A városi szegénység lakairól.
A városi szegénység lakairól.
Meglátogattam minap az iparegyesületi rajzmükiállitást. Illenék ezt megemlitenem azért is, hogy alkalmam legyen szerencsét kivánnom az egyesületnek olly kedvező diszletü institutiójához, minő raziskolája, – hogy a méltánylás szavaival szólják Glembay oktató urnak szorgalma és kielégitő eszközléseiről, – hogy megdisérjem iparos fiatalságunknak igen biztató tanulékonyságát.
Mind ezekre azonban tüzetesen kiterjeszkednem, ugy gondolom, tilt azon közel viszony, mellyben e lap a derék egyesülethez áll, – s különben is nincs alán egyetlen hirorganum, melly ne ajánlólag nyilatkozott volna e rajzmükiállitásról. – Tehát erőt veszek a jutalmazó ösztönön, – 1360melly bensőmben olly eleven. – A dicséretekkel el gatok. –
Más az, miről gondolatimat, sajátképen érzelmimet akarom kifejezni. Mert érzelem dolga előbb mint az észé, mit emlitendek. Csak, miután fájdalom és szánakozás inditának megméltányolni a helyzeteket, miket érintendek, csak ezután reménylem, hogy a megfontolás eszmélete is kényszeritve leszen segélni ott, hol a baj már megvan, s elejét, venni, hol még csak fenyegetőzik. –
Mondom, meglátogattam az iparegyesületi rajzmükiállitást, s ott megszemléltem azon tervezeteket, miket egy magyarországi jobbágytelekhez alkalmazva, Glembay ur, a falusi gazdák számára készitett, az ipaegyesület pedig azon czélból biráltat meg, hogy czélszerüknek találtatván, vagy czélszerüekké módositatván, lehetőleg közzé tegye.
Minket táblabirákat a legujabb időben omniscientiával diszitettek föl gunyos jóakaróink, – de én, bár e fajhoz tartozom, nem kétlem bevallani, nyiltan s őszintén bevallani, hogy én épitész nem vagyok, s azért jóllehet gazdasági tekintetben talán mondhatnék egy két szót a nélkül, hogy mindentudói nyegleséggel vádoltathassam, – inkább hallgatok a kiállitott tervezetek felől. A szakértők itéletét várandom be.
Maga Glembay urnak s az egyesületnek szándékát örömest és teljesen méltánylom, – a minthogy semmi józannak és emberbarátnak nem is lehet nem méltányolnia mind azon törekvéseket, mik a magyarországi parasztság lakásainak tüz- és vizmentes, s az egészségnek kedvezőbb, a gazdaságnak szolgálatosabb épittetésére czélozvák. Minden mezei ember tudja, hogy e részben falusi épitkezéseink körül már igen kivánatos volna egy üdvös reform. Tehát mind dicséretes, mind haszonnal igérkező vállalat az, mellyet az iparegyesület e tervezetekkel létesiteni indul.
De én a munkás egyesületnek, s jelesül rajzolási intézetének még egy másik tért is bátorkodom kijelölni, hol talán még szükségesebb a gondoskodás. Ez
A városi épitkezés szegények számára.
Mi roszul, mi drágán lakik városokban az iparos osztály szegény része!?
Intuitio utján ohajtanám e részben a nyájas olvasót informálni, – s azért a külföld állapotaiból idézendek példákat, miután eddig, istennek hála! nálunk az életből magából nem mutathatok föl hasonló iszonyokat, – noha elkövetkeznek bizonyosan itt is e nyomor napjai, ha jó előre nem gondoskodunk.
Lássuk, minők az angol gyárvárosokban a szegénység lakásai. –
„Minden városnak van egy, vagy több „rosz negyede”, hol a munkás-osztály egybeszorul. Elég gyakran félre közökben a gazdagok palotái mellett is lakik a szegénység, – de általában számára külön környék van kijelölve, hol a szerencsésebb osztályok szemei elől elrejtve, önmagával küzd a mint lehet.
