SZABÓ BÉLA: A MAGYAR KORONA ORSZÁGAINAK STÁTUSJOGI ÉS MONARCHIAI ALLÁSA A PARGM. SANCTIO SZERINT.
SZABÓ BÉLA: A MAGYAR KORONA ORSZÁGAINAK STÁTUSJOGI ÉS MONARCHIAI ALLÁSA A PARGM. SANCTIO SZERINT.
Illy czim alatt vvettünk egy, az austriai ministerium legujabb jegyzéke által új fontosságot nyert kérdésről tudományosan szóló, jeles munkát, mellynek főtt, a magyar birodalom státusjogi állását tárgyaló része még 1847 elején iratott, mit olvasás közben feledni nem kell. Az előszóban, miután szerző, czélját, t.i. hazánk statusjogi állását, mellyről eddig bővebb pulicisticai munkát nem bírunk, az 1723. évi pragmatica sanctiót alapúl s a tényállapotot is (status quo) figyelembe véve, fölvilágosítani, s annak kiigazítására némi javaslatot tenni, föltárja: kitérőleg bővebben szól a szlávságnak hazánk független állása ellen intézett s intézendő s a bécsi haldokló bureaucratia által is életsztett veszélyes törekvéseiről, mozgalmaik irányáról; s az innen következendő viszályok leküzdhetése tekintetéből kitűzi az elvet, mellyben rendületlenül meg kell állapodnunk: hogy a magyar koronai országok statusjogi állása, melly joszeróűleg esküvel s diplomákkal vn függetlennek ismerve, tényleg is független statusegységgé legyen. Megemlitvén még ezután, mikép a magyar koronai országok morachiai állásról többek által nyilvánitott hibás fogalmak és nézetek tisztitása végett az első, statusjogi állást érdeklő rész után még egy, hazák monarchiai állásáról többek által nyilványított hibás fogalmak és nézetek tisztiása végett az első, statusjogi állást érdeklő rész után még egy, hazán monrchiai állásáról értekező részt függesztett: áttér vizsgálódása tárgyára.
Az I. szakasz elébre gr. Széchenyi István Politicai programmtöredékéből jelvül idézett állitásairól, hol is Magyarország az austriai tartományokkal egybeházasitva, s a közállodalom egyik legfőbb kiegészitő részének állittatik, melly egyedül e kapcsolatban találhat szerencsét, komolyan elmélkedendőleg, kitűzi ez irányt adandó kérdést: mi Magyarország statusjogi állása? S feleletül adja: történeti alkotmány által korlátolt független, önálló állodalmi s monarchiai egység. Fejtegetvén ezután ezen monarchia öröklődési rendét, a pragmatica sanctio nem igen correct latin szövegéből, névszerint a 1723: II. czikk 7 és 8-dik szakainak szavaiból, mellyeket ugyan féremagyarázni is lehet és szokás, a latin szavak értelmét kifejtve, a törvényczikk czimére a lentebbi szavaira hivatkozva, továbbá az országgyülési több törvényczikkeket idézve, mellyeket, ha magyarország a közbirodalom részévé tétetett, az országgyülésnek hoznia sem lehetett volna, erősségtől fölhozva, az 1723: II. t. cz. 11-dik szakát, mellyben a magyar nemzet, az uralkodó ház kihaltával, a királyválasztási jogot föntartja, elvitázhatlanúl bebizonyítja, hogy e t. cz. Kétségtelen értelme s szelleme szerint. Magyarország a pragmatica sanctióban egyedül csak az austriai ház örökösödési jogát és rendét határozta meg, de az austriai örökös tartományokkal semmi összekötést, annyival inkább egyesitést, közbirodalmiságot nemcsak nem határozott, de határozni mégcsak nem is szándékozott. Majd a 179 8/1: X. tczikket, a magyar koronai országok e valóságos nemzeti status sanctioját, minden commentár nélkül idézvén, ennek saját szavaiból kitünteti, hogy Magyarország hozzákapcsolt részeivel a) független; b) szabad ország; c) van saját álladalmisága; de van saját alkotmánya a kormányzási alakja; e) törvényszerű örökös királya; f) más országok vagy népnek alá s mellé nem rendeltje; g) saját törvényekkel és szokásokkal s nem más tartományok és országok modorában országlandó s kormányzandó; – s igy minden egyéb lehet összekötött, egyesitett vagy valami közbirodalmi tartomány. Kimutattatik továbbá a volt conservativ programm tévedése, mellyben Magyarország Austriávali összeköttetése századok által előkészitettnek, s hosszu idők által megerősitettnek állittatik; minek alaptalansága má csak onnan is világos, hogy a gragmatica sanctio nem ország és ország, hanem