Felszólalása egy öreg mesterembernek.
Felszólalása egy öreg mesterembernek.
(Először a czéhek eltörlése ügyében.)
Jelen van az országgyülés; hazánk javára felügyelő nagyjaink teljes lelkesedéssel s összevetett vállakkal igyekeznek mind azt, a mit kegyesen uralkodó fejedelmünk trónja feltartására s nemzetünk boldogságára és előmenetelére hasznosnak látnak, folyamatba hozni. Már mintegy 31 éve, mióta Europa a békeség csendét élvezvén, s felséges uralkodó házunk minden külső háborgatásoktól ment levén, elkezdődtek azon régen ohajtott idők, mellyekben már a magyar nemzet önsorsa könnyebbitésére és az idő szelleme irányában annak virágoztatására szabadabban működhetik.
Már 10 év óta sok olly rendezkedések jöttek létre. mellyeknek sikerét már mi is élvezzük; de későbbi maradékink – valamint mi is sok részben szerencsés helyzetünket a mi elhunyt őseinknek köszönhetjük – ugy ők is az ő reájok következő még boldogabb sorsot a mi mostani lelkes nagy férfiaink fáradhatlan igyekezetének fogják köszönni, s századok mulva is az ő poraikat áldani.
Sok szép és hasznos rendezkedések hozattak már folyamatba, és sok van már elkezdve, de még több van hátra, mit a mai haladó nemzetek sorába lépni akaró magyar nemzet létre hozni akar. Nemzeti jólét és miveltség főtárgyai honunk nagyjainak. Ezen két pontból kiindulván, elkövetnek mindent, amit csak czélirányosnak látnak. De a midőn egy javitást kivánó mozdony vagy erőmű kielégitőleg nem működhetik, és mi azt javitni akarjuk, szükség elébb annak hibás alkotását és annak már elavult részei miatt akadályai 1565okait kitapogatni, és valamint egy hosszas betegségben sinlődőn az orvos csak ugy segithet, ha baját kikérdezheti: igy a nemzetre nézve is, ha annak jólétét és müveltségét hazánk nagyjai előbbre vinni akarják, szükséges volna a nemzet minden osztályainak állását és körülményeit bővebben kiismerni; de nagyjaink – magas helyzetöknél fogva az alsóbb osztálynak tespedő sorsát bár látják is, de a nagy köz miatt egészen ki nem tanulhatják. A mi földesuraink a jobbágyoknak és földmivelőknek – a mennyiben ezek az ő erejök és jólétök eszközei – ismervén sorsukat, annak könnyebbitésére már is sokat tettek, sőt még mindig javitni kivánják helyzetüket.
Az egy mesteremberi osztály az, melly mint a szótalan, magára hagyatott gyermek, a maga feltartására a legnagyobb nehézségekkel küzködik, a kinek sorsát a mi őrködő nagyjaink nem ismervén, rajta semmit, vagy csak igen keveset segithetnek, ő pedig maga, ha akarná is nem tudja kinek terjeszsze elibe kedvetlen helyzetét.
