Lónyay M. az ipartanodákról és műegyetemről.
Lónyay M. az ipartanodákról és műegyetemről.
Meg nem tagadhatjuk magunktól, hogy a tisztelt hazafinak „Hazánk anyagi érdekeiről” legujabban kiadott korszerü munkájából olvasóinkkal ne közöljük azon nézeteket, mikkel a honunkban nemcsak meginditandó, hanem ki is fejtendő iparos oktatás szükségét bizonyitja. Lónyay ur a mult országgyülésnek a kereskedelmi és rokon-tárgyakban munkálkodott kerületi választmányában egyik kiküldött volt, – ügyszeretettel vőn annak terhes foglalkodásaiban részt, s mint közönségesen tudjuk a mult országgyülés óta közgazdászati stadiumainak gyarapitásaul Europának nyugatát, ipardus országait meglátogatá. Őt tehát illetékes tekintélynek örömest tisztelhetjük az anyagi érdekek széles mezején. Reméljük ennél fogva, hogy a mint az olvasó is szivesen veendi, hogy illy szerzőnek nézeteivel megismertetjük, ugy közlendő tanácsainak, iparos oktatásunk intézetei körül, nem maradand el ohajtott hatása.
„Azt mondók, – igy tér által sz. az általunk közlendő tárgyra – hogy a nemzetek készitő erejük kifejtésére még az ipar-nevelés is nagy hatással van. Mielőtt e kitüzött tárgyat bővebben kifejtenők, szükséges az ipar-nevelésről is néhány szót mondanunk.
Az iparnevelés kifejti az emberek ész és testbeli tehetségeit, mi áltat többet s jobban képesek késziteni. Nevelés föladata az ifju kort, mielőtt a munkássag terére lépne, a mult idők tapasztalatiba beavatni. – Valjon lehetne e, különösen a gyáripar olly nagy virágzási fokon, ha az egyik nemzedék találmányait, tapasztalatait, tudományos vizsgálatait a másiknak által nem adná? ha minden nemzedék ismét uj utat törni volna kénytelen a tökéletesedés felé? s ez az ipari nevelés által történik, melly az ifju nemzedéket az illető iparág jelen állapotának minden ismereteivel gazdagitva, bocsátja a munkásság gyakorlati terére.
1498Valóban hiu képzemény, hazánkban nagyszerü ipari felvirágzást reményleni, mig nem teremtünk egy uj nemzedéket minkeblünkből, melly az ipari nevelés jótéteményeiben részesült. – Nem lehet valami állandót, nagyszerüt várnunk a bevándorló idegen gyárosoktól, kiket akár hazájokbani viszályos körülményeik, akár haszonlesés vezérel ide. Az elsők rendesen az ottani iparos osztály salakját képezék, s hazánkban sem fognak boldogulni; az utóbbiak, kiket egyedül a haszonvágy vezérel ide, nem fognak szeretettel viseltetni az uj haza iránt, s nem hagyják itt kincseiket.
Ha valamelly vállalat hazánkban bármilly kedvezőnek látszik is, többnyire azért bukik meg, mert nincs senki, ki a gyakorlati igazgatást értse, s ha feláll is, mindjárt szerkezetében megvan a hiba, melly vesztét eszközlendi. – De ha hozatnak is külföldi műértők, rendesen a tapasztalás bizonyitja, hogy a várakozásnak meg nem felelnek, mert valóban ügyes egyén nem hagyja el hazáját. De ha ez nem állna is, nincs senki ki választhatna, s igy az illy egyének leköltözése többnyire csak a charlatánok számát növeli.– Azonban, ha még volnának is a vezérletre alkalmas egyéneink, azon vállalatok nem fognak soha tökéletes készitményeket előállitani, mig a főmunkások nem lesznek olly hazai egyének, kik az ipari nevelés jótéteményeiben részesültek.*
Sz. ur engedelmével, ez indokolást illy általánosságban nem irhatjuk alá. – Boldog isten! hiszen mi meglehetősen szépen indult műipara van már hazánknak, mind a mellett, hogy iparos oktatásunk eddig semmi sem volt, – mind e mellett, hogy a hazai fiatalság olly gyéren ment ki a külföld képző intézetibe, s még gyérebben tért haza, midőn ott kimivelte magát, s rendszerint ott is maradt, akadván ott legtöbbnyire szerencséje, mellyet hazánk műiparának fejletlen állapotaiban föltalálni nem remélt. – Sok diszlő iparos vállalataink vannak, mellyek legtöbbnyire a külföldről jött értelmiségek vezérlete alatt nyertek megalapitást, lendületet és fölvirágzást. Nem tagadhatjuk, hogy a külföld sok kalandorokat, sok charlatanokat, sok gonoszokat küldött és küldöz hozzánk, de azokat, kik gyárainknak, műhelyeinknek sikerülést, diszletet tudtak biztositani, ovakodjunk amaz aljas osztályhoz számitani. Tisztelet s becsület a műértelemnek, bár képviselője külföldről érkezett is hozzánk. – Nem is nélkülözhetjük a külföldieket még több évekig. Mert mig a hazánkban most meginditott iparos nevelés elegendő a alkalmas műnököket képezend, addig sok viz fog lefolyni a Dunán, – addig minden a külföldről hozzánk csatlakozandó műnök egy egy csatornát dugand be, mellyen honunkból a műipar és kereskedés annyi pénzt szivárogtat ki. W. T.
1499Az igaz, hogy hazánk igen sokban inproductiv, de semmiben sem annyira, mint a nevelésben. A nevelés még mindig azon szűk korlátok közt van, mellyek közt századok előtt volt.
