Az életbiztositó intézetekről átalánosan.
Az életbiztositó intézetekről átalánosan.
Midőn az irodalom ezen terére lépek, s csekély tehétségemet oda irányozom, hogy a biztositások eszméjét, mint a szellemi és anyagi jólét igen dusan gyümölcsöző magvát honfi társaim nagy részének minden jóra fogékony kebelébe elhintsem, megfogantassam és felvirágoztassam; midőn a társas élet nálunk kopár mezejét a biztositási eszmék terjesztgetésével mivelni kezdem, hasonlitok azon fiatal gazdához, kinek egy, elődeitől elhanyagolt, miveletlen s kopár telek jutott osztályrészül. És ha a hasonlatba vett fiatal gazda nem követve elődei rosz példáját, kik naphosszat henyélve a jó istenre bizták, hogy majd esőt ad földjükre, s munka nélkül is gazdag kalászok ingadoznak telkeiken, ásót, kapát ragadva irtogatja a dudvát, bogácskórót, a mélyen meggyökerezett gaznövényeket, s a kopár telket olly helyzetbe teszi, hogy az minden mag megtermésére, s elfogadására alkalmas lesz, nem dicséretet, nem méltánylást érdemel e fáradsága? És ha a fiatal gazda, azon tudatban, hogy a legjobban mivelt föld is magától csak töviset, és bogácskórót terem, jó szomszédai, s gazdagabb embertársaitól kölcsönzött maggal veti be telkét, s utóbb gazdagon is aratand, érdemel e gunyt s kinevettetést, mivel nem önmagtárából vetette be telkét? Nem, mert az mindig érdeme maradand a fiatal gazdának, hogy a kopár földet megmivelte, és termővé tette.
Korunk a politikai forradalmak kora, minden ember, ért hozzá, vagy nem, elvetve ásót s kapát, ott hagyva ekéjét zöld asztal körül zajong, politizál, levegőt szabdal, meglehet jó szándékból, meglehet azon hitben, hogy ez az ut, mellyen hona boldogságát eszközölheti, pedig téved, mert a socialis tér az alap, ezt kell elébb mivelni, szilárditani, s erre mint alapra épiteni a politikai életet, melly csak akkor erőteljes, ha amabból szivhat életnedvet, a socialis élet gazdagit, és igy függetlenné teszi a honpolgárt, a politikai életnek pedig ha hatni akar, független fejekre van szüksége, a socialis élet pénzösszegeket honosit 1162meg a nemzet kebelében, a politikai élet csak kedvező pénzviszonyok közt mozoghat szabadon. Hazánkban a socialis tért a politikai csillogóbb tér miatt nagyobb tehetségeink nagy részint elhanyagolták, vagy egészen elhagyták, s ez okból maradt eddig miveletlenül a biztositások mezeje is, melly ha illőleg és szorgalommal miveltetnék, rövid időn megteremné azon gyümölcsöket, mellyeket fentebbi czikkemben bőven felmutattam. Azonban, mivel a középületnél az ingyen napszámos munkája épen ugy méltánylatos, mint a rendelkezőké, s épitőké, bizton lépek e térre, s a tisztelt olvasó ne vegye rosz néven, ha eszközök s vetőmag hiánya miatt német szomszédink, s a külföldre szorulok, s azok jeles munkáiban elszórt magvakat plántálgatom át honunk földébe. Követi siker munkámat vagy nem, nem az én bűnöm, a kötelesség teljesitése az enyim, azért szólok jelen czikkemben az életbiztositó intézetekről átalánosan.
Az életbiztositás eszméje legmagasztosabb mind azok között, mellyeket valaha emberi ész kigondolt s létrehozott; és mint isten az ember teremtésében dicsőitette meg magát, ugy az emberi lélek istentőli származása ennek létrehozásában tünik ki legvilágosabban. És mivel az életbiztositás illy nagyszerü, önként következik, hogy figyelmet kiván, s ki annak szellemével tökéletesen akar megismerkedni, nem felületesen kell a munkához nyulni, hanem szükség, hogy időt és kedvet szerezzen magának abban mélyen buvárkodni. Az életbiztositás nagyszerüségét s fontosságát legelébb átlátja az olly ember, ki az emberi életről emberileg gondolkozik, és övéit szereti.
Nem vitatom jó e, vagy hibás az „életbiztositás” elnevezés, részemről tőke-jövedelem, vagy maradék-biztositásnak inkább neveztem volna, miután annyi elvitázhatatlan, hogy haszna s jótékonysága épen ugy kiárad, és kiterjeszthető egyesekre, mint községekre, s közczélok kivitelére.