Ámbár ugyan a királyi városok részéről is mennek követek az országgyülésre; de nekik még ez ideig jóformán szavuk nem levén; legfeljebb ha a t. KK. és RR. a városokat illető körülményekről némelly fölvilágositást akarván venni, felszólitattak s arra feleltek, egyébiránt az ország gyülése rendezkedéseinek szemmel tátó tanui levén, azoknak végzéseikbe beleegyezéséiket adhatják. De ha a szavak és az inditványozásra teljes joguk volna is, ő előttök a mesteremberi osztálynak sorsa sokkal kevésbé levén ismeretes és érdekes, mint a földesurak előtt a jobbágyoké, ámbár többen találkoznak köztük, kik mesterember gyermekei voltak: de valamint azon szegény szülék gyermekei, a kik gyenge korukban történetből valami tehetős jóltevőnek kegyéből felvétetvén, kényelmes neveltetésök közben valamint elébbi szüleikről, ugy azoknak sorsukról elfelejtkezvén, azoknak sorsukról ha akarnának sem tudnának mit szólani. Azonban ők fugyekn9jet csak azon egyénekre függesztik, kiknek két, három emeletes házaik vannak; a mesterembereket pedig, még az ő legszebb miveltségi sajátságuk mellett is, csak ugy nézik mint a tavaszkor virágzó fának fattyu virágai és egy favágótól vagy napszámostól csak annyiban különböztetik meg, hogy őket egy kis elnézhető hibáért is pénzben büntetik meg, mig ezeket sokszor nagyobb erkölcstelen tettekért is egy két óráig való bezárással fenyitik, holott pedig épen a mesteremberek osztálya az, kiknek szorgalma által az uzsorások s más speculansok meggazdagodnak, és csak az ő nagy számuk viszi fel emezek házainak becsét, – ő rajtok tetszik meg az egész nemzetnek miveltségi fokozatja, mert ha ők erkölcsösök, ügyesek és szorgalmatosak, akkor a nemzet ugy látszik mint a finom szövetből készült helyes szabásu ruha, a melly minden himzés nélkül is kedves a szemnek; de ha ők restek, ügyetlenek és erkölcstelenek, akkor a nemzet ugy tünik elő, mint a darócz posztóból készitett formátlan köntös, a mellyen a drága himzetek és gyémánt gombok is elveszve látszanak. A mesteremberi osztály az, a melly a földmivelőnek keresetet ád, a kereskedőnek anyagot szolgáltat a kereskedésre, és a melly az ő szerencsés helyzetével mint a nagy folyóviz a legterhesebb hajóknak utját könnyebbiti, ugy az ő előljáróit a leghasznosabb elővételek kivitelére képessé teszi, valamint ellenkező esetben a kis folyón a kis csónak is nehezen használható; ugy a hol a mesterember a 1566megvetés által lemond a becsületérzésről, és hideg lesz a nemzet disze fentartása iránt ott a városi előljáróság is igen kevés nevezetes dolgot vihet végbe. – Azért is valamint az iskolai anitók az ő szorgalmatos és jó erkölcsü tanitványaik iránt különös figyelemmel szoktak lenni, ugy illő volna, hogy városi előljáróink is, a helyett hogy ők a mesteremberben a legszebb talentomot és erkölcsi miveltségét is csak ugy nézik, mint hideg télben a fényes napot a terményre nézve, – már csak azon okból is, hogy a jó igykezetü ember annál nagyobb lelkesedéssel maradjon a becsület utján, és annak példája követésére másban is kedvet gerjesszen, – illő volna mondom, hogy a becsületes és erkölcsi müveltségü mesterembert az alacsony miveletlen embertől még különböztessék és őt igaz ügyeiben pártolják.
Midőn azonban nemzetünk jólétét előmozditani törekedő nagyjaink a mesteremberekre nézve a legjobb czélból szándékoznak a czéheket eltörleni, minekelőtte e szándékjokat végre hajtanák, – legyen szabad egy hatvanhét éves öreg mesterembernek – kinek fejét már régóta csak kevés őszfürtök fedik, ezen szótalan néposztályból megszólalni, és előterjeszteni s ha ugyan lehet-e ezen uj rendezkedéseknek legkisebb jó eredményét is reményleni.
