Temesvár julius 1-jén.
Temesvár julius 1-jén.
Allibunari mellett, az illyrbánsági ezred határain igen kivánatos volna az ott tanyázó seregünk számát tetemesen megszaporítani, hogy b. Bechtold altábornagy vett parancsa értelmében kivánt sükerrel kezdhesse meg a lázadók elleni működését, és még idején elnyomhassa az ottani szerb bizottmány merényeit. E bizottmány főnökei, a postamester fia Sava csán, s egy krassómegyei földbirtokos, kiket a pártütők vajvodáknak czimeznek, továbbá Dimits Áron, ki kapitánynak választatott; Rauko Simon, Josza Popa, Szretko Illia, Strain Andrei, Korcsmáros Szava, Domian Philip, Giga Gregu, és Kasmar Iván. – Junius 25-kén a közelfekvő határvidéki községek mindg meghivattak Allibumarba, hova egyszersmind a szentmihályiak is eg Tapalaya nevű káplár, egy plebános, és oskolamester vezérlete alatt megérkeztek. A mint a nagy tömeg összesereglett, jött 12 ember is servianus öltözetben, kiket a bizottmány ünnepélyesen fogadott. Ezek fölhivák a népet ügyöket közösnek tekinteni, s lehetőleg minél több fegyverest rendelni vezérletök alá. A mint fölolvastatott előttök ő felségének Innsbruckban kiadott kir. manifestuma, egyszerre irtóztató szidalmakra fakadtak a császár s a general commando ellen, s fölszóliták a népet, hogy éltessék a szerb királyt. Erre a szentmihályiak kijelenték, hogy illy uton velök semmi közük, s engedelmesek kivánnak maradni a császár és hatóságaik irányában. – Ez időtől kezdve a bizottmány folyvást és minden lehető módon igyekszik a szentmihályiakat megfélemliteni, s a dolog már annyira ment, hogy ezek földeikre menni, 28s gabonájokat learatni sem merik. Jun. 30-kán három szentmihályi határőrt fogtak el a lázadók, s kötözv vittek magokkal, három kazlat pedig fölgyujtottak. A nevezett elöljárók* buzgóságának köszönhetni legfőkép, hogy az ennyire zaklatott község még mind ez ideig hű maradt. S készebbnek nyilatkozék inkább meghalni vagy családostól elhagyni szülő földét, mint az izgatókhoz pártolni, ők csak fegyverreli ellátást kivánnak. A szomszég ürményházai nép tiszta magyar, s annyira harczszomjas, hogy az örsöket visgáló katona tisztnek kijelenték, miként ők egyedül készek Allibunari ellen indulni, s az ottani bizottmányt hatalmukba keriteni, de a vizsgáló tiszt nem kapván felsőbb parancsot, ezen ajánlatokat el nem fogadá. Pedig ha valahol, itt kellene rögtön intézkedni, nehogy Perlaszról és Karlóczáról érkezzék előbb a lázadóknak segedelme.
Ajánljuk őket az illető felsőbb hatóságok figyelmébe. Szerk.
Későbbi tudositások szerint a lázadók mintegy 1800-an háromflül csakugyan megtámadtak julius 1-jén Szentmihály helységét; azonban b. Thüngen lovasszázados mintegy 200 emberrel utjokat állotta, s megszalasztotta őket annyira, hogy egy része a szőllők közé futott, más része a török sánczokhoz visszavonult. A mint a százados ez utóbbiakat meg akarta támadni, egyszerre a sánczok tetején flemelkedik mintegy 1000 lázadó sorban állítva 3 álgyuval; ekkor mieink háromszor tüzettek, amazok pedig 3 ágyulövéssel feleltek. A százados b. Thüngen észrevévén, hogy az Allibunariból sz. Jánosra vivő országuton még mintegy 4–500 lázadó közeledik; minthogy seregének balszárnyát igen veszélyeztetve lenni találta, Szent János felé visszavonult, hogy magát a Bukavina gyalog ezred 2. századával egyesithesse. Már ezek akkor kocsikon siettek segedelmökre; de minthogy az ellenfél serege még ekkor is sokkal nagyobb számu volt, a mi embereink a ferenczcsatornán át visszahuzódtak. – Itt az ürményházaiakkal megtámadták. E támadónál gróf D’Orsay lovas kapitány, a mint a szállás keritését átugratá, lova meglövetvén, ő maga a lázadók által agyonveretve a harczmezőn maradt. Kivüle csupán egy közvitéz esett el, 3 ember, és 4 ló pedig megsebesült. Blomberg ezredes azonnal sietett a mieink segitségére, de már akkor a csata bevégezve volt; Szentmihály helysége minden oldalról felgyujtatott, lakosai Sz. János és Ürményházára menekültek. Az ezredes rögtön őrcsapatot állittatott fel a ferencz-csatornánál, s négy felé osztva seregét, Temesvárról sürgetve vár segedelmet.
Az Oest. Allg. Zeitungnak Tarnowból ezeket irják: „Egész bizonyossággal jósolhatom hogy Gallicziával határos egyik megyében, Szepesben, forradalom kiütése van készülőben. Hiteles kutfőbül merített tudósitás szerint a nevezett megye a poseni lázadásban felsült lengyel szökevények s a lengyel ujonczállítás elöl megszökött egyének is. E gyülevész nép guerilla-csatát szándokol előidézni az ausztriai kormány ellen.” – A hirlap czime, mellyből ezeket kiirjuk, minden megjegyzést fölöslegessé tesz. Az pest. Allgemeine mákszemnyivel sem lelkiismeretesebb, sem nem barátságosabb a magyarok irányában az augsburgi nénikénél. – A mi kormányunk azonban, reméljük, szemmel tartandja a nevezett megyét.
