Vegyes közlemények.

Teljes szövegű keresés

1637Vegyes közlemények.
Örökváltság és bank. – A bajor oszággyülésen az örökváltság is szőnyegre kerül. – E tekintetben következő véleményt olvasunk az Allg. Zeitungban. Ha az örökváltság elfogadtatik a bajor banknak alkalma nyilik az egész országnak legnagyobb s maradandó köszönetét kötelezni le. Minthogy a kormánynak bizonyosan nem lesz tehetségében a váltságra megkivántató minden tőkéket előkeriteni: nyilatkoztassa ki a bank, mikép mihelyt a váltság normái törvényileg meg lesznek alapitva, s a felek a váltsági eljárásra nézve egymás között megegyeztek, ő – a bank – kész a földesuraságok illetőségét azonnal kifizetni, s magának a tőkét a váltakozók által éves részletekben visszafizettetni. Illy módon a föld terhei mind a váltatók, mind a váltakozók megelégedésére és czélszerüleg történhetik meg. Mert a váltató, ha kis öszvegkékben fogná e váltsági illetőséget megkapni, ezeket nem fordithatná csekélységök miatt, földbirtok vételére. Ellenben ha egyszerre veheti föl a váltságtőkét, ezt előnynyel használhatja, s ezért kisebb tőkével is hajlandó leszen megelégedni, mint tenné, ha csak évek multán juthatna hozzá. – A majoratusok birtokosai, ha a váltság ugy intéztetnék, hogy a váltság-tőke számosabb esztendőkön át lenne fizetgetve, legjobb akarat mellett sem egyezhetnének meg benne, mert a váltságtőkét ő sem csaphatná haszonnal birtoktőkéjéhez, mit pedig mind saját, mind utódai érdekében tenni kötelessége. – A váltakozók is jól járnának a bank illy ajánlkozása mellett, mert a bank irányában szabad birtokot mutathatnának hypothekaul, – és a szabad birtok előnyeit azonnal élvezhetnék, mérsékelt kamat s törlesztési lerovások mellett, bizonyos évek mulva szabad birtokaikat tehermenteknek is láthatnák.
Banknak nálunk is kell állitatnia. S az örökváltságnak illy eszközlését ajánlja nálunk is az ellenzék.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem