Budapesti mozgalmak.
Budapesti mozgalmak.
A főherczeg Sándor utczában egy lakatosmester legényei estelizvén, egyik (Szomorú nevü) kenyeret szegő pajtásának tréfából azt mondja, hogy ne vágná kését olly mélyen a kenyérbe, mire az szinte (elég oktalan) tréfából a kést Szomorú nyakához tartotta, ki erről mitsem tudván, és fejét hirtelen visszaforditván, nyakát a késbe ütötte. A szerencsétlen elvérzett és meghalt. Az önkénytelen gyilkos bünvádi kereset alatt van.
1479A soroksári ut kezdetén, a tábori kórház tőszomszédjában létező ugynevezett aranytónál, a bokrok közt ugy látszik a zsiványoknak kipusztithatlan fészkük van, e nyáron ugyanis csak egyszerre 43 tolvajt hurczoltak el onnan, és már ismét ujabb ujabb lopások, sőt erőszakos rablások történnek ott, hol nehány lépésnyire katonai őrtanya van. A napokban is 11 becsületes egyén fogatott itt el, mind pogyász- és kocsiláda-levágók, s a dologházba adattak.
Szinte illyen faju, csakhogy finomabb szőrű gentlemanek huztak ki egy uri ember zsebéből a német szinházban 340 pftot; f. h. 8-án a vásáron egy fabódé tetején bemászván, mind a mellett hogy a tulajdonos bent volt, csak ugy futtában nehány tajték pipát elszöktettek. F. h. 9-én a Rombachgyár- és kétsas-utczában erőszakos betörések és lopások történtek, sőt a kétsas-utczában, ép azon házból, mellyben a kerületi biztos lakik, nehány száz pftot elloptak. Sőt szemtelen vakmerőségük annyira megy, hogy fényes délben még a postát is kirablani akarták, hanem egy ex privata diligentia jelen volt tiszt által a merény meghiusitatott.
Igen sajnáljuk, hogy olvasóinknak még több zsiványcsineket kell elsorolnunk, ugyanis egy kereskedő boltjából az Ürményi-házban, nappal midőn a boltos maga is jelen volt, a fiókból egy bőrzacskót 2,300 pfttal és több ezer forintról szóló váltókkal kiloptak, s rá következő éjjel a táska a váltókkal együtt a városház hátulján elvetve találtatott.
Ifju Csasznek urtól innen Gyöngyösre utaztában 3500 pftot elloptak.
Mindig üldöztetnek e tolvajok, zsiványok, még is nem hogy fogynának, hanem szaporodnak. Igen kár velük ugy bánni, mint eltévedt báránykákkal.
A pesti határban a kereszturi uton egy holt nő találtatott a mezei kapitány által, s a kórházba küldetett.
Heti-vásárok alkalmával a pesti csizmadiák egy része sátorba szokott kirakodni, a portékát, vagy a mint ők nevezik a „jószágot” t. i. a csizmákat párosan összefüzve egy rudra aggatták, s ezt két végénél vagy két legény, vagy a mi gyakoribb két gyerek viszi. Az utolsó hetivásáron láttunk egy igen igen kis csizmadiainast és nem sokkal nagyobb tót gyereket emelni egy illy rudat, mellyen vagy 25 pár csizma lógott, mind a két gyerek, a mint igen könynyen megfogható, minden oldalra hajladozott, görnyedezett a teher alatt, mesteruram pedig zsebre rakott kezekkel mendegélt mellettük. A tót gyerek mérgesen káromkodott, de a szegény inas a világért 1480sem birt volna káromkodni, mert alig volt már benne szusz, arcza a szivárvány valamennyi szineit mutatta. Igazán tudtak e kis fiut sajnálni, kit még attól is féltettünk, hogy valamelly varju lecsap reá és fölfalja, minthogy olly igen kicsi volt. Mesteruram kezei helyett inasát tehette volna zsebébe, akár pedig a legkisebb csizmaszárba, hol parányiságánál fogva különben is kéjelmesen elfért volna, s megfoghatta volna szurkos kezével a rud végét, nem lett volna ám az szégyen, kézművesnek.
Eszünkbe jut illy alkalommal egy anecdota. Az északamerikai függetlenségi háboru korában, midőn egy káplárnak egy hidat-e vagy rekeszt, már nem tudom, kellett csináltatnia, e a legénység váltig de hasztalan birkozott a gerendákkal, s káplár uram (épen mint mesteruram is) zsebre rakott kezekkel nézte, nézte a bajt egy lovag is, ki is végre megszólitja a henyét, miérthogy ő is nem segit? „mert én káplár vagyok” felelé az gőgösen. „Ah! az már más” viszonzá a lovag, leugrott nyergéből és segitett. Elvégezvén a dolgot, lóra ült, s ezt mondá a henye káplárnak: „ha máskor egy segitőre lesz szüksége, hijjon engem, s ön fővezére mindig kész lesz segiteni.” – Ez Washington volt. Hja! de igaz hogy Washington még nem volt ám csizmadiamester.
A mostani országos marhavásár igen silány volt, mivel olly csekély számu vágómarha adatott el, hogy hasonló csekély számra alig emlékeznek. Ebből azon aggodalom származott, mintha husáros uraiméknak most már alapos okuk volna a husár fölemeltetését kérni. Nincs alapos okuk pedig, mert igaz ugyan, hogy olly kevés eladó marha volt a vásáron minőre nem emlékeznek, de más részt arra sem emlékeznek ám, hogy midőn igen sok marha volt is, husáros uraimék a husár leszállitását kérték volna. És igy quittek vagyunk.