A rosz negyedek meglehetősen egydeden vannak rendezve, az angol városokban; a legroszabb házak a legroszabb részeken; legtöbbnyire két vagy egy emeletes téglaépületek hosszu sorokban, csak nem mindenütt szabálytalanul épitve, s lehetőleg lakásokul szánt pinczékkel ellátva. E házikók legtöbbnyire három, négy szobával s egy konyhával, 1361cottage-eknek neveztetnek. – Az utrczák közönségesen, kövezetlenek, hoporjasok, szemetesek, tele növényi s állati hulladékokkal, csatornák, nélkül, lepve álló, büzhödt pocsolyákkal. –
Ehhez járul, hogy a szabálytalan, összevissza hányt vetett épités következtében a szellőztetés nehezitve van – és mivel itt kis téren sok ember lakik, azért képzelhetni – minő itt a levegő. – Ezenfölül szép időben az utczák száritásra használtatnak, – egyik háztól a másikig kötelek vonatnak s nedves ruhákkal függesztetnek be.
„Vegyük például Londonnak egyik rosz negyedét, St. Giles-t. –
Rendetlen tömege ez magas, három-négy emeletes házaknak, szük, görbe, szemetes utczákkal. Ezeken vásár tartatik, – zöldséges és gyümölcsös kosarakkal a tér még inkább elfoglaltatik, s mert e zöldség és gyümölcsféle mind rosz, ezekből s a mészárszékekből iszonyu bűz lepi el az egész negyedet.
A házak tömvék lakókkal a pinczétől föl a padlásig; mind szurtosak, szennyesek, miszerint alig hihetni, hogy emberek lakhatják. – S még az utczai házaknak rondasága semmi azokéhoz, mik az utczák közötti födött közökbe nyilnak. Ezeknek piszkossága, düledékenysége fölülmul minden képzeletet, – alig lehet ablaküveget látni, – a falak hullékonyak, – az ajtófélfák, és ablakrámák törvék és lazák; az ajtók vagy rosz deszkákból vannak összeaggatva, – vagy egészen hiányoznak; – s itt e tolvaj-negyedben valóban fölöslegek is, mert nincs mit a lopástól megójanak. Ganaj, szemet és hamu mindenfelé széthányva, s az ajtók elébe öntött moslék-viz büdös pocsolyákba szedődik össze. Itt a szegények legszegényebbjei, a legrosszabbul fizetett munkások laknak tolvajokkal, csalókkal és a prostiuntio áldozatival vegyesen.
„És St. Giles még nem az egyedüli „rosz negyed” Londonban. Száz meg ezer rejtett sikátor és köz van még, mellynek épületei mind roszak azoknak, kik emberi lakásra még valamit adhatnak....... Westminsterben, a st. johni és st. margareti plébániákban 5366 munkás-család lakott 5294 „lakásban” – ha megérdemlenék e nevet, – férfiak, némberek, gyermekek, tekintet nélkül korra és ivarra vegyülten, öszvesen 26830 egyén, – s a családok föllebbi öszvegének egész három-negyede csak egyegy szobával birt – És mi drágán laknak! Pinczelakás 3 shilling (1 sh. = 30 pkr), – egy földszinti szoba 4 sh., – első emeletben, egy szoba 4 1/2 sh.; második emeletben 4 sh.; padlásszoba 3 sh, hetenkint, ugy annyira, miszerint a fölebb emlitett westminsteri lakók, lakbérül 40,000 font sterlinget (400,000 pftot) fizetnek évenkint – – Bethnal – Greenben, 400 yard-nyi (1 yard = 3 láb) téren 12000 személy lakik, s e zsufoltságnál nem ritka, hogy a férfi, feleség, 4–5 gyermek, – néha a nagyapa és nagyanya egyetlen szobában, 10–12 lábnyi téren együtt laknak. – Scureyben, egy halott-vizsgálónak jelentése szerint, a szobának, mellyben az anya halva fekütt 19 éves fija mellett a földön, kis halom tollban, padlózatja föl volt egy helyen szakitva, s e lyuk szolgált a családnak pervátául. – stb.
