A FRANCZIA FORRADALOM ÓTA

Teljes szövegű keresés

DEGERANDO:
A KÖZSZELLEMRŐL MAGYAROSZÁGBAN A FRANCZIA FORRADALOM ÓTA
II.
Degerando első, ki a balul ugynevezett magyar jacobinusok dolgát részrehajlatlanul beszéli el a közönségnek. Az a német kézirat, mellyet ő használt, ugy Kazinczy jegyzései Szirmaynak pártos előadására, nem láttak napvilágot. Az egyetlen nyomtatott forrás eddig a kir. Curia itéletei voltak, mellyekből az elfogulatlan olvasó épen nem azt olvassa ki, mit a hatalom azokból kiolvastatni akart. Az 1795. év áldozatai felett félszázad vonult el, a budai Vérmező a történeté, s kik abban szenvedőleg és tevőleg szerepeltek, a felhőkön tul székelő biró előtt állnak. Ott bizonyosan nem azok bünhödnek, kiknek vére azért folyt, hogy olly eszméket vallottak be, és akartak terjeszteni, mellyeket mai nap nemcsak minden felvilágosodott fő nyiltan vall, hanem mellyek e hazában azóta életbe vagy léptek vagy fognak. Halljuk e tanokat, miket szerző Szirmay szerint, ki e részben annál hitelesb, mert ő maga kárhoztatta ez irányt, a következőkben terjeszt elő: „Az emberek a természettől azonegy jogokat nyerik, s születésök szerint egyenlők. – A polgárok összesége által megvoksolt törvények minden polgárt egyaránt köteleznek. Mindenki egyformán van közhivatalokra és méltóságokra jogosítva. Kinek-kinek van joga gondolatait teljes szabadsággal elmondani s leirni, miután az ész isteni ajándék. Minden polgárnak kötelessége az álladalom terheihez járulni; az adó hová fordittatásáról kell, hogy a nép intézkedjék. A főhatalom (felség) egyedül a néptől jó, melylyé a törvényhozás joga is. A papi javak az állodalom részére eladandók.” Lackovics Jánosnak, a híresb vádlottak egyikének a „Status regni Hungariae” czímű munkájából szerző a következő aphorismusokat emeli ki: „A társadalomnak, szinte ugy mint a tudománynak, természeti elvekre kell támaszkodnia. – Magyarország politicai állapotja, kiváltságokon épülvén nem nyugszik szilárd alapon. A társadalmi szerződés alapjai a szabadság s az egyenlőség. Meg kell különböztetni a lázadást a forradalomtól: amaz összeesküvés alján a legszentebb törvényeket felforgatja; ez a roszat irtja ki s eltörli a rosz törvényeket. Egy baj emészti Magyarországot: a papok és nemesek hatalma. E bajt tartja fen, ki a tudatlanságot, vakbuzgóságot, s a gyülölséget tartja fen. – A dolgok e szomorú állapotában kevés ember gondol az emberiség jogaival. A feslett főpapok és vendégeskedő nagyok elfojtják a szív szavát; a többi polgárok önmagok kétkednek, valljon emberek magok is? – Két dolog szükséges valamelly forradalom előidézésére: az egyik fél részén értelmiség, a másik felett gyakorlott nyomás. Az első hajnallik immár nálunk; a főpapok és nagyok siettetik a másodikat. – A dolgok nem sokára meg fognak változni, hacsak ki nem irhtatnak a szabad nemzetek, ha valamennyi könyv meg nem égettetik, mellyek azoknak történetét adják, s hacsak Magyarország ehinai falakkal nem vétetik körül. – „A népnek vissza kell adni minden jogait, mielőtt azokat maga venné vissza,” Ezekből gyanitható „az emberi jogok kátéjának” tartalma; s ennek, s általa a nézeteknek, miket ma minden becsületes és gondolkodó lélek oszt, terjesztése volt a bün, mellyért a budai vérmezőt a legnemesebb keblek vére festette; s ha, miről a tagok nem tudnak semmit, azoknak kétes jellemü fejük Martinovics, ez elvekre felforgató terveket épített is; miután azok létesítésére nem történt még legkisebb sem: a vérengző ítéletek valósággal nem egyéb, mint a monarcia terrorismusa voltak a franczia köztársaság terrorismusának ellenében. Mert helyesen jegyzi meg szerzőnk, hogy valamint Párisban a papok és markizek, ugy itt a fiatalok és tudósok támadtattak meg; s ha a franczia forradalom nem ölt volna, mert egy királyt s nem veszti el a nemességet, a magyar jacobinusok hihetőleg nem esnek el a budai vérpadon. (Folyt. köv.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem