A déznai vasgyár Arad vármegyében.
A déznai vasgyár Arad vármegyében.
I. A vállalat tulajdonosai. Török Gábor ns Arad vármegye első alispánja, és Rosthorn Josef urak, s ez utóbbi egyszersmind ügyvezető is. A telep még csak csirában van; a müvek pedig egy nagy olvasztóból, s egy az ujabb rendszer szerint boritott hámorból állanak. Az olvasztó csupán 1846. octoberben kezdett működni, és minthogy léte azon felesleges nyers vas eladásától függ, mellyet saját hámora fel nem dolgozhat, és mivel több környékbeli különféle birtokosok hámorai, – azon lehetőségnél fogva, hogy ezután nyersvasat kaphatnak, – tetemes módositásokat szenvedtek; (mellyek azonban még befejezve távolról sincsenek, s ezeknek az első termelésrei visszahatása most még ki nem tudható;) ennél fogva a munkások számáról, évi keresetükről, valamint a gyár tőkeje s évi termelése, s mennyiségéről is határozottan szólani nem lehet.
II. Jelenleg a müvek rendesen 83 munkást foglalkodtatnak, ide nem számitva azokat, kik az épitésnél munkálkodnak; ezeken kivül a környékbeliek szállitás és kézi munkákért mintegy következő összeget kapnak:
| Szén-szállitásért | 4000 e. ft. |
| Ércz-szállitásért | 2000 e. ft. |
| Nyers-vas szállitásaért | 1200 e. ft. |
| Rud-vas szállitásaért | 1600 e. ft. |
| a müvekhez kellő anyagok szállitásaért | 600 e. ft. |
| kézi munkák, mint erdővágás, szénatakaritás | 1600 e. ft. |
| Öszvesen | 11,000 e. ft. |
azonban hihetőleg már a legközelebbi években ez összeg tetemesen szaporodni fog.
III. A gyár tőkepénze, melly 80 ezer e. ftra határoztatott, még egészen befizetve nincs.
IV. Az olvasztó 14,000 mázsa nyers-vas termelésére van jelenleg fölszerelve, s ebből 5000 mázsát saját hámora dolgoz föl, a többi 9000 mázsa nyers-vas pedig a vidékünkbeli többi vashámoroknak adatik el. Az eladandó nyersvas az olvasztónál helyben 24,400 e. fton kél el. Azon 5000 mázsa vasból pedig, mellyet a gyár dolgoz föl, 4000 mázsa mint rudvas adatik el 32 ezer e. forint középáron, s igy az összes termelés értéke 56,400 e. ft.
1038A mi ezen nyers és rudvas minőségét illeti, az Európa legkedvezőbb helyzetű gyárai müveinek legkeresettebb fajaival bátran versenyezhet.
V. A gyártmányok a közvetlen szomszédságban adatnak el. Az ausztriai vasgyárok versenyzésének reá nézve még akkor sem lehetnének káros, következései, ha minden kigondolható módon könnyitetnék is onnan az ide szállitás. Csupán Anglia lehetne veszélyes, ha a vámsorompók lehullanak, mivel tudjuk, hogy az angol gyárosok semmi ideiglenes költséget vagy veszteséget nem sokallanak, ha arról van szó; hogy külföldön állandó vásárt biztositsanak maguknak, kiszoritván onnan minden más versenyzőt.
VI. és VII. A legnagyobb akadály, mellyel valamennyi aradmegyei vasgyárnak küzdeni kell, kétségen kivül a pénz szűke. Mivel tőkepénzeseink tökéjeket bizonyos 30% nyereséggel fektethetik az év minden szakában nyerészkedésre vállalatokba; minélfogva csekélyebb kamatra és hosszabb időre csak kivételképen kaphatni kölcsönt.