Köz- és magánhivatalban levő egyének özvegyeinek többnyire nyugdijt szoktak adni a községek és magánosok, mi mind a községeknek, mind a magánosoknak nagy terheltetésükre van, miután az elhunyt tisztivelő helyett ujat, s az elhunytnak özvegyét s árváit is táplálni s fizetni kell. E szerint a községek, és magános uraságok mindig olly helyzetben vannak, mintha két annyi tisztviselőjük volna, mint a mennyi valósággal van. Ha már a községek és magánosok, kik tisztjeiket, hivatalnokaikat dijazni szokták, tisztjeiket valamivel gazdagabban dijaznák, de azon kikötéssel, hogy ők nyugdijt adni nem 1163fognak, hanem a hivatalnok azon feleslegesnek élete biztositására forditásával gondoskodjék övéiről, ez által mind a hivatalnok, mind a hivatalnokot tartó község, vagy magános nyerne, és pedig a hivatalnok ugy, hogy az élete biztositása által nyert összeg – a mellett, hogy özvegyét tiszteségesen ellátná – örökösen a család kezében maradna, holott igy a nyugdij megszüntével annak kamatait is elveszti a maradék, a hivatalnokot fizető pedig nyerne az által, hogy az évenként feleslegesen adott csekély összeggel megmentette magát a megholt hivatalnok adandó sokkal terhesebb nyugdij fizetése alól. Az illy lassanként berakott csekély öszletek a biztositó bármikor történendő halála esetére tőkévé nevelkednek, mellyet a tulajdonos akár kereskedés, akár más ipar üzletre forditson, akár gazdaságát gyarapitsa, vagy pedig kamatra adván annak századékából éljen, az összes nemzet nyer áltata, mert kebelében tőkék gyülnek össze, a számos kisebb s nagyobb s a honban maradt pénzösszegeket országos vagy magános vállalatokba lehet fektetni.
Valamelly közönség templomot, iskolát vagy takarékmagtárt ohajtana épiteni, de nincs annyi tehetsége, s reménye sincs, hogy hamarjában maga megeröltetése nélkül a szükséges öszletet megszerezheti, az életbiztositás utján legkönnyebben czélját érheti. Például, a község öntagjaira kivet bizonyos csekély adót, s az abból bejövendő összeggel annyi egyént biztositat, a mennyinek életkorára, s biztositott tőkéjére elégséges az évi adó, s ez uton a közönség csekély évi adófizetése mellett a biztositott egyének elébb vagy utóbb történendő halála esetére a czélba vett épület felállitásához szükséges tőkebirásába jutott.
Valamelly testület, vagy kar, a maga kebelében nyugdij vagy tápintézetet kivánna létrehozni, csekélyebb hozzájárulással sehogy sem eszközölheti, mint az életbiztositás utján.
Sokkal szembetünőbb és szerteágazóbb az életbiztositás haszna, s jótékonysága egyes családokra nézve, melylyeknek kivált boldogsága s jóléte a családfő élete, s hivatalától, nem pedig az elődökről örökölt vagyontól van feltételezve.
Bizonyos családatya, ki szegény szüléktől származván, azok után nem örökölt mást, mint a kiképzettséget, és mégis önszorgalma s ügyessége által a polgári társaságban olly helyet, s állást vivott ki magának, hogy a fényesebb családbóliak is arczpirulás nélkül társalognak vele, sőt szivesen ajándékozzák meg barátságukkal; gyermekeket nemz, s midőn gyermekei még neveletlenek neje elhal. Apró gyermekei neveltetése, s a házi rend s boldoság fentartása végett ujolag házasságra lép, s olly szerencsével, hogy a házi boldogság főkelléke, a tiszta szerelem mellett, szép vagyont is örököl. Ezen második házasságból is születnek magzatai, kik ugyan azon apának gyermekei, ugyan mint az első házasságból született magzatok, mégis sokkal gazdagabbak leendenek, a közapa halála után amazoknál, mivel törvényeink értelmében az anyjuk után őket illető vagyonból az első nőtőli gyermekek nem osztakoznak. Képzelje a tisztelt