MAGYAR-, OROSZ- S OLÁH ÜGY.
MAGYAR-, OROSZ- S OLÁH ÜGY.
Alig van kérdés, melly nemzeti létünkbe olly mélyen vágna, mint az oláh-orosz viszonok. E kérdésnek szerencsés megoldása, vagy ellenben a megoldásnak ondolatlan elhamarkodása határoz életünk, halálunk felett.
1-ső kérdés itt: min alapul az orosz hatalmas befolyása Valachiában? Az orosz hatalmas protectoratust gyakorol Oláhország felett,mit az oláh alkotmányak végső szakasza ada kezeibe, melly szerint ezentúl a törvényekben semminemű változás nem történhetik a kamara vagy a harczeg által, sem törvény ki nem hirdethetik a nélkül, hogy hogy az előbb az orosz és török udvarok által ne szentesítessék. E czikknek a török tettlegesen hasznát nem veszi, ellenben az orosz olly terjedelemben használja, hogy a herczeg még rendőri szabályt sem adhat ki, sem fontosabb hivatalra személyt nem alkalmazhat a nélkül, hogy eleve az orosz consul jóváhagyását kikérje.
2-ik kérdés: e befolyás irányában mikép áll a herczeg, mikép a diplomatia, és mikép az oláh nemzet? Illy nyommasztó helyzet ellen Ghika herczeg jelleme jöllázadt; de őt az orosz, trónjából kitukmálta. E példa előtte áll Bibesco herczegnak – a többi világos.
S ezt a diplomatia tűri? Tűri, mert kissé saját műve is. Az orosz elég érett, mitsem felejteni számításaiból; ő az oláh alkotmányt mind a drinápolyi, mind a kajnardzsü, mind a pétervári frigykötésbe beszőtte. E frigykötéseket pedig az udvarokkal elismertette.
Az udvarok ma sem tudják, mikép és mikor csúszott az utolsó czikk az oláh alkotmányba.
A mai diplomatia mozog e befolyás ellen; de nem lévén semmi diplomatiai polusa, kevés sükerrel. Austria, kinek hivtaása volna e mozgalmak középpontja lenni, nyiltan az orosz szolgája. Az oláh nemzetnek kamarája servilis, bojárságának pedig nincs politicai hatástére. Ezek forradalmat próbáltak, de rosz sükerrel.
3-ik kérdés: föloldhatná-e a magyar e befolyást és miképen? Igenis! Ha volna követsége Konstantinápolyban, és e követségnek sükerülne a török udvartól megnyerni azt, hogy oláhországi ügyeinek kezelésével bizná meg az ottani magyar consult: a török udvarnak souveraini ésvalkományos jogainál fogva nem volna törvény, nem rendszabály Oláhországban, mellynek szentesitése a magyar consul befolyása nélkül történhetnék. Más módja a föloldásnak nincs.
4-ik kérdés: mit tervez az orosz? Nincs a világon diplomatia, melly a kitörés nagy erényét olly mértékben birja, minőben birja azt az orosz. Ő ez erényt ama hires fajtól tanőlta, mellyet „fanariota” czimmel nevez a világ. Fontolva halad ő czél felé, s e czél? – – Kárpátjaink.
Legyünk szemesek. Ő a Dunából bir annyit, mennyi elég, hogy ura legyen sorsának. De e Kárpátok! Mi szép természetes határ!
Ide pislog ő, – mutatják első lépései. Folyamodott már egy uttal, s most ujra készül folyamodni az oláh kamrához: szabadjon az oláh érczbányákat táborzásra alkalmatlan katonáival műveltetnie, igérvén az oláh kincstárnak bő hasznokat. Továbbá éreztetni akarja Valachiával protectori felsőbbségét függetleníteni, kivánja ezt a török udvartól, midőn az évi adónak az úgynevezett haracsnak tőkéje lefizetésére ajánlkozik.
