Vezérczikk: (Munka és kenyér.)
Vezérczikk: (Munka és kenyér.)
A Zendavestának egyik alapágazata, hogy az istenek áldásaikat munkánk árában adják. De mégis ha ki ezen kétségbevonhatlan igazság nyomán abból, hogy rajtunk magyarokon most az isten áldása igen szűkön látható, csupán és egyedül a dologtalanságra vonna következtetést, nagyon csalatkoznék. Végtelen sok más oka is van itt az isten áldása hiányának, nellyekről részint szólottunk már, részint szólandunk még több izben. Itt csak a munkáról és ennek sikeréről az élelem-keresetről szándékunk némellyeket érinteni.
Az anyagi javitások utáni fohászok nagyon sürüek és követelők annyira, hogy a ki nem egészen a materialismus embere, méltán tünődhetik századunk jellemének ezen egyoldalu iránya fölött, mert az embernek annyi jólét kell, mennyit az ész s karok szabad munkásságának s a vagyon okszerű használatának sikere nyujt. –
A természet után a munka az ember boldugulhatásának legfőbb kutforrása, de nem szabad, hogy azt társadalmi intézkedések áldásos voltának föltételeitől egyoldalulag megfoszszák. Illy föltétel a munka-tehetségnek kiki belátása és érdekei szerint természetesen a közérdekkel öszhangzólag 810használása; – és e föltétel olly lényeges, valamint lényeges a tulajdonnál az elvitázhatatlan bizonyosság. Sem munkának ama, sem tulajdonnak eme sajátság nélkül nincs éltető ereje.
Országot boldogat képzelni sem lehet, melly arról nem intézkedik, hogy minden munkára termett kéz megtalálja a maga munkáját, és mindenki megtalálja a maga becsületes keresetmódját. És ha széttekintünk e hazában, ha az emberszeretet, vagy véreink iránti rokonszenvünk nemesebb érzelmei nem olly hangosan szólnak is jó akaratunkhoz, mint ez a boldogabb élet könnyü pillanatiban, vagy az inség nehéz óráiban történni szokott, mit látunk? látunk dolgot kereső kezet eleget, de nem látunk keresetmódot eleget; és látunk nagy fogékonyságot a földben, bőkezüséget a természetben, de nem látunk módot a haszonvehető elemek fölhasználására. És mit érzünk? érezzük, hogy a munkaszeretet a közvetlen haszon hiányában szendereg, de nem érezzük, hogy a munka organisatiója elveiből ébresztő szerek iránt történnék intézkedés; érezzük, hogy a nemzeti nagyság egyik legbiztosb emeltyűjének az iparnak tenyésztő eleme a részvéttől melegült hazafiui kebel, de nem érzünk egyetemes lelkesülést az ipar-ápoló eszme körül, melly sivatagból is szép hont képes teremteni. És fohászra nyilnak ajkaink vajha megtalálná a munkát kereső kéz a maga foglalkozását, vajha siker háramlanék a fáradalomból a munkára, és vajha gyümölcsöt érlelne e siker a haza közvagyonára!
Munkát uraim a népnek, és a munka megnyitja a boldogságnak éltető forrását, és a mult szomoru emléke fölötti könyűket fölszárasztja. Lássuk a dolgot egy rövidke életképben.
811Téli északa volt, zivatart horda szárnyain a szél, és hó fehérité a házak fedeleit.
Egy alatt a ház fedelek közül egy szűkecske szobában kézi munkájuk mellett ülének egy ősz haju tisztes öreg asszony, és egy fiatal leány. És az öreg asszony néha néha egy kis szenes fazék mellett melengeté aszott kezeit. Egy cserépmécs világitá meg a szegény hajlékot, és a mécsnek egy sugára épen most hunya el egy a falon függő Mária képen.
A fiatal leány pedig fölemelvén szemeit, hallgatva néze nehány pillanatig az ősz asszonyra, és azután ekkép szóla hozzá: anyám te nem voltál mindig illy szegénységben.