olvasó egy illy családapa helyzetét, nincs életében pillanat, mellynek legédesebb örömét keserű fájdalom ne zavarná meg. Összesereglenek körüle két anyától született, de tőle nemzett gyermekei, kiket ő egyiránt, és olly forrón szeret, örömmel szoritja mindegyiket atyai kebeléhez, az apai szeretet forró csókját nyomja mindegyik 1164homlokára, és midőn örömtől ragyogó szemekkel végig pillant azok diszes koszoruján, s a gondolat, hogy azok mind az ő nevét viselendik, felmagasztositja, mint gyilkoló tőr egy másik gondolat czikázza át agyát, a mikor elnémul benne az életöröm, s csak fájdalom minden a mi megmaradt kebelében. Eszébe ötlik önkéntelen, hogy ha ő meg fog halni, gyermekei egy része koldusként, vagy csuszó-mászók gyanánt, mások kegyelem-asztalánál fogja életét áttengeni, midőn a másik rész gazdag asztal mellett fanyalog, s turbékol a földi vagyonban, – a gazdag testvér pompás kocsijának utczasárja a szegény testvér ócska öltönyére fecscsen, – egyik rész kegyelem-osztó lesz, mikor a másik kegyelemért könyörög, a szegény nem meri vérrokonának nevezni a dusgazdagot, és a dusgazdag szégyenli vérrokonának nevezni a szegénytestvért, a gazdag testvér előtt nyitva állanak a nagyok, a hivatatok ajtai, ha nem kér is, midőn a szegény előtt meg nem nyittatnak, ha zörget is, a gazdag testvér a paloták rugalmas pamlagain nyujtózva szörpöli a theát, mellyet neki a szolgatestvér nyujt, és a fájdalom és szégyen miatt mind kettő földig sülyed, – ezen gondolatok vonulnak át illyenkor az illyen atya lelke előtt, és ha van szive, van érzelme, meg kell repednie szivének, és érzelmeinek meg kell olvadniok. És kérdem, illy helyzetbe hány apa gyermekei juthatnak? vagy hányan jutottak már a közéletben? Részemről egy illy gondolatot, csak pillanatig sem volnék képes eltűrni halomnyi kincs évekig tartó fanyar élvéért. Azonban meglehet a pillanat embere, ki csak addig szereti övéit, mig látja, mig azok nyakán csüggenek, velem ellenkező véleményben van, de hogy ne találkoznék családapa, ki velem kezet fog, azt feltenni is emberiség elleni bünnek tartanám. Illyen családapára nézve legboldogitóbb, vigasztalóbb az életbiztositó intézet, itt elérheti azon czélt, hogy halála után gyermekei, ha nem egyenlő, de legalább mind jó helyzetben fognak maradni, s nem lesz egyiknek a másiktól mit irigyelnie. Minden illyen családatya ura, s szabad rendelkezője mig él nője vagyonának, ő gazdálkodik, ő kezeli, ő veszi be, s adja ki a jövedelmet. Azon jövedelem egy részét, mellyet az összes család könnyen nélkülözhet, fordithatja önélete biztositására, s az ezen uton nyerendő tőkét végrendeletileg hagyja csupán azon gyermekeinek, kik első nejétől származtak, és igy az általa kezelt vagyonban halála után nem örökösödenek.
Azon családapa, ki kedves övéit napszámjával, s két kézi verejtékes munkájával táplálja, érezhet e valódi apai örömet, s lehet e csak pillanatig is háborutlan családi boldogsága? ha arra kell gondolnia, hogy midőn a halál hideg szele megfagylalandja ereiben az erőt, ki fogja a neveletlen árvák kenyerét megkeresni? midőn a halál örök éje boruland a gondos apai szemekre, ki fog virasztani a gyámoltalanok álmai felett? Az életbiztositó intézet megmentheti a családját szerető napszámost ezen keserü aggodalomtól, ha naponként gyüjtögetett garasaiból filléreket félrerakosgat, s azokat az életbittositó intézetbe, mint gyermekei takarékpénztárába teszi, mert ha csak egyszer is befizetett az életbiztositó intézetbe, azon gondolattal vigasztalhatja magát, hogy bármikor kelljen is meghalnia, az életbiztositó intézet leend árvái atyja s gyámola.