E lépések elsejét az időben az oláh honfiak csak azon oknál fogva tudták méltánylani, mert közöltök vala. Cantacuzeni Gergely – dicsőség nevének! – ki keletnek leghiresebb és leghatáolyabb fanariótáival tilt egykor a tanácsban. Ez egy ember tiz évig fékezte az oroszt, s az oláhországbani minden befolyásból kitolta annyira, hogy ez magát oda be nem furandhatta, hava török és Austria által be nem hozatik.
Ez újmutatás, miért akar az orosz Valachiában bányászkodni? Hisz a gödrök földét és kövét bizonyos rendszerrel úgy lehet hányni, miszerint a bányák vidéke megannyi földvár legyen, munkásai meg mindannyi katonák.
A másik lépés, Valachia függetlenitése, komolyabb az elsőnél. E kérdésben egy csapással két fát akar vágni. Egyik hogy Oláhországba katonai erővel lépnie ne legyen sértése a török hatalomnak; másik, hogy ha Valachia servilis kamráját csatlakozásra birhatja, erre nézve ne kelljen senkinek sanctiója.
E kérdés ránk nézve vészterhes, ha idején ott nem leszünk, s előkészülten nem birandjuk a tért; a magyar egy perczig sem késhetik, sőt gyorsan létre kell lépnie, és pedig olly férfival, kinek jelleme a föladat kényes voltához van mérve, s annak megfelel.
5-ik kérdés: mit koholnak az ottani pártok? Felelet: nemzetegységet. A Gazetta di Transylvania czimü oláh hirlap egyik melléklapjában 8,250,000-re számittatik az oláh ajku lakosság, beleértve a magyarországiakat is.
E kérdésnek organizált vezérpártja van, s már-már a végrehajtás stadiumán áll. Érdekünkben áll tehát e végrehajtásnak minden gyülpontjait ismerni, azoknak legkisebb moczczanásaira ügyelni, s a mennyire lehet magunktól a veszélyt elháritani.
Im egy második nézet miért, hogy a magyar egy perczig sem késhetik, sőt gyorsan térre kell lépnie, és pedig olly férfiú által, ki e téren otthonos, – ki e téren bő alkalmat talál hazáját szolgáhatni.
Sáját kérdésünket, a magyar-oláh confoederatio kérdését, a helyzetek philosophiája sugja a mély eszü politicusnak. Gróf Széchenyi istván e kérdést a hely színén s olly időben tárgyalta már, midőn még a magyar s oláh földek függetlensége távolban tünt föl csak, mint reményszin, mellyről még az sem bizonyos, kék-e avagy zöld?
Az időben egy oláh sem vala képes a confoederatio kivánatos voltát fölfogni. Ma, talán a dolog másképen áll. Mik tehát a teendők?
E tér Magyarhont érdekelvén közvetlenül, követséget kell neveznünk Konstantinápolyba, s ha lehet, Austriával megegyezni, hogy a magyar ministerium candidatusát szinte követének nevezzel. A konstantinápolyi kereskedelmi consulság Austriát érdekelvén Triest miatt, e consulságra az austriai ministerium candidatusában mi is megbizhatunk.
Bukarestbe és Jassyba consult nevezni, még pedig azon tudattal, hogy e téren Oroszországnak legfényesb tehetségü diplomatáival álland szemközt; az orosz igy kezeli itt ügyeit mind a mellett, hogy consuljai fényes diplomaták, mihelyt fontosabbkérdés adja magát elő, Konstantinápolyból is küld fanariotát és Szent-Pétervárból is rendkivüli nagy követet. Ez eztán tekintélyével s a czár kegyelmeivel, amaz pedig tanácsaival s kézalatti fondorlatokkal distrahálják a distrahálandókat. Ezekkel szemközt ma Austriának orosz keresztekkel diszesített mullitásai állanak.
Eszközölni, hogy Austria, a magyar candidatust szinte kinevezzel, a mi ránk gazdálati, Austriára nézve politicai tekintetből is hasznos volna, mert Oláhországban annyi magyar van, hogy p.o. Bukerstben 10,000 magyarra 50 austriai alig esik.
