Arad megyéből, jun. 16.
Arad megyéből, jun. 16.
Átalakulási korszakunk megyénk’ különféle nyelvü lakosai közt, tagdhatatlanul a magyart találta az uj viszonyokra legérettbnek. Vele, az anyagi tekintetben olly annyira előtte álló német nyelvü lakosok sem állhatták ki az egyensúlyt. Ujabb jele a magyar elem’, szellemi életrevalóságának, garantiája jövendőjének. Tulajdon-megtámadás’, vagyis legelő-követelés’ ürügye alatt, földesuri kaszállók elfoglalása vagy leetetése, s egyéb rendetlenségekről, mik itt-ott nálunk is mutatkoztak, magyar helységeink semmit sem tudnak.
Ha felmerültek is köztök néhol balfogalmak, azok is más nyelvü szomszédaiktól szivárogtak hozzájok, s kevés felvilágosítás után azonnal elenyésztek; míg a más ajku lakosok, a pillanatnyi capacitatio után is, nagyobb részint s kivált eleinte alig menekülhettek meg, hihetőleg ármány-sugta rögeszméiktől. Illyen a többi közt azon boszantó vélemény, mintha a nagyszerü engedményeket a nemzet’ akarata’ ellenére egyenesen a császártól nyerték volna, illyen a nemzetőrségtőli idengenkedés, katonáskodástóli félelem stb. Táplálja az első vélemény az oláh ajku lakosok közt azon körülmény, mellynél fogva köztöjk az imperatu (császár) szó általánosan ismert kifejezés, – mig ˙a kráj ritkán, s a rege (király) egyáltalában ismeretlen.*
Táplálja továbbá itt-ott papjaiknak tudatlansága s néhol rosszakarata, legtöbb helyütt pedig teljes részvétlensége: s ezeknél fogva, a kellő felvilágosítás’ hiánya.
Nagy baj ezután a népben általánosan mindenütt mutatkozott bizodalmatlanság a müveltebb ember iránt. A nép minden müvelt emberben aristocratát, urat s százados tapasztalásánál fogva zsarnokot lát. Ezen sajnálkoznunk inkább, mint csoádlkoznunk lehet, mert az olly sokáig butaság’ és kényuraság’ járszalagján tartottv néptől, első pillanatban alig lehetett mást várni. Rendet említ neki valaki, már ez nem tetszik, mert nála a rend’ fogalma, a szolgaság’ és zsarnokság fogalmával azonosult. Tulajdonszentségről beszél valaki neki, az ismét nem tetszik, mert neki részint nem volt tulajdona, mellyet becsülni, részint nem volt elegendő ipara, mellyel a keze közt levő földet gyümölcsözőbbé, s minden szükségei, sőt kényelme’ kielégítésének is bő forrásáva alakitani, megtanulta volna; – és igy tovább. Népünk még mindig a kevesebb iparral járó nomádféle baromtenyésztésre támaszkodik, s parlagon hagyott vagy hanyagúl müvelt földéhez képest, temérdek marthát tart. Innét van legelőjének keveslése, s a szomszéd tágasb kaszálók utáni vágya s reménye. A német lakosok közt a bizodalmatlanság néhol annyira ment, miszerint az aradi várba járogattak, néhány magyar katonai egyénektől (mint saját szavaik szerint, a császár’ embereitől) tanácsot és felvilágositást kérendők. S itt meg nem állhatom, hogy általában minden vallásu lelkészekre kiterjesztve, ne kárhoztassam azon majd csaknem szándékosnak látszó részvétlenséget s tétlenséget, mellyben lelkészeink (kevés dicső kivétellel) az átalakulás’ főbb monumentumainak kell felfogására előkészíték vala! Mire pedig az első pillanatban épen ők, egyedül ők valának hivatva.
Egyébiránt megyénk’ népe most tökéletes csendben van.
A törvénytelen szerb mozgalmak megyénk’ görög n. e. lakosainál egyáltalán nem találtk rokonszenvre. Azon óvástételben, melly a karloviczi törvénytelenségek ellen, az oláh ajkú nép’ nevében Pesten megjelen, a mieink és ha részt vőnek, s a karloviczi érseknek felhvására az aradi g. n. e. püspök, a megyéje’ papjaival tartott tanácskozmányból visszaküldötte. A derék püspök kötelességét teljesítette. S körülményeink mostohasága hozza mgával, hogy azért is köszönetet szavazzunk, ha valaki kötelességét teljesíti. Egyébiránt az oláh nép előljáróitól s müveltebbjeitől mindig, de most kiváltképen nem csak negativ, hanem positiv szolgálatot is igényel a hon. Reméljük is megyénk loyalis érzelmü tisztesbrendü oláhjaitól, hogy a népnek hazafiui iránybeni felvilágositásával, a hon’ egységének, békéjének s ez által mindnyájunk’ jóllétének biztosítására, tettlegesen közremunkálni, s honfiuságan a derék marmarosiakkal vetélkedni fognak. És ezt annyival inkább reméljük, mert örömmel és a testvériség, méltányló érzetével tapasztaljuk, hogy az Erdélyből áthangzott Nopcsaféle téveszmék sem tántorithaták meg szilárd honfiui gondolkodásukat.
És méltán is: mert Magyarország alkotmányának jelleme a különféle fajok és bevett vallások’ irányában eddig is az egyenlőség volt. A polgári állás’ különböző fokozatait egyedül a kiváltság alapítá meg. Magyarországban a nemzet mindig egy volt, s annak tagjává vallás- és fajkülönbség nélkül mindenkit a kiváltság avata fel. A kiváltság hiánya egyiránt sujta minden fajt, a magyart sem véve ki. Most Magyarország’ nemzete szinte egy csakhogy már most kiváltságra sincs többé szükség, azért, hogy annak tagja lehessen az, ki magyar földön született. Világos tehát, hogy a szabadság és egyenlőség a mindnyájunkat közösen sujtó kiváltság’ irányában, nem pedig a különféle fajokra nézve vívatott ki, minthogy e részben nálunk ezelőtt is tökéletes egyenlőség létezett; avvagy mikép számithatnók különben a Zrinyieket, Frangepánokat, Veráncz és Oláh Miklósokat e hon leghűbb, legnagyobb fiai közé?
Az aristocratia nem a sajátképi magyar, nem egyes faj, hanem az egészhon’ népének javára modnott le kiváltságairól. Ebben áll átalakulásunk’ és alkotmányunk’ philosophiája; ebben fekszik közjogunk’ szentsége, mit semmi ellenséges mozgalmak meg nem dönthetnek, mert azaz örök ész jogán feneklik. Ebben fekszik a garantia, hogy mindaddig míg Európa’ földében a civilisatio’ zászlója erősen áll, Magyarhon sem ingadozhat; mert inktézményeit a polgárisodott Európa’ rokonszenvét megérdemlik; mert átalakulásunk által az Európán uralkodó eszméket – mellyektől mint Kossuth egyik országgyülési beszédében mondá, soha sem szoktunk elmaradni – ismét nem csak átültettük honunk földébe, hanem azok’ ápolására s védelmére, mint már többször valánk, ujólag hivatva vagyunk.
Kitetszik ezekből, milly vak szenvedély vezeti azokat, kik az europai polgárisodás’ eszméinek teljes félreismerésével, sőt kigunyolásával Magyarhon’ egysége ellen izgatnak; S Europa ellenében a sárga-fekete színek’ ürügye alatt, Austria’ pártfogását s suüvetségét reménylik kierőszakolhatni. Mintha bizony a szinte alkományossá 4vált Austria magát Németországgal és Európával ellentétbe hozni, s honi ábrándos eszmék dühöngő apostolainak karjaiba vetni akarhatná.
Mondám tehát, méltányolva tapasztaljuk, hogy megyénk’ g. n. c. lakosai sem az illir ábrándokat nem osztják, sem holmi torz-koriolán szereplők által magokat tévutra vezettetni nem engedik; figyelemre sem méltatván egy minden fontosság nélküli emberkének kávéházi ellenkező nyilatkozatát. Az itteni hangulat nyomán indulva azt kell hinnem, hogy józanabb gondolkozásu g. n. e. vallásu honfiaink másutt sem igen osztják azon dühös elszakadási vágyakat, melyeket nevökben, bonba vétetésök’ történetét ignoráló illir izgatóik rebesgetnek. Különben nem foghatnám meg, miként talált köztök oly áltlaános visszhangra bizonyos Grocsánszky János Arrad megyei táblabiró s g. n. e. iskolai alapitványokra ügyelő választmány’ tollnokának, Rajacsics karloviczi érsekhez a n. n. egyesültek nevében mult 1847ben intézett magyar költeményem.
Ezen különben költői, nyelvi, technikai tekintetben rosz költeményből az akkori jó, és most pártütő érzelem kitüntetésére közöljük köv. sorokat:
Őseink’ szép ösvényét, mondd mi is áldva követjük,
Jó akarat bennünk erre vagyon, lészen is.