Még nélkülözhetlenebb az életbiztositás olly egyénekre nézve, kiknek a sors kedvezőbb állást juttatott, kik tudományos készültséggel ruházvák ugyan, de az élet anyagi 1165boldogitására szükséges pénz, s vagyon hiányában sinlődnek; kik hivatali járandóságuk, s szolgálati fizetésükből, vagy tudományuk kamatiból táplálják övéiket, s tartják fenn családjukat. Szép tőkék mindezek, de holt tőkék, mellyek a tulajdonossal elvesznek. A hivatalnok, a tudományos egyén – kinek szive, s lelke képzettebb, kiben mélyebb a gondolkozási tehetség, kinek kebelében finomabbak az érzelemhurok, mig él, mindent elkövet hogy magának s családjának a szükséges tápot és kéjelmet megszerezhesse, s örömmel szemléli, hogy övéi a szükségesebb élvek s kéjelmekben munkássága után részesülhetnek. De ha meggondolja, hogy lehellete megszüntével a hivatali járandóság is meg fog szünni; ha meggondolja, hogy a halandó test megdermedtével a a lélek tevékenysége is kialszik; s a biztos források bedugulnak, s kiapadnak, mellyekből eddig a szeretett család csordultig meritette az életboldogság poharát, s kielégitette lelke vágyait, és akkor le kell mondani az élet kéjelemeiről: lehetlen nem gondolkozni a jó szivü családatyának mód, és eszközről, mikép szerezhetné meg családjának a lehető biztositékot, mellyre az a nyomoruság napjaiban is bizton számolhatna. Az illy családatyáknak nyitva áll az életbiztositó intézet, – hivatali járandóságuk, vagy észtehetségük-szerzettre jövedelmük egy részét forditsák életük biztositására, s illykép azon lelki nyugalom mellett, hogy haláluk után családjuk nem fog nyomorral küzdeni, a nélkül hogy nélkülözést éreztek volna, azok számára szép tőkét is gyüjtöttek. Nincs ember – legyen bármelly csekély jövedelme – ki évi jövedelméből valami kis részt ne nélkülözhetne, mert emberi természetünkben fekszik az, hogy annál többet költünk, minél többet költhetünk: de viszont annyi lelki erővel birunk is, hogy takarékos s rendszeres élet mellett annyit költünk, a mennyit költhetünk: – azaz tudunk nélkülözni ha kell; és szeretjük a kéjelmet ha telik. Már most, olly családapa, ki csak nehány forintot képes elszakitani évi jövedelméből, kamatoztathatja e azon csekélységet czélszerübben, mintha élete biztositására forditja, a mikor halálakor csekély századékért százakat fog az intézettől kapni. A ki családja iránti hidegség, vagy szeretetlenségből – megelégelvén, ha annak mindennapi szükségit betölti s kielégiti. – övéi jövöjéről nem gondoskodik; ki szük s bő esztendőben, ifju s agg napjaiban csak annyi számitást tesz magával, hogy többet nem ad ki, mint bevesz; de azt híven elkölti, s a nem szeretem-napokra mit sem tesz félre, az olly család apából kiholt minden nemesebb érzés, s nem méltó utódai hálás emlékezetére. Ha bár, mig egészséges valaki, vigasztalja is magát hogy övéi mindennapiját megkeresi, s kecsegteti, altatja is szemrehányó bensejét, hagy majd későkben félre rakni, gyüjteni is fog: de midőn a kiméletlen nyavalyák ágy fenekére szegezik; előtte áll a sáppadt arczu halál, melly inti őt; körülötte bánatosan zokog a kétségbe esett anya és az anya könyüi láttára, s jajjai hallattára öntudatlanul is felsivalkodnak az árvaságra jutandó kisdedek; midőn bucsuzni akaró ajakán a halál fagya, a fájdalom, a keserü gondolat, még a szót, még a vigaszt is megdermesztik; ugyan leirható-e az illy haldokló kinos helyzete? És a ki élete biziositása által maradékinak csak csekély tőkét is, de még is valamit gyüjtött; mint a leáldozandó nap bucsuzó sugarait visszalövelli az elhagyandó természetre; ugy ez is midőn lehellete megszakadni készül, 1166s övéi zokogva állnak körüle, az életbiztositó intézettől, nyert felvételi bizonyitványt nyujtja át a kesergőknek.