És e szavában kimondhatatlan édesség, és érzékenyülés vala. Az ősz anyó pedig felele: leányom az isten urunk minekünk, mit ő cselekszik, az jól vagyon cselekedve. E szókat mondván elhallgata egy kissé, s aztán igy folytatá: midőn atyádat elvesztettem, az rám nézve vigasztalhatlannak hitt fájdalom volt, mert halálát ollybá tartottam, mintha az éltető szellem távozott volna el tőlünk. Munkánk után éltünk, és a munkára képesség nagy részét vesztettem el benne. Azóta gondoltam magamban, ha ő most látna bennünket az inségben, szive repedne meg; és megismerém, hogy isten ő vele jót tett vala.
A leány nem felele semmit, hanem lehajtá fejét, s nehány könyü, mellyet elrejteni iparkodék, a kezében tartott darócz-vászonra pereg vala.
Az anya mondá továbbá: igaz, hogy kevéshez kellett szoknunk, és e keveset is munkánkkal keresnünk meg, de valjon sokat nem kivánóknak kevés is nem elegendő-e? s nincsenek-e mindenek eredetileg arra kárhoztatva, hogy munkájok után éljenek? Isten megadta nekünk jóvoltából a mindennapi kenyeret, pedig hányan nem tudják miből táplálni roncsolt testüket! ő adott leányom téged is nekem, ugyan hát miért zugolódnám?
Ez utolsó szavakra a leány egészen megindulván térdre esék anyja előtt, meg fogá annak kezeit, és sirva borult az ő kebelére.
Az anya pedig erőtetvén elfogódott kebelét a hangosabb beszédre imigy szólt: édes leányom, a boldogság nem abban áll, ha sokkal birunk, hanem abban, ha azzal a mivel birunk a mi belátásunk és érdekünk szerint szabadon rendelkezhetünk. Ezzel áldott volna csak meg isten bennünket, apád is többre ment volna hosszas és szorgalmas munkájával, és a kevéssel birás inségével mi is könnyen számot vetnénk.
Lát’d mi emlékezetemben a legfájdalmasabb, keserves panasza szegény apádnak, és egyszersmind kutforrása a mi nyomoruságunknak. Mig ő élt is, munkánk gyümölcseit nem gyüjthettük össze olly mértékben, millyenben fáradalmainkat tőke gyanánt kihelyeztük. Drágán vásárlottuk meg a csekély földbirtokot, időnk és erőnk legjavával. Azért sinlettünk mindig, és sinlünk most is, mert nem abban áll a boldogság, ha sokkal birunk, hanem abban, ha azzal, mivel birunk saját belátásunk és érdekeink szerint rendelkezhetünk. Szegény embernek az idő, és munkaképesség minden vagyona. – Adja isten, hogy ezzel szabadon saját érdeke szerint rendelkezhessék.
Ezt mondván az ősz asszony reszketett, és szivéhez szoritá leányát mondván: imádkozzunk édes leányom, hogy 812jőjön el a szegények boldogságának országa, a dologkeresőknek biztos keresete, és a munka-tehetségnek kiki belátása szerinti használása.
És imádkozának, és könnyebbülni érezék szivüket, mert az imádság enyhültebbé teszi a fájdalmat és tisztábbá az örömet; amabba valami erősitőt, ebbe valami édességet csepegtet.
És isten őrködék a szegény elhagyatottak fölött, és megáldá munkájokat. –
Ugy van, a tulajdonnak bizonyossága a munka-tehetségnek kiki belátása és érdekei szerinti használása egyesek és a köz boldogságának legbiztosabb kincsforrása.
