A népnevelésről.
A népnevelésről.
A népnevelés iránt teendő rendezkedés körüli észrevételeim ezen itteni véleményeim előterjesztésének második tárgya.
Hazánk java és miveltsége előmozditására őrködő nagyjaink a népnevelésre is kiterjesztették figyelmöket, nem is lehet ennél egyegy szükségesebb és kivánatosb dolognak végrehajtása; mert csak az erkölcsiség az, a mi a nemzet közt a szép rendet; és az egymást megértést fentartja, és azt a legszebb tettekre alkalmatossá és képessé teszi; erre pedig a népnevelés legbizonyosabb ut, csakhogy itt az a kérdés: mi módon eshetik az meg, – és hol kell azt kezdeni és megállapitani, azután meg kell ismernünk annak akadályait, hogy azoknak elháritása által azt végre lehessen hajtani.
Én itt nem ugy szólalok meg, mint tanácsadó vagy tervkészitő, hanem csak mint ollyan egyén, a kinek a sors olly helyet mutatott ki, a mellyről én a nemzet közép és alsóbb osztályainak állását legközelebbről szemlélhetvén, látom a dolog elakadásának okait, és mivel látom, hogy valamint még eddig senkinek előttem ezen körülményekről megszólalni eszébe nem jutott, ugy ezután is igen sok évek folynának le, mig a nép középosztályából egy ollyan találkoznék, kinek a nemzet ügye ugy feküdnék szivén, hogy felszólalni merészelne, az alatt pedig honunk nagyjai tájdalmasan néznék fáradozásaik sikeretlenségét.
A nép nevelésére a legelső és legszükségesebb mód és eszköz az iskolák. Iskoláink már, hála az egeknek! nemcsak minden kisvárosban, de még a legkisebb falukban is vagynak*, és csak igen kevés szegény falusi ember találkozik, a ki gyermekét iskolába ne járatná(?). Valamint a szegény földmivelő, ugy a szegény mesterember is fiait tovább az iskolába nem járathatja, hanem csak mig azok az irás, olvasás, egy kis számadás módját, és a vallásnak legszükségesebb értelmét megtanulják, azután valamint a földmivelő gyermekét a mezei munkára használja, ugy a szegény mesterember a magáét mesterségre adja, és ennél többre őket nem is lehet kényszeriteni. Hanem ha már most a népnevelés iránt tovább is akarnak a mi nagyjaink rendezkedni, elébb azt kell megtudni, hogy hol kezdjék meg a terv kivitelét? kis városokban, annyival inkább falakon nem lehet, – tehát hol? – a fővárosban. De itt elébb az akadályokat kell megismerni és azokat eltörleni, – de mellyek azok? – Első akadály, a tolvajok iránti szelid birói eljárás, és azoknak lehető kiirtására és korlátozására igen csekély figyelem forditása. Én ez iránt t. Pestmegye nagyérdemü Rendeinek véleményemet iratban, hogy az a mostani országgyülés elébe terjesztessék, beadtam. – A második akadály: az aszonycselédeknek itteni tulságos szabadsága és erkölcstelenségüknek eltürése; – ide nem értvén az ő fajtalan szabad életöket, – mellynél fogva ők tulságos fizetés-kivánságok mellett, 1581nem hogy félévig, vagy egy hónapig, de egy hétig is, ha ők akarják a szolgálatban nem maradnak, hanem lopnak, dologkerülők, káromkodók, szófogadatlanok, borivók, vesztegetők, és az erkölcstelenségnek nincs az a neme, a melly bennök föl nem találtatnék. Nekem azonban nem levén czélom ezeknek bővebb előadásába ereszkedni, – ha időm lesz azt az illető hatóság elibe fogom terjeszteni, – itten én csak azt akarom megmutatni, hogy már csak az asszonycselédnép erkölcstelenségének eltörése is milly nagy akadálya a népnevelésnek! mert tudnivaló dolog, hogy minden kisebb városok a miveltségi haladásban a fővárost szokták magoknak mintául venni, és a mi ártalmas szokást a főváros eltür, azt a kisebbek is később elfogják türni. – Pesten mint mondják, a lelkek száma százezer, Budán ötvenezer, ezen másfél százezer lelkek közt legkevesebb számmal lehet a cselédtartó gazdák számát tizenhárom ezerre tenni, a kiknek nagy része két, három, sőt négy asszonycselédet is tart, u. m. szakácsnét, szobaleányt, konyhaszolgálót és gyermekdajkát, és igy az asszonycseléd számát legalább 15 ezerre lehet számolni.
Bár volnának. Szerk.