Ha czélt akarnak, és nem comoediát, Austriának föllépésünkhözi tettleges hozzájárulása nem múlhatlan, de fölötte kivánatos. Ha a ministerium Bukarestbe az austriai consul mellé magyar consult nevez, s nem lesz képes az orosz ellenes lépéseknek kellő, kimeritő nagyszerüséget és finomságot adni, bizony veszélyt hozand fejünkre.
Ha a ministerium e téren austriai consul mellé magyar consult nevez, s nem lesz képes az orosz ellenes lépéseknek kellő, kimeritő nagyszerüséget és finomságot adni, bizonyos veszélyt hozand fejünkre.
Ha a ministerium e téren austriai consul mellett magyar consult nevez, készen kell lennie felelettel ama kérdésre is, mit teend, ha az oláh egység kérédésnek hősei orosz és reactionalis fondorlatok sugallatára zászlónakt letépnék? A magyar ministerium emelkedjék e kérdések irányában kellő magasságra; minden jó szándék mellett is a képesség tanácsát meg ne vesse a consulnak választásában.
Bécs 1848. jul. 3-kán. Csakugya nem tréfálnak ezek az osztrákok. Időszaki közlönyeik az eszmét megpenditették, s ma már uton-utfélen közbeszéd tárgya, hogy a magyar és osztrák pénzügynek egy közös ministerium alá kell egybeolvadnia.
A gondolat sajátszerü, és mondhatni, hogy nem rosz. Egy igen nagy tekintélyü férfiu, ki eddig csak elvonultságában ragyogó polgári erényeirő, az ipar és mezőgazdaság emelésére irányzott törekvéséiről, s a zerge-vadászatról hiresült el és érdemle, ki méltó nagyrebecsülést, e napokban azt hozá fel annak indokolására, mert ugymond, „az a külön”gazdálkodás csak bajt, zavart és alkalmatlanságot szerez.
Igaza van a nagy tekintélyü férfiúnak. – Nekem is sok bajt zavart és alkalmatlanságot szerez az, hogy az a b. Sina sehogy sem hajlandó vagyonát az enyimmel egybeolvasztani. Pedig vajmi szépen gazdálkodhatnánk mi együtt közösen! És nincs is mitől tartania, mert sem mostoha érzelmeimről, sem kiszivattyuzási tectikámról, sem élősdiségemről nem szerzet magának tapasztalást. De mégis sehogy sem akar sommassálni.
De már az osztrákok osztozhatnánnak! –
Eddig még csak háromféle kimenetelt sejthettek az élesben látók ebből a bécsi chaosból, mint háromfélének látszik az irány, mellyel a mozgalmak különben rendetlen hullámzása néha-néha követ. –
Egyik az, hogy ha mégis valamikép kibonyolósdás jöhet létre a megmérhetlen bécsi zavarból, az a látszatja mégis lesz, hogy miután a gombolyag összevissza-kúszált szállal a gombolyitás kezdetétől fogva meiglan leginkább izrael fiak művezető kezein megy keresztül; izrael népe minden emancipathlonális retorták nélkül amúgy rövid sommás úton nemcsak teljes vallás- és polgárijogegyenlősgét biztosít magának ténylegesen, hanem szép módjával szerepet is cserél a megnyergelésben.
A másik: hogy a respublicai formák igy egy kis 300,000 főnyi, – akarom mondani – népességű tömegcse körében kisérlet alávétetvén, lassankint majd hathatós rokonszenveket ébresztenek, – ezeket aztán az önkormányzás könnyüsége és egyszerüsége, és a népszerüség, és a nyilvánosság, és az a hamis kis portéka a hiúság és fontoskodás majd szépen ápolgatja, nevelgeti; az egykamra-rendszer pedig az általános szavazati joggal, melly még idegenekre is kiterjesztetik, hozzájárulván az aristorcratiának részint semleges magaviselete, részint reactionalis alattomossága és az udvari fénynélküli élhetés megszokása majd olly hatalmas tényezőkké gyarapitja azokat a rokonszenveket, hogy a monarchiai formakat, mint nyári nap a pocsolya pállott nedveit, fölemésztik, s a status épületéről a fagyos időben felmázolt vakolat lehull és elporlik.
