Német kiköltözők nyomora.
Német kiköltözők nyomora.
Északamerikába a szabadságnak, a munkának, tehát a bőségnek honába, hány ezeren költöznek ki évenkint? Hányan, kik czélukat érvén, száz hold erdőt néhol ingyen, másutt mindössze 200 ez. forintért vesznek, (az erdő szélén elterülő mezőből aztán, mellynek ura ugy sincs, mindenki annyit kerit be, – azaz foglal a maga számára – mennyi tetszik) kezdik gazdászatukat nehány sertéssel, tyukkal s egy iga-marháva? Ezek legelőbb is egy fagunyhót készitenek, hol ember, állat együtt lakik, de a települő nem megy urdolgára, hanem magáéra, azért kedvvel s fáradhatlan 1455buzgalommal még éjjel is irtja erdejét, s miveli földét, kedvvel és olly erővel dolgozik, mellyhez hasonlót látni mi a mi robotos, forspontos és betelős hazánkban nem szoktunk. Legközelebbi évben a fagunyhó mellett már csinos, de még nem igen tágas kőház emelkedik, a fagunyhó csürnek marad. A paraszt települő vagyona, és szorgalma miatt becsülete is növekedett. Néhány évek még s a kis kőház melléképülete lesz egy nagy kényelmes kőháznak, melly nálunk sok helyütt kastélynak is beillenék, a szegény települő most már ur; nincsenek ugyan jobbágyai, de ő sem jobbágya senki fiának, és az ország és az isten törvényein kivül csak annak engedelmeskedik, kit maga választott 4 évre kormányzójává.
Ez a szorgalmas települő sorsa, azért vágynak a szorgalmasok oda, azért hagyják oda hazájok földét, mellyen annyiszor őseik vére folyt, de melly a szorgalmas embernek csak rőfnyi hosszu adóczédulát, a henyének, a „fogyasztó”nak ellenben uraságot ad. Több mint százezeren mennek át évenkint az aristocraticus Angliából és a bureaucraticus Németországból Északamerikába, melly sem aristocratiát, sem bureaucratiát nem ismer. De e százezerek nem mind láthatják a szabadság, a boldogság honát. Sokan már az utban elhalnak – nyomor, inség miatt, s holt testük a tengerbe bocsáttatik. Sokan elérik ugyan Amerikát, de testileg betegen, pénzügyileg szegényen, s lélekben csüggedten. – Itt várják őket még a vérszopó nadályok is, kik hamis igéretekkel a tudatlanokat, a senkitől jó tanácsot kérni nem tudókat elámitják, s addig huzzák vonják, mig utólsó fillérüket is kicsalták tőlük, s akkor magukra hagyják őket. Csak egy rész olly szerencsés, ha elég vagyona volt, a hosszas ut fáradalmait és nyomorait tulélni, s maga költségén mehet rendeltetése helyére, hol is ha a hely csak kissé jót választott is, – azaz hanem dögleletes posványság – a föntebb leirt jólét várakozik rá munkája, szorgalma béreül, nem pedig ősi vérrel szerzett érdemeinek jutalmaul.
Honnan van az utasok közt a nyomor, az inség, betegség és halál? kérdi talán olvasóm. E bajok oka mélyen gyökerezett. – A németek kiköltöznének, de nincs német kormány, nincs hatóság, nincs társaság, melly azt adná nekiek, mit idegennek is örömest megtesznek, t. i. pénzért szállitást s oltalmat. Ott a kikötőkben vannak a lélekárusok, kik hajóra csalják a szegényt s az átszállitási és tartási bért előre lefizettetik maguknak, azután annyi utast vesznek föl mennyi csak befér. Ugy tesznek mint bizonyos szinháznál, hol ha földszint 300 zártszék van, s már elkelt mind, az elszedett jegyeket még egyszer eladják, aztán ha minden zártszéknek két tulajdonosa van is, mit bánják ők. – A földszin ugy tele van, hogy már több be nem fér, ők azért a jegyet árulják, a ki jegyet váltott s be még sem fér, az az ő baja, a pénz már le van fizetve. – No e hajósok is igy tesznek, hogy mikép fognak az utasok egymás közt megférni, az nem az ő gondjuk, az ő gondjuk csak az, hogy mindenki megfizessen. – Mert a hatóságok nem törődnek azzal, ha a hajós a kiszabott s becsületesen megfizetett dijért ad vagy legalább adhat-e szállást, s élelmet a kialkudott mennyiségben. Nem, illyenekkel nem törődnek e szigoru areopagusok.
Hogy aztán az illyen hajókon, mellyeken a szegény utasok ugy feküsznek egymás tetején mint a heringek, betegségnek 1456kell kiütni még akkor is, ha valamennyi egészséges volna; – mennyivel inkább pedig ha – mint rendesen történik – kisdedek s betegek is vannak köztük; mondom illy körülmények közt az igen természetes. Az utas sok, a különben is kevés és csak olcsó, tehát rosz eleséget hamar fölemésztenék, ennél fogva kis adagokat adnak nekiek, minek következtében, a szorult pestises léghez s betegséghez még éhség is járulván, csuda-e ha mint a „Conventar”-ron (csak egy bárka, mégis 400 utast mert fölvenni) 80 utas éh-lázt (Hungerfieber) kapott, és 43 a hajó alján epedt el éhség miatt.
Quebekben a veszteghelyen „Nunn” nevű bárka kötött ki, 452 utassal indult el, s 59 közülök utközben meghalt, mire Amerikába ért még is 100 láz-betege volt. – „Rosalinde” 474 utast vett föl, s utközben közülök 17 halt meg. Három nap alatt 11 hajó érkezett utasokkal, kik öszszesen 3597-en voltak, közülök 174-en az utban elhaltak; más két nap alatt más 1399 utas érkezett. A „Montreal Herald” állitja, hogy az ottani kórházban hetenkint 90– 100 egyén hal meg, hogy a vesztegintézet kórházai tele vannak, s azokban naponkint 30–40 halálozási eset van.
Istenem minő olcsó a te képedre teremtett ember!
T. M.