Ezen 15 ezer asszonycselédből lehet legfeljebb 25 körül egy becsületes magaviseletü személyt számolni, kiknek száma tehát legfeljebb 600-ra menne; ide nem számolván a szabad személyeket, – még is az erkölcstelen asszonycselédek száma legalább 13,900 lenne*. – Ezek közül, kivevén a magtalan személyeket, egy sincs, kinek egy, két három gyermeke ne lett volna, de közülök sok a maga gyermekét elveszti, a többi pedig házon kivül adja, hol a csekély fizetés s rosz gondviselés miatt száz közül alig marad meg egy életben, – a kik pedig megmaradnak, ha anyjukat azon férfi, a kitől a gyermeket kapta, el nem veszi, minden nevelés nélkül erkölcstelen gyermekek lesznek. – Ezen 14 ezerre hágó erkölcstelen személyek száma közt ha gondolunk legfeljebb egy harmadot, a kik vagy férjhez mennek, vagy pedig minden esküdtetés nélkül együtt élnek, a kik szintugy hibás életü, vagy legalább könnyelmü férfiak levén, ekkor legalább négyezer erkölcstelen háznép szaporitja a már azonkivül is nagyszámmal létezőket, a kiknek valamint magoknak semmi nevelésök nem volt, ugy ők is gyermekeiknek nevelést adni nem tudnak; – idejárulnak még az ugy nevezett homok-gyermekek, a kit nemcsak atyjokat, de még anyjokat sem ismerték. – Ennyi erkölcstelen népnek száma egy ország fővárosában a miveltségre nézve igen nagy homály, melly a népnevelésnek is egyik nagy akadálya, mert valamint egy befirkált papirosra értelmesen nem lehet irni, és egy szántatlan gazos földbe vetett magról tiszta-buzát nem lehet aratni, ugy ennyi erkölcsi romlottság elnézése mellett a legjobb intézkedésnek sem lehet legkisebb sikere. – Ezen rosznak orvoslására az aszszony cselédek korlátozása végett megkivántató szigoru szabályokon kivül – még egy ohajtani való mód és rendezkedés van hátra, azaz: a házasságon kivül született gyermeknek elfogadására és fölnevelésére felállitandó intézet, az ugy nevezett „lelenczház.”
Ez már még is tulságos állitás; avvagy tapasztalásból beszél értekező ur? Szerk.
Harmadik akadálya a népneveléssek: a káromkodás és annak eltürése. Egy nemzetnél sincsenek ugy szokásban a káromkodásnak azon iszonyu kifejezései, mint – fájdalom! 1582– a magyar nemzetnél, azonban már mintegy negyven év óta annyira elterjedt az, hogy az már nemcsak a neveletlen és erkölcstelen néposztálynak, és azok közt az asszonycselédeknek, és még tizenkét éves gyermekeknek, hanem még a közép osztályon felül, már a miveltebb résznek is olly megszokott hibája, hogy az már többé véteknek sem tartatik. – A neveletlenség azon gondolatot szülte már itt, hogy az ember a maga boszuságát káromkodás nélkül ki nem mondhatván, másba maga iránt félelmet nem önthetne; és hogy ez által nemcsak az oktalan állatot, de még a néma és életnélküli dolgokat is az ő akaratjának engedésére hozza.
A mi apáink sem voltak boszuság nélkül; de még is az illyen káromkodások és istent szidalmazások, az én gyermeki időmben hallatlanok voltak, és más nemzeteknek is vannak a maga boszuságát kifejező szavai, de micsoda szavak azok egy, már az illyen káromkodáshoz megszokott embernek? a mellyel ha egy magyar a másiknak boszuságból mondana a helyett hogy amaz magát megsértettnek érzené, magát még elnevetné. – Azonban ha istent hiszünk, és a tiz parancsolatot az ő rendelésének tartjuk, valamint a harmadik parancsolat áthágását, mellyet csak a hamis esküvésre magyarázunk, olly véteknek tartjuk, hogy a melly ember hamisan eszküszik, azt mintegy minden lelkismeretet és becsületérzést levetkezett embernek nézzük, mennyivel inkább idegenkedhetnénk az ollyan embertől, a ki embertársa, vagy más állat- és életnélküli dolog iránti boszuságában nem a személyt vagy tárgyat, a mellyel neki dolga van, hanem magának az istennek, Jézusnak s több más szenteknek nevét azon csufos kifejezéssel szidalmazza, mellyet más nemzet szégyenlene a maga nyelvén kimondani. A melly ember káromkodó, az a hamis esküvést is csak olly csekélységnek tartja, mint a káromkodást (?), mert ő az istennek nemcsak hiában vagy hamisan veszi fel nevét, hanem még szidalommal is gyalázza, – és a hamisan esküvő, vagy haszonkeresésből, vagy valamelly elkövetett rosz tette miatt érdemlett büntetés kikerüléséből esküszik, de az istent szidalmazó egyszersmind istent nem ismerő, és az ő vallástalanságát nyilvánitó, a hol tehát az isteni félelem és a vallásosság olly gyenge lábon áll, ott az erkölcsiség nem nevekedhetik. Már pedig ha egy királyt sértő szó is, egy a legnagyobb büntetés által megtiltott bünnek tartatik, mennyivel nagyobb vétek a minden királyok királyának nevét a leggyalázatosabb kifejezéssel sérteni! – és ha egy király megsértésétől az arra kiszabott büntetés tudja a népet visszatartani, az isten káromlásra kitett büntetés is egy két szigoru példák által könnyen visszatartaná a népet ezen rosz szokástól*. –
Amen!