Mint a Csernovits, a Bakits és a Zrinyi valának
A magyar alkotmány’ őrei, hivei is, – –
Ugy a végvidék ma is e hivekre bizatván,
Védeni fogja honunk még ma is a mi karunk.
Mondd: fiaink magyarink szavát már érteni készek,
S érdekeik egyek a a magyar érdekével,
Szinte mienk is e hon, s java fekszik szinte szivünkön.
Készek vérünk’ is ontani érte h kell.
Némelly tulzóknak sujt hát szükkeblü gyanúja
Minket méltatlan, mint haza’ hű fiaiat.
Hogy Vörösmartynk’ szava is tetsző füleinknél.
Szívünk kincse, mikint Bajza magyarfi dala,
Hunnia’ keblén túl, valljuk, számunkra ma hely nincs.
Sorsunk s a magyaré mert karölelve halad.
Kérj hát érettünk, szép tiszted megfelel ennek,
S megnyered, a mit kérsz, kérni szabad s adatik.
Egy szivvel mondjuk: szent a törvény s az igazság:
Szerb, görög és oláh Hunnia hü fiai!
Jó akarat bennünk erre vagyon, lészen is.
Mint a Csernovits, a Bakits és a Zrinyi valának
A magyar alkotmány’ őrei, hivei is, – –
Ugy a végvidék ma is e hivekre bizatván,
Védeni fogja honunk még ma is a mi karunk.
Mondd: fiaink magyarink szavát már érteni készek,
S érdekeik egyek a a magyar érdekével,
Szinte mienk is e hon, s java fekszik szinte szivünkön.
Készek vérünk’ is ontani érte h kell.
Némelly tulzóknak sujt hát szükkeblü gyanúja
Minket méltatlan, mint haza’ hű fiaiat.
Hogy Vörösmartynk’ szava is tetsző füleinknél.
Szívünk kincse, mikint Bajza magyarfi dala,
Hunnia’ keblén túl, valljuk, számunkra ma hely nincs.
Sorsunk s a magyaré mert karölelve halad.
Kérj hát érettünk, szép tiszted megfelel ennek,
S megnyered, a mit kérsz, kérni szabad s adatik.
Egy szivvel mondjuk: szent a törvény s az igazság:
Szerb, görög és oláh Hunnia hü fiai!
Mi őszintén hisszük, hogy g. n. e. honfiainkat most is ezen érzelmek lelkesítik, mellyeket akkor vallottak be, mikor a bukott kormányrendszer az 1844i hongyülés’ világ sürgetését mellőzve, igazságos kérelmük teljesülését akadályozá. Nem hihetjük, hogy ezen bukott kormánynak földönfutó ügynökei épp most ingathtnák meg a fentebbi sorokban kifejezett honfiui ragaszkodást a közhazához, midőn az megadta nekik azt is, mit kérni eszökbe sem juta. S bár a hazánk déli részeiben fölmerült események után, méltán származhatnék most már nem csak a túlzók’ keblében gyanú, mi mégis a megyénkben nyilvánult szellemet vevén zsinormértékül, nyiltan kijelentjük, hogy a. g. n. e. honfiaink’ nevében terjesztett honárulási merényeket koránsem’ tartjuk összes akaratuk kifolyásának, hanem csak egy a reactio’ emberi lépére akadt rajoskodó töredék’ vakmerő kisérletének. Legyenek meggyőzödve, hogy valameddig Hunnia’ hű fiaia maradandnak, annak kebelén mindig egyenlőn szerető hazát, s Hunnia népében mindig testvéreket ölelendnek.
A hon’ védelmérei flhivás, megyénk’ értelmesbjeinél s vagyonosbjainál elég viszhangra talált, bár több megyék nagyon hátrahagytak bennünket, az áldozatra készségben. Nem hiányzott egy-két saját fészkét mocskoló büdös banka sem, ki nem szégyenlte mondani: „hadd védje és segitse most a hazát a paraszt, hiszen tőlünk mindent (?) elvettek.” A veszély hirének pillanatában föllelkesült vagyonosb ifjunemzedék seregestől iratá be magát az önkénytesek sorába. Azonban egy pár nam mulva a lelkesülés’ meghültével eltünt az aláirási iv. Részemről azt vártam, hogy egy saját költségen katonáskodó aradmegyei századot alakítanak s a ministerium’ rendelkezése alá helyhezik, melly példát más megyékben is bizonyosan fogták voln követni a vagyonosb ifjak.
A megyei élet most a bizottmányban nyilatkozik. Vizsgáljuk hát megyei bizottmányunkat.