Ha már nehány hónap alatt a folytonos munka által és bármi szerencsétlen körülmény miatt rakásra gyülnek az áruk, akkor még ezekre mint hypothekákra sem lehet becsületes föltételek alatt s kamatokra pénzt kapni. 18% még nagylelküség és kegyelem; 24% a közönséges kamatláb, erre kap szilárd hitelü vállalkozó, ha váltói biztositékot nyujthat. Ritkaság, hogy egy illy váltói időhatás 3 hónapnál hosszabb legyen, s ez ujabb akadály a kölcsön jó használatánál. Hogy e bajt kikerüljék, olly módhoz nyultak az itteni gyárosok a melly még károsabbnak bizonyult be. Tudniillik a környékbeli vasárusokhoz folyamodnak, kik előlegezéseikkel a legszükebben látják el őket forgalmi tőkével, hanem e szivességükért az átveendő gyártmányoknak olly árat szabnak, hogy igy a gyáros, ha földesur is, és az épületi s szénnek való fát, robotot stb. vennie nem kell, csupán terményeit cseréli ki, a nélkül, hogy a gyártásból bár legkisebb sajátképeni nyeresége is lenne. Világos ezekből, hogy illy körülmények közt egy bérlő, a kinek mindent készpénzen kell venni, rövid idő alatt tönkre jut. Egy szomszédunk számadásaiból kisült, hogy 1844ben ő az illyen előlegezések által hitelezőinek nem kevesebbet mint 106%-et fizetett a nélkül, hogy csak sejtette volna is, ezáltal milly nagy nyereséget adott nekik. E pénzszüke a kezelésre, a munkálatra is igen káros hatásu. Mivel nemcsak a jelenleg szétszórt müvezetek egyesülhetését teszi lehetetlenné, pedig csak igy léphetnének életbe azon műkezelések, melylyek a jelenkor igényeinek megfelelnek, s mellyekből minden egyes gyártulajdonosnak sokkal nagyobb haszna lenne, mint a mostani különvált s erőtlen kezelésnél reménylhető; – hanem annyira kicsinyes e kezelés, hogy minden bármi csekély, az üzlet nyereségesebbé tételére megkivántató javitástól vagy csak változástól is irtóznak, p. o. egy erősebb fútató felállitásától, vagy más illyentől; és jobb szeretnek az illyen javitások elmulasztása mellett évekig kárral dolgoztatni, mint egy pillanatnyi áldozattal a vállalatot jövedelmezőbbé tenni. Ugyan ide sorozható a munkások kérdése is.
Jó munkásokat kapni, s részint képezni a környékbeliekből épen nem olly nehéz, s ezeknek nagyobb bért sem kellene adni, mint külföldön; hanem adassék a gyár czélszerű elrendezése és jóféle erőmüvek mellett nekik alkalom folytonos munka által magukat képezni. – És ismét itt a 1039bökkenő, a pénzhiány. – A munka-fölosztás különben is alap-föltéte minden vasgyárnak, s ennek eredménye kétségtelen, s a vámok, mellyek a magyar vasgyártmányokra nézve igen kedvezők, szinte ép olly kevéssé akadályozzák ezen ipar felvirágzását; a környékbeli rosz utakat szinte hijába okozzuk a vasipar érdekében, pénzhiány itt, a főakadály. Mivel a vidék conjuncturáinál fogva az a legelső feladat, hogy a gyáros nehány hónapig folytonosan vagy saját vagy legalább olcsó pénzen dolgoztathasson, s hogy a körülmények változván, a nehány hónapi folytonos munka által rakásra gyült portékát jó áron gyorsan eladhassa. Ha mindjárt birnánk is az év minden szakában használható országutakkal, s szállithatnánk folytonosan, az utvám bizonyosan nagyobb lenne mint ha a gyáros kölcsönt kap törvényes 6%-re, s e pénz azon néhány hónapig gyártmányaiba fektetve gyümölcsözetlenül hever.
De mind ennél még kártékonyabban hat a gyáriparra a környékbeli földesurak gondolkozásmódja; a kik is ha a vállalkozót boldogulni látják, s tapasztalják, hogy az olly valamiből is tud becsületes uton pénzt csinálni, mi az ő földükön termett ugyan, de minek ők semmi hasznát sem tudták venni; – ekkor mondom irigységből azon vállalkozót minden tőlük kitelhető módon bántják, boszantják, kárositják, akadályozzák. – Mig e vidéken e szellem uralkodik; mig a spectabilisek, a földesurak azon hiszemben élnek, hogy a világ ő érettük teremtetett; minden egyéb csak eszköz; mig ipar, kereskedelem, statusgazdászat még a miveltebbeknél sem bir érdeket gerjeszteni; mindaddig, bár az iparegylet üdvös hatását ezen a természettől olly dusan megáldott haza egyéb vidékei rég érzendik is, de e vidéket a fölötte borongó ködöktől megtisztogatni bajosan sikerülend.
E bajok elháritására egyik sikeres lépés lenne az, hogy Arad és Biharmegyék magukat a bányászi ügyekben a kir. bányászhivatal alá adnák, főkép azon esetben, ha a mult országgyülés által tervezett bölcs reformok életbe lépnének, mellyeknek következtében az elnököt és jegyzőt a felség nevezné ki, az esküdteket pedig a szakértők közül választanák.
Végül kérdésen kivül van, hogy ha az iparos vállalatokra illő kamat mellett elegendő pénz kaphat ó, ezek minden akadályt könnyen legyőzendnek.