A czéhek, mellyek nem a mi honunkban, hanem más külső országban vevén a maguk létre jövetelöket, az egész Europában minden müvelt nemzeteknél, sok ideig minden városokban; mint e legszükségesebb intézetek egyike, honositva voltak, és ezek szabályainak köszönheti a mostani világ a mesterségek előmenetelét. – A czéhek az országban épen ollyanok, mint az iskolák és minden más intézetek, mellyeknek bizonyos szabályaik levén, egyéneiket rendtartásra kötelezik. – A melly ifju bizonyos hivatalokra akar lépni, szükség hogy elébb tanitójátol erkölcseiről és tudományos tehetségéről bizonyitványa legyen; és ha egy illyen ifju akár orvosi, akár mérnöki, ügyvédi, tanitói vagy papi hivatalra szánta el magát, mindenütt tartozik az illető előljáróság előtt elmetehetségeiről censurát adni, hogy az által a képességéről szóló bizonyitvány tartalmánál fogva a közönség annál nagyobb meggyőződéssel lehessen érdeme iránt; s meg ne csalatkozzék hivatali eljárásában; ha pedig censuráját illőleg tenni nem volt képes, akkor további tanulás végett visssautasittatik; különben ha ez nincs; akkor a legvágyóbb s legtöbb kellemetlenségeknek és veszélyeknek vagyunk kitéve.
Igy vagyunk a czéhekre nézve is, itt a mesterember felfogad egy tanitványt, a kinek kötelességében áll a rajziskolát gyakorlani, és ezen kötelessége teljesitéséről szóló bizonyitványa és mesterének az ő maga jó viseletéről és igyekezetéről nyilatkozata mellett, minekutána a kiszabott tanulói időt kitöltötte, a czéh által felszabadittatik, és annak szabályai szerint, hogy magát jobban kiképezhesse, három évig vándorlását bevégezvén, mielőtt a céh tagjainak sorába beiratnék, előbb vándorló-könyvéből mindenütt becsületes magaviseletéről szóló bizonyitványi iratból magát kimutatni, azután a feladandó remek elkészitésére megkivántató képességének kimutatására elébb egy rajzot, és ha ez jónak elismertetik, hogy annál inkább a czéhbeli testületnek – mellynek ő tagja akar lenni – hitele és becsülete fentartására s nevelésére elégséges képességet mutasson, egy remek csinálására köteleztetik, és ha a remek hibásabb, mintsem hogy elfogadható volna, visszavettetik.
1567Ezen szabályok ellen egy becsületérzésü ifjú sem panaszolkodhatik; mert valamint egy tudós, vagy szónok örül, ha neki alkalma van a maga elmetehetségét azok előtt kimutatni, a kik magok is azon szakban mesterek igy egy ügyes és magát jól értő ifju is kevély arra, hogy a maga képességét kimutassa; – csak alacsony és valamint önmagok, ugy a czéhnek hitele és becsülete föntartásával nem gondoló egyének panaszkodhatnak az iránt, hogy őket a czéh a remekelés megkivánásával kinozza, a kik idővel a legalacsonyabb dolgokat és csalásokat is, ha alkalmuk van, készek a czéh hitele rovására elkövetni.
Ha tehát a czéhek csakugyan eltörültetnének, akkor nem lehetne egyebet várni, hanem hogy akármelly ügyetlen és a mesterséggel nem sokat gondoló mester, a ki nem levén képes egy becsületes munka nemét elkészíteni, felveszen egy tanitványt, de annak nem levén alkalma nála tanulni, minekutána a kikötött ideig vele magát szolgáltatta, felszabaditja, de akkor nem tartván érdemesnek, hogy neki fizessen, utnak ereszti, ez pedig a jó mesternek műhelyében nem lévén képes dolgozni, egy darab ideig ide s tova utazik, mig egyszer a vakszerencsére bizza magát, minekutána ugy is a hol akarja, mester lehet, megelégszik ha a mesterségnek legcsekélyebb része folytatásával magát keservesen táplálhatja. – Hogyha az illyen ifju vagyonos szülék fia, a kik különben is kényén szokták nevelni gyermekeiket, elbizván magát a reá háromló örökségben nem a mesterség jól kitanulásában, hanem az életörömek élvezésében töltvén idejét, egy ideig, mig pénze tart, fogad jó munkásokat, de valamint ő mesterségét nem igen érti, ugy munkásait is nem tudván jó móddal foglalatoskodtatni, elébb vagy utóbb elpusztul, azonban meg nehány jómódu, de mesterségöket kevéssé értő mesterek hasonló kimenetellel egymást felváltják, a szegény sorsu jó mesteremberek ezeknek, csak hogy élhessenek, fele árán kénytelenittetvén dolgozni, nem azon igyekeznek, hogy ügyességökkel amazok becsületét és hitelét neveljék, hanem csak a szerint kénytelenittetvén dolgozni, a mint azok őket fizetik, és akkor a sokféle csalásoknak tágas mező nyittatik. Ha tehát a czéhek eltöröltetnek, hogy tudhatja meg az előljáróság, micsoda magaviseletű emberrel szaporodott az alatta levő népnek száma?