Egy jó készületü, s tudományosan mivelt fiatal ember gazdag családbóli nőt vesz feleségül, s a szerencsésen sikerült házasság után az eddigi hivatali járandóságbóli csekély házi jövedelem három s négyszeres fokra hág; – a teremek száma megszaporodik, s a számos teremek pompás butorokkal ékesitetnek, az asztal megkövéredik a különféle nemü, s nevü eddig ismeretlen ételektől, számos czifra cseléd ácsorog, hemzseg pitvar és előszobában; ugy hogy az eddig keskeny szobácskában munkálódó fiatal férj alig tudja magát otthon találni, s szinte félve nyitja be a szönyegekkel bevont teremek ajtait. De a nyomort, a börtönt is megszokja az ember, ha soká kell hordani lánczait; annál hamarébb megszokja a kéjelmet, az élvet, mivel annak pillanatai édesek, és felderitők. Azonban néhány év mulva a fiatal és gazdag nő meghal – mert hiszen a rózsát is csak ugy letördeli a kiméletlen vihar, mint a kórhadt, fát – s magzatot nem hagy maga után, kinek jogán a fiatal, de szegény férj a vagyon tulajdonosá maradhatna. Még fel sem száradtak a bánatos férj szemeiről a fájdalom könnyüi, az elhunyt kedves nő rokonai megrohanják, elveszik a törvény értelmében vérségi összeköttetésnél fogva őket illető vagyont, s az ifju de szegény férjnek nem hagynak egyebet, mint a fényes teremeket, pompás butorzataikkal, mellyek csufondáros ellentétben állanak a sovány asztallal, melly körül most csak egy ronda szolgáló forgolódik. Szóval az ifju férj, ki gazdag vala mint férj, szegény ismét mint özvegy. Minden illyes fiatal házas az életbiztositó intézet czélszerü használata által magát neje életében, s annak vagyonából olly helyezetbe teheti, hogy annak halála után is a megszokott kéjelemből nem kénytelenitetik a szük nélkülözésbe esni vissza. Biztositat t. i. neje életére s annak vagyonából akkora tőkét, minek évi századékát háza fentartására szükséges költségei mellett könnyen kiadhatja, – s az illykép biztositott tőke nője bármikor történendő halálakor a férj tulajdona leend, mit a vagyon-szomjas rokonok sem perelhetnek el tőle. Az illyennemü biztositás annyival inkább ajánlatos, mivel törvényeink értelmében a nő férje vagyonában marad, ha bár magtalan özvegy is; midőn a férj ha magtalan özvegy azonnal kivettetik nője vagyonából.
Sok ember szegény szüléktől származván tudományos vagy katonai, vagy egyházi pályán fényes rangot vivott ki magának, de azért kebelében az alant maradt rokonok iránti szeretetet a fényes rang, hódoló könnyezők sem képesek kioltani; az illy ember ha öncsaládját sem akarja megkárositani; azonban szegény rokonaival is szeretne jót tenni, czélját élete biztositása által legkönnyebben elérheti.
Másik ember a közügyek iránt lángoló szeretettel viseltetik, s szinte sajog kebelében a sziv, hogy tettel is nem mozdithatja elő azokat; de körülményei szűkebbek minthogy ezt tehetné: az illy ember élete biztositása által emlékoszlopot szerezhet magának, tőkét biztositván önéletére, mellyet halála után azon, ügy felsegélésére végrendelményez.
Van ki szegény rokonát fogadja fel, vagy hiv cselédet tart házánál; és tudja hogy azokra nyomoruság fog várni az ő hunyta után; élete biztositása által öncsaládja megkárositása nélkül mind kettőnek jövőjéről illőleg gondoskodhatik. –
1167Fiatal ember nőszülni kiván, mátkája jegybért kiván; élete biztositása által eleget tehet szeretett arája kivánságának.
Valaki kereskedést akar kezdeni, vagy gazdaságát akarja jobb karba helyheztetni; de ezt csak pénzzel eszközölhetné, a minek épen szükében van, s ha kölcsönözni akar, mivel biztositékot nem tud kimutatni, nem kap kölcsönt; mivel ugymond a hitelező, ha hamar el talál halni, hol vesz elégtételt. A kölcsönvenni kivánó élete biztositása által hitelezőjét tökéletesen megnyugtathatja, ha t. i. képes kimutatni elegendő forrást, mellyből az életbiztositó intézetbe megkivántató évi részvétdijakat befizetheti, mivel az intézet a hitelezőt az adós bármikor történendő halálakor azonnal kielégiti.
Egy másik embernek reménysége van hogy szülei, vagy valamelly nagybátyja, vagy gazdag rokon elhunytával szép örökséghez jutand; igen de mig az bekövetkeznék is, családja fentartásáért, vagy bármelly körülmények miatt pénzre van szüksége; élete biztositása által legkönnyebben juthat az ohajtott összeghez; bizonyossá tevén a hitelezőt, hogyha elébb találna meghalni, mint a gazdag örökséghez jutandna, az életbiztositó intézet a kölcsönzött összeget bár mikor kielégitendi; ha pedig azon örökséget megkapná még életében, akkor meg abból fogja a hitelezőt kielégiteni.
Kereskedő, ki minden áruczikkeit nője vagyonán vásárlotta, s kereskedését annak vagyona kamatiból folytatja, s tartja fen; igen okosan cselekszik, ha nője életét biztositja, mert ha nője mag nélkül előbb el talál halni, akkor annak rokonai visszakövetelik az őket illető vagyont, s meglehet a még ma rakott bolt, holnap be fog záratni, hacsak az életbiztosító intézetből nyert tőkével azokat ki nem elégitheti.
Boross Mihál.
(Vége köv.)