A harmadik, és e kimenetel mellett legnagyobb valószínűség – az, hogy ha majd a Sperlhez, Dommayerhez, Liesingre és Simmeringre serezni és rántottcsikrézni, vagy a haibachi kik esbe andalogni és kardosan és szorosan összefűzött egyenruhában járó nemzetőrök magokat kijátszották, – és ha majd a rendszeresen egymásra huszított kedélyek forgó szele nem csak holmi elavuly bódékrakorhadt házfedelekreé és útczaporratalál, hanem a hegy tölgyeivel és a sikság kunhalmaival kellend küzdenie: akkor a nagy számú schwarz-gelb urak (igy nevezik Bécsben a pecsovicsot) azt a megszaggatott metternich-hálót holmi imittamott a bureaukban, még a magyar külügyministériuméban is fennmaradt sárga-fekete fonalakkal összeférczelgetni majd megkisértendik, s Ischlből is meg a kedves rebellistől* is majd kerül egy emellyű, melylyel az erősen megvasalt nyikorgó statusszekeret a vágásba visszabillenteni megpróbálják, honnan azt egy kis improvisált forgó szél kidöczentette. Gonosz kis probatica lesz ugyan, de a méregkeverő nem fél árnyékától, még bele nem törik kése.
1. Ischlben mulatnak most többek között egy koszorúba füzve: Apponyi György Jósika volt erd. Cancellár, Kolowrath volt minister, Szedlniczky, detto Werikner és Patiazzi urak, s még többen incognito.
2. Nem rég I.-ben egy igen mgagasrangu hölgynek theárahivását Jellasich azon mentegetőzéssel köszöné meg, hogy ő, ugymond, rebellisnek van connonisálva. Ugy hát, mond a hölgy, ne az én kedves bánom, hanem az én rebellisem jőjjön el.
Ezen három kimenet valamellyyike lebeghetett mindeddig lelki szemei előtt, ki ez ostrák mozgalmakat elfogulatlanúl búvárkodta. De most mióta a communismusnak illy nagyszerü tervezete merült fel a bécsi láthatáron, most már a dolgok máskép állnak; most már ugyan csak flkösse azt, mije a németnek nincsen, ki e zavarok kifejlődése iránt jósolni akar.
Az osztrák országgyülés megnyitása még mindig bizonytalan. A követek gyülengezenek, Eddig már 97 van, ki mindössze 18sem tud egy szót németül, hát ki más nyelven beszél inkább! A galliciaiak, morvák, felső-ausztriaiak többnyire, a stiriaiak nem annyira, de a bukovinaiak teljességgel mind földmívelők. A nyelv és képzetlenség iránti aggodalmak nőttön nőnek. A galliciai és morva követek csoportosan fogadtak szállást, egy csapat istállót bérlett s ott lakott in camera chariatis, naponként öt váltó garast fizetvén minden követ úr helypénzt, nagy rész, melly a kaszárnyába szállt, a közlegénységgel együtt menagirozott; de a közbárosági bizottság már innen kihelyezte követ urakat, nehogy a katona befolyás tovább is menjen a kenyérleves-főzésnél és a gombócz-keverésnél. Némellyike a követ uraknak látván a szépen felkészített országgyülési termet, kijelenté, miként ő nem látja oktá, miért nem hálhatnának is ott mindnyájan azon a sok szép kivánkosozott karszéken.
A bécsi választásokról semmi jót sem mondhatni. A belváros II-ik választó kerületében négy minister lépett fel követjeleltűl. Ellenükben a jó nevü Bach democrata ál. A kerület durch und durch swarzgelb, – azért a választás eredményét könnyü sejteni.