S még az mind szerencsés, kinek csak illyen födele van is. Londonban reggelenkint 50000 ember kel föl, nem 1362tudva hogy estére hol hajthatja le fejét. Az illyenek az ugynevezett ágyházakban (lodginghouse) keresnek menhelyet, álombérért. De minő menhely ez! Az illyen ház fölülről egészen le tömve van ágyakkal, 4–5 s mennyi befér egy szobába. –
Mindenik ágyba bele csomoszoltatik 4–5 s ha befér több egyén, – beteg, egészséges, fiatal, öreg, férfi és asszony, józan és részeg, mint jön összevissza. Van aztán czivakodás, verekedés, vérengzés, ha és mennyiben pedig az ágytársak megférnek, egymás mellett, ez még gonoszabb; mert igy tolvajlásokat főznek ki s baromiságot üznek, mellynek az emberibbé lett nyelv neveket sem talál. – S a kik itt sem találnak helyet, vagy meg nem fizethetik az ágybért? Azok hálnak a szabad ég, ereszek, födött sikatorok alatt, – noha az illyenek számára állitott a magány-jótékonyság egy két menházat (refuge of the Houseless.)
Halljuk, mit olvashatni a scotiai városokról: „A skót városok házai átalában 5–6 emeletesek, s ezekben nagy számu családok laknak.
Az utczák olly szükek, hogy az egyik ház ablakából a másikba lépni lehet; – s mert a házak olly torony-magasak, a világosság még az udvarokba vagy utczákba is alig hathat. – Edinburgnak illyen részeiben nincsenek az utczáknak s házaknak csatornáik, de még árnyékszékeik sem; 50,000 ember után minden szemet, hulladék és ganaj az utczára dobatik naponkint, miből aztán bűz támad, melly nemcsak szemet és szaglást bánt, hanem a lakók egészségét is rendkivülileg megtámadja. – Csodálhatni e, ha illy localitásokban minden tekintet az egészség, az erkölcs, azillendőség igényeire elmellőztetik? Kik ez állapotok ismerői, tanusithatják, a betegség, nyomor és erkölcstelenülés mimagas fokra hágtak itt...... Vizet csak a nyilvános szivattyuknál kaphatni s a nehézség mellyel ezt megszerezhetni, – természetesen még inkább neveli a szennyeskedést.” –
Liverpoolban a lakosság egy egész ötöde, tehát 45000 ember, szük, sötét, nedves és roszul szellőzhető pinczelakásokban lakik, millyen ott 7862 van. Ide járulnak 2270 ugy nevezett udvarok azaz kis térek, mik mind a négy oldalról beépitvék, a mik tehát teljességgel nem szellőztethetők. –
Nottinghamben, 11000 ház közül 7–8000 ház van hátsó falával egymáshoz épitve, mellyek tehát szinte nem szellőzhetők, a legtöbb házban csak egyetlen közös árnyékszék van. – Sok ház sekély csatornák fölébe van épitfe, – s ezen csatornák csak a szobák deszkázatával voltak födve. –
S igy folytathatnók Nagybritanniának nagy és gyárvárosaiból ugy a város- mint ház-épités lelkismeretlen iszonyuságait, mik a lakosságnak mind testi mind erkölcsi éhségét megrontják, elmecsevésztik, meggyilkolják. De elég az adat innen. Átmegyek Boroszlóra, honnan szinte igen borzasztóan tanulságos adatokkal vagyok képes szolgálni a felől, hogy mi átkokkal burjánzik a vétkesen gondatlan, vagy esztelenül tudatlan épitészet. –
Ezt azonban, valamint igénytelen inditványomat az iparegyesülethez, a jövő számra halasztom. –
Ssy.
