FŐVÁROSI UJDONSÁGOK.
FŐVÁROSI UJDONSÁGOK.
„Megnehezült az idők viharos időjárása felettünk.” Sötét felhők borútják ifjú szabadságunk hajnalára. Időt sem engedett a sors örülni rajta, hogy kiszabadúlt nyakunk az igából, mellynek összetörésében három századon át fáradott a magyar kar; már fegyvert kell köszörülnünk, ha azt akarók, hogy a kivívott jogokat biztosítva adhassuk át utódainknak. Ellenünk támadt a kígyó, s mellynek fejéről a követ elgördítettük, hogy velünk együtt örülne a szabadság éltető légének. A horvátok s a köztünk létező idegen elemeket egy szabadságunk elleni összeesküvés tartja össze polyp-karjaival. Sőt itt a központban az ország szivében is, kezdi ütögetni fejét a hydra. Közelebb az volt híre, hogy Budán, a ráczvárosban, illyr zászlót akarnak kitüzni. Azóta minden éjjel egy-egy század nemzetőrség áll fegyverben, kemény töltésekkel a hidfőnél; a szándok kivitelére törekvő kisérletet azonban még eddig észrevenni nem lehetett. Az lenne még szép, ha itt, a haza fővárosában fogna illyesmi történni! Vagy azt hiszik tán az atyafiak, hogy a nemzetőrség, csak parádénak hordja puskájában a golyót, s a statárium azért áll az utczák szögletén, hogy a bámész csoportnek legyen mit olvasnia? Legyen önökben egy kis eszélyesség, ne csináljanak bajt magoknak, s ne kényseritsenek bennünket, hogy a türelmet féretenni, s a legutolsóhoz nyúlni legyünk kénytelenek.
– Egyébiránt a ráczok mostanában nyilvános helyen nem is igen jelennek meg; kávéházaik üresek s legkeresettebb tanyájukon, a hidfőnél, az elhagyatott „Szerbszke narodne novine” ott ül nagy bősan az asztal sarkán, mint farsang végén a pártában maradt vén lány, és nincsen vendég, ki megilletné, nincsen csak egy is!
– A mult héten, Buda városának az országháznál tartott közgyülésén jelentünk meg, és megütődve hallottuk, hogy itt a tanácskozási nyelv még most is, még 1848. mártiusa után is – német! Azonban részünkről a legnagyobb eszélytelenségnek tartanók, ezért nyakra-főre neki esnünk, és csipnünk, ostoroznunk a budai polgárságot. – Nem! Különböző idők különböző politicát követelnek. Mi e részben ezúttal a tisztviselőkar becsületességében s magyar érzelmüségében elég garantiát találunk arra, hogy miként most is ketten-hárman magyarúl beszéltek, s aztán a derék polgármester németül magyarázta meg a közönségnek: illyr takticával lassanként moraliter kényszerítik oda a népet, hol többé rá zúgolódni okunk nem lesz. S e szempontból tekintve a dolgot, egyúttal nem kételkedünk roszalásunkat mondani ki az egyik követ azon tette fölött, miszerint választói előtt németül szónokolt, és nem röstölte magát compromittálni inkább rosz németségével, (beszédében illyenek is voltak: „unsere nyers Producten!”) mint, hogy magyarúl egy becsületes dictiót csapott volna. Követtársa magyarúl szólt választóihoz, pedig azok is budaiak voltak. Éljen érte!
– A múlt héten egy levél érkezett Buda polgármesteréhez. Mellyben a körünkből távozott Ceccopieri-ezred legforróbb köszönetet és hálát nyilvánít e város összes lakosságának azon szivességért, mellyet hosszas itt tartózkodása alatt mindenkor tapasztalt; s állandó rokonszenvéről biztosítva bennünket, a távolból még egy utolsó „isten hozzád”-ot mond a tanácsnak, s általa mindnyájunknak. Mit szól ehhez a bukásunkért imádkozó camarilla és emissáriusai, kik nem rég, antipathiából akartak falat emelni az olasz és magyar közt? Hiába minden ármánykodásaitok! E levél kezünkben zálog nekünk arról, hogy ha bekövetkeznének a napok, mellyekről azt kell mondanunk: nem szeretem ezeket, – az olasz rokonszenvre akkor is fogunk számíthatni. A tanács, a testvéri szeretet hangján fog a Ceccopieri-ezrednek válaszlni.
– A Gallicziából Lenkei kapitánynyal haza jött huszárokat Buda közgyülése is elhatározta pártolni. Ki is kárhoztatná e derék hadifakat, midőn ha büntetni akarnók, legnagyobb vétkökül azt kellene felrónunk, hogy lángoló honszerelmök volt a vezető, mint Mózes népe előtt hajdan a tűzoszlop, – melly után kiindultak a szolgálatnak házából, és jöttek ótalmára az édes hazának, mellyben, mint az irás mondja, nekik élni- és halniok kell.
Az országgyülés megnyitásának rendje julius 5kén 1848. Jul. 4kén reggeli 10 órakor ugy a képviselők, mint a felsőház tagjai teremökben összegyülnek. Az alsóházban a legkorosabb tag elfoglalja az elnöki, a hat legifjabb tag a jegyzői széket, és sorshuzás után 11 tagból álló küldöttség alakittatik. A felsőházban szinte a legkorosabb tag foglalván el az elnöki helyet, ez elnököket 11kinevező királyi rendelet felolvastatik, s az elnök székébe ülvén, miután a négy legifjabb tag a jegyzői kötelességet veszi át, sorshuzás utján 11 tagból álló küldöttség alaktittatik. Aküldöttségnek tagjai az elnökök és jegyzők is. A küldöttség szónokot választván ő fenségénél mint királyi biztosnál és ő felsége képviselőjénél jul. 5-kén d.e. 10 órakor a várban udvarol és tisztelkedik.
Ő fensége jul. 5-kén délben 11 3/4 órakor indul ki a várból, a ministerek és udvara kiséretében. A menet sorkatonaság és nemzetőrség kettős sorai közt halad, kik a vártól kezdve, a szinépületi terem lépcsőzetéig leendenek fölállítva. A lépcsőzetnél ő fenségét az alsó és felsőházi küldöttség fogadja. Ennek előmenetele mellett vezettetik ő fensége az alsóházi teremben, hol mind az alsóház, mind a felsőház tagjai fogadják. A teremben ő fensége leülvén székébe, jobbrul és balrul a ministerektől környeztetvén, olvassa a trónbeszédet: felolvastatik ő felségének az országgyüléshez intézett királyi kegyelmes két rendbeli leirata is, amellyben ő fenségét mint királyi biztost az országgyülés megnyitásával megbizni, és a törvényhozási és végrehajtási ügyekben teljes hatalommal felruházni méltóztatott. Ekkor a ministerelnök az országgyülést ő felsége nevében megnyitottnak jelenti ki. Ezután ő fensége fölkél és a ministerek s udvara kiséretében, a két ház küldöttségének előmenetele mellett, a teremből eltávozik. A két ház tagjai pedig teremeikben gyülvén össze, megalakulásukkal foglalkodnak. Kelt Budapest, julius 2-án 1748. Belügyminister Szemere Bertalan.