Mióta az emberek a nemzet-gazdálkodás tárgyai fölött gondolkodnak, és irnak, különséget tesznek a termesztő és nem-termesztő (productiv, nem productiv) munka között. Az oeconomisták csak a mezőgazdaság munkáját tartják termesztőnek, mert ugy mondják csak ez képes nyeremény-fölösleget fölmutatni, mig a műipari munka nyereményével hason értékü termesztményt föl szokván emészteni, nem termesztő. És majd nem megfoghatatlan, miként sikerülhetett a sophisma-hősöknek ezen egymást kölcsönösen éltető két nemü munka között vont párhuzammal egész tömegeket elámitani. De még megfoghatatlanabb, hogy ma is vannak főkép nálunk, hol az ámitó politika az országgazdászatba is becsempésztetett, kik az ó sophistikus tanhoz szitva, a műiparmunkát mint fogyasztót, holott ha csupán illyen volna is, a termesztő munkának éltető elemeül kellene tekintetnie, károsnak rebesgetik. Oh de az ámitások ideje az életben már is lejárt; a papiros mindent eltür magára mázoltatni, de az élet hangosan czáfolgatja ezen álbölcseket mindenben mindenütt.
Termesztő a munka akár csere-értéket állit elő, akár termesztő erőket fejleszt és gyarapit. Ki lovakat nemesit, csere-értéket szaporit és sokszoroz, ki gyermeket nevel, termesztő erőket alkot és sokszoroz. Az utóbbinak munkája korán sem azért termesztő, minthogy a tanpénzben magának értéket gyüjt, hanem mert szolgálatával a következő nemzedéket termesztésre képesiti. Igaz, hogy az állodalom anyagi javai azon egész érték összegének erejéig fogy, melylyet a tanitó fölemészt, de e fogyaték a szellemi és anyagi erők nyereségében tetemes sokszorozatban visszapótoltatik; az érték pedig és az erők olly különbözők, mint szellem és test, s ha az ember az értéknek becsét csak elvontan méri, a képtelen következmények önkint ömlenek. Igy p. o. az ki értékének, keresetének és termesztésének egész összegét megzsugorgatja, gyermekei nevelésére pedig semmit sem fogyaszt, hatalmas termesztő tényezőnek tekintethetnék annak pedig ki értékét, keresetét, termesztését számos gyermekeinek czélszerü nevelésére fölhasználja, mint a társaság nem-termesztő tényezöjéneka hasztalan nevezettel kellene bélyegeztetnie; – és a rabszolga-kereskedő, ki embertelen körmei között levő rabszolgákban csak értéket szaporit, termesztőbb lenne annál, ki a hazának a nevendék nemzedékben termesztő egyedeket képesit. Ugyan hagyjátok abban sophismáitokat, és higyetek az életnek, melly szerint termesztő a munka akár csere-értéket szaporit, akár termesztő erőket fejleszt és képesit.
Munkát szerezzetek és munka-képességet ébresszetek 813s gyarapitsatok, ha boldogulni s boldogitani akartok. És ebben legyetek egyetértők.
Ha valamelly élőfa magában áll, szelektől verdestetik, és megfosztatik leveleitől, ágai pedig a helyett, hogy fölemelkednének, aláhajolnak mintha a földet keresnék.
Ha valamelly növény magában áll, nem lelvén semmi oltalmat a nap heve ellen, ellankad, elszárad és elhal.
Ha egy ember magában van, föld felé görbíti őt a hatalom szele, s a telhetetlenség heve fölemészti az ő táplálékára szolgáló nedvességet.
Ne legyetek hát mint a magában álló fa, vagy növény, vagy ember, hanem egyesüljetek, hogy az idők viharaival, és a viszonyok élet-emésztő erejével megküzdhessetek.
Ez üdves tanácsot hallottuk nem rég a másik oldalról: „utilizáljuk egymást”; jól van! utilizáljuk egymást, de egy föltételünk van hozzá; „a magyar haza érdekében.” Mi e föltétel nélkül sem nem adunk, sem nem veszünk.
A mostani inséges idők annyi áldozatot vőnek, és annyi munkás kéztől foszták meg a hazát az éhelhalás borzasztó kinjai között, hogy önkénytelenül is föl kell az embernek sohajtania: vajha több mód, erősebb egyetértés, czélravivőbb gondoskodás, biztositanák a hazának a munkás kezeket és a termesztő erőket.
