Oláhország jelen állása.
Oláhország jelen állása.*
Midőn Magyarország jövendőjére fontosnak tekinti, minden a politikai körülményeket ismerő polgár az aldunát, és midőn világos tények szólanak arról, mint nem mulaszt el Oroszország semmit, az aldunát eszközül használni byzanczi büszke vágyainak elérésére, – vannak oláh-ajku hitsorsosim közt sokan, kik némi rokonszenvi érzelmekkel is viseltetnek – azon Oroszország iránt, mellynek külpolitikájáról maga egy orosz, udvari historicus Karamsin azt mondotta „nous ne nous fions pas a l’amitié de ceux, dont l’interets ne sont pas d’accord avee les notres, et nous ne perdons pas l’occasion, de leur nuire, sans violer ostensiblement les traités“. Ezeknek leginkább jó lesz, egy diplomata tollából került, s a Portfolio 5-ik kötetében 1837-en franczia nyelven megjelent Oláhországróli ezen czikket figyelembe venni. If. J. Gy.
Egy időtől Európa Oroszországnak erőszakosan hóditó politikája felé forditván tekintetét, látja mint használ fel az váltogatva alkudozásokat erő után, s viszont erőt alkudozások után; mig aztán agensei által átalános romlottságot s felbomlást készit azon tartományokban, mellyeket birodalma alá vonni elhatározott. Az oláhországi fejedelemség, hiusága s titkos vágyainak tárgya, – egy benső függetlensége alapjait lépcsőnkint elromboló betegségtől soha jobban gyötörve nem volt, mint napjainkban. E betegség nyilvánitja magát a kormányzási rendszer állhatatlanságában, az ürességnek annyira kedvező fényüzés s külszinhezi vonzalomban, az 1210állodalom alaptörvényei iránti kevés tiszteletben, az ezen országot fenyegető s a felvilágosodott hazafiak előrelátását ki nem kerülhető közel catastrophának mind meg annyi előjeleiben.
.Kezdetben Oláhország azon feltétel alatt adta magát a porta alá: hogy évenkint neki 10,000 darab ausztriai aranyat fizessen adóul, s terményei feleslegét nekie adja el; de más oldalról fentartá magának az önkormányzást, a tetszése szerinti institutiók választhatását, béke s had iránti rendelkezhetést a porta megkérdezése nélkül; – azon felül biztositva lőn, hogy minden oláh, ti az islamra tér, elveszti örökségi jogát családjában, és hogy a musulmánok nem épithetnek semmi mosché-t oláh földön, s nem birhatnak semmi temetőt. Mind azon eseményeket, mellyek által Oláhország fejedelem-választási régi jogát elveszté, itt elősorolni akarni hosszas lenne, s kevéssé czélszerü. A porta elébb csak bitorolta ezt, – mig aztán Oroszországgali kötései, részére megerősiték azon legnagyobb szabadságot hogy Oláhország fejedelmét uralkodása hetedik éve után le is tehesse. Az előtt a porta az oláhokkali szerződései szerint köteles volt megismerni a fejedelmet, kit a többség akarata a thrónra hivott. De az ezen választási formák által, a portávali alkudozásai s kötéseiben megszoritott orosz udvar, Oláhország minden többi szabadságainak védelmét felvállalván, a választási szót kitörölte, s a hospodár kinevezését egészen a porta kezei közé tevé azon okosan hozzáadott záradékkal, hogy a szultánnak szabad legyen minden keresztény alattvalói közül választani egyént az oláh fejedelemségre, – melly záradék az Oroszország nézeteinek kedvező fanariották kedveért történt, – mint ezt jól megmutatta a következés.