Vegyük fel már most az arany és ezüstmüvességet, – melly utóbbinak én is folytatója vagyok, – a melly egy felől a legnagyobb felelősségnek van alája vettetve, más felől a finom izlés és fényüzés kielégitésére szolgál. – Ezen két egyesült mesterségekben világszerte, legalább Europában a mesterek különösen az anyagnak rendesen meghatározott minémüségét a megszabott fokozatig pontosan tartoznak kiadni; és épen azért van itt különösen Pesten és Budán, vagy talán még másutt is, azon rendezkedés, hogy a mesteremberek magok közül két ollyant választanak, a kik részrehajlatlanságukról elég próbák által magokat megismertették, és őket nemcsak azon hatalommal felruházzák, hanem kötelességükké is teszik, hogy a melly ezüst vagy arany-készületnek anyagját hibásnak találják, akár összetörjék, akár visszavessék. Ha tehát ezen czéh eltörültetik, ki lehet akkor biztos azon egy maga becsét megtartó vagyonának értékében, a midőn mindeniknek maga szabadságában fog állani a rosszabb arany vagy ezüst-készületre is reá ütni, épen ugy, mint a zsidók tesznek, kik még a packfongra is rá ütik az ezüst próbajegyet? – Erre ugyan azt mondhatná 1568valaki, hogy a városi hivatalnál lehetne a próbajegyet ráütni; – ugy de az ezüst és arany próbájának kiismerése nem az iskolai vagy hivatali tudománytól, hanem nagy és hosszas gyakorlattól függ.
De tegyük fel, hogy e czélra két kitanult arany ezüstmüves mesterek rendeltetnének; de ezek már is itt Pesten, a hol az ötvösök száma olly nagy, hogy a próbamestereknek, ámbár odahaza vagynak, sok idejük vész el a maguk mesterségbeli munkájok folytatásában, annyi mesterek arany és ezüst-készitményeinek megprobálásában és a próbajegy ráverése miatt; annyival inkább ha a czéh már többé nem létezne, a hol most is már husz supplicansok vagynak, kik közül minden évben négyen öten vétetnek fel, ha mind ezek és ezeken kivül még máshonnan is ide tóduló mesterek itt az ő mesterségöket folytathatnák: akkor legalább négy mesternek nem levén idejük saját mesterségöket folytatni, csupán csak a próbaveréssel töltvén el a hivatalban idejöket, miből telnék ki azoknak olly fizetésök, hogy abból tisztességesen házok népével elélhetnének, a midőn ez Bécsben is a pénzverő, hivatalban levő gyakornokok által menvén végbe, minden lattól 6 ezüst krt fizettetnek? Azonban a midőn a keresztyén ötvösök ezen rendelés szerint az ő munkájokat megbélyegeztetni tartoznának, akkor a zsidók, a kik csalásaikat most, is üzik, ezen rendezkedés alól fölmentve maradnának? avvagy azt gondoljuk, hogy ők akkor szabadabban üzhetvén mesterségöket – holott pedig most is eléggé szabadon üzik, még pedig a legnagyobb csalásokkal – akkor a rendhez jobban tartanák magokat? – ez csak ollyan gondolat, mintha azt hinné valaki, hogyha a macska az élés kamarában szabadon járhatna, megelégedvén a pusztitó egerek fogásával, a fedetlen tejfeles és vajas edényeknek békét hagyna.