Negyedik akadálya a népnevevelés sikerülésének: azon lenézés, mellyel egy városi előljáróság a szegény sorsu, de kimüvelt ügyes és jó erkölcsü mesterember iránt viseltetik. – Egy erkölcsös kimüvelt embernek sok fáradságába kerül maga kiképzése, és a mennyiben ő magában miveltségének fokozatához képest érez némi érdemet, azoktól a kik őt ismerik, az érdem nélküli emberektől megkülönböztetésre, mennél miveltebb pedig valaki, annál érzékenyebb a megvetésnek elviselésére. Egy városi ellőljáróságnak, mellynek tulajdon tekintetét a 1583mivelt és erkölcsös népnek nagy száma emeli, különösen kellene szivén feküdnie: a felvigyázása alatt levő nép miveltségbeni haladásának, és már csak ebből a tekintetből is kellene a becsületes, kimivelt, ügyes mesterember iránt bizonyos tekintettel lennie, hogy ezek a becsület utján annál tántorithatlanabbul járjanak, és hogy.más egyéneknek is az illyenek példája követésére kedvet és ösztönt adjon: és ha ezt a városi előljáróság tenné, valamint hogy a választott polgárságnak ő előtte való nagy tekintete sokakban olly nagy vágyat okoz, hogy ezreket áldoznak fel, hogy azoknak számába fölvétessenek; ugy a mivelt embernek is megkülönböztetése másoknak a legnagyobb ösztön volna. De mikor egy vári előljáróság egy kevés szerencsével biró emberben a legszebb tulajdonságokat is csak annyiban nézi, mint a leghidegebb télben a napfényt a terményre, vagy a szokott mondás szerint „a kártya közt a hat szemet” – ugy a miveltség érzetének reá nézve sokkal keservesebb visszahatása van, – ha látja, hogy ő olly kincseknek szerzésében fáradozott, mellynek ott, hol az ollyas ritkaság, sokkal kevesebb becsük, mint a hol azok a legnagyobb bőségben vannak, – mintha ő magában semmi miveltséget nem érezne, és nem tudja magát megnyugtatni, hogy ő azoknak példáját nem követte, a kik nyereség kivánásából készek a legalacsonyabb és igazságtalanabb utakat használni. Ha tehát a városi előljáróságnál a kimivelt ember iránt a lenézés tovább is eltöretik, a népnevelés a nemzetnek nem hogy boldogságára, hanem inkább szerencsétlensége érzetére leszen. Jöjön el a városi coordinatio országa!
A népnevelés sikerülésének illyen akadályai eltörlésére valójában nagy erő kivántatik, de a midőn honunk nagyjai a városi előljárók iránti intézkedésükben a szükséges ujitásokról gondolkodnak, itt is bátor vagyok a magam véleményét előterjeszteni. Ugyan is:
Valamint mi mesteremberek, a kiknek a természet a mi mesterségünkbeni nagyobb kiképzésünkre és miveltségre hajlamat adott, az országunkon kivül fekvő nagy városokban, mint körülményeink engedték, a nemzetünk, és más külső nemzetek közt levő különbség látása nevelte bennünk az ő szokásaik és miveltségük megkedvelését, és a mi nemzetünk iránti szeretet ohajtatta velünk a miveltségnek magunkkali behozatalát; – ugy a városi előljáróságra nézve is, minekutána a tapasztalás bizonyitja, hogy az öregkor az ujitásoknak ellensége, és csak az ifjukor fogékony irántuk, igen hasznos volna, ha az országból legalább tizenkét jó reményü és tiszta érzetü ífju gyakornokokat gyakorlás végett három külvárosba, ugy mint: Bécsbe négyet, Berlinbe négyet és Münchenbe négyet az ország költségén kiküldeni, hogy ők az ottani rendezkedéseknek több ágaiban magokat egy vagy két évig gyakorolván, és azoknak jó felfogásával és a becsületes mesterember iránt nagyobb megkülönböztetési tehetséggel visszajövén, itten mindeniknek előadásából a legjobb szokás és rendezkedés módja kiválasztatnék, és gyakorlatba hozatnék, az én véleményem szerint a legjobb mód volna; – mert tudnivaló dolog, hogy a halott könyvekből olvasott dolgoknak nincs az emberre olly nagy hatásuk, mint a szemmel látottaknak, valamint mi is mesteremberek, ha a természet a legszebb talentumokkal és hajlamokkal, ellátott volna is bennünket, ha mi országunkon kivül nem voltunk volna, a más nemzetek előbbre létük hallása nem okozott volna bennünk a már megszokott középszerüségnél 1584tovább haladásra vágyat: különben tegyenek bár mi rendezéseket is a mi nagyjaink, de ha a városi előljáróságok megmaradnak az ő eleiktől öröklött szokásaikban és a mesterember lenézését saját elveiknél fogva tovább is gyakorolni fogják, a mesteremberi osztály is, a miveltségi haladás iránt hasonló hidegséggel fog maradni.
Szentpétery József.