Gondolatok özöne torlódik itt tollunk alá népnevelésünk és iskolarendszerünk gyakorlatibbnak ohajtott képéből, az ipar és kereskedés érdekeinek háttérbe szorultából, mellyek mind számtalan eszközt rejtenek magukban arra, hogy munkás kezek készittessenek a hazának, és tisztes keresetmód nyittassék azoknak.
Azon kivül, hogy kevés gond fordittatott mind eddig a haza annyi millió lakosai erejének czélszerü felhasználására, sőt mi egész a nevetségig gúnyos, – panasz emeltetett számtalanszor, hogy ez ország népessége a kellethez képest vajmi csekély, holott ennek is egy részét egyetlen szűk esztendő, vagy inkább a babona uzsorások egyetlen erősb próbatéte éhhalállal nemcsak fenyegeti, sőt az élők sorából ki is nyomorgatja, – hajdan a technicai természettudományi szóval real-tanok terjesztése egészen a mellesleges dolgok lomtárában hevert: a mindenható egyesületi tevékenység azt onnan ki vette, s páratlan áldozat készséggel hallatlan küzdelmek között az életben érvényesiteni törekedett, de még ehhez, hogy a már is szép virágok gyümölcsöket teremjenek, országos hozzájárulás kivántatik.
Itt urak elég tágas a tér, és a teendők száma legio, utilizáljuk egymást ha ugy tetszik; mert mig országos intézkedésekben lesz kifejezve nyiltan és változhatlanul azon meggyőződés, miszerint hazának, melly jövendőjét szabad alkotmányos uton intézi, a munkához fogható kezek számára nemcsak foglalatosságról kell gondoskodnia, hanem azok képesitéséről is rendelkeznie, addig a socialis tevékenység erejében rejlik még ez intézkedésnek is előkészitése, annál inkább a biztató sikernek fölmutatása.
Adja az ég, hogy jövő országgyülésünk nemeztgazdászati kérdéseink tömegében a munka és szorgalom terén megteremtse mind a munkás kezeknek a szükséges ösztönöket, mind a munkás erők kifejtésére és képesitésére megkivántató eszközöket mőködésbe hozza, és e részben is fölszaggatott 814gyepébe reformunknak a legjobb magot hintse el, – még annak idejében!
És levén munka, és levén munkaképesség: nem lesz szűke a kenyérnek, és nem lesz inség a hon polgárainak osztályrésze, hanem földerül napja a boldogságnak és a megelégedésnek. És lészen mint midőn hosszas szárazság után kellemes és termékenyitő eső száll alá a földre, és ezt megfrissiti és megtermékenyiti.
És akkor az atyák igy fognak szólani az ő fiaikhoz a mi előbbi napjaink háborusak, könyekkel és aggsággal teljesek voltak, mert munkára edzett karjainknak munka nélkül kell vala lankadniok. Most a nap vigasztalásunkra kél fel, és örömünkre nyugoszik le, mert a mi munkánk meghozza a maga sikerét, és a mi fáradalmunk megtermi a maga gyümölcseit. Dicsértessék az isten, ki nekünk e jókat, még mielőtt meghalánk, megmutatá.
És az anyák igy fognak szólani az ő leányaikhoz vajmi édesek a mi munkánknak gyümölcsei, és vajmi jól esik nekünk megkereshetni a mi mindennapi szükségeinket, – nézzétek meg a mi homlokainkat, mellyek most olly derültek, mivelhogy a jobblét hajnala ránk viradott. – A tieitek is ollyan, mint tavaszszal a tónak tükre, mellyet nem ingat semmi szellő. Dicsértessék az isten, ki nekünk e jókat még mielőtt meghalánk megmutatá.
És az ifjonczok és a szüzek igy fognak szólani: édes nekünk látni a mi atyáinkat, és édes nekünk lenni a mi anyáinkkal, mert munkájuk árában az istennek áldása a nyugalom és a megelégedés malasztja árasztá el az ő kebleiket. Dicsértessék az isten, ki nekünk e jókat, még mielőtt meghalánk, megmutatá.
Munkát adjatok, és munka-képességet ébreszszetek, és ösztönt teremtsetek a munkás embernek: és a gyümölcsöket maga a természet érleli meg.