Azt mondhatná itt ugyan valaki, hogy a czéheknél sok visszaélések csusztak be, és hogy ezen visszaélések – czéhek eltörlése által – ugy a mint az már Franczia- és Angolhonokban történt – megszüntethetnének; annyi bizonyos, hogy sok czéheknél sok visszaélések vannak, én magam is fájdalmas részvéttel hallottam egy bizonyos mesterségen lévő supplicansnak azon panaszát, hogy mikor egy illyen egyén magát előbb csak a czéhmesternél bejelenti, – ezt pedig egy évben lealább háromszor kell tennie, – minden maga bejelentése alkalmával 3 pengő forintot tartozik fizetni, a nélkül, hogy a czéhgyűlés elébe jöhetne. Az illyen visszaéléseket valójában szükség volna eltörölni; de midőn azokat más uton módon is el lehet törleni, szükséges-e a végett az egyébkint hasznos intézeteket eltörleni a nélkül, hogy az előljáróság a helyett más, szükséges szabályokkal ellátott intézeteket alakitana? mit ha tenne, a legnagyobb rendetlenségeknek és csalásoknak nyitná meg a tágas mezőt. Azonban alakittassék bár mi intézet, valamint hogy most is olly intézetet nem lehet gondolni, mellyet az emberi csalárd mesterség sokszor ki nem játszanék; ugy az sem lehet olly tökéletes, hogy benne a csalárd ész a maga szerepét ne játsza, – és igy csak neje volna az intézetnek megváltoztatva, de más egyéb visszaéléseknek volna tágasabb mezeje.
A czéhek általában ollyan gát, melly egy nagy mezőség partját rontó folyó árjainak ellent áll: – ha ezen gát, egy kedves kilátás kedveért lerontatik, akkor az egész mező el lesz boritva. Mondhatná ugyan valaki, hogy azt már 1569más nemzetek jó előrelátás és érett megfontolás után törlötték el; – jól vagyon – de a hol azt tették, ott volt már az előtt politia, melly a jó rend és szabályok fentartására ügyel – de a mi alkotmányunk a politiát nem örömest akarván elfogadni, valjon mivel gátolhatja meg a sokkal több visszaéléseket? Azonban, ha a czéhek el nem töröltettek volna is, kérdés: valjon a mesterségek és szorgalom alsóbb fokozaton állanának-e ott mint most, és ha itt is a czéhek ez előtt húsz évvel eltöröltettek volna, valjon jutottak volna-e nagyobb tökéletességre a mesterségek, mint a millyenre minden pártolás nélkül, csupán csak a magok erejök által juthattak? mert mutathat-e valaki egy nemzetet, melly hasonló helyzetben, a mesterségekben legfeljebb tizenöt év alatt nagyobb előmenetelt tett volna a magyar nemzetnél? – Nem lehet mindazáltal tagadni, hogy erre a műipar csak kevés idő óta is sokat tett, – hátha még a már alvó félbe ment védegylet nagyobb erőben mutatná a maga részvétét? A mi leghasznosabbat tehetnének országunk nagyjai, az volna, hogy valamint a bányavárosokban a lakást a zsidóknak már régóta megtiltották, az ezüst és aranynyal való kereskedést, és az abból dolgozást is nekik megtiltanák, mert az egész országban történt arany és ezüst-lopások, melylyek világosságra nem jönnek, nem egyszer zsidó kezek által olvasztattak össze; – és ez az oka, hogy a zsidók az arany és ezüst szereket olcsóbban adhatják, mint a keresztyének. E tilalom pedig megtörténhetnék az által, hogy a tehetősb zsidók, a kik különben is a kereskedésnek minden ágaiba hamar betanulnak, más kereskedésre szorittatnának; – a szegényebb dolgozó zsidók pedig mind legény – mind inastartástól eltiltatnának, kik ugy is nem levén több munkájok, mint a mennyit maguk személyökben meggyőznek, egyébiránt holtig folytathatnák mesterségöket.