Oláhország azon szabadalmát, hogy csak benszülött lehessen fejedelme, csak a görög revolutio után szerezte vissza. – Az akermani szerződés, a portát feljogositván hét évi uralkodásuk előtt is letehetni a hospodárokat, ezen a konstántinápolyi orosz minister által is illyeneknek megismert komoly méltatlanság által, az oláh fejedelmeket a pétervári udvartóli absolut függésbe helyezé. az 1820-dik felkelés részleteibe nem bocsátkozván, az orosz consulnak ezen időszak alatt a kormányzási ügekrei befolyásának előtüntetésére szoritkozom, – mint nem mulasztiotta el kedvezni azoknak, kik terveit támogaták; mint mutatott látszólag pártfogást az elnyomottnak; végre! mint élt hizelgésekkel a nép irányában, hogyan kormánya elleni zendülésre 1211birja, biztatván, hogy ha fegyverrel kezében feltámad, hatályosan lesz gyámolitva azon Oroszország által, mellynek agenseí Konstántinápolyban ugy, mint Oláhországban az ország rovására meggazdagulnak.*
Bizonyos tény, hogy az orosz consul rendesen árulá hitelét, s befolyását a fejedelem előtt.
Soutzo fejedelemnek halála után, oláhországi fejedelemségre az orosz consul befolyása által emelt Vladimiresko Tivadar vezérlete alatt kitört a lázadás kis Oláhországban. – Vladimiresko az 1806 és 1812-ki orosz táborozásokban mint önkéntes szolgált.
Vladimiresko a lázadást, egy a fejedelem és boyárok elnyomó kormánya elleni proclamatióval előzte meg. Elhallgatván azon módokat, mellyek által az orosz consul e lázadásnak kedvezett, csak azt jegyzem meg: hogy az oroszok voltak azok, kik a divánban levő barátjaik által leghatályosban ellenzették a lázadásnak mindjárt kezdetbeni elfojtását.
Igy kevés napokkal aztán, midőn Ipsilanti nyilvánossá tette a törökök elleni declaratióját, Oláhország teljesen feltámadt. A porta sereget küldött oda, s helyre állitván a csendességet, egy oláh herczeget nevezett hospodárrá.
Ekkor nem volt Konstantinápolyban semmi orosz minister, minden viszonyok a két udvar közt fel levén függesztve. Ezen majd hat évig tartó időszak alatt, szükségeskép módokhoz kellett nyulni az oláh kormánynak, – a lázadók ellen küldött török csapatok fizetése miatt, – tett adósságok lerovására, melly a zavarok közepette ki nem fizethetett adóságok 5,000,000 piasterre mentek, – azon különféle boszantások azonban, mellyeket több mint egy század óta szenvedtek az oláhok, majd egészen megszüntek ezen hat évi időszak alatt, melly az Erdélybe menekült orosz párt némelly, de a kormány által minden idegen befolyás nélkül könnyen elnyomott kisérleteit kivéve, csendes volt. De mihelyt egy orosz minister Konstantinápolyban ismét megjelent, látható volt, hogy a két fejedelemségbe kevés hónapokkal az előtt visszaállitott consulatus mint kezdé emelni igényeit, az orosz párti boyárok számára követelé a főbb hivatalokat, s az ellen-párti boyároktól minden kedvezést elvonni igyekezvén. Az orosz ármány a boyárok közt, hamar egyenetlenkedést szórt egymás közt, s a fejedelemmel. Zajos hireket támasztott egy a porta s orosz udvar közti szakadás, s a fejedelemségek törökök általi uj megrohanása iránt. Az ettőli félelem olly alaptalan volt, hogy a porta ellenben megengedte a fejedelemnek, hogy a helybeli hatóságokat hagyja szigorun bánni a vétkes törökökkel, kik máskor a basákhoz küldettek, a rosz viseletök s büneik miatti fenyitést elszenvedendők.
