A historia és a szabad kereskedés.
A historia és a szabad kereskedés.
A B. P. H. irányában, melly nem rég ismét a védvámok ellen nyilatkozván, ezeknek ártalmát historiai tényekkel igyekezett bizonyitani, mind illő, mind szükséges hasonlag historiai adatokkal mutatni meg, hogy tehát az általa olly nagyon ünnepelt, áldásos harmatozással igérkezőnek dicsért szabad kereskedési rendszer, mi következményeket szokott eredményezni?
Vegyünk példát 1786-ból; Franczia- és Angolországokról.
Ez országok között, a fölidézett évben, miszerint a nemzeti productionak és iparosságnak a legszilárdabb előnyök biztositassanak, szabad kereskedési kölcsönösségre alapitott szerződés köttetett.
E szerződés legközelebbi eredményeiről egy franczia ujság 1789-ben következőleg ir egy mezővárosból:
„E mezővárosnak minden lakói, férfiak és nők, most irtak alá egy közirományt, mellyben kötelezik magokat, csak franczia kelmékkel öltözködniök. Vajha a hazafiságnak e szép példája utánoztatnék az egész királyság minden tartományaiban; minden megyéiben. – Illy elhatározás visszaidézné gyárunkba a cselekvőséget és műipart. A Franczia- és Angolország között kötött szerződés ideje előtt, e mezővárosban és környékén 3000 műhely dolgozott; most a gyári hivatal által 8 napja eszközlött szemrevétel bizonyitása szerint nincs több tizenegyszáznál munkában. E szerint könynyen 1018megitélhetni a végső inséget, mellyet annyi mesteremberek, többnyire mindnyájan családatyák, szenvedni kényszerülnek.”
Nevezetes tanuság! Mert, mutatja egy részről, miképen enyészti el a már virágzó ipart is olly politica, melly csak utánoz a helyett, hogy itélne, – melly vezetteti magát a helyett, hogy maga eszén járna. – Hogyan hihetjük továbbá, e tanuság után, hogy, a szabad kereskedés rendszere, melly a már létezett, már diszlő állapotban volt ipart elöli, teremtsen még meg nem szülemlett, s diszlésre segéljen még a születése után végtelen nehézségekkel küzdeni kényszerült ipart?!. – S nevezetes e tanuság továbbá azért, mert más részről czáfolhatlan bizonysága a védpolitika ösztönszerűsége-, és természetességének, miután a nép jól találó ösztöne 1789-ben is ugyanazon óvszerhez nyult, mellyet, használt Amerikában 1765-ben (l. Hetilap 142 sz.) mellyet használt honunkban 1844-ben.
De menjünk tovább, érdekes lesz valamelly akkori irományból látni, mikép következék az érintett szerződés eredménye gyanánt amaz inség, mellyről a fölebbi hirlapi czikkely szól, s melly védegyesületi elszánást idézett föl a népben.
1814-ben Bailleul, ki az 1786-ik ótai időkben kortárs, szemtanu és jeles oeconomista volt, egy könyvet adott ki, ebben tárgyunkra vonatkozólag ekkint nyilatkozik:
„Alig jött köztudomásra az 1786-ki szerződés, a 1019mint a kölcsönösség csalétkének neki estek. Örvendeztek a két nemzet szerencsés egymáshozi közeledtén, meggyőződtek, hogy az angolok hozzánk hordandják készitményeiket, s hogy viszont mi meg a magunkéit viendjük hozzájok; – hogy e két nemzet testvérekül, s mint azonegy nemzet fognak élni ezentul. Mi nagyon számitottunk arra, hogy finom posztóinknak, de mindenek fölött selymeinknek nagy piacza fog lenni Angliában. Lyon boldogságában volt...
„Mit tettek az angolok? Ők, mint szokásuk, nagy lármát ütöttek a szerződés ellen, ez alkalommal nem kérelmezéssel az alsó házhoz, hanem a hirlapokban. Vádolták ministereiket, hogy azok az országnak legdrágább érdekeit compromittálták, s hogy Anglia kereskedését megrontották, amaz a britt alattvalókra nézve balságos szerződés által.”
„Angliának Északamerikátóli válása akkor még ujdon volt, amaz elvesztette tulnyomó hatalmát az elvált statusokban, megfosztatott készitményeinek végtelen piaczától. Fuldoklott szöveteinek roppant tömegében, s nem tudott módot tőlük szabadulnia, mintha a miképen akkor állitgatták, tüzre dobja azokat, hahogy Francziaország nem volna hajlandó vele szerződni. – Ezen szövetek tulajdonosai hajókat raktak meg velök, mik a mi partjainkat ellepték, utazóik beutazták országunkat mustra-rongyokkal. Edények hasonlag roppant özönben hozattak hozzánk. Mind ezeket csaknem ingyen adták. Nemcsak az első szállitmányok adattak el egy szempillanat alatt, hanem ujabbak, és ujabbak, és szakadatlanul érkeztek egymás után. A vásárlásban valóságos düh mutatkozott, nem lehetett eleget hozni. S ime Angliának hatalmában lett Francziaországot ellátni azon tárgyakkal, mik leggyorsabb fogyasztásuak, s mik a divat és fényüzés szemei előtt soha sem ujulnak elég gyorsan.”
„Mi lett a mi gyárainkból illy körülmények között? Még most is sokan emlékezhetnek rá. Két hünap alatt mindnyája becsukatott. A manufacturisták tönekre jutottak, ezernyi munkás koldusbotra került, nem tudván kenyeret adni családjának. – S e szomoru jelenet egész Normandiában látható volt, melly iparos és mindennemü gyárakban gazdag volt. Forradalom volt minden pillanatban kiütendő Rouenban, utczáin megtámadtattunk a munkások, ezeknek nejei és gyermekei által, kik alamizsnát kértek s átkozódtak Anglia ellen. A hatóságok okossága és szilárdsága alig volt képes e szerencsétlen, éhség által nyomorgatott népséget féken tartani azon dühében, mellyet benne az idegen készitmények özöne, a nemzeti előitéletek bántalmával gerjesztett.”
„De hát kérdés, ha viszont a francziák, a kölcsönösségnél fogva, árukat vittek e Angliába? – Vittek kétségtelenül, de el nem adták. Vittek posztót, vittek selymet, selymet, mellynek az angoloknál olly annyira keresettnek kelle lennie; tárakat nyitottak, és miután semmi vevő nem jelenkezett bennök, egyeseket fizettek azért, hogy lépnének ki táraikból, hónuk alatt papir-türetekkel, miszerint ugy látszassanak, mint kik vásárlottak. – Ez állitott kedvelői a franczia készitményeknek, verést kaptak, s ha ki valamit vásárlott, az az utcza sarába tiportatott ugy annyira, miszerint, ha volt volna is kedve venni, nem merte kitenni magát annak, hogy John Bull haragjával találkozzék.”
Még szólóbb tanuság az elsőnél. Szóló, mert nyilván tünteti elő a szabad bereskedésnek mind ártalmas, mind mikinti 1020hatását; – szóló, mert világosan láttatja, miképen még az annyira ipar-erős, s e részben óriás létéről öntudattal biró angol nép is, mennyire félt megengedni, hogy kebelében a franczia iparnak piacz nyittassék.
Efféle adatait a historiának még folytathatjuk, s a szerkesztőség engedelmével folytatandjuk is.
Weisz Ferdinánd.