Ne gondolja azonban valaki, hogy én itt magam és mestertársaim érdekéből szólok. Én már sirom szélén állok, s nem levén gyermekem, nincs semmi, a mi engem többé ez élethez kössön, a ki, ha nagyobb erővel folytathatnám is mesterségemet, azt már öregségem nem engedi, s nagyon megelégedném azzal, ha egy elkezdett s már jóformán előre haladt munkámat bevégezhetném, hogy a későbbi maradék is látná, hogy én bennem, kinek ifjuságomban nem volt alkalmam a magam kiképzésére, minő a mostani ifjaknak van, és kit csak nemzetem iránti tisztelet és szeretet lelkesitett a legnagyobb nehézségeknek legyőzésére, még öregségemben sem aludt ki az igyekezet szikrája. De a mennyiben én ezen mesterség hitele és becsülete emelésében, bár kevés sikerrel is törekedtem, hogy a nemzetnek egy elkülönözött része, ezen nemes mesterséget az ő csalárd és ügyetlen kezeivel üzi, – arra fájdalom nélkül nem gondolhatok.
De ha csakugyan a czéhek, mellyek hajdan maguktól az uralkodó fejedelmektől, vagy az azoktól függő kormány rendeletéből állitattak fel, most eltöröltetnének is, – van még itt egy alattomos és igen veszedelmes czéh, melly az országban egy igen igen elterjedt kártékony testületet tészen, – ez a különösen összetartó mesterseges tolvajók és orgazdák czéhe! Ha tehát az eddig volt szabaditékos czéhek eltöröltetnek, – megszenvedtetik-e ezen alattomos czéh? Én mint három évvel ez előtt az illyen tolvajok által kiraboltatott, annak kinyomozása közben sok észrevételeknek és tapasztalásoknak részesévé levén, a 1570polgárságnak a tolvajokra nézve ezen szomoru és veszedelmes helyzetéről észrevételeimet a t. Pest vármegye nagyérdemű előljárói elibe föladtam olly móddal: hogy azt a mostani országgyülés elébe terjeszszék, – nem tudván lesz-e sikere. – De midőn nagyjaink atyáskodó figyelmöket a népnevelésre is kiterjesztik, és ezen s más más több efféle elterjedt erkölcsi romlottságot elnézik, akkor minden ügyekezetnek csak az a haszna lesz, mintha valaki egy kertet a legszebb izléssel akarna elrendezni, és a gyomot és gazt a maga terjedésében meghagyná.
Nem mellőzhetem itt el továbbá azon észrevételemet, mellyre nekem a mult országgyülésen hozott végzés adott okot, t. i., hogy a melly mester magát másutt letette, szabadságában álljon neki akármelly nagyobb városban minden remekelés nélkül letelepednie, melly is azt szüli, hogy sok ollyas ifjak, kik magokat az itteni remeklésre elégteleneknek érzik, elébb más kis városban, a hol egy csekély munkából megeshető remekkel felvétetnek, és egy idő mulva kedvök keletkezvén Pestre jönni, ide költöznek, és igy minden megelégedetlen, gyenge, és középszerü ügyességgel biró mesterember, egy jobb sors reménye alatt ide igyekezvén, a hol a sokkal ügyesebb mestereknek is nagyobb száma alig élhet, mig a kis városokban mestersége mellett gazdaságot is üzhetvén, sokkal kevesebb gonddal élhetne, itten csak a szerencsétlenek számát szaporitják, és igy a midőn itten Pesten a mesteremberek rakáson volnának, az országnak más városaiban pedig csak egy, szükségben használható is alig találkoznék, akkor az ország épen ugy volna, mint egy nagy palota, mellynek egyik szobájában halmozva és rendetlenül volnának a drága és középszerü házi eszközök, husz szobában pedig a legszükségesebbek is hiányoznának. (Folyt. köv.)
Szentpétery József.