Bizottmány rendeltetett egy uj alkotmány szerkesztésére, melly a boyárok közgyülése tanácskozásainak lett volna alá vetve. Igen, de ekkor jött azon positiv hir, hogy az orosz sereg 4-ik aprilisben a Pruthon át kezdett kelni, s nem sokára látták gróf Pahlent, a két herczegség divánjának elnöki minőségében gyakorolni a reá bizott hatalmat. –
Itt kezdődik az orosz uralkodás! –
Mihelyt az orosz seregek Moldva, s Oláhországba beléptek, Miklós császár azonnal 1828-dik aprilisi nyilatkozatában megerősité a két országnak minden privilegiumait, 1212és szabadságait, biztositván azokat egyhangulag a II-ik Katalintól Oroszország s a porta közt tett, s egész a kezdetig – mikor Mirza Wode fejedelem a porta souverainitását a XVI-dik században megismeré – felmenő öt szerződéssel. – E szerződések fővonásait e czikk elején megemlitettünk. –
Bizottmány alapitatott az orosz hadsereg szükségeit ellátandó, – melly először a diván két tagjaiból, s három oroszból állott. Gondoljátok már most egy 180,000 emberből álló hadsereget, melly szükségin felül élelem-szerékkeli ellátást, – s ezeknek részben, az oroszok által behatott törökhon különböző helyeire szállitását követeli, – képzeljétek az oláh kormánytól katonáik számára kapott részleteket saját nyereségökre eladó, s a katonákat a faluk költségén tartó orosz tiszteket; – képzeljétek a lovasság parancsnokait, kik a katonáik által elfoglalandó helyet kijelelék, s raktárukat oda hordatták, azután máshová szállitották, – lovaikat a lakosok költségén táplálván, mig a régi magtárak az ő, s nem a fejedelemségek kormányának nyereségére adattak el, – s bágyadt képzeletök lesz ezen tartományok elnyomásáról. – Az orosz igazgatás e fejedelemségben egyébre nem ügyelt mint arra: hogy az élelmezési szereket előre, semmi reclamatiot meg nem engedő szigorral kivegye, semmit sem fizetve, vagy csak a szállitott mennyiségnek még felét sem foglaló nyugtatványok mellett, – siketen az alsóbb, ezer visszaélések miatt bünös hatóságok elleni panaszokra. – Mit szolhatni a végtelen bosszantásokról, a parasztokkali rosz bánásmodról? kiktől többet kivántak, mint mennyit ezeknek adni lehetelt, – a boyárok ellen intézett vádakról, hogy Oroszhon iránt rosz intencióval vannak, s e vádak emeltettek akkor, midőn a statusnak több bevétele 7,000,000 piasternél nem volt, ide értve a korona-javadalmakét is, és mikor egy egészségi biztosságot kelle tartania, melly egyedül 100,000 piasterbe került havonkint, több mint tizezer beteget foglaló katonai kórházat*, s a helybeli hatóságok nyakán veszteglő orosz tiszteknek zsoldját fizetni. –
Igaz: hogy az oláh kincstárnak kellett az orvosságokat fizetni, és hogy az orvosok a városokban kötelezve voltak minden gondjukat a beteg katonákra forditani.
E szomoru képnek minden vonásait egy néző pontra visszavonva, kétségkivül képzelni lehet, millyen volt azon siralmas helyzet, mellyben magát Oláhország kevés idő alatt döntve lelé. Minden első szükségü czikkek ára csaknem tizszer annyira hágott, – megjegyezvén más felől azt is, – hogy az akermani szerződés szerint a porta a két fejedelemségnek két évi adót elengedvén, a kormány ekként segitendő vala adózóin, midőn öt hóval az oroszok beérkezése után, ezek a divánnak meghagyták, – hogy minden taxa a régi láb szerint, – s legkisebb lerovás nélkül beszedessék.
1829-ik évi január hóban Gergely metropolita számkivetve lőn Bessarabiába, volt légyen ennek oka a buzgóság és patriotismus, mellyet az érsek nyilvánitott, vagy egyedül az, hogy ő méltóságát nem köszönhette Oroszország pártfogásának.