A választó kerületekben most érdekes összejövetelek vannak. A jeletek politicai hitvallást tesznek élő szóval; nyomtatott programmokat is olvashatni, nem rég keringett egy illyes Wildner tanártól eredett, sárgafekete, millyen abudai várban még mos is elég ablaktábla látható. Wildner úr a Landstraséról akar választatni, de doctor urat a választók még kevéssé tartják schwarzgelbnek, még ollyanabbat keresnek, aligha Hock tanárban nem lelendik azt fel. Az egész az epéig schwarzgelb. A szónokok többnyire rettenetesek. Szentkirályit a világból kiűznék szónoklataikkal, mellyekben semmi logica, semmi positiv dolog, semmi alapos ismeret, semmi de semmi egyéb, mint egy pár tulipán. E napokban három illyen oratiót hallottam, majd ha sok rontani való kedvem lesz, megpróbálom lerajzolni.
A követek hát gyűlnek, a schwarzgelbek furnak faragnak, a reactio vakandak szerepet visel, a jóhiszeműek csak a kérgen rágodnak, a polgárság minden áron még az előbbi állapoton is, kereset után sovárog, a munkások ingyen élnek, a hirlapírók communismust hirdetnek, a ministerek menettetnek, az anarchia csak hogy falrafüggesztve nincs, a közbátorsági bizottmány le akará János főherczeg kezeibe tenni hivatalát, mint melly most már felesleges, de ő fensége magas akarata az, hogy ez tovább is működjék, sőt a helyhatósági felügyeletet is vezesse. A dolgok igy nem maradhatnak, e betegség súlyosabb, hogysem vagy balra, vagy jobbra ne kelljen fordulnia. Sokan, és igen okosan – abban a véleményben vannak, hogy a galiciai és dalmatiai dolgoknak otthon tartományi gyülésen kell elintéztetniök. – Annyi bizonyos, hogy a meglevő elemek egy organizáló conventnek legfölebb torzképe összehállitásához valók. A galliciai követek p.o. közakarattal azt mondják, hogy nekik csupán egy kivánságuk van, hogy t.i. a népnek az urakkal soha semmiféle viszonyai, ügyei és bajai se legyenek. Aztán a császár ő felsége intézkedjék felettök, a mint jónak látja. A dolgok itt igy nem maradhatnak.
Tegnap két nevezetes hir jöve ide.
Egyik, hogy a turingiai herczegségek (u. m. Altemburg, Coburg, Hildburgshausen, Meiningen és Weimar) egyesülni akarnak, de valljon a szász korona alatt-e, vagy miként? Az még bizonytalan, és csupán annyi bizonyos, hogy nehány elbocsájtási levéllel kevesebbet kellend majd írni. – Furcsa ez a német etgyesülési vágy. Például: it a bécsiek e napokban egy követjelölt minister politicai hitvallása előadásakor figyelmezteté hallgatóit, mílly örvendetes, hogy itt a Németországhoz legbensőbb csatlakozás eszmélye olly erős gyökereket vert, és czifra oratiót csapott ez örvendetes jelenség felett. De tulajdonképen csak ma is abban áll még e legbensőbb csatlakozás, hogy Austria önálló első rangu császárság maradjon; mert az osztráknak természetéből kellene kivetkeznie, ha nem mindent magáénak tartana mint a gyermek.
A másik hír, hogy János főherczeg német császárrá elválasztatott. Elfogadja; mert látja, hogy Europában valami jó csak ez áron történhetik, és elláthatlan sok bajnak csak így vehetni elejét. Frankfurba nem megy, s most hát hihető, hogy a frankfurti parlament telepszik ide. Itt aztán majd máskép viszhangzik Blum vagy Zitz vagy Titus szónokalata. De a bécsi sógorral aligha lehet gyalog beszélni, mert első éji álma mindjárt az lesz, hogy a nagy és hatalmas Németországnak fővárosa Bécs. Akkor lesz még csak: Est ist nur eine Kaiserstadt, es ist nur ein Wien. Majd meglátjuk, mi lesz mind ennek vége. Az egyszeri két oroszlánról azt regélik, hogy egymást ugy megették, hogy a csata-helyen csak a két fark vala látható, mellyet miután egymást megették, szájokon kivetettek. Azonban ugy gondolja valaki, hogy mikor orszlánról hozok példák, a németre czélzok.
V.
