonban hozta isten a jó intézkedést bár most is, és bár honnan!
Ez utóbbit mi épen nem kérdjük, mert mi e hazában a dolgok folyamatából már sok tanulságot abstraháltunk. –
Nehány példa elég világosságba helyezendi állitásunkat. Ujabb időkben miután elmondatott, hogy a késedelemben vész rejlik, a közteherviselés és örökváltság eszméjét összekapcsolta egy inditvány, s előterjesztette, miszerint az urbéri viszonyokból való kibontakozás, melly főkép az ujabb szomszéd események példái után e hazára nézve egyike a legfontosb kérdéseknek, csak országos váltság által eszközölhető ugy, hogy mind a földbirtokos tökéletesen kármentesittessék, mind pedig a felszabadult föld, fölösleg és keserü terhekkel ne halmoztassék. És ez inditványt Hora-Kloska-féle inditványnak káromolják. De midőn a B. P. Hiradó mostani vezére Alföldi leveleiben (73–74 lap) azt mondta, hogy a magyar nemességnek az eddig egészen a jobbágy által viselt, és mindinkább növekedő házi pénztár terheiben igazság szerint részesülnie kellene. És igy nem lehetne-e majdan az ekkép megkönnyitett jobbágyság illetőleg megszaporodott pénzbeli erejét arra használni, hogy abból – a menynyiben azt önerejével ő egyszerre nem tehetné – egy bizonyos idő alat országos kármentesitési pénztár alapittassék, s a földesur a lépcsőnként megszünő tartozásokért ugyan azon arányban ebből kármentesittessék; mert ha a nemesség viselné a házi pénztár egy részét, tetemes megváltási czélokra forditható pénzmennyiség fogna fenmaradni. – Oh ez igen ildomos inditvány volt. – És midőn az Alföldi levelek szerzője (77. l.) azt mondta, hogy az urbéri bajoknak gyökeres orvosságát legjobb volna akkor alkalmazni, mikor még nem késő, a figyelmeztetés 716helyén és üdvös volt: de midőn a mi oldalunkról az mondatott ama figyelmeztetésnél mintegy 5 évvel később, mialatt elég tanulságosan intő események tanui lehettünk, hogy az urbéri kötelékekből siessünk minél előbb országos financzialis közbejövetellel a földbirtokos teljes kármentesitése mellett kibontakozni, – ez már rendellenes, sőt rendbontást magában rejtő figyelmeztetésnek kereszteltetett. Illyen a világ!
És tovább midőn mi az országos érdekü vállalatoknál p. o. a fiumei vasutnál a kamatbiztositás elve mellett emeltünk szót, azt mondták a másik oldalon, miként ez káros, és impracticus, sőt veszedelnes elv. – De midőn a B. P. Hiradó mostani vezére idézett könyve 36 lapján nyiltan kimondta, hogy miután csak igen kevés közlekedési vállalat van honunkban, melly jó jövedelemmel biztatna, és igy külföldi tökékre sem lehetne valószinűleg számitani, nem kellene-e nemzeti fontosságu munkálatoknál, vagy az egyesületek által illyekbe fektetendő tőkék illendő kamatjait biztositani, vagy pedig némellyikét országos erővel vinni végbe? – mert (195. l.) vasutat, csatornát, hidat a status nem más, mint azon haszon szempontjából tekinthet, melylyet biztositott. Oh akkor ez elv igen hasznos, igen practicus, igen üdves volt. Illyen a világ.
És midőn a B. P. Hiradó mostani vezére idézett helyen (37. l.) figyelmeztetett, miként már a középkorban Brabant és Flandria és az olasz köztársaságok és a chinaiak is értették, hogy mind a föld, mind az ipar termesztményeinek belvásárt és kelendőséget biztositani és szerezni igyekezzenek mindenek előtt, és lehetővé tették ezáltal, hogy a gyártó és kézműves népesség olcsó élelem-szereit biztosan otthon kaphassa, a földmivelő pedig a gyártott szükséges czikkeket honi gyártótól vehesse. Vajmi helyes tanácsnak és okszerü figyelmeztetésnek véteték. De midőn a mi oldalunkon szegénységünk érzetében iparunk gyámolitására, és a kézműi szorgalom becse emelésére, s az iparérdekek elevenitésére, valamint a kézműi ügyesség kellő kifejtésére és tőkélyesitésére elhatározott akarat keletkezett nem venni mástól, mit itthon vehetünk, s hontársainkat, véreinket gyámolitani azon fogyasztási árakkal, mellyek eddig idegenek zsebébe folytak nagy mennyiségben: ez már rendbontásnak, káromoltatott! Illyen a világ!
Száz meg száz illy példával bizonyithatnánk be, milly elfogultság van az iránt, mi honnan jő. – És ez legalább is kiskoruságra mutat. –
Vajha megjőne az idő, midőn átalánossá válnék ama jó hajlam a hazaszeretet érdekében, hogy a jót örömmel üdvezeljük s mennyire erőnkben áll, az eszközléstől jó akaratunkat meg ne vonjuk.
Mi Pest városa hatóságának intézkedéseért a ügyefogyott szegények nevében köszönetet mondunk. Isten adjon jobb időket.