Ezen önkényes viselet, ezen kihágások s visszaélések a hatalommal olly lázitókká lettek, hogy gróf Pahlennek utóda Zaltouchin tábornok, kit az oroszok a kegyetlenség 1213szörnyének tartottak, nem tartóztathatta buját, a mint tanuja volt azon szomoru jelenetnek, mellyet az ország előtüntetett, és látván az ő terhök sulya alatt elesett szerencsétlen oláhok holt testeivel fedett utakat, felkiáltott: hogy távol attól, hogy a boyárokat Oroszország iránti idegenséggel vádolja, gyalázandóknak hiszi azért, hogy egy, minden követelések kieléglégitése iránti, tulbuzgóság által hozták hazájukat végveszélybe. –
Kevés időre azután Jassyba egy conferentia tartatott Diebietschel, melly őt visszatértében nagyon biztositá hire felől: mindenesetre bizonyosak vagyunk, hogy az ország nyomorult állása volt az, melly elbocsátása vágyát rögtön előidézé. Ezen időszakban az éhség több kerületekben jelentkezett, de leginkább a Mechedintziben, hol egész dühével mutatkozott. Itt a szerencsétlen lakosok, bizonyos összetört fahajakkal táplálkoztak, abból egy nemét a tésztának készitvén, de minek vészes minősége nagy számu egyéneknek halált okozott.
Egy philantroph társaság Erdélyből, – bizonyos menynyiségü török gabonát szállitott át olcsó áron eladandót, de a parasztok, kik azt megvették, megtámadva látták magokat az oroszoktól, és kényszeritve ezen élet-mennyiséget fele áron oda hagyni, – a hadsereg lovait táplálá vele. A következő igen kemény télen a takarmány-hiány és járvány felénél kevesebbre apasztotta a marhákat, ugy hogy tavaszszal teherhordó állatok gyanánt küldék a hadsereg szolgálatjára a parasztokat. Látni lehetett kozákokat, mint kergeték magok előtt az élelmi szer, és hidakhoz való fákkal megrakott férfi és asszonyokat, – máskor meg szekérbe fogni az ökrök helyére. Az orosz kormány elégedetlen volt a helybeli hatóságok által tett ezen tárgy felőli jelentések miatt és meghagyá, hogy jövendőre óvakodjanak az illy körülményekről beszélni, mert szükségtelen tudni, ember vagy állat müködött-e, ha csak a szolgálat meg volt téve.
Az elnök méltán tartván a következő aratástól, legmagasb rangu boyárait szétküldé, hogy a parasztokat felhivják, s szükség esetében kényszeritsék földjeik bevetésére, tizenöt nappal aztán hir jövén, hogy az orosz határszélen nagy mennnyiségü gabona érkezett, más boyárok megbizattak 12,000 szekeret küldeni ezen gabonáért, – de minthogy részint megromlott, vizbe kellett hányni, s igy várakozásban elvesztették a vetési legdrágább időt, s a szerencsétlenségek közepette a dögvész, melly télen át csak a kórházakban mutatkozott, tavasz kezdetével pusztitását nagyobb dühbel gyakorolá. Ennyi nyomoruság, minden 100 lakó közül 25-öt megölt.*
1829-ikben őszszel. – Ezt nevezhetni aztán gyámságnak, atyai kormánynak. Sz.
Két szerencsétlen paraszt visszatérvén, valami távol teljesitett munkáról, Miután ismét a hadsereg számárai szénavitelre küldetett, a helybeli hatóság lábaihoz vetette magát, s miután ezt sikertelen kérte kifáradása tekintetbe vételére, öngyilkossá lett. Ugyan ezen jelenet ismételve lőn több kerületekben. A városban láttak egy embert, ki targonczát vive, s ugyanazon kétségbeeséstől nyomatva, – a folyóba ugrott, – s élete csak egy esetleges körülménynek vala köszönhető. Egy szerény nő, képtelen levén a házában lakó katonákat ápolni, engedve szerencsétlen sorsának vizbe ugrott, s nem vala megmenthető.
1214A bukaresti ujság ezen körülményekről nem szólott, hallgatott a dögvész, s annak pusztitásairól, még az életnemük árát sem volt szabad közlenie. A helybeli hatóságok kötelezve látták magokat személyes bátorságok, s a rosz bánás miatti félelemből mind ezen módokat tulságig vinni. Végre az adrinápolyi szerződés megköttetett.
if. J. Gy.
(Vége köv.)