Népünk, bizodalmatlanságánál fogva, a törvény-kihirdetési közgyülésre (a kebeléből származott értelmiség’ majd csaknem teljes kizártával) olly embereket küldött képviselőkül, kik még a tanácskozási nyelvet sem értik. Ennek következése az lön, hogy nép önmagát fosztá meg a befolyástól. Felolvastatott t. i. előtte az előre elkészitett bizottmányi névjegyzék, s természetesen megmaradt. Hogy az éretlenség befolyás nélkül maradt, nincs mit fájlalni. De a bizottmány’ szerkezetének olyannak kellett volna lenni, hogy azt a nép érett közvélemény (normális állapotban) saját kifolyásának ismerhetendé. Igy lett volna elég téve legalább a törvény szellemének. Tagadhatatlan, figyelem volt arra, hogy népszerü nevek jöjenek a bizottmányba; de nem a most mondott elv értelmében. A népszerüség’ firmája alatt, többeknek a bizottmányba történt fölvétele, inkább az éretlen tömeg, hajlama iránti hizelgésnek, mint a hiányzó érett nép vélemény’ pótlásának vagy megkövzelitésének tekinthető. Holott csak ez lett volna törvényszellemébeni eljárás. Innét van, hogy míg a nép öléből kifejtett értelmiség igen hiányosan van képviselve a bizottmányban, benne olly egyének fáradtják a közönség, türelmét, kik minden saját véleményt nélkülözve „nem oda Buda”-féle kifejezésekkel vágnak többnyire minden szólónak a szavába. Nem csuda eszerint, hogy sokszor többféle tanácskozás vagy is inkább zajongás után sincs eredmény. Pedig, h valaha, most drágák a pillanatok!
Épen hasonló szinü tévedés történt lemondott tisztikar’ helyettesitésénél is. Észrevételem nem egyes személyre, hanem az eljárás’ összegére vonatkozik. Véleményem szerint, hibás kiindulási pont az, hogy valaki csupán azért, mert oláh, tétessék hivatalba. Ez, alkotmányunk fentebb kifejtett szellemével merőben ellenkezik, s épen az alkotmányellenes törekvéseknek dolgozik kezére. Honunkban eddig is viselhettek, s most már kiváltságrai tekintet nélkül viselhetnek oláh rácz stb. honfiaink minden hivatalt; de nem, mert oláhok, ráczok stb., hanem mert egyenlő joggal biró honpolgárok. A hivatal-nyerésnek föltétele tehát csak a képesség lehet. Ezen elv áll nemcsak a népiségek-, hanem a vallásokra nézve is. Soha sem kell tehát ezen alkotmányos szmpontot szem elől tévesztenünk. Mi lenne belőlünk, ha itt azért tnnének valakit hivatalba, mert lutheranus, unitarius stb., amott mert rácz, görög vagy czinczár stb.?
Pedig ugy hiszem, hogy az Aradon, legközelebb tartott városi tisztválasztásnál is hasonló tévirány nyert győzelmet. Illy eljárások mellett, a többnyire szerényen visszavonuló értelmiség hansználatlanúl fog a honban elveszni. Itt is ki kell jelentenem, hogy magára a választási cselekvényre, nem a személyekre vonatkozik észrevételem. Török Gábor polgármester Aradnak nyereség.
Aradon a déli mozgalmak legujabb hirére a nemzetőrség nevezetesen (közel 2,000-re) szaporodott; soraiba a zsidók is bevétettek. A déli rablócsoportok fékezésre eltávozott sorkatonaság helyett a nemzetőrség végzi várban és városban, a rendes szolgálatokat. A növekedhető veszély ellen, más fegyver’ hiányában kaszák készítettnek.
Arad város junius 17-én válsztá meg képviselőjéül a jövő hongyülésre Szalbek Györgyöt. Megválasztásánál meg kell vallani, nem működött a fentebb megrótt irány; s igy vagy akarjuk vagy nem, őt az értelmiség választottának kell tartanunk. Sajnos, de ugy van. Ez a gentleman a M. Chronicle-ra rendesen előfizet, s magát szabadelvünek s jó országlárnak tartja. Kivánom, hogy hite szerint legyen, s pillanatig se feledje, hogy a népet képviseli.
