Pótlék a kisdedóvó-intézetek statisticájához.
1572Pótlék a kisdedóvó-intézetek statisticájához.
A „Hetilap” 201-dik számában olvasható közleményemet f. é. julius hónapjában küldvén meg a szerkesztőségnek, azóta e tárgyban következő változások történtek.
A keletkezendőknek hirdetett intézetek ez idén már valóban létesültek, meg is nyiltak, sőt némelly már fenállott intézetekről is időközben szerezvén tudomást, a közlött sorozatba még ezek beszurandók:
| Intézet helye. | A vezérlő neve. |
| Dombó (Küküllő) | Nagy József (lelkész) |
| Etéd (Erdélyben) | Benczédy János (ovó) |
| Lugos (Krassó) | Adler Rudolf (ovó) |
| Miszla | Pogácsás József (ovó) |
| Nagy-Becskerek | Trifunovics Pál (ovó) |
| Ó-Buda (2-dik) | Vunderlich Józsefné |
| Temesvár (gyár-város) | Hatscher Károly |
| – (Józsefváros) | Gren József |
| – (3-dik) | – |
| Tör.- Sz.-Miklós | Milesz Péter |
| Zala-Egerszeg | Boér Ignácz |
E szerint van a két magyar hazában jelenleg 72 ovóintézet, a mennyiben t. i. tudomásomra jutott.
S igy 1829–1843-ig, vagyis 14 év alatt keletkezett 34 óvoda, s közülök ma is fenáll 32.
1843 óta pedig 1847 végéig azaz 4 év alatt keletkezett 41, s ezek közül még ma is fenáll 40, az öszeg tehát igy mutatkozik a fenálló ovodákra nézve 32+40= 72.
S ezen negyvenes szám, melly minden évre átalán véve 10-t ad, mutatja legvilágosabban az ovodák szaporodásának kedvező arányát.
Jelenleg – a mennyire tudomásom van – ujabb intézetek létesitése terveztetik Eperjesen, Hatkóczon, Verseczen, Szegeden (a második), Csepinben, Varasdon, Szécsenben.
S mégis mindez milly kevés a kiáltó szükséghez képest! Elszomorodik az ember lelke, ha meggondolja, hogy olly helyek, mint például Sz. Fehérvár, Esztergom, Pápa, Komárom, Nagy-Várad, Zombor, Ujvidék, Kecskemét, S. A. Ujhely, Ungvár, Nagy-Károly, Szathmár-Némethi, Nagy-Kalló, Szarvas, Csaba, Veszprém, Rimaszombat, Lőcse, Nyitra, Kaposvár, Sümeg, Tata, Kőszeg, Kis-Márton, Gyöngyös, Munkács, Palota. (Veszprémben), Mártonvásár, Nagy-Mihály, Tőke-Terebes, Gyula, Kalocsa, Zágráb; Károlyváros, Pétervár, N.-Szeben, Marosvásárhely, stb. stb. – Ki tudná mind előszámlálni? – Hogy mindezen s hasonló helyek még maig sem birtak ovodákat létesitni! Hát a számos faluhely hol van még? Holott legalább is 6000 helység van, hazánkban, hol illy intézetek olly szükségesek volnának, mint a mindennapi kenyér. Bizony csak hátra,vagyunk mi mindenben, de semmiben olly borzasztóan, mint épen a nevelés s főleg legelemibb nevelés dolgában. Ha valamire nézve, épen e tekintetben kellené a jelen országgyülésnek nagyot, igen nagyot gondolni, de nemcsak gondolnia, hanem hatalmasat tennie is! Mit érnek bármi fényes eredményü anyagi vállalataink, ha évtizedek mulva – talán néhány százezernek kivételével – csupá erkölcsileg elkorcsult embereket, vagy épen finomitott állatokat szállitandnak vasutaink, gőzöseink? Vigasztalhatja e az emberiség nemtőjét az, fia majd minden páfyafő és kikötő mellett – a 1573még most divatos biróság helyett – egyegy hallgatórendszerü roppant börtönpalotát kellend épitni? Nem, uraim! Ti ország és népnek atyjai! Igy nem boldogulunk, nem boldogulhatunk soha. Nevelés nélkül mindinkább elfajul, elsilányul, semmivé lesz a nép. S állitsatok bár egész hadseregeket tudósokból, ők meg nem mentendik a sülyedésnek indult népet. Akademiák s egyetemek be nem viszik a népet az emberiség szent igéretföldére! Csupa ismeretek meg nem gyógyitják a már zsengejében romlott szivet. Csak egy ut van, melly a nemzetet átalán, s különösen a népet az emberiség eszméjéhez s istenéhez közelebb viheti, s ez az erény utja. Hol pedig a legzsengébb nevelés gyökein férgek rágdalnak, ott soha fel nem viruland az erény életfája. Azért ismétlem, s vajha lánghangokon kiálthatnám, mi lelkem bensőjében lobog, ismétlem: országgyülés! A te kezedben a nép erkölcsi üdve, erényi jövendője. –
De talán meg is feledkeztem kitüzött egyszerü tárgyamról. Igaz, kitértem utamról. Majd máskor bővebben. De hiába a csupa statistikai adat engem ki nem elégithet. Olly tükör ez, melly a dolgok miképeni állását mutatja, hideg, száraz, bár jóra intő tükör. Ámde én olly tükröt ohajtok e nemzetnek, mellyben nem csupán a tárgyakat láthassuk, hanem minmagunkra is ismerhessünk. Pesten, dec. 3. 1847.
Ney Ferencz.