Midőn a feudalismus nyers ereje elől a kolostorok homályába rejtőzött tudományosság, onnan félve jött a világosságra, t. i. a tudományok ujjászületési korában a XIV. és XV-dik század körül, – midőn a már régen semmiségbe sülyedt görög s római miveltség litteraturai maradványaival léptek elő a szerzetesek, s ezek mellett a vallási tudományt, a philosophiai subtilitásokat s legfölebb a római jogtudomány modorára összeférczelt köz s magánjogi ismereteket taniták: akkor ez igen természetes volt, ekkor a harcziasság s hierarchia uralkodtak. Most azonban megváltozott a korirány, a nevelés utáni vágyódás átalános lett, és az egész nemzetet a középkori tudományosság modorába önteni akarni, valóban hibás eljárás. A holt nyelveket tudni, a régi classicusokat ismerni, szükséges a történetirónak, régiség-buvárnak, egyházi férfiunak, jogtudornak, s legfölebb a müvelt vagyonos osztálynak, de valjon mind azok, kik a nevelés után vágyódnak, papok vagy prokátorok legyenek? állhat-e egy nemzet fenn e mostani korban, mellynél a müveltebb osztály mind illy inproductiv hivatásokat követ?
Ha jelen időben a kisebb birtokos, iskolatanitó, protestans lelkész, mérnök stb gyermekeit éveken által szerzett pénzecskéjén nevelni, s ez által nekiek olly állást, melly után élhessenek, kiván szerezni, mi kilátás van előtte? hoszszu éveken át végig menvén az iskolai slendriánon, mindenből valamit, az egészből semmit tanulva, végre pap, prokátor, orvos, vagy mérnök lesz belőle. – És ekkor valjon szerzett e neki biztos és szerencsés állást? a tapasztalás eléggé bizonyitja, hogy nem. – Midőn ha ipartanodába, polytechnicumba járathatta volna őket, munkás, vagyonos s megelégedett ember válhatott volna belőlök, s a hazai készitő erők ez által gyarapodtak, s a nemzetgazdaság és jólét növekedett volna.
Az emberi kornak meg van tanulási ideje, azon időt, mellyet első ifjuságában a tanulásra fordit, nem lehet mindenféle heterogen tudományok közt elosztani azoknak, kik valamelly keresetmódra szánták magokat, de később is mind azoknak, kik tökéletességet akarnak bár miben elérni, szükség, hogy a kitüzött tárgyra forditsák minden idejöket és észbeli tehetségöket. – Ezen elvet követi az angol nemzet, mert Angliában gyakran az, ki sok tárgyban tudatlannak látszik is, valamelly tárgyban a tökéletességig jártas, de magok a tudomány emberei is, egy bizonyos ágát választják éltök tanulmányi czéljául, s azért viszik mindenben olly tökéletességre. – Milly nagyszerűt s tökéletest képes előállitani a készitésnél a munkaosztás, valamint az ipari, nevelési rendszerben is, tanusitják az angolok. Igy p. o. a gépészetnél, miután az ifjak megtanulták a tudomány fő s átalános elveit, további gyakorlati s tudományos vizsgálataik tárgyaul annak egy bizonyos ágát választják; az egyik fonó, másik szövő-gépek, harmadik gőzmozdony, negyedik malmok stb. épitésére érezvén hivatást, azon gép készitésével fog egész éltében foglalatoskodni. S igy lehet csak annyira vinni.
Valóban érdekes nézni Londonban a polytechnicum 1500gépi kiállitásait, hol a gépészet minden nevezetesb mintái fel vannak állitva. Ide hordja az angol, gépésznek szánt gyermekét, s vizsgálja, valjon mellyik gép mellett áll meg legtöbbször, mellyet néz több izben, melly iránt viseltetik hajlammal, és ha azt kitudá, éleszti benne a hajlamot, tudományos és gyakorlati tanitás által, s igy válik belőle ügyes és tökéletes munkás. – Átalános hibája a continentalis nevelésnek az átalánosság, még az ipari nevelésnél is.
Szükséges tehát hazánkban az ipartanodák és polytechnicum fölállitása, hogy a gyár- s műiparnak egy uj nemzedéket neveljünk, hogy a polgári rend, kisebb birtokosok s mind azok, kik gyermekeiknek hasznos, productiv, vagyonos állást szerezni akarnak, azt könnyen, nagyobb költség nélkül eszközölhessék. De végre, ezen intézetekben olly tanitási rendszer hozattassék be, melly képes legyen a kitüzött czélnak megfelelni.
Azonban mind ezt el nem érhetjük, ha csak Pesten állitatik fel egy ipartanoda, mi nem más, mint a Németország minden kisebb városában felállitott Gewerbs-Schule. Szükséges a haza központján egy polytechnicum, a szó valódi értelmében, hol azok, kik az első alaptudományokat az ipartanodában már megtanulták, magokat az ipar valamelly kitüzött ágában tökéletesithessék.
Szükséges a hon népesebb helyein, minden kerületben legalább egy ipartanoda, mert épen azon osztály, mellyből a legszámosb, s legtöbb iparos embereink kerülnének, nem képes messze küldeni, s ott tetemes költséggel neveltetni gyermekeit.
Szükséges volna olly, nemzeti alap, mellyből a vidéki iskolákban jelesebbnek mutatkozó egyének, polytechnicumba járhatásra költséggel láttatnának el. A polytechnicum jelességei megint külföldi tanulmányi utazásra segedelmeztetnének.