A napokban politicai kör alakult. Czélja az általános szabadság’ fejlesztése-, terjszetése- és életbeléptetésére müködni. Köréből minden játék száműzve van. – Kőrösparti
H. M. Vásárhely, jun. 21. A martiusi napok válsztó vonalt képeznek a régi s ujabb kor között. Mult országgyülés előtt már hónapokkal megkezdetett az izgatás mindenfelé; a lélekvásárlás nagyban üzetett; a megyék lázas állapotba ragdtattak, pedig a nemzetnek csak egy töredéke, a kiváltságos osztály élt; most a nép is él, és nincs rendbontás, nincs zavar; – a jogosítottak nyugodt lélekkel várják a pillanatot, mellyre választás végett felhivatnak. Itt-ott mutatkozik ugyan elégületlenség, de ez annak nyilvánitásában határozódik, hogy a választóképességi alapok szélesíttést és a választási egész történy nagyon tekintetü igazitásokat kivánnak.
Felötlő, hogy e megyében a nemesség’ nagy része nem iratá be magát választó jogának gyakorlására; s ez természetes; mert hiszen most csak az megy áruba nem bocsátott megyőződéssel választani, kit közügy iránti lelkesedés s érdekeinek józan felfogása vezérel.
Junius’ 20-kán három helyen történt meg a választás. Vásárhelyen: Török Bálint, Szegváron: Bogyó Sándor, Tápén: Somogyi Antal választattak el közakarattal; mind a három választás a minsiterium iránti bizodalomnak megpecsétlése.
Jelenleg Csongrád megyét nyugodtnak mondhatjuk; közgyülést majd minden héten tartunk. Azon izgatottságot, mely a volt tisztikar némely egyéneinek visszahelyetetésérti felfolyamodása, szaladgálása s gyakori gyülekezése miatt létezett, folyó hó 15-ke teljesen megszüntette. Közgyülésünk volt ekkor, és belügyminiszter úr’ rendelete olvastatott, melly hazánk aggasztó körülményeit figyelembe véve – a május 2-diki tisztikart megerősiti, e rendelet érkeztéről senki sem tudott, s azért kihirdetése felvillanyozá a közgyülés’ lelkesedését, és szünni nem akaró örömzajt idézett elő.
Junius’ 21-kén ismét közgyülésünk volt Szegváron; és a belügyministernek lázitás’ tekintetében rögtönbíráskodás iránt kiadott rendelete kihirdetéséről szóló tiszti jelentések beérkeztek; a hadügyminister’ tudositása szerint megyénken átvonulandó székely katonaság’ szállásolására nézve intézkedtünk. Lenkey János kapitány’és százada’ számára kegyelem eszközléseért a nádort megkéretni rendeltük; a hivatalos közlekedés’ gyorsítására községenként lovas futárok felállitását határoztuk: Szentes város’ tanácsrendezése’ tárgyában a belügyminister áltlaál kivántak felőli tudósitást felküldjük. Vásárhely és Csongrád városokra nézve hasonló tudositások már mult közgyülésből elküldettek. Alig van tágy, mellyhez olly feszült várakozás, a szükségnek olly általánossá vált érzete csatlkoznék e megyében, mint most nevezett három nagy közönségünk belügyeinek rendezése, s méltán; mert országgyülésre képviselőt küldeni, s honn az önálló községi életnek minden feltételét nélkülözni, minden esetre visszás félszeg állapot. Meg vagyunk győződve, hogy a belügyministerium sietni fog intézkedésének kibocsátásával. – Volt még egyvérdekes tárgya közgyülésünknek; ugyanis a szeged-kerületi szolgabiró’ jelentéséből értettük, mikép a kalocsai érsek’ részéről az egyházi alapitványokra nézve közvélemény’ fejlesztése végett szétküldött körlevelet a horgosi kath. Lelkész s segéde akkép magyarázták híveiknek, hogy ebből könnyen ingerültség származhatik, jelesen azt kivánták híveikkel elhitetni, hogy az egyházi javak’ egy részét „ráczok, meg a kalvinisták el akarják foglalni.” – A minsiteriumot intézkedésre fölkéretni határoztuk, hogy hasonló körlevelezések, mellyeknek roszlelkü, vagy értetlen magyarázgatása által könnyen vallásfelekezetek közti viszályok, és a magyar fajnak egymás elleni uszitása idéztethetnének elő, kivált a jelen körülmények közt, midőn az erők’ összesitésére van szükség, – lehetetlenítessenek. Egyébiránt a megyénkbeli papság’ nagyobb részének becsületére válik, s ezt el nem hallgathatjuk, hogy ők a fenebbi érseki körlevelet határzottan rosszalják, sőt visszautasítják.*
Meg vagyunk győzödve, hogy a ministerium illy kedélyizgató közlevelek iránt megteendi a szükséges lépéseket. – a Szerk.
Rendes levelező