a magyar nemzet és király közt kötött szerződés, melly tehát csak személyes jogot állapithatott meg, csak személyes viszont határozott meg, s ez nem egyéb, mint: a fenséges Habsburg-Lothringi háznak és családnak első szülötje, jog- s törvényszerű örököse a magyar országlási jognak. Megczáfoltatik azon talán lehető állitás is, hogy ha Magyarország Austriához nem is, az örökös némettartományok, mellyekben öröködését M. Terézia fegyverjoggal alapitotta meg, csatoltathattak Magyarországhoz; mit hogy M. Terézia sem törvényesen, sem tényleg nem tett, már csak abból is kitünik, hogy az 1765: 30. t. czikk a magyar tengervidékre akkor alkalmazni kezdett „austriai tengervidék” nevezet ellen szót emelt. E viszony József császár, valamint II. Leopold alatt sem változván, hogy I. Ferencz király alatt sem változott meg, ki ugyan a német birodalomhoz tartozó austriai tartományokból önhatalmilag austriai császárságot alkotott, I. Ferecz 1804. aug. 17. és 1806. sept. 7. kelt decretuamiból bőven kimagyaráztatik, s végül hogy az austriai örökös tartományok viszonyait rendező 1815-ki bécsi congressus határozataiban Magyarországról emlités sincs, de nem is lehet, kimutattatik, s mind ezek helyes következményeül kimondja szerző: nem lehet, nem szabad állitni: hogy Magyarország az austriai örökös tartományokkal, vagy értelmezettebben mondva, a császára austriai statussal, még eddig, mai napig, statusjogszerüen összekötve vagy uniálva van; bár ha fájdalmasan megismeri is azon lealázó, nemzet- és népjogellenes statusquot, melly szerint hazánk önállása, függetlensége, az „austriai birodalom austriai császárság, austriai monarchia, austriai statusok” s több illyes kifejezések által paralysáltatik és megsemmisittetik.
| A II. szakban szerző e kérdés tárgyalásával foglalkozik: „Valljon Magyarországnak az austriai örökös tartományokkal összekötése és egyesitése megteendő e vagy nem? S miután erre nézve az „austriai monarciha” czim alá foglalt német örökös, lengyel és olasz tartományok státusjogi állásáról bő faelvilágositást adott, s kimutatta, hogy a magyar koronai fölségi hatalom, nem úgy mint ama tartományokban, személyes statustulajdonon, nem uralkodáson, nem hóditáson, hanem pactum conventumon alapul; kifejtvén hogy az úgy nevezett austriai birodalomban e szerint két állodalom, u.m. a Deutscher Bundhoz követség által csatolt austriai, az önálló, független magyar koronai létezik: kimondja, hogy a jogszerü alap nélküli status-quo a magyar koronai országokra nézve megszüntetendő. Az okok közt, mellyek ez szükségessé teszik a politicai jogelveken kívűl, kiemeltetik még Austria statusadóssági állása, melly tetemes statusadósságot hogy a magyar állodalom bár aránylag is elvállaljon s biztosítson, igzaságosan és jogosan kivánni nem lehet, önként tenni könnyelmü feláldozás, vigyázatlansságból közvetve tenni, ha t.i. a statusquo valaha Magyarország részéről jogosnak elismertetnék, a legóriásibb ballépés lenne; kiemelttik még a magyar nemzetiség szempontja, melly, ha a magyar állodalom, birodalmi mkiegészítő részszé válnék, nem lenne többé nemzetiség, csak népiség. Itt következik a nemzetiség és népiség, a nemzet és nép fogalmak értelmezése, s a magya 52 | Állodalomra sőt a külföldre is alkalmazása, s a nemzetiség magas szmepontjából, melly egy állodalomban csak egy lehet, józan politica szerint károsnak állíttatik a magyar állodalomnak mással egyesítése. |
A III. szakban szerző azon értelmezés alaposságáról, helyességéről értekezik, mellyet a magyar álladalomról az I. szak elején adott. Meghatározván itt elébb a vagyon, tulajdon, birtok, saját és haszonvétel fogalmak értelmét. Ezeket a magyar álladalom Árpád alatti alapítására alkalmazva, kimondja, hogy a magyar álladalom alapítói, ámbár az egy vezérség miatt, egy nemzetté alakultak, de minthogy osztálykor jutott szerzeményének közőlök kiki tulajdonosa, annak önálló független ura volt, egymáshoz azon viszonyban állottak, melylyet a mostani statustan nyelve szerint „népjogi viszonynak” mondunk.
