Neuzina, jul. 31.
Neuzina, jul. 31.
Táborból irom e sorokat, hová sokat a honszeretet, de legtöbbet a megyei bizottmányi határozat gyüjtött. A bosszú nyugalom szenderbe ringatta a magyar harczias lelkét, elszokott a csata zajától s fáradalmaitól, de imádott hazája tornyosuló fellegeknek villámdörgés fölriasztotta a lankasztó mámorból, kardot, puskát ragad, siet hazáját, családját s házi tűzhelyét megmenteni. Ki e nép jellemét ismeri, (nem értem ide a bánáti külön ajkúakat, csak a magyarokat), kétségbe nem vonhatja, hogyha bizodalom él vezére iránt lelkében, mint táborunkban, képes őt a pokol torkába vezetni. Táborunkban van magyar, német, oláh s nehány rácz. A magyar kanahánnak kevés faluit lakja tiszta vérünk, kertészek többnyire, nincs sajátjok, sok helyütt csak háztető, őket nevezhetik magokénak, földjeiket szerződés után mivelik: mégis a megyei határozat szerint falujokra eső határőröket pontosan kiállitják; maga jött mindegyik hazáját védeni, nem küld fogadott zsoldosokat, mint nehány dús német helység, nevezetesen: Haczfeld, Gyertyámos, Csősztelek, Zicsidorf stb. kik félelemből-e vagy mivel gabona-betakarításukkal kevéssé elkésnének, holmi kóbor idegen korhelyeket drága pénzen fölfogadva, elküldik a határra vagyonukat s személyöket a vad lázadók becsapásai ellen oltalmazni. Lelkem sír fájdalmában, midőn látom, hogy illy kevésre becsülik hazájokat, azon hazát, melly nekik kenyeret, jólétet, dús vagyont adott. A magyar itt is szegénységét feledi, nincs olly gazdag vagyona, mint a németnek, mit oltalmaznia kell, mégis e szóra „a haza veszedelemben van” lelkesülve siet annak segedelmet nyujtani. Vagy talán e zsoldot fizető német helységeknek mindegy, bárkinek adózzanak! szegény hazám! Tisztelet a többi német helységeknek, kik saját embereiket küldötték. –
Folyó hó 21-én a határon Kis-Margeticzánál csekély csatánk volt. Erélyes, bátor, a nép bizodalmát bíró főparancsnokunk ifj. Karátson István f. hó 20-án egy nemzetőr kiséretében azt őrvonalt vizsgálva, a margeticzai hidon 2 fölvegyverzett s a hidat őrző szerbbel találkozott, az egyik fanatikus lelkesedéssel mondotta: hogy ő minekelőtte Serviából kiindult, elment a templomba s meggyónt, azután jó fegyverét kilenczszer megcsókolva, eljött barátai segedelmére s a magyarok kiirtására. A vörös bugyogós e mellett darócz goromba volt. Másnap őreink állomásaikat e foglalván, a tegnapi szerb folytonosan piszkolta őreinket, az egyik magyar fiu már megsokalta az ingerkedést, neki irányozta puskáját, de el nem sült; e pillanatban őt a szerb pisztolyával gyomorba lőtte, a bátor fiu ekkor sem vesztette el lélekjelenlétét, megfordítva puskáját, agyával kettőt csapott a szerb fejére, s mindketten összerogytak. Társa pedig ezalatt a másik szerbet mellbe lőtte, és vörös sapkáját diadaljelűl elhozta Neuzinára. Félreverték a harangokat, s az egész lakosság sietett a hidhoz, a mieink – egy század – nem birván sokáig a tüzelést, visszavonultak Neuzinára. Délután, főparancsnokunk őreinknek tiszteletet szerzendő, kiment Margeticza alá egy század magyarral. A mint őket meglátták, harangszóval fogadtattak mint a búcsúsok. A híd melletti csárdai zsidó korcsmáros, noha megintetett, előre hajtott, a vadak azt gondolván, hogy ő hítta a magyarokat, tüstént kocsiján agyonverték. Ezt látva magyarjaink, nem volt erő, melly őket visszatartsa, az ellenrészről golyózáporral fogadtattak, de ők a földön csuszva, s gödrökbe rejtőzve tüzeltek a pártosokra; e pillanatban érkezett főparancsnokunkhoz báró Blomberg verseczi hadparancsnok levele, mellyben a határba rohanást megtiltja, őreinknek állomását a határtól egy fertály órányira beljebb tétetni parancsolja, miután ő már Fejértemplomig nyomult, s a határvidékiekkel egyezkedik. Ezt főparancsnokunk a golyófüttyök mellett hidegen elolvasva, csak nagy bajjal híhatta vissza a magyarokat, mert többen már a faluba hatottak s egy boglyát meg is gyujtottak. A parancsnak keservesen engedelmeskedve, visszatértek. E napon elleneink részéről mintegy 9–10 esett el, mi részünkről a pisztollyal meglőtt, s 4 élő gyermeket hitvesével hátrahagyva, este felé kiadta lelkét. Béke hamvainak!
Ma voltak nálunk a szerencsétlen uzdiniak, kik a magyar alkotmányhoz hívek maradtak, hűségökért már másod ízben rohanták meg helységöket a szomszéd ráczok F. hó 30-kán reggel Tomasováczról 60 szerb társaságában uzdini ágyukkal körülvéve, azt most másodszor felgyujtották, a szegények futásban keresték menedéköket, s Szt-Mihályra igyekeztek, mellynek lakosai hasonló szomorú sorsban már egyszer hűségökért részesültek, de útközben feltartóztatták a szeleusiak, s megmentett marhájoktól és csekély vagyonoktól is megfosztva, azt kérésökre kiadni vonakodtak. Mintegy 60 szekérrel Őrményházára menekültek tehát; a nyomorultaknak nincs egy falat kenyerök, mivel éhségöket kielégíthetnék, nincs biztos helyök, hova fejöket hajthatnák. Szomoru kötelességemnek tartom ezt a hazának jelenteni, ugy hiszem, megjutalmazandja őket kitartó hűségökért, mert ők annak áldozatai, de addig is, mig ez megtörténnék, a három küldöttet beutasította főparancsnokunk az alispánhoz, figyelmeztetve őt, hogy felebaráti kötelességünk róluk gondoskodni; az alispán bizonyára erélyesen fog intézkedni, hogy a szerencsétlenek éhen ne vesszenek.
Vörös Mihály debeljacsi tanító, ki most táborunkban kapitányoskodik, volt az, ki lelket öntött nehány határvidéki helységbe. Debeljács magyar, attól más viseletet nem vártunk, ők mindeddig tiszteletben tartották falujokat a láazdók ellen, de éjjel nappal őrt állva, már majdnem kifogynak erejökből. Keblök nemes érzete legyen jutalom a magyar nép szeplőtlen megőrzéseért annyi rácz helység közepett. De Uzdin, Ludvigsdorf, Antalfalva szláv helység lakosainak kitartó hűségök is méltánylást érdemel, mit Vörös és Bartos Márton, nekik meg is igérték. Bartos egyszerű határvidéki őrmester, ki Vörös lelkesítésére, noha a tót papok ellene izgattak, minden csábításnak ellenállva, mindeddig a rácz táborba egy embert sem küldöttek, noha ez által megmentették volna falujokat. 150Most hallom Bartostól, hogy mintegy 300 kocsin megfutamodott uzdinit a szeleusiak elfogtak. Épen most kaptunk hirt, hogy Tarkovácz alatt tábor alakúl Neuzinát akarják megtámadni. Elvárjuk őket.
Gyalus.
